Fordulat: A tömeges felmondások után távozik Ézsi Robin a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet éléről
Fordulóponthoz érkezett a hónapok óta tartó válság a budapesti pszichiátriai ellátásban: pénteken benyújtotta lemondását Ézsi Robin, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója. A belügyminiszter elfogadta a döntést, így a vezető megbízatása március 14-én, szombaton megszűnik.
A feladatokat ideiglenesen az intézmény orvosigazgatója, a tavaly szeptemberben kinevezett dr. Sárosi Andrea veszi át – derül ki az Országos Kórházi Főigazgatóság és az intézmény közös közleményéből. Azt is bejelentették, hogy pályázatot írnak ki a főigazgatói poszt betöltésére.
A pszichiáter végzettséggel nem rendelkező, korábban mágusképző akadémiát vezető Ézsi Robin kicsit több mint két éven át vezette a magyar pszichiátriai ellátás legnagyobb intézményét.
Januárban 40 nyírős orvos írt alá egy petíciót, amelyben a főigazgató vezetése alatt kialakult szakorvoshiányra hivatkozva többek között osztálybezárásokat követeltek. Az Országos Kórházi Főigazgatóság átvezénylésekkel próbálta kezelni a helyzetet, de ez további feszültségeket szült.
A szakmai szervezetek kiálltak a nyírős orvosok mellett. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Álmos Péter akkor egyértelműen fogalmazott:
A kamara a főigazgató menesztése mellett azonnali beavatkozást is sürgetett, hogy az összes budapesti pszichiátriai osztályon pszichiáterek lássák el az ügyeletet.
Mivel a fenntartó ekkor nem menesztette a főigazgatót, a budapesti pszichiáterek egységesen kimondták: március végétől nem vállalnak több ügyeletet a törvényben előírtnál, ha nem teljesítik a követeléseiket. A fővárosi orvosok mellett később több száz magyar pszichiáter is kiállt. Ézsi Robin a „mágusképző” múltját firtató kérdésekre korábban úgy reagált, hogy az érintett tevékenységek „több mint másfél évtizeddel ezelőttiek [...] és semmilyen formában nem relevánsak” a jelenlegi feladatai szempontjából. A konfliktus március elején tovább mélyült, amikor újabb 19 nyírős orvos mondott fel, egytől egyig a főigazgató személye miatt.
Via Telex