HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin barátnője elárulta, hogy van most a volt államfő

Bizonyára fájt neki a kegyelmi botrány, de Skrabski Fruzsina szerint megrázza magát és újult erővel, üstökösként tér majd vissza. Mert egy nagyon erős, életszerető nő.


Mint ismert, tavaly áprilisban, egy nappal Ferenc pápa magyarországi látogatása előtt Novák Katalin megkegyelmezett egy pedofil bűncselekményben érintett férfinak, K. Endrének. Február 10-én, a botrány kirobbanása után egy héttel Novák Katalin lemondott, s azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

A Blikk most megkereste a Novák Katalin mellett továbbra is kiálló filmrendezőt, Skrabski Fruzsinát, aki elmondta, hogyan élte meg Novák az elmúlt időszakot.

Katalinnak rendkívül támogató, szerető családja van, akikre ebben a helyzetben is számíthatott, s a közeli barátai is támogatják. Ahogyan ismerem, nagyon rosszul esett neki a sok támadás, de a pozitív, támogató üzenetek, nyilvános kiállások erőt adtak neki. Azonnal üzentem én is, ami nagyon jól esett neki

- mondta a lapnak Skrabski.

"Katalin hozott egy döntést, ami hibásnak bizonyult. Pedig egy végtelenül tisztességes, becsületes ember, aki tudomásom szerint abban a tudatban döntött, hogy egy olyan embernek ad kegyelmet, aki valójában nem bűnös. Sajnálom, hogy így alakult, és ez a döntés ilyen következményekhez vezetett. Magyarország hatalmasat veszít a hiányával, ma a közéletben nagyon kevesen képesek arra, hogy úgy szólítsák meg az embereket, ahogy ő tette"

- tette hozzá a rendező.

„Bizonyosan fájt neki a kegyelmi botrány, de tudom jól, megrázza magát és újult erővel, üstökösként tér majd vissza. Mert egy nagyon erős, életszerető nő. Talán még nem jött el az ideje, de én nagyon várom, hogy visszatérjen”

– tette hozzá a tanácsadó.

A lemondott államfőnek továbbra is jár szolgálati lakás, sofőrrel együtt szolgálati kocsi, háromfős titkárság és havi 4,5 millió forintnak megfelelő fizetés. A Transparency International (TI) kiszámolta, hogy ha Novák 79 évig él, mint a KSH szerint az átlagos magyar nők, addig kétmilliárd forintot meghaladó összeget keres majd anélkül, hogy dolgoznia kelljen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. Az esettel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt.

„Ma reggel egyeztettem a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”

–fogalmazott Facebook-oldalán a miniszterelnök.

„A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban kivizsgáljuk”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
444: Orbán magángéppel ugrott haza két napra a nyaralásáról, amit korábban kezdhetett meg, mint ahogy eddig tudtuk
A lap szerint a miniszterelnök augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt repülhetett vissza Budapestre egy Bombardier Challengerrel. Ennek a gépnek körülbelül 5,4 millió forint lehet az óradíja.


Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.

A lap szerint ugyanis

Orbán a korábban ismerteknél hamarabb kezdte az adriai vakációját, majd augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt visszarepült Budapestre egy Bombardier Challengerrel.

A Challenger a 444 szerint a privát jetek felső kategóriájába tartozik.

A gép óradíja körülbelül 5,4 millió forint lehet, így ez az út jóval drágábbra jöhetett ki a korábban emlegetett kisgépes utaknál.

De felső kategória ide vagy oda, a 444 szerint Orbán még így is elkéshetett a videokonferenciáról.

Orbán tehát a lap szerint nem augusztus 21-én kezdte a nyaralását, hanem ekkor utazott vissza a horvátországi Brač-szigetére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy akkor pontosan mikor kezdődhetett a miniszterelnök nyaralása, és hogy mivel érkezett először a szigetre.

Korábban az atlatszo.hu lefotózta, amint Orbán több közeli munkatársával egy, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó kisgépbe száll be Bračon. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke jachtozós képeket tett közzé róla. Ezt követően a miniszterelnök Facebook-oldalán arról posztoltak, hogy Horvátországban is „győzelmi terven” dolgoznak Orbán Balázzsal. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, a munkatársak maguk fizették a repülőút árát, a sajtóban megjelent árajánlatok alapján nagyjából 4,5 millió forintot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hónapokra kieshet a kigyulladt olajfinomító kapacitásának 40 százaléka az Erste szakértői szerint
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet, így arról sincs információ, hogy milyen következményekkel járhat.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.

Az Erste szakértői közleményükben arról írtak

tűz miatt valószínűleg hónapokra kiesik a finomító kapacitásának 40 százaléka.

Hozzátették: a másik két egység évi 4,2 millió tonna kőolajat tud feldolgozni.

Kedd délelőtt a MOL is megszólalt. A vállalat azt közölte, hogy a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított, de mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: