Korábban mi is megírtuk, hogy gyanús vérrögök miatt több ország elővigyázatosságból felfüggeszti az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását.
Később aztán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság, majd Európai Gyógyszerügynökség is közölte, hogy nincs bizonyítható összefüggés az AstraZeneca-oltás és néhány beoltott vérrögképződése között.
Az AstraZenecával kapcsolatban felmerült kérdésekről dr. Novák Hunor "(Rém)hírek az AstraZenecáról - és a valóság" címmel osztott meg egy posztot nemrég a Facebook-oldalán.
"A médiában különböző hírek jelentek meg vérrögképződésekről, halálesetekről oltás után, meg hogy több országban felfüggesztették az AstraZenecával való oltást. Pár dolgot fontos megjegyezni, hogy a valóságot lássuk" - kezdi a posztot a gyermekorvos.
"Ha én egymillió embernek adok egy szem nápolyit, lesz, akinél trombózis kialakul, aki agyvérzést kap hazafelé, akinél 1 hét múlva diagnosztizálják a petefészekrákot, akiről 2 év múlva kiderül, hogy meddő és lesz, akinél idős korában Parkinson kór tünetei jelennek meg.
És lesz, akinek meghal a macskája vagy elüti az autó. Ezeket azért mondom, mert ezekről sejthető, hogy nem a nápolyi miatt van.
Minél több embert oltunk be, statisztikailag annál gyakrabban fogunk észlelni olyan dolgokat, betegségeket, amik oltás nélkül is előfordulnak (szívinfarktus, rák, halál, stroke stb).
Nagyon jól teszik, hogy ha bármilyen gyanú felmerül, átmenetileg felfüggesztik az oltást és kivizsgálják a történteket.
Azt kell vizsgálni, hogy van-e ok-okozati összefüggés, azaz oltás után gyakoribb-e bármilyen történés, ha pedig gyakoribb, akkor mérlegelni kell az oltás kockázatát és a fertőzéssel járó kockázatot, azaz mivel járnak jobban az emberek.
Például a biztonsági öv is okozhat kulcscsonttörést, a légzsák is okozott már világszerte bizonyítottan halálesetet sok esetben, mégis sokkal jobban járunk, ha használjuk ezeket.
Az oltásokkal kapcsolatos rémhírek olyanok, mint a politikai lejárató kampányok: a kezdeti hír rengeteg emberhez eljut, de a jóval későbbi bírósági helyreigazítási szöveg, amiben kimondják, hogy hazudott az újság, már alig jut el bárkihez.
Korábban mi is megírtuk, hogy gyanús vérrögök miatt több ország elővigyázatosságból felfüggeszti az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását.
Később aztán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság, majd Európai Gyógyszerügynökség is közölte, hogy nincs bizonyítható összefüggés az AstraZeneca-oltás és néhány beoltott vérrögképződése között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szűkszavúan reagált a külügyminisztérium a szerb határon vegzált, majd visszafordított magyarok ügyében
A minisztérium csak hivatalos bejelentésre ígér lépést. A diákok szerint eszközeiket elvették és papírt kaptak, hogy „nemzetbiztonsági fenyegetést” jelentenek.
Megszólalt a Külügyminisztérium a szerb határon feltartóztatott magyar diákok ügyében. A tárca szerint eddig nem érkezett hozzájuk bejelentés magyar állampolgároktól, és ha bárki jelzi az esetet, lépnek.
„Sem a szabadkai főkonzulátusunkra, sem a belgrádi nagykövetségünkre, illetve a Külügyminisztériumhoz sem érkezett semmilyen panaszbejelentés magyar állampolgárok részéről. A szerb hatóságok szintén nem tettek bejelentést az irányunkba.”
„Amennyiben bejelentés érkezik bármely fél részéről, természetesen megtesszük a szükséges lépéseket” – közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő a 24.hu kérdésre.
A minisztériumi reakció előzménye, hogy magyar diákokat péntek délután és szombat hajnalban feltartóztattak, többeket pedig visszafordítottak a szerb határon. A fiatalok az éppen egy éve történt újvidéki vonatkatasztrófa miatt szervezett csendes megemlékezéshez csatlakoztak volna.
A Hallgatói Szakszervezet szervezője, Horváth Anna elmondta: a határőrök indoklás nélkül, hosszú procedúra után sem engedték be a csoportokat, és több eszközt – például walkie-talkie-kat, matricákat, kitűzőket – elvettek. Beszámolója szerint mindannyian kaptak egy dokumentumot arról, hogy a szerb állam szerint nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek, a határon mintegy három órát várakoztatták őket, két lányt fehérneműre vetkőztettek, és egy busz utasainak az összes telefonszámát felírták azzal az indokkal, hogy így átengedik őket.
A diákok bejelentése szerint ma Szerbia történetének legnagyobb megemlékező találkozóját tartják. A tragédia 16 áldozatot követelt, és egy éve tartó társadalmi-politikai válsághoz vezetett.
Megszólalt a Külügyminisztérium a szerb határon feltartóztatott magyar diákok ügyében. A tárca szerint eddig nem érkezett hozzájuk bejelentés magyar állampolgároktól, és ha bárki jelzi az esetet, lépnek.
„Sem a szabadkai főkonzulátusunkra, sem a belgrádi nagykövetségünkre, illetve a Külügyminisztériumhoz sem érkezett semmilyen panaszbejelentés magyar állampolgárok részéről. A szerb hatóságok szintén nem tettek bejelentést az irányunkba.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fehérneműre vetkőztettek két lányt a szerb határőrök, akik nem engedték be az újvidéki megemlékezésre érkező magyar diákokat az országba
A diákok beszámolója szerint hosszú tortúra után sem engedték át őket a határon. Egy olyan iratot is adtak nekik arról, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek a szerb államra.
Magyar diákok is elindultak autókkal és buszokkal Újvidékre a tavalyi vonatkatasztrófa évfordulójára szervezett megemlékezésre, de sokakat nem engedtek be az országba – számolt be róla a 24.hu.
A szolidaritási akciót szervező Hallgatói Szakszervezet (Hasz) szerint az első csoport péntek délután ért a magyar-szerb határra, ahol azonban feltartóztatták őket.
„A szerb határőrök indoklás nélkül, iszonyú hosszú tortúra után sem engedtek be minket, különböző eszközöket, például a magyar csapat biztosítására szolgáló walkie talkiekat, valamint matricákat és kitűzőket vettek el, indoklás nelkül”
– mondta Horváth Anna, a Hasz egyik tagja a 24.hu érdeklődésére.
Mint mondta, három órát várakoztatták őket, és
két lányt, akik egy autóban utaztak volna Újvidékre, fehérneműre vetkőztettek.
Összesen harmincan terveztek csatlakozni a szerb egyetemistákhoz, közülük végül csak tizenegyen jutottak át a határon. A csapat beszámolója szerint azokat, akik korábban már jártak Szerbiában, kivétel nélkül visszafordították.
„Kaptunk egy dokumentumot mindannyian arról, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentünk a szerb államra, ezért nem mehetünk be”
– mondta Horváth Anna, hozzátéve, hogy ezt az iratot többüknek is odaadták, akik különböző időben érkeztek a határra.
Az egyik busszal érkező csapat esetében minden utas telefonszámát felírták azzal az ígérettel, hogy így átengedik őket. Az akció szervezői végül visszafordultak, mert kiutasították őket.
A megemlékezés így sem marad el: a diákok szombaton este 19:52-kor 16 perces csenddel tisztelegnek a 16 áldozat előtt a budapesti szerb nagykövetség épületénél. Közben Szerbiában nagy tömegeket várnak Újvidékre, miközben péntektől szünetel a vonatforgalom Belgrád és Újvidék között.
Címlapképünkön: Szerb diákok és támogatóik érkeznek Belgrádból Újvidékre 2025. október 31-én, egy nappal a 16 halálos áldozatot követelő tömegszerencsétlenség első évfordulója előtt.
Magyar diákok is elindultak autókkal és buszokkal Újvidékre a tavalyi vonatkatasztrófa évfordulójára szervezett megemlékezésre, de sokakat nem engedtek be az országba – számolt be róla a 24.hu.
A szolidaritási akciót szervező Hallgatói Szakszervezet (Hasz) szerint az első csoport péntek délután ért a magyar-szerb határra, ahol azonban feltartóztatták őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár kijelentése után az osztrák Szabadságpárt tisztázni akarja, van-e kapcsolat a TISZA és a Strabag között
Az FPÖ parlamenti kérdéseket nyújt be az osztrák külügyminiszternek címezve a Strabag, a NEOS, az uniós szervek és a magyar ellenzék közötti összes kapcsolat, találkozó és információáramlás nyilvánosságra hozataláról.
Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felveti az ország parlamentjében azt a kérdést, hogy az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) nevű osztrák liberális párt, valamint a hozzá köthető üzleti körök – köztük a Strabag építőipari vállalat és annak tulajdonosa, Hans Peter Haselsteiner támogatták-e a TISZA Pártot – derül ki abból a közleményből, amelyet az FPÖ főtitkára, Christian Hafenecker tett közzé szombaton Bécsben.
Az MTI beszámolója szerint a főtitkár emlékeztetett Lázár János építési és közlekedési miniszter Strabagra vonatkozó megjegyzésére, miszerint:
„Pontosan tudjuk, hogy a TISZA Pártot pénzzel és közvélemény-kutatások megrendelésével támogatják”.
Ahogy megírtuk, a TISZA Párt cáfolta a miniszter állításait, azt közölték, hogy a párt sem állami, sem külföldi, sem céges támogatásban nem részesül. Azt is írták válaszul:
„Lázár János lop, csal, rombol, és akkor is hazudik, amikor kérdez.”
A Strabag szintén cáfolt: „Leszögezzük, hogy vállalatunk nem finanszíroz semmilyen politikai pártot Magyarországon, nem készít és nem támogat semmilyen közvélemény-kutatást, valamint nem áll semmilyen kapcsolatban a TISZA Párttal.”
Az FPÖ-t azonban ez nem nyugtatta meg, a bécsi parlamentben szeretnék tisztázni a TISZA és a liberális NEOS feltételezett kapcsolatait
„Ha egy osztrák nagyvállalkozó, aki évek óta a NEOS fő finanszírozójának számít, aktívan beavatkozik egy szomszédos ország választási kampányába, az első osztályú esete egy külpolitikai időzített bombának”
– fogalmazott a párt főtitkára.
Szerinte Beate Meinl-Reisinger külügyminiszternek – akinek pártja, a NEOS „szorosan kötődik Haselsteiner hálózatához” – haladéktalanul tisztáznia kell, mit tud ezekről a fejleményekről, és a minisztériuma vagy EU-közeli szervezetek valamilyen formában érintettek voltak-e az ügyben.
„Ausztriában állandó hisztéria övezi az állítólagos orosz befolyás kérdését, de közben szemet hunynak akkor, ha egy NEOS-főtámogató által vezetett osztrák cég maga próbál politikai befolyást gyakorolni Magyarországon. Úgy tűnik, a felháborodás csak addig tart, amíg azt a politikai érdekek megkívánják” – írta a főtitkár.
A politikus szerint a NEOS „Brüsszel és Kijev politikai irányvonalát képviseli”, ezért jogosnak nevezte a feltevést, hogy az EU-hoz vagy Ukrajnához köthető struktúrák is érintettek lehetnek az ügyben.
„Végső soron egy szuverén uniós tagállam politikai viszonyainak befolyásolási kísérletéről lehet szó”
– fogalmazott Christian Hafenecker.
Közölte, hogy az FPÖ parlamenti kérdéseket nyújt be a külügyminiszternek címezve a Strabag, a NEOS, az uniós szervek és a magyar ellenzék közötti összes kapcsolat, találkozó és információáramlás nyilvánosságra hozataláról.„Ausztria külpolitikája nem válhat a liberális hatalmi kartellek játszóterévé” – szögezte le.
A főtitkár kijelentette: Ausztria nem válhat a pártpolitikai befolyás exportőrévé, miközben „ugyanazok a körök itthon minden feltételezett »külföldi befolyás« miatt pánikba esnek. Ezt nevezik kettős mércének, és Meinl-Reisinger ennek a legjobb példája” – mondta.
Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felveti az ország parlamentjében azt a kérdést, hogy az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) nevű osztrák liberális párt, valamint a hozzá köthető üzleti körök – köztük a Strabag építőipari vállalat és annak tulajdonosa, Hans Peter Haselsteiner támogatták-e a TISZA Pártot – derül ki abból a közleményből, amelyet az FPÖ főtitkára, Christian Hafenecker tett közzé szombaton Bécsben.
Az MTI beszámolója szerint a főtitkár emlékeztetett Lázár János építési és közlekedési miniszter Strabagra vonatkozó megjegyzésére, miszerint:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A címet elspoilerezve: nem, biztosan nem nyertél, mert öttalálatos szelvény nem volt.
Négytalálatos viszont igen, nem is egy, hanem mindjárt 21 darab: a szelvények tulajdonosai egyenként 2 135 390 forintot nyertek. A 2521 darab háromtalálatos 18 725, a 67076 kéttalálatos pedig 2 640 forintot tehet zsebre.
A jokerszám a 848374 volt.
Jövő héten a várható főnyeremény már eléri a bűvös egymilliárd forintot. A joker főnyereménye pedig – e heti nyeremény hiányában – 100 millió forint lesz.
Az év 44. hetében is kisorsolták az ötöslottó nyerőszámait. Ezek 2025. november 1-jén a következők voltak: