HÍREK
A Rovatból

Népharag zúdult a 17 évesen megölt Csenge gyilkosát szabadon engedő bírónőre

A kommentelőket nagyon felháborította, hogy a fiatal lány gyilkosának büntetését enyhítették, és a szabadon engedéséről döntöttek.


Óriási felháborodást váltott ki a Facebookon az, hogy a bíróság enyhítette annak a férfinak a büntetését, akit a 17 évesen meghalt Csenge meggyilkolásával vádolnak, és akinek a szabadon engedéséről döntöttek.

A szörnyű gyilkosság 2017 szeptemberében történt. A most 22 éves férfi a délelőtti óráktól az esti órákig barátaival a Borsodnádasd külterületén lévő tónál szórakozott, alkoholt és kábítószert fogyasztott. Napközben telefonon találkozót beszélt meg a vele baráti viszonyban lévő 17 éves lánnyal, akivel az este folyamán egy erdei ösvényen találkozott és együtt italoztak, beszélgettek. Aztán nem tudni, miért, vitatkozni kezdtek, emiatt a férfi több alkalommal ököllel arcon ütötte a lányt, aki ettől agyrázkódást kapott, és eszméletlen állapotba került.

A férfi a védekezésre képtelen lányt lemeztelenítette, és elvonszolta egy esővízelvezető csatorna árok mellé, ahol fejjel lefelé beledobta egy 216 cm mély vízgyűjtő aknába, amelyben 40 cm magasan állt a víz. A lány telefonját is az aknába dobta, a tőle elvett ruhákat és táskát magához vette, és hazament.

A fiatal férfit a gyilkosság napján többen is látták a lánnyal. Miután a rendőrök elfogták a férfit, beismerte tettét és elmondta azt is a helyszínen, hogy hogyan ölte meg a 17 évest lányt.

Most a bíróság 4 évre ítélte a gyilkossággal vádolt B. Rolandot. Mivel azonban a bíróság szerint a bántalmazás nem bizonyítható, ezért az előzetesben töltött évek miatt el is engedték a férfit, aki szabadon távozhatott a bíróságról.

A megölt lány édesanyja (aki gyermeke halála után teljesen összetört, pszichiátrián is kezelték) is részt vett az ítélethirdetésen, aki fájdalmában összeomlott, amikor meghallotta a bírónő döntését.

Őrjöngve zokogott, elhunyt lánya nevét kiabálta, majd összeesett. Térdre rogyva könyörgött a bírónőnek, hogy ne engedje el a vádlottat, végül ölben kellett kivinni a teremből, majd mentőt is hívtak hozzá.

A Facebookon teljesen kiakadtak a kommentelők a hír hallatán. A népharag elsősorban a bírónőre zúdult, aki úgy döntött, szabadon engedhető a gyilkossággal vádolt férfi.

Ilyen és ehhez hasonló kommentek jelentek meg az erről szóló cikkek alatt:

"Ennyit ér az emberélet Magyarországon!"

"Ez a magyar joggyakorlat...gratulálok"

"Aljas lépés a bíróság részéről."

"Aki meg megölte a lányt, rohadjon meg a börtönbe! Nem igazság a bíró részéről."

"Ha találok egy eszméletlenül heverő embert akárhol, levetkőztetem és egyszerűen behajítom a csatornába? Azért ez egy kicsit érdekes. Oké oké- félt hogy rákenik. Rendben higgyük el neki. Akkor miért nem hagyta ott egyszerűen mint ha ott sem lett volna? Miért kellett még tovább foglalkoznia vele? Ráadásul nem volt rest elhurcolni onnan. Tisztelt bíróság, esetleg azért hurcolta el és dobta bele a csatornába, hogy így ne lehessen bizonyítékokat találni, esetleg DNS-t, ami szennyeződésekkel keveredik így semmi sem bizonyítható? Esetleg? Egyértelműen nyom eltüntetés céljából csinálta azt amit csinált. És akkor fel is merül a kérdés, vajon milyen nyomokat szeretett volna eltüntetni? Nyilván olyanokat amelyek a bűnösségét egyértelműen bizonyítják? Szerintem ez teljesen egyértelmű. Ezzel a reakcióval, egyértelműen a bűnösségét bizonyította."

"Van ennél lejjebb?! Ez annyira világos ügy, mint a Nap, viszont ügyvédi ügyeskedés megmentette ezt a sz..jankót. A Kádár-rendszerben kötelet kapott volna ez a gyáva, nyomorult gyilkos féreg, és a kutya se sírt volna utána.Ez a " bíró" ugyancsak kötelet érdemelne."

"Ennél liberálisabb már nem lehet az igazságszolgáltatás nálunk. (pontosítok: jogszolgáltatás, mert az igazsághoz semmi köze."

"Szégyen, hogy ilyen megtörténhet!"

"Isten nem ver bottal és nem felejt, ezt mondja a magyar. Én bízom benne, hogy így is van és a bűnös keservesen bűnhődni fog!"



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Balatonfüreden 130 km/órás széllökések vannak, ez már orkán erejű vihar – videók a helyszínről
A front pedig megállíthatatlanul robog tovább az ország keleti része felé.


Ahogy korábban már mi is írtunk róla, hatalmas szélviharral érkezik a hőség utáni hidegfront hazánkba. A HungaroMet előrejelzése szerint akár 110-120 km/órás széllökés sem kizárt. Emellett néhol nagyobb méretű jégeső, illetve felhőszakadás is előfordulhat.

Nyugat-Magyarországon már 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet a viharok mögött – adta hírül az Időkép.

A Balaton térségében Fonyódon 100, Alsóörsön 103 km/órás széllökést mértünk, míg Pécsett 90 km/órát meghaladó szélrohamok okoztak kisebb porvihart a front érkezésekor.

A HungaroMet mérőhálózata 130 km/órás széllökést regisztrált Balatonfüreden.

Videón az extrén balatonfüredi szélvihar

Bátaszéken is hatalmas volt a vihar

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Autóra dőlt fák, leszakadt vezetékek, bokáig érő jég, eldőlt hajó: így söpört végig az ország felén a hétfői vihar – galéria
Kora délutánig több mint 500 helyre riasztották a katasztrófavédelmet a Dunántúlon. Közleményük szerint eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.


Több mint ötszáz helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt hétfőn kora délutánig a Dunántúlon – írta honlapján a katasztrófavédelem.

Mint írták, eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, jellemzően kerítésekre, épületekre dőlt fákat távolítanak el.

Alsóőrsön két személygépkocsira szakadt egy nagy méretű fa, amely egy villanyvezetéket is leszakított.

Szintén Alsóőrsön, a strandon és környékén több fa kidőlt, Csopakon pedig egy fa és három villanyoszlop dőlt ki, egy fa itt is személygépkocsira borult. Balatonalmádiban egy tábor területén dőlt ki öt fa, az ott tartózkodókat biztonságba helyezték.

Balatonkenesén is parkoló autóra szakadtak faágak. Kaposváron egy lakóház udvarán lévő üvegházra dőlt egy nagy méretű diófa.

Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán, Polgárdi közelében lehasadt faágak akadályozzák a forgalmat.

Pécsett parkoló autókra hasadtak nagy méretű faágak, Villánykövesdnél pedig a vasúti pályaszakaszt zárták el a kidőlt fák

– sorolták.

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán – emelték ki.

Ahogy arról korábban írtunk, a MÁV bejelentette: a 150-170 km/órás sebességgel érkező viharos szél a Balaton északi partján leszakította a felsővezetéket, a déli parton fák dőltek a vasúti pályára, sérült a felsővezeték is.

Itt megnézheted, milyen károkat okozott a vihar az ország különböző pontjain (kattintás után galéria nyílik):

Tiszaföldváron így esett nemrégiben:

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Súlyosbodik a helyzet: már piros riasztás van érvényben a viharok miatt
A keleti országrészben a legmagasabb, harmadfokú riasztást adták ki. Heves zivatarok, orkánszerű szél és akár nagyobb mennyiségű jég is várható.


Heves zivatarok veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú, piros riasztásokat is kiadta a HungaroMet Zrt. hétfő délután Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye területére.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a négy megye egyes járásaiban a következő órákban hevesebb zivatarokra kell számítani, az ezeket kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent.

Hétfőn kora délután előbb Somogy, Baranya, Tolna és Fejér megye egyes járásaira adott ki másodfokú riasztást a HungaroMet Zrt., majd ahogyan a vihar északkelet felé haladt, a fővárosra és több, az agglomerációban lévő járásra is, a hevesebb zivatarok veszélye miatt.

A vihar továbbhaladásával később már a Dunától keletre lévő járásokra is kiadták a másodfokú riasztást, miközben a nyugati országrészben elsőfokúra mérsékelték, illetve megszüntették.

A HungaroMet ezt követően szinte a teljes Tiszántúlra kiadta a legmagasabb, harmadfokú riasztást.

Hétfő éjfélig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Másodfokú a figyelmeztetés Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Dunától keletre eső vármegyékben pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint hétfő késő estig több hullámban többfelé várhatóak zivatarok, egyre keletebbre, miközben északnyugaton csökken a valószínűségük. A zivatarokhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű, akár 15-30 milliméternyi csapadék, 2 centiméter körüli jég társulhat. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránkénti 90 kilométeres széllökésekkel és 2-3 centiméteres jéggel, valamint felhőszakadás, főként a Dunától keletre.

Az Alföldön délután, kora este a zivatarrendszer hatására óránként 110 kilométeres vagy efeletti széllökések is előfordulhatnak, akár a piros riasztás kiadása sem zárható ki.

Késő estétől keleten is csökken a zivatar valószínűsége, majd hajnaltól délnyugat felől ismét valószínű zivatarok kialakulása. Kedden napközben újra több hullámban várhatóak zivatarok a hétfőihez hasonló kísérőjelenségekkel, a délutáni óráktól egyre inkább már csak a Dunától keletre. Este, késő este már csak északkeleten fordulhatnak elő zivatarok.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője javasolta, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet.

Azt kérte, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.

Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérte továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljes káosz alakult ki a MÁV-nál a vihar után: az ország több pontján megbénult a vonatközlekedés
Több helyen a tájékoztatás is hagy kívánnivalót maga után. De a hétfő délutáni égszakadás és rohamos széllökések nem kímélik a légiközlekedést sem.


Az átvonuló vihar jelentős fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben több magyarországi vonalon, köztük a győrin, a ceglédi és a balatoni szakaszokon is. A vihar következtében a Balaton északi és déli partján is megrongálódott a felsővezeték, emiatt mindkét vonalon pótlóbuszok közlekednek.

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint

a déli parton Székesfehérvár és Lepsény, míg az északi parton Székesfehérvár és Balatonfüred között közlekednek a pótlóbuszok. A Balaton körül közlekedő valamennyi vonat helyjegy nélkül vehető igénybe a fennakadások elhárításáig.

Egy olvasó arról számolt be 444-nek, hogy a MÁVINFORM Facebook-posztjának megjelenése után 50 perccel még nem tájékoztatták a székesfehérvári vasútállomáson várakozó utasokat a pótlóbuszokról. Azt írta, hogy a kijelzőkön továbbra is a menetrend szerinti vonatok szerepeltek, és 14:40-kor még nem érkeztek meg a pótlóbuszok az állomásra.

A vihar a légiközlekedésben is problémákat okoz.

A Budapest Airport közleménye szerint a zivatarlánc hétfőn és kedden járatkéséseket, valamint járattörléseket is eredményezhet.

A biztonságos légi közlekedés érdekében átmeneti légtérkorlátozások léphetnek életbe, ami növeli a késések valószínűségét. Ezek az intézkedések a Liszt Ferenc-repülőtér és a magyar légtéren áthaladó forgalom esetében is hatással lehetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: