SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Nyomát sem találni sehol Klapka György kedvenc fiának – Dennis másfél éve hunyt el

Nincs síremléke, de még egy fejfája sem. Egy barátja szerint temetése sem volt méltó a híres családnévhez.


Mintegy másfél éve mi is beszámoltunk róla, hogy mindössze 34 évesen meghalt Klapka György fia és örököse, Dennis.

A milliárdos és Mary Zsuzsi közös gyereke régóta egészségügyi problémákkal küszködött. Hamar kiderült, hogy a fiatalember egyik utolsó kívánsága nem teljesülhetett: nem temették édesapja mellé a Farkasréti temetőben.

A Blikk most utánajárt, milyen sorsa lett az ország egyik leghíresebb milliárdos örökösének.

Barátja, Erdei Márton Zsolt – akinek a karjai közt hunyt el – azt mondja, nem volt méltó a családhoz Dennis búcsúztatása.

„Ott voltak a testvérei, azok házastársai, én és még egy-két barát. Azt hittem, rendes temetést kap, de egy rövid beszéd után egyszerűen csak szétszórták a hamvait, majd mindenki hazament. A mai napig nincs egy hely, ahol meg tudnék emlékezni róla”

– mesélte a lapnak.

A fiatal férfi temetése a Fiumei út szóróparcellájában volt, de sem ott, sem édesapja örök nyughelyén, a Farkasréti temetőben nincs nyoma síremléknek. A szóratóparcella mellett lévő márványtömbökön ugyan ott van az édesanyja, Klapkáné Mary Zsuzsi neve, Dennisé azonban nem. A temetőgondokságon azt mondták, a férfi nevét a család sehova nem vésette fel a temetőben.

„Ő a legtragikusabb sorsú ember, akit valaha ismertem. Éveken át küzdött az apja szeretetéért, próbált leszokni a káros szenvedélyekről, ám hiába. Az édesanyja volt a mindene, az ő halála után teljesen elveszett, a helyzetén pedig az sem segített, hogy az apjuk halála után a testvérei nem tartották vele a kapcsolatot, rajtam és egy-két barátján kívül az egyetlen támasza az édesapja felesége, Marika volt” – fogalmazott a Klapka-fiúról Erdei Márton Zsolt.

Klapka György 2017-es halála után megszakadt a kapcsolat a testvérek között, pedig a milliárdos életében törekedett arra, hogy egyben tartsa a családot, négy gyermekével, volt feleségével, Mary Zsuzsival és utolsó nejével, Marikával igazi nagycsaládként. A Blikknek Marika, Klapka utolsó felsége nemrégiben azt nyilatkozta: „Hetente vagy kéthetente megyek ki, pedig félek a temetőben, ki tudja, miért. A gyerekeim szokták kérdezni, miért megyek ilyen sűrűn, amire az a válasz, hogy ott érzem Gyuri jelenlétét, gondolatban ott tudok vele beszélgetni.

Azért csináltattam meg, hogy ha én már nem leszek, akkor is rendezett maradjon, ne kelljen kimenni gondozni, mert nem hiszem, hogy Gyuri gyerekei hazajönnének és átvennék ezt a feladatot.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.


Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.

„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”

– nyilatkozta a Blikknek.

A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.

„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.

A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.

Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dér Heni az arcfelvarrásáról: Ha ügyvéd vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna rajta
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta letagadni, csupán a fáradtság nyomait szerette volna eltüntetni.


Dér Heni a Hazai Sláger legújabb adásában beszélt arról, hogy a képernyős jelenlét miatt döntött az idei arcfelvarrása mellett, és civil szakmában soha nem gondolkodott volna a beavatkozáson. Az énekesnő elmondta, az elmúlt évek pörgése, az éjszakázás és a stressz meglátszott az arcán, ami a munkája miatt zavarta.

A döntését azzal indokolta, hogy a munkája mindennapi része a képernyős szereplés és a média, valamint a nemzetközi trendek is a tökéletességet sugallják a nézők felé. Hozzátette, egy kicsit úgy is figyel magára, mint egy munkaeszközre, aki közvetít.

„Azt is mindig elmondom, hogy ezermilliárd százalék, hogy nem is gondolkodok a műtéten, hogyha én ügyvéd, titkárnő vagy kasszás vagyok, vagy bármi, ami nem kamera, képernyő”

– idézi az énekesnőt a 24.hu. Úgy fogalmazott, nem fiatalabbnak akart látszani, a célja a meglévő állapot megőrzése volt.

„Konzerválni szerettem volna magam. Nem húszévesnek szerettem volna kinézni, csak annyinak, amennyi vagyok. És nekem most ez így rendben van. Láthatod, hogy igazából a karakterem nem változott”

– mondta. Azt is hozzátette, hogy más plasztikai műtétet nem tervez.

Beszélt arról is, hogy bár a beavatkozás ellentmondásosnak tűnhet, továbbra is a kisugárzást tartja a legfontosabbnak. Felidézte, hogy korábban az ország egyik legdögösebb énekesnőjének tartották.

„Ezen mindig csodálkoztam, de aztán kezdtem megszokni. Merthogy látom én is a hibáimat, mindenben tudunk találni hibát, de nem ettől lesz valaki tökéletes, hanem a kisugárzástól” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk