HÍREK
A Rovatból

Nem vonható felelősségre a 13 éves ámokfutó Szerbiában, a szüleit előállították, az apját őrizetbe is vették

A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők. A szerb államfő szerint 12 évre kellene leszállítani a korhatárt.


Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét - közölte a belgrádi főügyészség szerdán.

A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők.

A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Az anyát is előállították, az elkövetőt pedig a belgrádi neuropszchiátriai klinika egy elkülönített részén helyezik majd el.

A büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján Szerbiában is 14-ről 12 évre kell csökkenteni

- javasolta rendkívüli sajtótájékoztatóján szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő

Aleksandar Vucic a sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a fiú nem volt bántalmazás célpontja, de kevés barátja volt, és ezért a közelmúltban az iskola egy másik osztályába iratkozott, ahol szintén nem fogadták be. A szerb elnök szerint a fiú tervein látszik, hogy valamilyen számítógépes játékot játszott, ahol mindenkinek több élete van. A fiún az is látszik, hogy nem tanúsít megbánást, sőt úgy gondolja, hogy a közösségi médiában most egyesek szemében hős lehet. "Hős lett abból a fiúból, akit csúfoltak" - vázolta fel a fiú vélt gondolatait a szerb államfő.

Aleksandar Vucic felvetette a kérdést, hogyan járhatott lőtérre egy kiskorú, hogyan vihette el az apja, és hogyan történhetett meg, hogy senki nem tiltotta meg neki a belépést. Az államfő szerint nem zárható ki, hogy a fiú tudta, nem vonható büntetőjogi felelősségre.

Veselin Milic belgrádi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hetedikes fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A fiatalkorú fiút a rendőrök elfogták. A tájékoztatás szerint legalább egy hónapja tervezte a támadást, az iskolába szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három feltöltött tárat is vitt.

Találtak nála egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy tervet, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt. Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fiú azért a szerdai napot választotta a bűncselekmény elkövetésére, mert osztályának aznap az első órája történelem volt, és a történelemórák tanterme esik a legközelebb az iskola bejáratához. A lövöldözés után a fiú maga hívta fel a rendőrséget, bemutatkozott, és elmondta, hogy megölt néhány embert az iskolában.

A rendőrfőkapitány közölte: ilyen iskolai tömegmészárlás Szerbiában még nem történt.

A fiú apja a rendőrségnek azt nyilatkozta, van több fegyvere is, mindegyikre rendelkezik engedéllyel, és kombinációs zárral rendelkező széfben tartja őket. Arról nem tudott, hogy a fia is ismeri a kombinációt. A rendőrség tudomása szerint a fiatalkorú elkövető és édesapja gyakran járt lőterekre gyakorolni.

Az iskola diákjai és szüleik a szerbiai televízióknak azt mondták, hogy az elkövető eminens és csendes tanuló volt, nem volt zaklatás áldozata, és korábban nem mutatta bármilyen pszichológiai rendellenesség jelét. Ez utóbbit a belgrádi rendőrfőkapitány is megerősítette.

A kórházi tájékoztatás szerint a sebesülteket ellátták, egyikük még életveszélyes állapotban van.

Branko Ruzic oktatási miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy a szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdet. A tárcavezető szerint az ilyen támadásokért nagyrészt a filmek, a számítógépes játékok és az úgynevezett nyugati értékek terjedése tehető felelőssé. Mint mondta, fordulatra lesz szükség az oktatási rendszerben, hogy az ilyen esetek ne váljanak általánossá Szerbiában.

Az oktatásban dolgozókat tömörítő egyik szerbiai szakszervezet teljes munkabeszüntetést jelentett be a következő napokra. A szakszervezet tagjai közölték: a tanárok nincsenek biztonságban, ezt a szerdai eset is bebizonyította, és hiába követelték eddig többször is, hogy az iskolák bejáratánál legyen komolyabb biztonsági ellenőrzés, eddig ez ügyben semmilyen előrelépés nem történt.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el.

Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg. A 6,65 milliós Szerbiában 766 ezer legális fegyvert tartanak nyilván.

A szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk