hirdetés

A Rovatból
hirdetés

Népszava: Eddig hat korrupciógyanús esetre derült fény a fővárosban

A Főtáv két, a közterület-fenntartó, az önkormányzat, a BKK és a frakcióvezetők pedig egy-egy esetben tettek feljelentést.
Fotó: Főtáv - szmo.hu
2021. szeptember 21.


Link másolása

hirdetés

Fél tucat nyomozás vagy per indult eddig a fővárosi felelősségre vonás részeként - tudta meg a Népszava.

A Fővárosi Közgyűlés 2020 júniusában döntött a fővárosi vizsgálóbizottság megalakulásáról, amelynek a feladata a korábbi ciklusok 10 korrupciógyanús esetének kivizsgálása: a parkolási rendszer, a patkányirtás, a biodóm, a Rác fürdő, a 3-as és a 4-es metró, a Bálna, a BKV eladósítása, a Combino villamosok és az elektronikus jegy ügyében akartak tisztán látni. A vizsgálóbizottság ülésein eddig csak a parkolási rendszer és a patkányirtás került terítékre.

A Népszava kikérte a fővárostól, illetve a cégei által kezdeményezett perek, feljelentésen listáját, amelyen

összesen hat tétel szerepel. A Főtáv két, a közterület-fenntartó, az önkormányzat, a BKK és a frakcióvezetők pedig egy-egy esetben tettek feljelentést.

A testület a koronavírus-járvány miatt 8 hónapig nem tudott ülésezni - bár ez idő alatt is gyűjtötték a releváns dokumentumokat, de meghallgatásokat nem tarthattak. Az idei év végére készítették volna el összegző jelentésüket, de a járvány miatt nem jutottak a munkájuk végére. Ezért Havasi Gábor, a vizsgálóbizottság elnöke a testület mandátumának meghosszabbítását kezdeményezi.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

„Döbbentek és szomorúak vagyunk” – Vilmos herceg és Katalin is reagált Sir David Amess meggyilkolásának hírére

A brit parlamenti képviselő meggyilkolása megrázta és sokkolta Nagy-Britanniát.

Link másolása

hirdetés

A 69 éves Sir David Amess péntek délután éppen képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor egy 25 éves férfi betért hozzá az utcáról és késsel többször megszúrta. A képviselő életét nem sikerült megmenteni. A Scotland Yard terroristatámadás gyanújával kezeli az ügyet. Mint bejelentették: a támadó, akit a helyszínen őrizetbe vettek, potenciálian iszlamista szélsőségesekhez köthető.

Sir David Amess meggyilkolását az egész brit politika döbbenten és sokkolva fogadta. Amint a The Guardian írja: a zászlókat félárbocra engedték a Downing Streetnél és a parlamentnél is.

Vilmos herceg és Katalin hercegné közleményben reagáltak. Azt írták: „Döbbentek és szomorúak vagyunk Sir David Amess meggyilkolása miatt, aki életének 40 évét a közösség szolgálatának szentelte. Minden gondolatunkat és imánkat a családjának, barátainak és kollégáinak küldünk.”

„Döbbenet és sokk van a szívünkben” – nyilatkozta a Downing Streetnél Boris Johnson, aki úriembernek és tisztességes családapának nevezte veterán kollégáját, és arra biztatta a képviselőket, hogy „ne rogyjanak le a demokrácia elleni támadás előtt” azzal, hogy a jövőben nem vállalják a személyes találkozást a választóikkal.

Boris Johnson kiemelte: Amess volt az egyik legkedvesebb, legszelídebb ember a politikában, és mindig kiállt azon törvények elfogadása mellett, amelyek célja a legsebezhetőbbek segítése volt.

A Twitteren többen is részvétüket fejezték ki Amess családjának. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Scott Morrison ausztrál miniszterelnök is arról írt, mennyire megdöbbentette a képviselő halálhíre. Theresa May volt konzervatív miniszterelnök a Twitteren azt írta, megdöbbentő, hogy Amess-t, aki tisztességes ember és tisztelt parlamenti képviselő volt, épp a saját közösségében ölték meg, miközben a közfeladatait ellátta.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Több mint hatezer egészséges disznót kellett levágni, mert akkora henteshiány van Angliában

A húsipar a brexitet és a koronavírus-járványt okolja.

Link másolása

hirdetés

Akkora a henteshiány Angliában, hogy már 6600, egyébként egészséges disznót kellett leölni – számol be róla a BBC. A nemzeti sertésszövetség azt közölte: a sertéstelepeken annyi állatot halmoztak fel, hogy sok helyen már nem tudtak mit kezdeni velük, ezért kénytelenek voltak egyszerűen leölni a disznókat ahelyett, hogy szakszerűen feldolgozták volna őket.

A helyzet mielőbbi megoldását a brit kormány is szorgalmazza: a beutazást vállaló bölléreknek 800 darab féléves munkavízumot biztosítanak.

Hogy a probléma mennyire égető, jól mutatja, hogy két hete még csak 600 volt azoknak a sertéseknek a száma, amelyeket kényszerből kellett leölni, a múlt héten viszont további hatezerrel nőtt ez a szám.

A nemzeti sertésszövetség arról is tájékoztatott: ha nem sikerül megoldást találni a jelenlegi helyzetre, egyre gyakoribbá válhat a termékhiány és előfordulhat, hogy a karácsonyi sertéskülönlegességek megvásárlására sem lesz lehetőség.

A koronavírus és a brexit nem várt nehézségeket okoz a brit gazdaságban. A teherautósofőr-hiány például olyan súlyos, hogy benzinpánik alakult ki az országban, ugyanis a kutakra sofőrök hiányában nem tud elég üzemanyag eljutni. Ez a probléma a sertéságazatban is jelen van, de ott egyelőre nem ez jelenti a legnagyobb gondot.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A 168 Óra megírta, hogy „Gyurcsány szerint Soros György áll Márki-Zay mögött”, majd eltűnt a cikk

A lap elnézést kért, és azt közölték: bár a cikk készítésekor a tudomásukra jutott információt két független forrásból is megerősítették, a cikk megjelenését követően az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelentetett információt.

Link másolása

hirdetés

Szombat reggel jelent meg egy cikk a 168 Óra online felületén „DK: Soros György áll Márki-Zay mögött” címmel, melyben az állt, hogy

a lap információi szerint péntek délután szűk körben értékelte az előválasztás eddigi eredményeit Gyurcsány Ferenc a DK stábjával, és Gyurcsány ekkor kijelentette, hogy Soros György állt be Márki-Zay mögé, a hódmezővásárhelyi polgármester ennek köszönheti sikereit

- szúrta ki a 444.hu.

A lap szerint a cikk kora délutánra eltűnt a 168 Óra honlapjáról, ugyanakkor a CivilHetes nevű felület átvette, ott pedig jelenleg is olvasható.

A 444.hu megkereste az üggyel kapcsolatban a 168 Órát és a DK-t is. A 168 Óra oldalán szombat délután megjelent egy közlemény, melyben azt írják:

"bár a cikk készítésekor a tudomásunkra jutott információt két független forrásból is megerősíttettük, a cikk megjelenését követően azonban az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelentetett információt. Ennek fényében a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük".

A lap hozzátette: az érintettektől és az olvasóiktól elnézést kérnek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Kiadták a hatóságok Gabby Petito holttestét, hogy a szülei hazavihessék a fiatal lány hamvait

Gabby Petito családja nemrég felkereste az egyik helyet is, ahol a lány a halála előtt járt.

Link másolása

hirdetés

Miután megállapították, hogy az augusztusban eltűnt Gabby Petitót megfojtották, a halottkém kiadta a holttestét egy helyi ravatalozónak, hogy elhamvaszthassák – írja az Independent. A fiatal lány szülei Wyomingba utaztak, hogy átvehessék, majd hazavihessék lányuk hamvait New Yorkba.

Gabby Petito édesapja, Joseph Petito pénteken a Twitteren megosztott egy képet a Jenny Lake-ről, a Wyoming-i Grand Teton Nemzeti Parkban található tóról, ahol lánya a halála előtt járt. A fotóhoz azt írta: „Most már tudom, miért jöttél ide. Szeretlek és hiányzol.”

hirdetés

A fiatal lány neve szeptember közepén lett világszerte ismert, akkor mi is írtunk róla: először nyom nélkül eltűnt jegyesével együtt egy túrázás közben, majd nem sokkal később megtalálták a holttestét is. A sokak által erőszakosnak és toxikus személyiségnek leírt vőlegényét, Brian Laundrie-t azonban azóta sem találják – bár születtek már különös elméletek hollétéről. Jelenleg elfogatóparancs van érvényben ellene.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: