HÍREK
A Rovatból

„Nincs több jófiúskodás” – Trump egy iráni hajó lefoglalása után megfenyegette Teheránt

Az amerikai elnök a közösségi oldalán üzent fenyegetően, miután az amerikai haderő elfoglalt egy iráni hajót. Az elnök közben tárgyalna Pakisztánban, de az iráni vezetés jelezte, hogy nem tervez részt venni az újabb fordulón.


Az amerikai haditengerészet tüzet nyitott és lefoglalt egy iráni zászló alatt közlekedő teherszállító hajót, amely megpróbálta áttörni a tengeri blokádot az Ománi-öbölben – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.

Irán katonai vezetése az akciót „fegyveres kalózkodásnak” minősítette, és gyors válaszlépést helyezett kilátásba – írja a CNN. Az iráni hadsereg közleménye szerint az amerikaiak megsemmisítették a hajó navigációs berendezéseit és katonákat telepítettek a fedélzetre, amivel „lényegében agressziót követtek el ellene”.

A hajó lefoglalása után Trump a közösségi oldalán küldött ultimátumot Teheránnak.

„Egy nagyon korrekt és ésszerű ALKUT kínálunk, és remélem, elfogadják, mert ha nem, az Egyesült Államok ki fog iktatni minden egyes erőművet és minden egyes hidat Iránban” – írta az elnök, majd hozzátette: „NINCS TÖBB JÓFIÚSKODÁS!”

Később, egy tévéinterjúban ugyanakkor már jóval optimistábban fogalmazott a megállapodás esélyeiről, mondván: „Az alku koncepciója kész. Úgy gondolom, nagyon jó esélyünk van a véglegesítésére”.

Az elnök azt is bejelentette, hogy a Fehér Ház megbízottai, Jared Kushner és Steve Witkoff kedden a pakisztáni Iszlámábádba utaznak, hogy tárgyaljanak Iránnal a tűzszünet meghosszabbításáról.

Az iráni állami média ezzel szemben arról számolt be, hogy Teheránnak „jelenleg nincs terve arra, hogy részt vegyen” az újabb tárgyalási fordulóban. Indoklásuk szerint Washington „maximalista és ésszerűtlen követelései”, valamint a tengeri blokád fenntartása miatt „nincs világos kilátása az eredményes tárgyalásoknak”.

Az újabb feszültségek miatt Irán ismét blokkolja a legtöbb hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson, ami az olajárak újbóli emelkedését hozta vasárnap. A Brent nyersolaj, a nemzetközi referenciaérték, mintegy 7%-kal, 96,88 dollárra drágult, míg az amerikai nyersolaj ára 7%-kal, 90,33 dollárra emelkedett.

A két hete érvényben lévő tűzszünet szerdán lejár, ha a felek nem egyeznek meg a meghosszabbításáról. Irán egy korábbi tűzszüneti megállapodás részeként már egyszer teljesen megnyitotta a szorost, ami az olajár azonnali zuhanását hozta. Később azonban Teherán ismét lezárta a forgalmat, amire az Egyesült Államok az iráni kikötők blokádjával válaszolt. A konfliktus alatt végig zajlottak béketárgyalások is, Trump pedig egy Kínával kötött alku részeként a szoros végleges megnyitását is kilátásba helyezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: Rám most nem a parlamentben van szükség
A leköszönő miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy nem veszi át parlamenti mandátumát, a Fidesz-frakció vezetését pedig Gulyás Gergely veszi át. A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy júniusra előrehozzák a párt tisztújító kongresszusát.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



[caption id="attachment_2525875" align="alignnone" width="2110"] Screenshot[/caption]

Orbán Viktor a Facebookon számolt be arról, hogy véget ért a Fidesz elnökségi ülése. Közlése szerint „gőzerővel zajlanak a megbeszélések a nemzeti oldal megújulásáról, a frakciónkról és közösségeink megvédéséről.” A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „minden képviselőjelöltünket meghallgattuk, közösségünk minden tagjának véleményére, tapasztalatára és tenni akarására szükségünk van.” A bejegyzés szerint több lényeges elhatározásra jutottak, ezek egyike, hogy „a parlamenti frakciónkat gyökeresen átalakítjuk, hétfőn alakul meg a frakció, vezetője Gulyás Gergely lesz.

Személyes döntéséről a pártelnök azt írta, hogy „a Fidesz KDNP lista vezetőjeként elnyert mandátumom valójában a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, azt vissza is adom.”

Döntését azzal indokolta, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Orbán Viktor bejelentette továbbá, hogy a jövő héten országos választmányi ülést tartanak, és az esedékes tisztújító kongresszust előrehozták júniusra. A politikus felidézte: „Közel négy évtizede vezettem a közösségünket, ez alatt volt részünk sikerekben és kudarcokban, választási győzelmekben és vereségekben.”

Hozzátette azonban: „Egy valami viszont nem változott, ez a tábor volt mindvégig Magyarország legegységesebb és legösszetartóbb politikai közössége, és erre az egységre Magyarországnak most is nagy szüksége lesz.”

A posztból kiderül az is, hogy az elnökség javaslatára kész folytatni a párt vezetését pártelnökeként. „Az elnökség azt javasolja, hogy a munkámat a Fidesz elnökeként folytassam, és ha a kongresszus megtisztel bizalmával, készen állok a feladatra.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben menekítik a vagyonukat, a Mészáros család Dubajba repül
A leendő miniszterelnök szombat este arról számolt be, hogy értesülései szerint a kormányközeli üzletemberek és családjaik elhagyhatják az országot. A politikus felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek.


Magyar Péter egy Facebookon beszélt arról, hogy már majdnem két hét telt el azóta, hogy a magyar emberek győzelmet arattak a „Nemzeti Együttbűnözés rendszere felett”. Hozzátette, pártja gőzerővel készül a kormányzásra. „A Tisza gőzerővel készül a kormányzásra és a működő, emberséges Magyarország építésére. De közben a háttérben a maffia sem tétlenkedik.” Szerinte, miközben Orbán Viktor elkerüli a felelősségvállalást, a háttérben az ország elhagyását és a vagyonok kimenekítését készítik elő.

„Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Egyesült Államokba és más távoli országokba.”

A politikus azt állítja, pontos információi vannak arról, hogy a NAV felfüggesztett több, Rogán Antal köréhez köthető nagyértékű utalást a bankok pénzmosásra utaló jelzései alapján.

„Felszólítom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit a lopott pénzek haladéktalan zárulására. és ismételten felszólítom a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás.”

Magyar Péternek tudomása van arról is, hogy a kormányközeli üzletemberek áron értékesítenék a TV2-t és más médiumokat. Azt is állítja, hogy eladó „a 100 milliárdos rogáni gyűlöletpropaganda anyahajója, a Lange Event Kft. is.”

„Felhívom a becsületes hazai és külföldi befektetőket, hogy tartózkodjanak a maffia vagyonelemeinek átvételétől, ellenkező esetben ők is a nemzeti vagyon visszaszerzési és védelmi hivatal előtt találhatják magukat.”

A politikus arról is beszélt, hogy információi szerint több oligarcha család már elhagyta az országot, „és a napokban a Mészáros család is Dubajba repül.” Állítása szerint a hírek arról szólnak, hogy több befolyásos család már kivette a gyermekeit az iskolából, és a távozáshoz testőrséget szervez.

„Úgy tűnik, hogy miután a bátor kapitány Orbán Viktor elhagyta a sülyedő hajót, a janicsárok talpa alatt is forró lett a talaj.”

Magyar Péter felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek. „Arra szólítok fel minden rendőri, ügyészi, banki és napvezetőt, valamint a szolgálatok irányítóit, hogy tegyék a törvényi kötelezettségüket és akadályozzák meg a bűnözők lelépését és a magyar emberektől lopott vagyonok külföldre menekítését.” Figyelmeztetett, hogy aki ezt nem teszi meg, az maga is bűncselekményt követ el.

Kijelentette, hogy a magyar nép ítélete egyértelmű, és a kormány kiszolgálóinak szembe kell nézniük a felelősségükkel.

„A magyar emberek forintjait elrablók között nincs különbség. Nincsenek kicsit, vagy nagyon felelősök. Mindenki, aki szem volt a láncban, számoljon a következményekkel.”

A posztot azzal zárta: „A bűnöket felfogjuk tárni, a vagyonokat vissza fogjuk szerezni, aki pedig jogtanul gazdagodott meg a magyar emberek pénzéből, az mind a független magyar igazság szolgáltatás előtt fog felelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Földrengés a KDNP-ben: Semjén Zsolt és két tapasztalt társa sem veszi fel a mandátumát
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt, Latorcai Jánossal és Soltész Miklóssal együtt nem veszi fel listás parlamenti mandátumát. Lépésük Orbán Viktor azon bejelentését követi, hogy a választási vereség után át kell alakítani a frakciót.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



A KDNP három vezető politikusa, Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós nem veszi fel a listás helyért járó parlamenti mandátumát. Az információt Latorcai János, az Országgyűlés eddigi kereszténydemokrata alelnöke erősítette meg a 24.hu-nak.

A 81 éves politikus azt mondta,

a fiatalítás jelszavával adták át a helyet másoknak.

A döntés illeszkedik Orbán Viktor azon korábbi bejelentéséhez, miszerint a választási vereség miatt újra kell gondolni és át kell alakítani az ellenzéki szerepre készülő Fidesz–KDNP-frakciót.

A lépés nem előzmény nélküli. Pénteken Semjén Zsolt pártelnök a választási vereségre hivatkozva felajánlotta lemondását, amit az Országos Elnökség titkos szavazással, egyhangúlag nem fogadott el.

„Ugyanakkor meggyőződésem, hogy generációváltásra, személyi és politikai megújulásra van szükség.”

Ezt Semjén a döntés után írta, miután kifejtette, hogy a választási vereségből következik a személyes felelősségvállalás.

A frakció átalakításának terve sajtóértesülések szerint a KDNP-ben feszültséget okozott, a párt a katolikus egyház mozgósításával próbált volna nyomást gyakorolni.

A mostani döntés a Fidesz–KDNP országos listájának élvonalát érinti: a 63 éves Semjén Zsolt Orbán Viktor után a második, a 2010 óta alelnökként dolgozó Latorcai János a tizedik, míg Soltész Miklós államtitkár a harminckilencedik helyen szerepelt.

A pártelnök Semjén Zsolt, a 81 éves Latorcai János és Soltész Miklós államtitkár együttes visszalépése komoly átrendeződést jelez.

A döntés éles váltás a választás napján mutatott magabiztossághoz képest.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Audiencián fogadta XIV. Leó pápa a Tisza képviselőit
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője úgy fogalmazott: a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt. XIV. Leó szerint a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.


Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy az Európai Néppárt képviselői egy pápai audiencián vettek részt. A  képviselőket XIV. Leó pápa fogadta. A képviselő tolmácsolásában a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt.

Mint írta: „Legfőbb üzenete felénk az volt, hogy a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.”

Kollár Kinga leírása alapján a pápa hangsúlyozta, hogy ehhez a politikusoknak jelen kell lenniük az emberek között, és meg kell hallgatniuk azokat, akiket képviselnek. A poszt szerint a pápa úgy véli, az ideológiák ezzel szemben ártalmasak és megosztó hatásúak. Kollár Kinga úgy fogalmazott: az ő pártjuk már ezen elvek szerint működik.

Azt írta: „A TISZA már bizonyította, hogy képes ezen elvek mentén tevékenykedni, nem hiába arattunk elsöprő győzelmet.”

A bejegyzését azzal zárta, hogy „Az elkövetkező munkánkat innentől a pápa áladásával is végezzük, ami különleges megtiszteltetés.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk