HÍREK
A Rovatból

New York-i mentős: Csak ma 12 családnak kellett azt mondanom, hogy nem tudtunk többet tenni



Egy újabb hívás érkezik, és amikor a mentők a helyszínre érnek, azt látják, hogy egy nő fekszik a földön, akit a lánya próbál újraéleszteni. A nő azt mondja, megállt az édesanyja légzése, akinek "tünetei" vannak. Az elmúlt napokban betegeskedett, és bár nem tesztelték őt, de valószínűleg elkapta "azt". Ezt a kétségbeesett nő meséli Anthonynak, miközben a mentősök próbálják újraéleszteni az asszonyt.

"Te vagy az egyetlen családtag itt? - kérdezem tőle, mire ő azt mondja: 'Igen, de csütörtökön Önök voltak itt, amikor az édesapámat próbálták újraéleszteni. Neki is megvoltak a tünetei, és meghalt'."

Amikor Anthony visszamegy a másik szobába, ahol a kollégái mindent megtesznek az eszméletlen asszonyért, elég ránéznie az egyik mentősre, és már tudja: sajnos sikertelen volt az újraélesztés.

"Most el kell mondanom a lánynak, hogy mindkét szülőjét elvesztette alig pár nap alatt. Az édesapját még el sem temették. Ennek a nőnek most egy dupla temetést kell majd tartani, ha lesz annyi szerencséje, hogy egyáltalán sor kerülhet erre, mert mostanában nem tarthatnak temetéseket."

Anthony és a mentősök ezután a friss levegőn pihennek egy kicsit. Csak egy percre ülnek le, hogy megpróbáljanak regenerálódni. Nem igazán beszélik meg, hogy mi történt, hiszen már hozzá vannak szokva az ilyen tragikus helyzetekhez, de azért mindannyiukban vannak érzések.

Ám nincs sok idejük erre, mert már jön is a következő hívás. Aztán még egy, és még egy, és így tovább. Este 6 órakor már 10 eseten volt túl. Legutoljára egy ázsiai családhoz kellett mennie, akik nem tudták felfogni, hogy a nagybácsi meghalt. Folyamatosan azt mondogatják a mentősöknek, hogy csináljanak valamit, vigyék kórházba, meg kell menteniük őt. Az elhunyt férfi fia nem érti, miért nem tudják újraindítani a szívét.

"A legnehezebb abban, hogy maszkot kell hordanom, hogy eltakarja az arcom felét. Csak szavakat hall tőlem. Ha megmutathatom az arcomat, a betegek családjai láthatnák az érzelmeket is a szavak mögött. Most pedig csak a szememet látják, a szemem pedig terrorban van, mert nem tudom, meg tudom-e győzni ezt a gyereket arról, hogy sajnos már nem tudunk tenni semmit".

A mentőtiszt az újabb tragikus eset után a kanapéra görnyedve próbálja feldolgozni a történteket. Csatlakoznak hozzá azok a mentők is, akik ott voltak vele az ázsiai családnál és annál a nőnél is, aki elvesztette mindkét szülőjét. Átkarolják egymást, hogy így támogassák egymást.

"10 családnak kellett azt mondanom, hogy nem tudunk többet tenni. Kavarognak bennem az érzelmek. Még sosem volt ilyen napom a pályafutásom 17 éve alatt. Érzelmileg kimerült vagyok."

Anthony szerint azok a dolgok, amiket ők látnak, néha nehezen feldolgozhatóak. Ezek az esetek megmaradnak az egészségügyi dolgozókban, többségük ezeket látják maguk előtt, amikor lecsukják a szemüket.

A férfi vasárnapi 16 órás műszakja lassan a végéhez ér, a tragédiák sorozata azonban még nem. Este fél 10-kor újabb szívmegállás miatt hívják, a betegnek ugyanazok a tünetei, lázas volt és köhögött napok óta. Megpróbálják újraéleszteni, de hiába. Anthony aznap már a 12. családnak mondja el a szomorú hírt, hogy sajnos nem tudnak többet tenni a betegért. Ezután pedig - érzelmileg teljesen "lecsapolva" - végre hazamehet.

Nincs párja és gyerekei sem, de ennek most nagyon örül, mert nem kell aggódnia, hogy esetleg hazaviszi a vírust. Mint mondja, a hivatásával vállalta azt, hogy megbetegedhet és meghalhat, ahogy sok más mentős és egészségügyi dolgozó is. Az ő családjaik is elfogadták ezt. De a jelenlegi helyzet teljesen más, amire senki nem készült fel.

Anthony kollégái közül többen az autójukban alszanak, hogy ne veszélyeztessék a szeretteiket. Közben pedig folyamatosan stresszelnek azon is, hogy ha esetleg ők meghalnak munka közben, nem fog senki gondoskodni a családjukról. És ezek az érzelmek mindennap ott maradnak az egészségügyi dolgozókban, mert tudják, hogy másnap ismét ugyanúgy dolgozniuk kell menni, és ugyanúgy ki lesznek téve a veszélynek.

"Az tartja bennünk a lelket, hogy oké, őt sajnos nem sikerült megmentenünk, de majd a következőt meg fogjuk. Nagyon jók vagyunk az életmentésben. De most a vírussal szemben az esélyek ellenünk szólnak. A remény elhalványul, miközben harcolunk. Egy olyan láthatatlan ellenséggel küzdünk, ami a kollégáinkat is kiejti a munkából. A remény most mulandó. Az egész városban ez történik"

- zárja a napi beszámolóját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.


Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.

A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.

A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy

A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp

Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.

A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.

A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.

Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.

Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.

Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.

A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.


Magyar Péter azt írja, hogy

„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”

A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy

aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.

A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.

Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk