HÍREK
A Rovatból

Nyomozást indított az FBI a Trump-hívők autós blokádja miatt, amit az elnök csak dicsérni tudott



Vasárnap Donald Trump is reagált az autós blokádra.

Ő azt állítja, a fanatikusai védeni próbálták Biden kampánybuszát, és ez szerinte nagyon kedves dolog volt tőlük.

Joe Biden azonban már nem volt elragadtatva a Trump-hívők "jófej" cselekedetétől. Bár az elnökjelölt nem tartózkodott a buszban, megdöbbentette a dolog.

"Még sosem volt példa hasonló esetre. És olyan elnökünk sem volt még, aki szerint ez jó dolog"

- mondta Trump riválisa újságíróknak Texasban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Puzsér Róbert: Én egyetlen egy gesztust vártam el a Tisza Párttól és Magyar Pétertől, és ezt a gesztust már megtette
A publicista nem tartja szükségesnek Magyar Péter részvételét az utcai tiltakozásokban. Meg is indokolta, majd hozzátette, támogatni fogják az egész rendszer leváltásában. De ha eljutnak odáig, ott majd figyelni kell.


A keddi tüntetésen nem jelent meg Magyar Péter, de a rendezvényt így is megtartották a Kossuth téren, Polgári Ellenállás címmel. A demonstrációt azért hirdették meg, mert a Fidesz múlt héten közölte, hogy elhalasztják annak a törvényjavaslatnak a szavazását, amelyet civilek és független szerkesztőségek ellehetetlenítéseként bíráltak.

A demonstráción huszonkét felszólaló állt színpadra: zenészek, színészek, újságírók, videósok és Hadházy Ákos is csatlakozott a tiltakozáshoz. A rendezvényt Puzsér Róbert hirdette meg, aki azt is elmondta, hogy a polgári ellenállás nem egyetlen alkalomra szól, hanem hosszabb távra terveznek.

A Klubrádió műsorában Puzsér arról beszélt, hogy

nem tartja szükségesnek Magyar Péter részvételét az utcai tiltakozásokban. Szerinte mások akciói és Magyar Péter kampányai egymás mellett is haladhatnak. Úgy fogalmazott: „Ennek a rendszernek minden gumicsont és semmi sem az.”

Hozzátette, hogy szerinte a kormánypárti gondolkodás lényege, hogy „visítsanak a libsik”. Azt is mondta: „Szüksége van a Walk Culture-re, szüksége van a bevándorláspolitikára, szüksége van a multikulturalitás dogmáira, hogy ő tagadhassa azokat és ezáltal meg tudja határozni a saját világnézetét.” Úgy látja, hogy Orbán Viktor reakciós, aki csak más eszmékkel szemben tudja meghatározni önmagát, és szerinte nincs valódi ideológiája.

Puzsér arról is beszélt, hogy

támogatja Magyar Pétert, és szavazatát is neki adja majd. Úgy fogalmazott: „Én egyetlen egy gesztust vártam el a Tisza Párttól és Magyar Pétertől, és ezt a gesztust már megtette. A Néppártba kérte a felvételét az Európai Parlamentben.

Nem a Patriótákhoz, nem valamelyik rubel frakcióba, hanem a Néppártba, abba a Néppártba, ami Orbán Viktornak, meg a Fidesznek nem volt maradása. Ez nekem bőven elég.”

Szerinte Magyar Péter nem demonstrációkat, hanem kampányeseményeket szervez, és amikor kampányol, akkor az egész országot bejárja. Mint mondta: „Magyarország 200 településén rendez gyűlést, és tényleg rendesen elviszi a vidék legutolsó szegletébe is a Tisza Párt üzenetét, meg a reményt.” Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ha Magyar Péter úgy érzi, politikailag nem előnyös véleményt mondania bizonyos ügyekről – például a Pride betiltásáról vagy a drogtörvény szigorításáról –, akkor inkább ne nyilatkozzon ezekben a kérdésekben.

Magyar Péter egyébként kedden a Magyar-infóban utalt arra, hogy a fővárosi értelmiség szabadságjogi aggodalmai vidéken nem kapnak nagy figyelmet. Úgy fogalmazott, hogy a 2026-os választáson csak akkor győzhetik le a Fideszt, ha a vidéki szavazók támogatását is megszerzik.

Puzsér szerint örvendetes, hogy Magyar Péter aktív szereplője a közéletnek, de nem szabad kontroll nélkül hagyni. Azt mondta:

„Ugyanaz a célunk a Tisza Párttal, az Orbán-rendszer leváltása, az Orbán-rendszer leváltása nem egyszerűen a kormány leváltása, hanem az egész rendszernek a leváltása.” Kiemelte, hogy amíg a Tisza Párt nem kerül olyan helyzetbe, hogy lebontsa vagy átvegye az Orbán-rendszert, addig a polgári ellenállás támogatni fogja ezt a törekvést. „És amikor eljön ez a pont, kell, hogy legyen egy olyan kényszerítő erő, amelyik nem engedi Magyar Pétert, hogy a Gyurcsányok és az Orbánok útjára lépjen”

– tette hozzá.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Halálosan megfenyegették Orbán Viktort és édesanyját, Budai Gyula már feljelentést tett
Menczer Tamás szerint a „tiszás gyűlöletszekta” megfenyegette a miniszterelnököt. Hozzátette: „az ukránok utasításait hajtják végre. Miközben magukat a Békések Ligájaként aposztrofálják, ők a legdurvábbak”.


Orbán Viktor újabb üzenetet osztott meg a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban. A miniszterelnök az ukrajnai háborúról, a Tisza Pártról és a Voks 2025 kampányról is írt.

A bejegyzés elején arról írt, hogy délelőtt ukrán ügyekkel foglalkoztak, és hozzátette: „hiába akarja Volodimir Zelenszkij, hogy mindenki Ukrajnát szolgálja, mi nem fogjuk”. Orbán hangsúlyozta, hogy nekik Magyarország az első. Emellett arra kérte a választókat, hogy június 20-ig szavazzanak a Voks 2025 kampány keretében.

Orbán Viktor reagált Menczer Tamás korábbi posztjára is, amelyben a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy őt és a miniszterelnök édesanyját is halálosan megfenyegették. A kormányfő ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

„Ez egy központilag vezérelt gyűlöletszekta. A feljelentést megtettük. Mindennap leleplezzük őket, és bemutatjuk az igazi arcukat.” Orbán azt is kiemelte, hogy a Harcosok Klubjának már húszezer tagja van, és folyamatosan nő a létszám. Mint írta: „Jól mentek, a közösségi médiában is legyőzzük őket.”

Menczer Tamás szerdán osztott meg egy képernyőfotót a Facebookon egy kommentről, amelyben halálos fenyegetés érkezett Orbán Viktorra és az édesanyjára. A hozzászólásban ez állt:

„Ki kell végezni Orbánt az anyjával együtt! A következő születésnapján remélem én is a temetésük lesz!”

Menczer hozzátette, hogy szerinte „Magyar Péter ukrán kém »testvére«, Tseber Roland Ivanovics után a tiszás gyűlöletszekta is megfenyegette a miniszterelnököt”.

A politikus arról is beszélt, hogy miközben a Tisza Párt magát a Békések Ligájaként mutatja be, a valóságban szerinte sokkal durvább eszközöket alkalmaz. Elmondása szerint Budai Gyula már meg is tette a feljelentést az ügyben.

Menczer bejegyzésében egy olyan beszélgetésrészlet képernyőfotóját is megosztotta, amely állítólag a Tisza Párt Visszhang nevű csoportjából származik. Ebben valaki arra buzdítja a tagokat, hogy „szedjék szét” Lázár János posztját, amely a balatoni vasútvonalon történt sorompóhibáról szólt. Orbán Viktor egy korábbi előadásán is beszélt a Visszhang nevű csoportról, amely szerinte a Tisza Párt online szerveződése. Menczer elmondása alapján a beszélgetés részleteit is felolvasták. Végül arról is írt: "Az ukránok utasításait hajtják végre. Miközben magukat a Békések Ligájaként aposztrofálják, ők a legdurvábbak. Ez egy központilag vezérelt gyűlöletszekta".

Az Index információi szerint a Tisza Párt reagált a vádakra, és azt közölte: „a Tisza nem szervez és nem hoz létre Harcosok Klubját”. Ugyanakkor azt megerősítették, hogy a Visszhang nevű csoport valóban létezik, ahol párttal kapcsolatos híreket osztanak meg. Ez a közösség viszont csupán néhány száz főből áll.

A Harcosok Klubját 2025 májusában indította el Orbán Viktor. A célja, hogy százezer digitális aktivistát toborozzanak a Fidesz támogatására. A zárt, meghívásos alapon működő csoport célja az ellenzéki pártok, különösen a Tisza Párt közösségi médiás jelenlétének ellensúlyozása. Az első eseményt a BOK-csarnokban rendezték.

A miniszterelnök akkor így fogalmazott: „A világ megváltozott, vele változott a politika is. Új terek nyíltak: elérte a politikát az online, a digitális világ. […] Újítanunk kell, be kell költöznünk, fel kell költöznünk a virtuális térbe is. Ezért hoztuk létre a digitális Harcosok Klubját. Létrehoztátok a digitális honvédség belső magját. […] A jövő hét végén húszezren leszünk, az ősszel megint duplázunk, januárra elérjük a százezret. Százezer digitális szabadságharcossal fogjuk megvívni a választásokat. […] Itt az idő, hogy meginduljunk. Régen a falakon, ma a Facebookon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Sokkoló fotókon az indiai repülőgép-baleset helyszíne
A gépen 230 utas és 12 fős személyzet, közülük 53 brit állampolgár. Az eddigi adatok szerint a repülőgép mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat.


A londoni Gatwick repülőtér is közölte csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata - írja az MTI. A londoni repülőtér megerősítette, hogy az indiai légitársaság AI 171-es számú járata a nyugat-indiai Ahmadábád repülőteréről indult, de a felszállás után lezuhant. A menetrend alapján a járat brit idő szerint 18:25 órakor érkezett volna a Londontól déle fekvő Gatwick repülőtérre - áll a légikikötő közleményében.

A gép egy lakóövezetbe zuhant.

Az Air India közleménye szerint a járaton 242 személy tartózkodott.

A nyugat-indiai nagyváros rendőrfőnöke később megerősítette: a balesetet feltehetően senki sem élte túl, és a becsapódáskor valószínűleg helyi lakosok is meghaltak a tragédiában.

A Gatwick közölte azt is, hogy külön fogadóhelyiséget létesít, ahol az utasok hozzátartozói felvilágosításban és támogatásban részesülhetnek.

A járatot egy Boeing 787-8 típusú repülőgép teljesítette volna.

A gép fedélzetén hivatalos indiai adatok szerint 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a repülőgép mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat.

A portál nyilvántartása szerint a gép csütörtökön Újdelhiből érkezett Ahmadábádba, és onnan indult volna tovább a londoni Gatwick repülőtérre. Az Air India heti öt járatot üzemeltet Ahmadábád és London Gatwick között; mindegyik járaton Boeing 787-8 típusú repülőgépek közlekednek.

David Lammy brit külügyminiszter bejelentette, hogy a minisztérium Londonban és Újdelhiben egyaránt válságstábokat létesített. Keir Starmer brit miniszterelnök az X portálon úgy fogalmazott, hogy az Ahmadábádból Londonba tartó repülőgép fedélzetén sok brit állampolgár tartózkodott, és a szerencsétlenség helyszínéről mélységesen lesújtó képsorok érkeznek. A Buckingham-palota csütörtök délutáni közleménye szerint III. Károly királyt is rendszeresen informálják a szerencsétlenséggel kapcsolatos fejleményekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János minisztériuma a plázastop szigorítását javasolja, szakemberek szerint súlyos következményei lehetnek
A javaslat nemcsak az új beruházásokra, hanem a már működő üzletekre is hatással lehet. Az intézkedés nemcsak a multinacionális láncokat érintheti, hanem a magyar tulajdonban lévő üzleteket is.


Megváltozhat a kereskedelmi ingatlanok sorsa Magyarországon:

egy új szabálytervezet szerint a jövőben már nemcsak az építésükhöz, de még a bérbeadásukhoz is kormányzati engedély kellene, ha az üzlet 400 négyzetméternél nagyobb.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium javaslata értelmében egy bevásárlóközpont tulajdonosa nem adhatná ki automatikusan az üzlethelyiségeket új bérlőknek. Minden egyes bérlőnek külön, úgynevezett rendeltetésmódosítási engedélyt kellene beszereznie, még akkor is, ha csak bérlőcsere történik.

Szakértők szerint ez a szabályozás komoly bizonytalanságot okozhat a piacon. A kiszámíthatatlanság kockázatot jelent, ez pedig csökkenti az ingatlanok értékét. Az új szabály a még meg sem épült kereskedelmi ingatlanokra is hatással lehet: könnyen

lehet, hogy ezekbe a beruházásokba már nem is mernek belevágni a befektetők.

Borbély Gábor, a CBRE ingatlanszolgáltató üzletfejlesztési és kutatási igazgatója úgy fogalmazott a HVG-nek: „Mindenképpen kedvezőtlen és erős beavatkozásnak találjuk ezt a módosítást.” Szerinte az eddigi törvények is nehézséget jelentettek a hazai kiskereskedelemnek, legyen szó tulajdonosokról vagy bérlőkről.

A javaslat ráadásul nemcsak az új beruházásokra, de a már működő üzletekre is hatással lehet. Egy névtelenséget kérő forrás szerint a jogszabály „szélsőséges értelmezése szerint a polcok átrendezése is új rendeltetésmódosítási engedélyhez volna kötött”.

Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az érintetteket nem vonták be az előkészületekbe. Elmondása szerint a minisztérium nem egyeztetett a kereskedőkkel, a tervezet pedig témamegjelölés nélkül került fel a társadalmi egyeztetés honlapjára.

Kozák arra is felhívta a figyelmet, hogy „a nemzetgazdasági érdek a beruházások ösztönzése volna, nem pedig azok nehezítése.” Úgy véli, az új szabályozás sok bizonytalanságot hozhat, és akár a napi működést is megnehezítheti, például a shop-in-shop üzleti modell esetében, ahol a belső tér tagolása is engedélyköteles lehet.

A tervezet alapján megszűnne az eddigi kiskapu is: eddig nagyobb üzlet akkor is megnyithatott, ha egy korábbi helyére költözött be. A jövőben ez sem lenne lehetséges külön engedély nélkül.

A módosítás hatással lehet a hazai vállalkozásokra is, különösen azokra, akik boltjukat szeretnék értékesíteni vagy bérbe adni. Az intézkedés nemcsak a multinacionális láncokat érintheti, hanem a magyar tulajdonban lévő üzleteket is.

Borbély Gábor arra is kitért, hogy Magyarország az elmúlt tíz évben jelentősen lemaradt a térség többi országához képest, legyen szó fejlesztésekről vagy új üzletek nyitásáról. Tavaly volt a leggyengébb év a hazai ingatlanbefektetési piacon, most kezdett volna fellendülni, de az új javaslat megakaszthatja ezt a folyamatot.

A kereskedők sem jogi, sem gazdasági, sem műszaki szempontból nem látják indokoltnak a szigorítást, és úgy érzik, egy ilyen döntést nem lehet érdemi egyeztetés nélkül bevezetni.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: