HÍREK
A Rovatból

Novák Hunor: tudok feljelentésről a fóti orvos ellen az orvosi kamaránál és a rendőrségen is

Egy szülő írt neki, akinek szintén volt konfliktusa a fóti orvossal az ügyeleten, a gyerekét vitte oda. Az orvost a kamaránál és a rendőrségen is feljelentette.

Link másolása

Dr. Novák Hunor gyermekorvos is posztolt egyet a fóti orvos ügyében.

Egy szülő írt neki, akinek szintén volt konfliktusa a fóti orvossal az ügyeleten, ahová a gyermekét vitte. Az eset után pedig az Orvosi Kamaránál és a rendőrségen is feljelentést tett.

"Saját információk a fóti orvosról:

01.08-án szombaton kaptam egy kétségbeesett üzenetet Facebookon egy szülőtől, fotókkal. A gyanú szerint

igen szakszerűtlenül látta el a fóti ügyeleten egy férfi orvos a gyermekét, és óriási traumát okozott neki. Utána szegény bekakilt, rémálmai voltak. A szülő elmondása szerint őt többszörösen megalázta, megszégyenítette, gyalázta vizsgálat közben az orvos. A szülő már akkor említette nekem: feljelentést fog ellene tenni a rendőrségen és az orvosi kamaránál is. Én néhány rövid tanáccsal, kezelési javaslattal láttam el online, majd egy másik orvos vizsgálta.

Később, hétfői napon jelent meg a Borsban egy hír egy fóti, szabadidejében testépítéssel foglalkozó ügyeletes orvosról, aki megverte a rá támadó beteget és kísérőjét. Elsőre jót mosolyogtam a történeten, aztán eszembe jutott ez a pár nappal korábbi levélváltás, hiszen ott is fóti ügyeletről volt szó. Írtam az édesanyának, hogy véletlenül nem ugyanaz az orvos volt-e az ő esetükben.

De, ugyanaz. Hangsúlyozom: ez az eset teljesen más, mint a verekedős, és jóval azelőtt szereztem róla tudomást, minthogy a verekedős történt megjelent volna a médiában. A szülő az orvosi kamaránál is feljelentést tett és a rendőrségen is, ezekről a dokumentumokat is elküldte, azokat elolvashattam.

Azóta a sajtóban megjelent: az érintett orvost a hírek szerint már több munkahelyéről is kirúgták, sőt, korábban egy női (!!!) orvos kollégáját bántalmazta, fojtogatta. Mire az feljelentést tett, a hírek szerint jogerősen 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az orvost közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt. De az erkölcsi bizonyítványából ez nem derült ki, és tovább dolgozhatott.

Ezzel szemben mai napon az alábbi híreket olvastam:

'A lapnak megszólalt Lestár felettese is, Grécs László, aki azt mondta: mellette állnak a jelenlegi helyzetben, a panaszok többsége pedig el sem jutott hozzájuk hivatalosan.'

'Hivatalos panaszok nem érkeztek hozzájuk sem betegek, sem kollégák részéről, az online kommentekkel pedig nem tudnak foglalkozni, mert azok nem hivatalos panaszok.'

Szerintem érdemes lenne az online kommentekkel is foglalkozni. A fóti ügyelet Google értékelése 2,4-es átlagú; és többen panaszkodnak ott egy "Mr. Szteroid" becenevű férfi orvos elfogadhatatlan viselkedésére. Egyet tudok biztosan: a nekem írt szülő az Orvosi Kamaránál és rendőrségen is feljelentést tett, erről láttam a dokumentumokat. Ezek hamarosan el kell jussanak a feletteseihez is, így nem mondhatja senki azt, hivatalosan nem kapott panaszt.

Nem kívánok és nem is célom ítélkezni, a többi a hatóságok, a kamara feladata. A pácienseknek orvosokba vetett bizalmának megtartása érdekében azonban fontos, hogy tisztességesen vizsgálják ki az ügyet, ne zárjon össze az orvostársadalom pusztán azért, mert orvoskollégáról van szó.

Akit pedig atrocitás ért, ne féljen panaszt tenni!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől egy új nemzetbiztonsági testület felállítására, és irodája is van a Karmelitában.

Link másolása

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának - írja a Vsquare. A lap szerint Orbán Gáspár a Karmelitában kapott irodát.

A Vsquare a francia LeMonde-al és magyar Direkt36 oknyomozó portállal közösen derítette ki nemrég, hogy a magyar kormányfő fia is részt vett a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésében.

A Vsquare az ügyet közvetlenül ismerő, a kormányhoz köthető források alapján most arról ír, hogy

az elmúlt hónapokban Orbán Gáspár tevékeny részt vállalt egy nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában.

A szervezet a lap szerint leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hajaz.

„Orbán Gáspárnak saját szobája van a Karmelitában, ahol legalább fél tucat fiatal szakember dolgozik vele” - mondta a forrás a lapnak, aki azt is hozzátette: „az apja közelről akarja szem előtt tartani”. A Vsquare szerint ebből az irodából szervezte Gáspár a csádi missziót is, amelyre a beszélgetésekben csak „startupként” hivatkozik.

Azt is megjegyezték, hogy Orbán Gáspár teljes titokban nemrég kinevezett nemzetbiztonsági főtanácsadó, Bíró Marcell irodájának a kialakításán dolgozik. Két területen - a hírszerzéssel és a katonai ügyekkel foglalkozó részlegen - már elindult a munka. A harmadik egy olyan részleg lesz, amelynek diplomáciai csapata a hét minden napján 0-24-ben fogja majd felügyeli a válsághelyzeteket - ezt szervezi jelenleg a miniszterelnök fia a Vsquare szerint.

A lap forrása azt is megjegyezte, hogy

Gáspárt frusztrálja, hogy hivatalosan nem vehet részt ebben a munkában. Orbán Viktor ugyanis állítólag attól tart, hogy ez jelentős felháborodást váltana ki.

Mint írják, ehelyett a miniszterelnök informálisan bízta meg a fiát azzal, hogy felügyelje az új részleg tervezését.

A Vsquare által megkeresett minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt. Mint írták: csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem csillapodnak a kedélyek a református egyházban, feljelentik Balogh Zoltánt a zsinati bíróságon
A beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez. Ebben kifejtik, hogy a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Baloghnak.

Link másolása

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik:

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balognak.

Balogh Zoltán februárban mondott le az egyház vezetéséről miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. A korábbi miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki tisztét megtartotta.

Azóta többen is követelték a lemondását. Legutóbb 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, melyben arra kérték Baloghot: mondjon le a püspöki tisztségéről.

Vargha Anikó egykori kántor az elsők között követelte az exminiszter távozását. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte Balogh Zoltán lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Ezután először felkérték, hogy finomítsa a bejegyzését, később azonban egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, felmentik a szolgálat alól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: