HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin lemondása a felelősségvállalás egyetlen járható útja, de önmagában még ez is kevés

A köztársasági elnök többé nem testesíti meg a nemzet egységét, alkalmatlanná vált feladata elvégzésére. De garancia kell arra is, hogy többé ez mással sem fordulhat elő: nyilvánossá kell tenni a kegyelmi döntéseket.


Anya vagyok. Jogász vagyok. Keresztény vagyok. Konzervatív vagyok (nagyjából). De legfőképpen érző ember vagyok. És igazából ez utóbbi mivoltom jegyében szeretném „kinyitni pörös számat, és a tudásnak tenni panaszt”.

Jelenlegi politikai nézeteimet talán az alábbi szavakkal tudnám illetni: kiábrándultság és apátia. Már jó pár éve eltört bennem valami. Mégis tisztán fel tudom idézni a pillanatot, amikor görgetés közben rákattintottam A Cikkre. Ahogy azt is mindenki fel tudja idézni, hogy mikor és hol látta az első felvételt a 2001.szeptember 11-én az ikertornyokba csapódó repülőről. Mert akkor tudtuk, hogy most valami végleg elmúlt abból, amit a világunkról és annak a rendjéről gondoltunk.

Most pedig annak a cikknek megnyitása vésődött be, ami Novák Katalin kegyelmi döntéséről szól. Ha valaki egy kő alatt töltötte az elmúlt napokat: a köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, aki egy pedofilt segített abban, hogy megússza a felelősségre vonást. Méghozzá kényszerítéstől se visszariadva.

Szerintem ehhez nem kell mit hozzátenni. Ez egyértelmű. De elborzadva látom, hogy olyan szólamok bukkannak fel, amik kérdőjeleket tesznek oda, ahol nem csak pont van, hanem egyenesen felkiáltójel.

Igazából zavarban vagyok, hogy ezeket meg kéne cáfolnom. Mert nem igazán lehet azon mit cáfolgatni, hogy az ég zöld. “Nem zöld.” Ezek alapvetések. Az ég nem zöld. A tűz nem hideg. A jég nem forró. És pedofiliát eltussoló bűnözőknek kegyelem osztogatás súlyosan nem oké. Pont.

De mégse mehet el az ember szó nélkül a tegnap még hangoskodó alapvetés-tagadók mellett, mert „bűnösök közt cinkos, aki néma”. És szerencsére egyre többen hallatják a hangjukat ennek kapcsán. Már csak ketten nem szólaltak meg érdemben az ügyben: Novák Katalin és Varga Judit. Ők ketten találták kegyelemre méltónak K. Endrét. Mint valami mondókában: “Az egyik felterjesztette. A másik megkegyelmezte. Utána amaz jól ellenjegyezte. Végén az iciri-piciri K. Endre jól szabadlábra lett helyezve.”

De ahogy a közfelháborodás egyre nő az ügy körül, komoly reményeim támadtak, hogy legalább az egyikük meg fog szólalni, és próbál majd valami magyarázatot adni. De bevallom, elképzelni se tudom, hogy mivel fognak előhozakodni.

Mert akárhogy is forgatom, a helyzet menthetetlen, hiszen:

A nemzet megosztó egysége?

Egy pedofíliával akárcsak kapcsolatban álló bűncselekmény esetén a kegyelemi döntés nem “megosztó, mint minden kegyelmi döntés” - ahogy azzal már próbálkoztak mentegetőzni a Sándor-palotában. Csak simán felháborító és elítélendő. Általánosan, egyetemesen és mindenhogy.

Ez a morális mérlegelés, és szempontok osztásán-szorzásán túl van. Ez egy erkölcsi Rubicon. Aki átlépi, az a morál ellensége. Nincs „ha” meg „de”.

Ha él kis országunkban valaki, aki szerint mégis lehet itt bármit mérlegelgetni, akkor pont miatta kéne még egyértelműbben edukatív céllal példát statuálni. Mert még a végén az egyszeri edukálatlan mérlegelgető se lesz képes biztosan leolvasni a helyes irányt a belső erkölcsi iránytűjéről, ha adott esetben neki kellene a legénynek lennie a gáton, amikor a környezetében felmerül gyerekek szexuális zaklatása. És egy ilyen helyzet, hogy SOHA nem tud teljesen egyértelmű lenni. Ezért kell egyértelmű határokat húzni.

Hogy billegő esetben a félrenézés felelősségét ne lehessen „elkenni” – az eltussolóét még annyira se. Ha a világ K. Endréit a saját lelkiismeretük nem tart vissza attól, hogy aktívan vagy passzívan szabad utat engedjenek a pedofiloknak a gyerekekhez, akkor tartsa őket vissza a félelem. Félelem attól, hogy a társadalom részéről csak elítélésre és megvetésre számíthatnak, minden megosztottság nélkül.

De még egyszer ismételjük el, mert az a tudás anyja: egy pedofil cselekmény eltussolása nem erősen megkérdőjelezhető, hanem az erkölcsi minimum alatt van olyan egyértelműen, hogy azt se elénekelni, lerajzolni, elmutogatni nem lehet. Ez a társadalmi szerződésünk egyik alapköve. Reszkessen az a társadalom, ami alól ezt kirántják - főleg az akinek az Alaptörvény szerinti feladata lenne hogy “kifejezze a nemzet egységét”. Mert ha nincsenek közösen elfogadott minimumszabályaink és -értékeink, akkor jönnek a farkastörvények. A teljes bizonytalanság, eszköztelenség és a nulla kiszámíthatóság vagy tervezhetőség.

Az elkövető mentségére szóljon, hogy…?

Bármilyen rejtett, titkos körülményt áll a kegyelmi kérvényben, ami miatt megesett Novák Katalin és Varga Judit szíve K. Endrén, azt ne felejtsük el, hogy K. Endre nem “csak” félrenézett. Nem bizonytalankodva nem tett semmit a gyerekek abuzálását megakadályozandó. Hanem kifejezetten és célzatosan meg akarta akadályozni, hogy a kivizsgálás rendben végbe menjen. Szóval nem „csak” lányos zavarában tehetetlenkedett. (Bár épp elég baj lenne az is, ha lányos zavarunkkal foglalkozva hagynánk gyerekeket pedofilok karmai közt.)

Attól hogy K. Endre maga nem követett el pedofil cselekményt, a bűne nem kerül át egy erkölcsileg kevésbé egyértelmű kategóriába.

Az, hogy az áldozatok mennyire tudnak felállni a traumából, csak egy részben múlik a trauma mértékén. Meglepően – sőt sokkolóan – nagy mértékben azon is múlik, hogy mennyire lesz hatással az életükre maga a trauma, hogy azt a környezet utána hogy kezeli. Ha utána védelmet, támogatást, igazságszolgáltatást kapnak, jelentősen nagyobb esélyük van feldolgozni a velük történteket. Ezt akarta elvenni K. Endre a szexuálisan kihasznált gyerekektől.

Ezt tetézve, egyetlen pedofil bűncselekmény se történne meg, vagy legalábbis nem ismétlődhetne meg, ha nem lennének olyanok, akik félrenéznek, eltussolnak, vagy bármilyen direkt vagy indirekt módon tennék ezt lehetővé az elkövető számára. Sőt, azzal hogy a bűnsegédek ezáltal a látenciát is növelik, a többi elkövető felbátorodhat, hogy akkor errefelé nem „trend” az elkövetők felelősségre vonása. Akkor miért fognák vissza magukat? Ez mind a K. Endrék lelkén szárad. K. Endre tette el semmilyen formában nem lehet „csak” szót odabiggyeszteni.

Ezen felül, ha K. Endrét akarnánk se tudnánk naiv módon azzal mentegetni, hogy nem látta át mekkora felelőssége van abban, hogy az áldozatok traumája mennyire mélyül el, hiszen pszichológus volt. K. Endrét azzal se mentegethetjük, hogy mivel nem ismerte a pedofília álságosan működő, megtévesztő természetét, ezért nem ismerhette fel tettének súlyát.

Nem számít az se, hogy amúgy előtte, utána, közben milyen jó ember volt, és mennyi jót tett.

Ez valamennyi enyhítést adhat, de kegyelmet biztos, hogy nem. Mondok egy meglepőt: a legtöbb bűnöző – még a legsúlyosabb cselekmények elkövetői is – amúgy szabadidejükben sok tök jó dolgot is csináltak. Talán egy-két súlyosan szociopata kivételével. De az már elmekórtani kérdés.

Ám ha a fentiekkel együtt netalán véletlenül létezne is arra magyarázat, hogy K. Endre miért kaphatott kegyelmet a börtönbüntetés alól, az már végképp megindokolhatatlan, hogy miért mentesítették a foglalkozástól eltiltás büntetéstől is. Még ha K. Endre körülményeiben fel is merülne bármi kegyelemre okot adó szempont, az se teszi őt már alkalmassá (és veszélytelenné), mint pszichológus és pedagógus. Isten óvja azt, aki véletlenül azért kerül hozzá, hogy feldolgozzon egy gyerekkori szexuális zaklatást.

Végül de nem utolsó sorban. Jártam önkénteskedni gyermekotthonba. És emiatt saját szememmel láttam, hogy egy „intézetis” gyereknek mennyire nehéz elhinnie, hogy bármilyen hatással lehet a saját sorsára. Vagy mások, ne adj isten a világ sorsára. Igazából még egy „normális” támogató háttérrel rendelkező gyereknek és felnőttnek is nehéz egy szexuális zaklatás után felvennie a kesztyűt, és harcolni az igazáért.

Szóval lenyűgöz az emberi nagysága azoknak a már felnőtt intézetis gyerekeknek, akik kiálltak zaklatójuk ellen – még úgy is, hogy K. Endre kényszerítéssel akart őket ebben akadályozni.

Nekik ez életük teljesítménye volt - akár felálltak utána a traumából, akár nem. Engem ők jobban inspirálnak, mint egy olimpiai bajnok. És most több, mint tíz embertől részlegesen elvették ezt a győzelmet.

Ami talán az életmentő korty víz lett volna nekik a kiszolgáltatottság sivatagában. Nem tudom, K. Endre kegyelmi döntéséből milyen előnye származik az Egyetemes Igazságosságnak, és hány ember élete lett jobb ettől, de biztos nem összemérhető az okozott károkkal.

Minden jó, ha a vége egy jó kis alaptörvény-módosítás?

Orbán Viktor maga nyilatkozta az ügy kapcsán, miszerint: “Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem”. És ez alapján alaptörvény-módosítást kezdeményez.

Ám ettől még érthetetlenebbé és elkeserítőbbé válik, hogy az elmúlt napokban még sokan a kegyelmi döntés beterjesztésében, ellenjegyzésében és meghozalatában részt vevő kormányzati szereplők önjelölt prókátoraként relativizálni kezdték K.Endre cselekményének súlyát és megítélését. Előbbre sorolva egy vélt pártállaspontot az erkölcs legminimumabb minimumánál. Remélem minden érintett kommentelőnek, influencernek, politikusnak kicsit nehezebb lesz esténként tükörbe néznie a szokásosnál. Akik pedig eddig kérdés nélkül elfogadták a fenti forrásból származó helyzetértékeléseket, ezentúl morális kérdésekben fenntartásokkal tekintenek a megnyilvánulásaikra.

De azt hiszem, a miniszterelnöki nyilatkozat megtételével végül páratlan politikai egység formálódott, és végre kivétel nélkül minden politikai oldal kifejezte, hogy az általuk képviselt emberek véleménye egységesen (!) az, hogy egy ilyen döntés mélyen sérti a társadalmi működésünk alapjait.

Aminek az egységét kellene Novák Katalinnak kifejeznie. De most pont ő maga került az egységen kívülre. Vagyis feladata elvégzésére alkalmatlannak bizonyult.

És bármennyire is hangsúlyozhatják a Sándor-palotában, hogy a kegyelmi döntés egy szubjektív jogintézmény, és a köztársasági elnök dönt, ahogy akar, a funkciója nem az ilyen esetekre van kitalálva. A jogszabályok értelmezésénel a rendszerbeli szerepüket is vizsgálni kell. Márpedig a jog egy minél letisztultabb ítélkezési rendszert igyekszik létrehozni. De mivel az élet se nem 100%-ig rendszerbe illeszthető, se nem letisztult, szelepként létrehozták a kegyelem intézményét. Ez a célja és a funkciója.

Mert sajnos van olyan eset, ami jogilag bűntetendő, de egyértelmű, vagy legalábbis nagyon megfontolandó morális kételyek merülnek fel vele kapcsolatban. Mint például egy önbíráskodó apa, akinél esetleg nem teljesen kristálytisztán áll meg az önvédelem, amikor a lányát zaklató elkövetőket felelősségre vonja. Vagy amikor egy évekig szexuálisan kihasznált és bántalmazott kiskorú nem lát más kiutat, mint pedofil nevelőapja meggyilkolását.

Vagyis Novák Katalin a kegyelem intézményét létrehozó jogszabályi rendelkezést nem jól, sőt gyanúsan visszaélésszerűen értelmezte

– ha a jogrendszerben elfoglalt helyét és a jogalkotói szándékot is figyelembe vesszük. Ennek értelmében - bár Orbán szerint nincs helye most jogászkodásnak - még “jogászkodva” se lehet kimenteni a döntést.

Az, hogy a kegyelmi döntések nem nyilvánosak, bevallom én se tudtam. De azt hiszem ez egy olyan szabályozási hiba, ami ezt a korrekciós eszköznek szánt intézményt nagyon is védtelenné teszi a visszaélésekkel szemben. Szóval nagyon remélem, hogy a már megszokott törvénykezési rohamtempóban születik egy módosító javaslat a kegyelmi döntések indoklásának nyilvános mivoltáról. Még a jövő héten.

Mert sajnos a kezdeményezett alaptörvény módosítás csak első ránézésre tűnik megnyugtató lezárásnak.

Ha a miniszterelnök nyilatkozatából indulunk ki, akkor mindössze annyiról lenne szó, hogy ezentúl nem lehet majd kegyelmet gyakorolni olyan bűncselekmények esetén, ahol a sértett kiskorú. Ezzel három baj van:

- Nem lehet majd kegyelmet adni a fent említett apának, aki a lánya 17 és fél éves zaklatóját számon kérve erős felindultságában túllép az önvédelem keretein. Pedig ez tipikus esete lenne annak, amikor a jogrendszer rugalmatlansága nem tud kezelni egy morális élethelyzetet.

- Cserébe viszont továbbra is indoklás nélkül, sutyiban kegyelmet lehet adni egy befolyásos barátokkal rendelkező elkövetőnek, aki 18 és fél éves lányokat erőszakolgat luxusjachtokon. (Pont ahogy korrupció vagy költségvetési csalás befolyásos elkövetőinek is meg lehet kegyelmezni a legnagyobb titokban. )

- A kegyelmezési jog továbbra is a nyilvánosság legkisebb kontrollja nélkül marad. Így ha "véletlenül" egy olyan köztársasági elnök lenne hivatalban, aki még az erkölcsi minimumot se képes felismerni, akkor mi garantálja, hogy kevésbé ledöbbentően nyilvánvaló ügyekben képes lenne helyesen dönteni?. És teszem azt, nem kezd ámokfutásba, és kezd el kegyelmet osztogatni mindenkinek, akinek az ismerősének az ismerőse megereszt egy baráti telefont neki?

Vagyis amíg nem teszik kötelezően nyilvánossá a kegyelmi döntéseket, még lemondania is felesleges a felelősöknek.

Mert az ezekszerint az eddigi "biztosítékok", mint az igazságügy miniszter ellenjegyzése pont nem jelentenek elég garanciát. Ez a botrány megismétlődhet még százszor, ezerszer. Sőt, még csak tudni se fogunk róla, ha egy szemfüles újságíró nem szúrja ki szinte teljesen véletlenül. És azt hiszem a véletlen nem elég megnyugtató alkotmányos garancia egy ilyen komoly jogkör esetén.

Madarat tolláról, köztársasági elnököt az értékrendjéről?

Novák Katalin döntése csak még súlyosabb megítélés alá esik attól, hogy ő amúgy nem egy elborult, szélsőségesen liberális jogvédő, aki szemellenzősen, de tiszta szívből hisz abban, hogy minden bűn megbocsátható. Hanem

ő ezzel a döntéssel nem csak a közmorált tiporta lábbal, hanem saját hitelességét is. Vagyis teljesen tisztában volt azzal, hogy mekkora értéket húzott le a wc-n.

Hiszen eddig ő a gyerekek mindig minden esetben és minden mértékben mindenekfelett álló védelmét hangsúlyozta – akármilyen egyéb csoportra nézve hátrányos jogcsorbítások árán is. Akár aránytalanul is. “Mert a gyermekek védelme megkérdőjelezhetetlenül mindenek felett áll.” Hát akkor hogy került most oda egy ekkora kérdőjel? Milyen értékbeli kérdés merült fel benne, ami miatt a gyermekek védelmét a pedofil visszaélést lehetővé tevő bűnöző szempontjai mögé sorolta? Ha ez olyan nagy érték, hogy felülmúlja az eddig felülmúlhatatlan gyerekvédelmet, mint közérdeket, akkor az miért nem közérdekű információ, hogy mi ez a nagyobb érték?

Eddig az közérdeknek tartott értékeket kék plakátra írták, nem eltitkolták!

A lemondás a megoldás?

Igen, itt az egyetlen járható útja a felelősség vállalásnak a lemondás lenne. De amíg nincs garancia, hogy minden kontroll nélkül születhetnek kegyelmi döntések, addig igazából felőlem maradhat is Novák Katalin a hivatalában.

Elegánsabb lenne, ha lemondana, de valójában nem oszt, nem szoroz, hogy ki fogja a tollat, ami morális mérlegelés nélkül írhat alá bármit.

Amíg viszont hivatalban marad, legalább élő mementóként emlékezteti a nemzetet, hogy senkinek a személye se garancia a morális minimum megtartására, amíg a rendszer lehetővé teszi a visszaéléseket.

Akármilyen sokszor ismétel el számunkra szimpatikus értékekről szóló szólamokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:

„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”

A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.

A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.

A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.

A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.

A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.

A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.

Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint önként hagyta ott a kórházat nyílt állkapocstöréssel a beteg, az érintett szerint ez nettó hazugság
A sérült férfi szerint a zárójelentése is bizonyítja, hogy a kórház küldte el. Egy szakértő szerint ha önként megy el, arról papírt kellett volna aláírnia.


„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.

Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.

Másnap reggel azonban orvosi vizit helyett egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza. Ezt követően a férfi Ausztriába utazott, ahol dolgozik. Először a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan azonnal egy másik intézménybe küldték, és állapota súlyossága miatt másnap reggel megműtötték.

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ügyet nem kell túlbonyolítani.

„Egyszerű orvosi döntés volt, ezt nem kell túlbonyolítani, nem kell túlragozni”

– jelentette ki. Hozzátette: „A szájsebész kolléga ellátta, a beteg kapott antibiotikum-profilaxist, és tervezett műtétben operálták volna meg, ami szerintem helyes döntés. A beteg úgy döntött, hogy elmegy a kórházból, és Ausztriában láttatta el magát. Ehhez joga van, a kockázatokkal pedig tisztában volt. Ennyi.”

Az érintett férfi telefonon reagált az államtitkár szavaira.

„Amit Takács Péter mondott, az nettó hazugság. Semmi ilyen nem történt, amit ő állít. Az igaz, hogy a sebeimet tamponálták és összevarrták, illetve egy adag antibiotikumot valóban kaptam. A zárójelentésemen tisztán, világosan ott van, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonomba bocsátottak”

– szögezte le. A férfi december 29-én kelt zárójelentésén valóban az szerepel, hogy „műtétet nem tartottak szükségesnek” és „Otthonába bocsátjuk”.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő szerint ha egy beteg saját akaratából megy el, annak nyoma kell, hogy legyen. „Ha tényleg el akart menni, a beteggel alá kellett volna íratni, hogy saját felelősségére távozik” – magyarázta. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ápolónak nincs joga hazaküldeni a betegeket.

A Csolnoky Ferenc Kórház az ügyben belső vizsgálatot indított, amely kiterjed a betegdokumentáció teljes körű ellenőrzésére és az ellátásban résztvevők meghallgatására is.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: