HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin 2010-ben arról írt, örül, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élnek röhejes jövedelemből

A köztársaságielnök-jelölt blogjából a 444 idézett részleteket, a politikusnő akkoriban úgy vélte, nem fog olyan magas pozícióba kerülni, hogy szavai megütközést kelthessenek.


Novák Katalin 2010-es blogbejegyzéseiből válogatott a 444.hu, amelyben az államfőjelölt egy Németországban élő, háromgyerekes anyuka szemszögéből mutatja be az életet. Az eddig a családügyekért felelős tárca nélküli miniszter férje, Veres István akkor az a Európai Központi Banknál dolgozott Frankfurtban, míg Novák főállású anyaként dolgozott.

Blogjában a háromgyerekes édesanya akkor így írt:

„Általánosságban tényleg könnyebb az élet Németországban. (...) Szerintem lehet nagyon boldog az ember Magyarországon, lehet kevésbé szigorú a piacgazdaságot, a demokráciát még csak két évtizede gyakorló emberekkel (egyben önmagával) szemben, élhet itt is őszinte és fontos értékek mentén.

Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”

De ír Novák az ottani óvodai helyzetről is, ezen a ponton nem győzi hangsúlyozni a pedagógusok pozitív hozzáállását: „Még nem sikerült úgy belépnem a csoportszobába, hogy az óvónő éppen ne játszott, rajzolt, zenélt vagy beszélgetett volna a gyerekekkel, nem láttam őket még sem cigarettázni, sem kávézgatni, sem unottan, fásultan, megtört arccal ücsörögni egy íróasztalnál.”

Az azóta már csak nyomokban fellelhető, a maga idejében meglehetősen olvasott és népszerű blogban betekintést enged a politikusnő a férje munkahelye által teremtett kiváló légkörbe is. Mint írja: „István korlátozás nélkül fogyaszthat a főosztály konyhájában található teából, kávéból, ásványvízből és üdítőkből”, illetve „a büfében svédasztalról reggelizhet, és a közeli Japán Torony lélegzetelállító panorámát nyújtó 25. emeleti éttermében jelentős kedvezménnyel vásárolhat az ínycsiklandó tengeri herkentyűkből, friss zöldségekből, gyümölcsökből”

Egy pontot Novák azért a háromgyerekes lét nehézségeiről beszél, mikor 180 négyzetméteres lakásuk kitakarításáról beszél, és arról, hogy a gyerekek hosszabb betegsége után mennyire tud hiányozni neki az óvoda:

„Már számolom a perceket holnap reggelig, amikor végre néhány órára egyre redukálódik az itthon lévő gyerekek száma [...] kezdem unni a legózást, az Annapeti-mesélést, a közös főzést, takarítást, hólapátolást”.

2020 decemberében Rácz Zsuzsa írónő osztotta meg szintén Novák Katalin írását, amelyben arról írt, nehéz összeegyeztetnie remek állásajánlatát a háromgyermekes édesanya léttel, és azt is kifejtette, „unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.”

A 444 által most közölt blogrészlet plusz érdekessége, hogy a decemberben köztársasági elnökké jelölt Novák így ír:

„Nem vagyok - és várhatóan nem is leszek - olyan pozícióban, hogy botrányra éhes újságírók virtuális életem szennyesében kutatva rám vagy családomra nézve terhelő félmondatokat emeljenek ki a Schmitten-blogból...”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.


„Ez egy háborúellenes gyűlés” – jelentette ki Győrben Orbán Viktor, majd hozzátette: ilyeneket akkor tartanak, amikor veszély van. A miniszterelnök szerint Európa a háború küszöbén áll, az Európai Unió a háború kirobbanása óta folyamatosan pénzzel, fegyverrel segíti Ukrajnát, 2022 óta összesen 190 millió euró értékben. Miközben Magyarország maximum a humanitárius segélyekre korlátozza a tevékenységét, a fegyverszállítást kifejezetten ellenzi.

A rendezvény műsorvezetője szerint a kormánnyal kritikus hangok szerint összecseng a magyar kormány kommunikációja az orosz állásponttal, miszerint a fegyverszállítások a háború elhúzódásához vezetnek.

„Nem érdekel az oroszok elnöke ebből a szempontból, az az ő dolga” – reagált Orbán, és hozzátette: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni, arról nem tehet, ha ez éppen összecseng valaki más érvelésével is.

Orbán szerint az igazi kérdések így hangzanak: van-e esély arra, hogy az orosz-ukrán háború háborús fenyegetést jelentsen a mi életünkre? Orbán szerint igen. Van-e esélye Magyarországnak, hogy egyedül békét teremtsen? Orbán szerint nincs. Ha ez így áll, ki tudunk-e maradni egy európai háborúból? Orbán ezzel a kérdéssel kel és fekszik.

„Tisza István és Horthy Miklós is ki akart maradni az I. majd a II. világháborúból, semmi közünk nem volt azok kirobbanásához. Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. Van-e elég tartásunk a németekkel szemben, ha ne adj’ Isten ők akarnak megint háborúzni?”

– tette fel a kérdést a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán: Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre
A miniszterelnök szerint Ukrajnával könnyebb dolguk van a nagyhatalmaknak, mint az oroszokkal. Szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.


Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.

„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de

ha hiszünk abban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, és nem feledkezünk bele a saját sikereinkbe, akkor olyan dolgok is kisülhetnek ebből, mint az, hogy az ember az amerikai elnök mellett ül”

– mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a háborúzó felek akarnak-e békét, és erre a válasz az, hogy nem. „Én voltam mindegyiknél” – emlékeztetett arra, hogy tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.

„Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre.

Ukrajnával könnyebb dolguk van, mert Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.

Az ukránok ukránok 2022-ben angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal Isztambulban, ami csak felpaprikázta az oroszokat. Most az a feladat, hogy rávegyék valahogy az oroszokat arra, hogy mégis hajlandók legyenek békét kötni, de nehéz ügy ez, mert Moszkva szerint az idő nekik dolgozik” – mondta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem Magyar Péterrel
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja Magyar Pétert.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 15.



A Digitális Polgári Körök győri nagygyűlése előtt Orbán Viktor válaszolt a Blikk kérdéseire. Többek között arról beszélt, hogyan állnak jelenleg a Digitális Polgári Körök, összesen hány tagjuk van, tervez-e vitázni Magyar Péterrel, illetve szó esett az orosz olaj- és gázimport amerikai szankcióinak kényes kérdéséről is.

- Későn kezdtük, nagyon gyorsak vagyunk, időben vagyunk még. A digitális polgári körök elődjét tulajdonképpen 2002-ben hoztuk létre.

Most arról beszélünk, hogyan lehetne politikai akcióképes állapota hozni egy társadalmat, hogy lehet az országot rávenni arra, hogy gondolkodjon a számára fontos kérdésekről.

A digitális polgári kör valójában arról szól, hogy jöjjünk össze, beszéljünk meg dolgokat, és ha egyetértünk, csináljuk együtt. Tele vagyunk tehetséges fiatal emberekkel, akik gyorsan felépítették ezt, 100 ezer felett vagyunk már - mondta Orbán Viktor, aki ezt követően arról beszélt hajlandó-e vitázni Magyar Péterrel - és ha nem, akkor miért nem.

- Vitában vagyok egyfolytában a gazdáival. A Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja őt. Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem vele.

Nem örülök, hogy így van, de ilyen lett az európai politika - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán zárásként arról nyilatkozott, mi az igazság az orosz olaj- és gázimport amerikai szankciójáról.

- Mindenki azt mond, amit akar, egy dolog számít, amit az amerikai elnök mond - mondta tömören a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Történelmi evakuálás: 21 ezer embert telepítettek ki egy 450 kilós amerikai bomba miatt Nürnbergben
A gyilkos szerkezetre pénteken, egy építkezésen bukkantak rá. A műveletben közel 1500 ember vett részt, hogy elkerüljék a katasztrófát.


Nürnberg történetének eddigi legnagyobb evakuálását hajtották végre, miután egy 450 kilogrammos, második világháborús amerikai légibombát találtak a város Großreuth városrészében.

A pénteken egy építkezésen felfedezett robbanószerkezet miatt 21 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, a hatóságok pedig egy 800 méteres sugarú körben rendeltek el teljes lezárást,

írta az MTI.

A sikeres hatástalanítást szombat hajnalban, helyi idő szerint 3 óra 34 perckor jelentették be.

A mintegy egyórás műveletet három tűzszerész végezte el, a mentesítésben és a biztosításban pedig a város hivatalos közlése szerint közel 1500 fő vett részt a különböző szervezetektől.

A lezárásokat a beavatkozás után feloldották, a lakók visszatérhettek.

A kitelepítettek közül körülbelül 2400 embert ideiglenes befogadóhelyeken, köztük egy iskolaközpontban láttak el.

Az intézkedés hét idősotthont is érintett, ahonnan szintén biztonságos helyre szállították a lakókat.

Németország-szerte gyakran bukkannak fel nem robbant világháborús bombákra és lőszerekre. Bár Nürnbergben is több száz hasonló esetet kezeltek már az elmúlt évtizedekben, a mostani akció mérete példátlan volt a város történetében.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk