KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nyomoréknak hívták, gúnyt űztek belőle – ma modellkedik és előadásokat tart az elfogadásról

Trexler Erik mottója így szól: 'Soha ne bánd, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a probléma.'


Erik Budapesten született 1998. augusztusában. Születésekor oxigénhiány következtében agyvérzést kapott, emiatt lett mozgáskorlátozott. Állapota miatt sok diszkrimináció és bántás érte, de elhatározta, hogy csak azért is teljes életet fog élni.

Néhány éve előadásokat kezdett tartani iskolákban arról, milyen az élet az ő helyzetében, illetve hogyan tudnak helyesen segíteni a hétköznapok során egy fogyatékkal élőnek. Beszél arról is, hogyan érdemes kezelni, ha valaki egy hozzá hasonló helyzetben lévővel találkozik, hogy ez ne meglepő vagy kellemetlen, hanem a világ legtermészetesebb dolga legyen.

– Hogy emlékszel vissza a gyerekkorodra? Mikor tudatosult először benned, hogy más vagy, mint a többiek?

– Abból a szempontból szerencsés helyzetben vagyok, hogy beleszülettem ebbe az állapotba, nem később lettem mozgáskorlátozott mondjuk egy baleset következtében. Mivel eleve nem tapasztaltam meg, milyen normálisan futni vagy járni, könnyebb volt elfogadnom, hogy különbözöm a többi embertől. Amikor ez először tudatosult bennem, talán 9 vagy 10 éves lehettem.

Leginkább egyfajta feladatként fogtam fel az egészet: úgy voltam vele, hogy ha már így alakult, ebből kell kihoznom mindenféle jót, amit csak tudok. Annak nem láttam értelmét, hogy a négy fal között üljek keseregve.

A családom is nagyon sokat segített abban, hogy elfogadjam magamat. Mindenhová vittek magukkal, részt vehettem ugyanazokon a programokon, mint ők. Ha ez a támogatás nincs meg, könnyen lehet, hogy ma is egész nap bent ülnék a négy fal között.

trexler4

– Szerinted a hozzád hasonló helyzetűek mekkora részére jellemző ez a fajta teljes bezárkózás, amit említettél?

– Sajnos elég nagy részükre. Épp nemrég keresett meg egy mozgáskorlátozott gyerek édesanyja, hogy mondjam már el, minek köszönhetően tudok ennyire nyitott lenni, mert az ő gyereke ki se mozdul a szobájából. Neki is azzal magyaráztam, hogy a szüleimnek köszönhetően már egészen kiskoromtól kezdve aktív életet éltem. Ezáltal az volt meg bennem, hogy mindent meg tudok csinálni. Persze van azért pár kivétel, például amikor az osztályommal egy sziklás hegyoldalban kirándultunk, én inkább lent maradtam az alján. De ezt leszámítva ugyanúgy részt vettem a programokon. Szintén az iskolával látogattam el a bécsi adventi vásárba és Tirolba, idén tavasszal pedig Angliába megyek egy hétre, erre is elsőre igent mondtak.

– Eleve miért lenne okuk nemet mondani?

– Talán az jelenthet kényelmetlenséget, hogy lassabb vagyok a többieknél, illetve hamarabb elfáradok a gyaloglásban. Emiatt előre ki szokták deríteni, mekkora távval kell számolnom, hogy fel tudjak készülni rá. Ha pedig túl nagynak bizonyul ez a táv, így inkább kihagyom, mindig akad valaki, aki ott marad velem. Eddig sosem kellett unatkoznom, amiért kimaradtam valamiből.

– Ha most ennyire támogató a környezeted, mik voltak azok a negatív élmények, amelyekről a bemutatkozásodban azt írod: "Bármennyire is nehéz, de elkerülhetetlen volt, hogy ne érjen bármiféle diszkrimináció, bántás a mozgáskorlátozottságom miatt"?

– Nagyon sokszor megbámultak és beszóltak az emberek az utcán, sőt ez a mai napig is előfordul. A bécsi kirándulás alkalmával a karácsonyi vásárban megkaptam, hogy legalább ne játszanám meg a "nyomorékságot", hogy ettől engedjenek előrébb a sorban. Gyakran neveznek vicceskedve sántának, ezeket én is próbálom lehetőleg humorral elütni, de nem mindig sikerül.

Sajnos sokan nincsenek tisztában vele, hogy hiába szánnak valamit viccnek, attól még igenis rosszul tud esni.

Mindez közrejátszott abban, hogy elkezdtem előadásokat tartani.

trexler5trexler6

– Mikor kezdődött ez?

– Kilencedikben egy olyan kirándulást szervezett az akkori osztályfőnököm, amin nem szívesen vettem volna részt, mivel egy hosszú és kimerítő gyalogtúra volt. Bár felajánlották, hogy kivisznek kocsival, este ott lehetek velük, másnap reggel pedig visszahoznak, úgy voltam vele, hogy aludni otthon is tudok.

De pont aznap, amikor a többiek elmentek erre a kirándulásra, felhívott egy korábbi (általános iskolai) osztályfőnököm, ráérnék-e, mivel érzékenyítő előadásokat tartanak náluk fogyatékossággal élők. Eredetileg úgy volt, csak nézőként veszek részt, de az egyik meghívott betegség miatt visszamondta, így megkérdezték, nincs-e kedvem nekem is mesélni magamról. A fogadtatás nagyon pozitív volt, sok kérdést is kaptam. Ezek alapján állítottam össze egy alap előadásanyagot, amit aztán fokozatosan egyre tovább bővítettem.

– Kaptál már olyan visszajelzéseket, hogy valaki az általad elmondottaknak köszönhetően vált elfogadóbbá?

– Igen, ez szerencsére nagyon gyakori. Legutóbb alig pár napja tartottam előadást, és azután is jött olyan visszajelzés, hogy az illető eddig teljesen elzárkózott a mozgáskorlátozottaknak való segítségnyújtástól, mivel nem tudta, hogyan kell. Ez a félelem egyébként elég sok emberben megvan, emiatt az előadásaim jelentős részben arról is szólnak, hogyan lehet úgy segíteni, hogy az ne bántás legyen.

– Na és hogyan?

– Nem kell túlgondolni ezt az egészet:

a legfontosabb, hogy mindig kérdezzük meg, mire van az illetőnek szüksége (vagy egyáltalán szüksége van-e bármire), mielőtt bármit teszünk.

Alapvetően én is szeretek mindent magamnak megoldani, de ezzel együtt előfordulnak olyan helyzetek, amikor mégiscsak jól jön a segítség.

trexler3

– Az előadások mellett színészettel és modellkedéssel is foglalkozol. Ezek hogy jöttek?

– A színészet volt korábban, egy websorozatban vettem részt egy éven keresztül. Azóta már abbahagytam, mivel a forgatási helyszín a negyedik emeleten volt, és hosszabb távon sajnos túl nagy nehézséget okozott az állandó lépcsőzés. De nagyon jó élményként maradt meg bennem, ezzel is sikerült bebizonyítanom a többi fogyatékkal élő felé, hogy akár az ilyen álmaikról sem kell lemondaniuk.

Modellként szintén régóta ki szerettem volna próbálni magam, mivel többen is mondták, hogy eléggé fotogén vagyok. Tavaly nyár elején kezdtem fotósokat keresni, persze itt is rengeteg pofonba belefutottam.

Volt, aki közölte, hogy ő nem fogja magát égetni velem, mástól pedig egyenesen megkaptam, hogy "te nyomorék vagy, sosem lesz belőled modell."

Szerencsére végül találtam valakit, akinek nemhogy az ellenére nem volt, még kihívásként is tekintett az egészre. Ő Tigyi Zsuzsanna, aki azóta már menedzserként is segíti a munkámat. A képekkel nem feltétlenül a mozgáskorlátozottságomat hangsúlyozzuk, sőt a legnagyobb részükön nem is látszik semmi nyoma.

trexler1

Erik a Parlamentben, Sneider Tamás országgyűlési alelnökkel

trexler2

– Van még valami, amit szeretnél kipróbálni ahhoz, hogy úgy érezd, teljes az életed?

– Kimondottan nagy vágyaim nincsenek, úgy érzem, már most is teljes életet élek.

Lovagolni is megtanultam, annak ellenére, hogy többször ledobott és megtaposott a ló, valamint úszni is rendszeresen járok.

Legfőbb célom, hogy a fogyatékkal élők körülményein javítsak. Az előadásaimon túl ezt segítette elő az is, amikor a Parlamentben találkozhattam Sneider Tamással, az Országgyűlés alelnökével. Szociális ügyekkel foglalkozó politikusként meghallgatta, milyen problémákkal néznek szembe mindennapjaik során a fogyatékkal élők. Ígéretet tett rá, hogy a jövőben is megkereshetem a javaslataimmal, így segítve a hozzám hasonlóak helyzetét.

Erik hivatalos honlapját IDE KATTINTVA keresheted fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Véget ért a német partoknál megrekedt púposbálna, Timmy kálváriája
Szabadon engedték a német partoknál eltévedt hosszúszárnyú bálnát. A cet március óta bolyongott a sekély vizekben, a mentők remélik, hogy visszatalál az Atlanti-óceánba.


Szabadon engedték szombaton az Északi-tengerben a Balti-tenger partjainál megrekedt hosszúszárnyú bálnát, Timmy-tírja a 444.hu.

A német sajtó által csak Timmyként emlegetett púposbálnát reggel 9 órakor engedték útjára, közölte Jens Schwark, a mentőcsapat egyik tagja.

A konvoj ekkor a Skagerrak-szorosban, Skagentől, Dánia legészakibb városától mintegy 70 kilométerre tartózkodott.

A tizenkét méter hosszú, tizenkét tonnás cetet a Poel-szigeti öbölből szállították egy vízzel megtöltött uszályhajón. A bálna heteken át többször is megrekedt a német partok mentén a sekély vizekben, mielőtt önkénteseknek sikerült a szállítóeszközre segíteniük.

A hosszúszárnyú bálna, amelynek kora 4 és 6 év közötti lehet, először március 3-án Wismar kikötőjében tűnt fel. Később onnan nyugatabbra, az észak-németországi Schleswig-Holstein tartománybeli Timmendorfer Strandon látták.

A mentők remélik, hogy a bálna képes lesz úszni a mély vizekben, és visszatér természetes élőhelyére, az Atlanti-óceánba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elutasították a Duchenne-kóros Ádám havi 15 millió forintos gyógyszerkérelmét
A hatóság elutasította a Duchenne-kóros Ádám egyedi méltányossági kérelmét a Duvyzat nevű gyógyszerre. A család petíciót indított, miközben az országban 11 másik gyerek állami finanszírozással kapja a szert.


Egy 10 éves, Duchenne-szindrómás kisfiú, Ádám szülei hiába reménykedtek állami segítségben fiuk kezeléséhez: a hatóság elutasította az egyedi méltányossági kérelmüket. A döntés értelmében a családnak önerőből kellene előteremtenie a Duvyzat nevű gyógyszer havi 15 millió forintos költségét, amire képtelenek – írta a Blikk. A család nem adja fel, petíciót indítottak a döntés felülvizsgálatáért. Ádámnál hároméves korában jelentkeztek a betegség első jelei, amikor a szülei arra lettek figyelmesek, hogy egyre nehezebben megy fel a lépcsőn.

„Aztán jött a következő tünet, a vádlija elkezdett megvastagodni, ami a Duchenne-szindróma tipikus jele” – mondta az édesanya, Viktória.

Az anyuka a saját családjában már átélt egy hasonló tragédiát: a bátyja 17 évesen halt meg ugyanebben a betegségben. A Duchenne-szindróma egy genetikai betegség, ami egy fehérje hiánya miatt az izomzat fokozatos leépülésével jár. A leépülő izmok helyét zsírszövet veszi át, a betegek mozgása egyre nehezebbé válik, a betegség utolsó stádiumában pedig a szív- és légzőizmok is leállnak.

A kórt jelenleg nem lehet gyógyítani, de létezik egy gyógyszer, a Duvyzat, ami az Európai Gyógyszerügynökség adatai szerint a betegség romlásának lassítására engedélyezett, ambuláns, hat év feletti, szteroid mellett kezelt betegeknek.

Viktória egy ismerős családról is tud, ahol a szer hatására még kismértékű javulásról is beszámoltak. Magyarországon az ilyen, még nem általánosan támogatott gyógyszerekre egyedi méltányosság alapján lehet állami finanszírozást kérni. Jelenleg 11 Duchenne-szindrómás gyermek jut hozzá így a Duvyzat-kezeléshez. Ádám családját néhány napja a kisfiú neurológusa értesítette a negatív döntésről.

„Egyelőre a neurológusunk értesített, hogy Ádi nem kapta meg a méltányosságot, ám indoklást ő sem kapott, csak a hírt” – közölte az édesanya.

Hozzátette, várják a hivatalos értesítést, amiből reményeik szerint kiderül az elutasítás oka. A család értetlenül áll a döntés előtt, mivel a kisfiú elvileg minden feltételnek megfelel: elmúlt hatéves és még járóképes. Bár Ádám már csak a lakásban tud önállóan közlekedni, orvosa szerint is alkalmas a kezelésre.

„Most várjuk, hogy a hivatalos papír is megérkezzen, hátha abból megtudjuk, mivel magyarázzák a kérelem elutasítását” – mondta Viktória. A család nem akar beletörődni a helyzetbe, ezért indítottak petíciót, abban bízva, hogy a nyilvánosság segítségével sikerül elérniük a döntés felülvizsgálatát.

Ha segítene Ádámnak, itt teheti meg:

“Összefogunk Ádiért” Alapítvány

10300002-13877454-00014909

IBAN HU46 10300002-13877454-00014909


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Amerikából jön haza egy örökbe adott magyar férfi, hogy megkeresse az édesanyját
Alexander Rimkunas – születési nevén Balogh Sándor – 1985-ben jött világra Siófokon, de nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe. A férfi a 41. születésnapjára tervezi az utazást, a keresésben gyerekkori barátja segíti.


Magyarországra jön az Amerikában élő Alexander Rimkunas, hogy megkeresse vér szerinti családját.

A férfi Balogh Sándorként született Siófokon 1985. június 12-én, édesanyja a magyar anyakönyvi iratok szerint Bogdán Ibolya. Az anya már a kórházban lemondott a babáról, ezért a kisfiú Kincsesbányára került nevelőszülőkhöz, majd nyolcévesen egy amerikai pár fogadta örökbe – írja a Blikk.

A keresésben Alexander gyermekkori barátja, Nóra segít, aki egyben a nevelőtestvére is volt.

„Sanyi a nevelőtestvérem volt, azaz három évig mindkettőnket ugyanaz a nevelőszülő terelgetett, óvott, ami legalább olyan erős kapocs, mintha a legjobb édestestvérek lennénk, ezért segítek neki abban, hogy felkutathassa a gyökereit, a rokonait, a vér szerinti szüleit”

– mondta a lapnak.

A nő magyar közösségi oldalakon osztja meg Alexander gyerekkori és mai fotóit, mert mint mondja, a hivatalos eljárást csak a barátja kezdeményezheti.

Berényi Gábor családjogász szerint Alexandernek a hivatalos úton is van esélye.

„Az örökbefogadást igazoló iratok mellett Alexandernek a jelenlegi, érvényes amerikai irataival kell jelentkezni a siófoki önkormányzat gyámügyi osztályán, ahol a születési adatai kerültek nyilvántartásba, illetve a Fejér vármegyei gyámhivatalnál, ahol az örökbe adását intézhették” – magyarázta az ügyvéd.

Hozzátette, ha ennyi adat ismert, akkor valószínűleg nyílt örökbefogadás történt, így Alexander kaphat információkat arról, él-e az édesanyja, hol él, és hogyan keresheti meg.

A törvény szerint az örökbe fogadott gyermek 14 éves korától a törvényes képviselője beleegyezésével, 18 év felett pedig önállóan is belekezdhet a vér szerinti szülők felkutatásába. „Akkor először arra kap választ, hogy egyáltalán érdemes-e tovább mennie, vagyis hogy a vér szerinti szülő életben van-e, illetve van-e testvére a keresést elindítónak” – folytatta Berényi Gábor.

Fontos, hogy a vér szerinti szülő az örökbe adás után nem kezdeményezheti a gyermek felkutatását, ha pedig mégis megteszi és zaklatja, az büntetőjogi következményekkel járhat.

A gyámhivatal a lakcímnyilvántartóból szerzi be az örökbe adó címét, majd a vér szerinti szülő lakóhelye szerinti gyámhivatalon keresztül személyesen hívja be az illetőt. Itt mondják el neki, hogy ki és miért keresi, és ő dönthet a kapcsolatfelvételről. Ha nemet mond, a kereső csak annyit tudhat meg, hogy nem találták a vérrokont.

Alexander a 41. születésnapja körül tervezi az utazást Magyarországra, hogy személyesen indítsa el a hivatalos eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Drámai órák a Balti-tengeren: megkezdődött a hetek óta haldokló bálna mentése, minden perc számít
A Timmy nevű púpos bálnát egy vízzel teli bárkán szállítják a német partoktól az Északi-tenger felé. Az állat hetekig vesztegelt a sekély vízben, a mentés sikere pedig a szakértők szerint is rendkívül kétséges.


Saját erejéből úszott be a vízzel teli uszályba Timmy, a hetek óta a német Balti-tenger partjainál rekedt púpos bálna. A mentőakció kedden érkezett fordulópontjához, a bálnát szállító konvoj pedig szerda reggel már a németországi Fehmarn-sziget térségében haladt az Északi-tenger felé, ahol a tervek szerint szabadon engedik.

A merész, magánfinanszírozású mentést heves szakmai vita és komoly társadalmi nyomás kíséri.

A bálnát szállító szerelvény a Kirchsee sekély vizéből indult, majd a Wismari-öbölből kihajózva vette az irányt a nyílt tenger felé. Az útvonal a dán partok mentén, Skagen, azaz Jütland északi csúcsa felé vezet, ahonnan a Skagerrakon át érheti el az Északi-tengert. A lassú, óvatos haladást állatorvosok és szakértők felügyelik kísérőhajókról, folyamatosan figyelve az állat légzését és viselkedését.

Timmy története március elején kezdődött, amikor feltűnt a német partvidéken, ahol a púpos bálnák nem őshonosak. Az állat többször is megfeneklett, és bár egy korábbi kísérlet során kotrógépekkel ásott csatornán át sikerült mélyebb vízbe juttatni, a legyengült bálna a Poel-sziget melletti sekély öbölben rekedt. Az állapota hetekig folyamatosan romlott, ami komoly vitát váltott ki arról, hogy egyáltalán érdemes-e beavatkozni.

A Német Óceánográfiai Múzeum szakértői szerint az akció „hatalmas stresszel és sérülésveszéllyel” járhat, és a siker esélyét is alacsonyra tették.

A helyi hatóságok sokáig a minimális beavatkozás mellett érveltek. Dr. Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia környezetvédelmi minisztere korábban azzal indokolta a hatóságok óvatos álláspontját, hogy a beavatkozás célja az állat szenvedésének csökkentése, nem pedig a szenvedés meghosszabbítása vagy a kockázatok felesleges növelése.

Végül egy magánkezdeményezés keretében, két vagyonos támogató finanszírozásával indult meg a mentés, amit a hatóságok jogilag „eltűrtek”.

A bálna sorsa egész Németországot megmozgatta: aktivisták táboroztak a helyszínen, a hatóságok pedig több ezer üzenetet kaptak, köztük fenyegetéseket is. A mentéshez egy vízzel teli szállítóuszályt, egyfajta úszó kádat használnak, amit vontatóhajó húz.

A művelet kulcsfontosságú pillanata volt, amikor Timmy kedd délután a végső szakaszban saját erejéből úszott be a szállítóeszközbe.

A szakértők szerint a Balti-tenger alacsony sótartalma és sekély vizei eleve megterhelőek egy púpos bálna számára, ezért a megmentése nemcsak egyetlen állat életéről szól, hanem természetvédelmi szempontból is jelentős. A „bálnapumpa” jelenség révén a mélyebb vizekből tápanyagokat, például nitrogént és vasat juttatnak a felszínre, ezzel serkentik a fitoplankton növekedését, amely a légköri szén-dioxid jelentős részét elnyeli.

A mentés óráról órára versenyfutás az idővel. Ha Timmy eljut az Északi-tengerig és biztonságban szabadul, az nemcsak technikai bravúr, hanem ritka természetvédelmi siker is lesz.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk