Nemsokára a patikusok is felírhatnak majd gyógyszert bizonyos betegségekre
A gyógyszerészek szerepe jelentősen kibővülhet a közeljövőben, derült ki a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szerdai konferenciáján. A tervek szerint bizonyos enyhébb betegségek – például torokfájás, nem szövődményes húgyúti fertőzés vagy enyhe arcüreggyulladás – esetén a patikusok is felírhatnának vényköteles gyógyszert, írja az Economx.
Ez a pharmacy first nevű program mintájára történne, amely már működik az Egyesült Királyságban. A hazai szakemberek készen állnak arra, hogy kidolgozzák ennek részleteit, és ha minden a tervek szerint alakul,
El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész arra hívta fel a figyelmet, hogy évente 110 millió alkalommal találkozik páciens és gyógyszerész itthon – ezt a lehetőséget szerinte sokkal jobban ki kellene használni. Úgy véli, a jövő gyógyszertárainak kulcsszerepe lesz a digitalizációban, a személyre szabott tanácsadásban és a prevencióban is.
A szakember azt is elmondta, hogy az idősek gyógyszerszedési szokásai komoly odafigyelést igényelnek.
Emellett az idősek tíz százaléka nem megfelelően szedi be az előírt készítményeket, így terápiás menedzsmentre is szükség van.
Elhangzott az is, hogy az antibiotikum-rezisztencia egyre nagyobb problémát jelent: évente 33 ezer ember hal meg az Európai Unióban olyan fertőzések miatt, amelyeket antibiotikumoknak ellenálló baktériumok okoznak. Magyarországon évente 7,5 millió doboz antibiotikumot váltanak ki a betegek, ezek támogatása 4,5 milliárd forintba kerül az államnak, ugyanennyi költséget pedig a lakosság visel.
A gyógyszerkiadások egyre növekszenek:
A konferencián Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára is felszólalt. Kiemelte, hogy 2024-ben újra növekedett a gyógyszertárak száma hazánkban, különösen a fiókgyógyszertáraké. Létrejött egy gyógyszerészeti munkacsoport is a minisztérium égisze alatt, amely a patikákat érintő kihívásokra keres megoldást.
A gyógyszertárak azonban munkaerőhiánnyal is küzdenek, és az árrés kérdését is rendezni kell.
Egy bemutatott kutatás szerint a magyar lakosság az alapellátás után leginkább a gyógyszerészekben bízik meg. Ugyanakkor maguk a gyógyszerészek már kevésbé elégedettek: mindössze negyedük nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben elégedett a munkájával. A szakemberek szerint fontos lenne a gyógyszerelés áttekintésének lehetősége, a tanácsadás, a vis maior gyógyszerfelírás, illetve az, hogy akut betegségek esetén is írhassanak fel gyógyszert.