HÍREK

Nem sajnálták tavaly a jutalmakat a tankerületi vezetőktől: tíz igazgató is több mint 2 millió forintot vihetett haza

A legnagyobb összeget az a vezető kapta, aki 2018-ban Kósa Lajost tüntette ki a pedagógusnapon.

Link másolása

Tíz tankerületi vezető kapott több mint kétmillió forintos jutalmat tavaly „motivációs elismerésként” - derül ki Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselő vasárnapi bejegyzéséből.

A legmagasabb jutalom összege több mint egy kezdő pedagógus 8 havi bruttó bére.

Az ellenzéki képviselő tíz hónapos jogi huzavona után kapta meg az adatokat, amiket most a Facebook-oldalán osztott meg. Ezek szerint a legnagyobb jutalmat tavaly a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője kapta: Pappné Gyulai Katalin 2,5 millió forintot vihetett haza. Ő tíz éven át vezette a tankerületet, posztjáról nemrég mondott le.

Pappné volt az, aki 2018-ban pedagógusnapon a „Nemzedékek jövőjéért” díjjal tüntette ki Kósa Lajost.

2 440 000 forintot kapott

  • Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetője,
  • Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója
  • és Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ vezetője.

    2 400 000 forintos jutalom részesült

  • Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója,
  • Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója
  • Szutorisz-Szügyi Csongor, a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója.

    2 360 000 forinttal jutalmazták tavaly

  • Pásztor Gyula Csabánét, a kisvárdai tankerület vezetőjét
  • és Házlinger Györgyöt, a közép-pesti tankerület vezetőjét.

    Házlinger neve is ismerős lehet az elmúlt hónapokból: ő nemrég a saját korábbi iskolájába, a budapesti Szent László Gimnáziumba személyesen vitte ki a kirúgással fenyegető leveleket a tiltakozó pedagógusoknak.

    Gaszperné Román Margit, a nyíregyházi tankerületet igazgatója 2 320 000 forint jutalmat kapott, ezzel ő áll a képzeletbeli dobogó ötödik helyén.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    Kiakadtak a dolgozók az Auchannál, miután a cégvezetés bejelentette, mennyivel emelnék a béreket
    Volt olyan áruház, ahol a dolgozók már csütörtökön sztrájkolni akartak.

    Link másolása

    Nem született bérmegállapodás a munkáltató és a munkavállalói érdekképviselet között az Auchan Magyarországnál azután sem, hogy a vállalat által szerda este bejelentette a mindenkinek járó fix alapbéremelést és jelentős juttatásnövelést. A szakszervezet szerint sztrájkfeszültségbe hajló nagy fokú elégedetlenséget szült ez a dolgozók körében – értesült az Index.

    „Kiverte a biztosítékot a szerda esti bejelentés az Auchan-dolgozók jelentős részénél”

    – mondta a lapnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, miután néhány órával a vállalat tájékoztatása előtt eredménytelenül zárult a bértárgyalás, ami nagyfokú elégedetlenséget szült a dolgozók körében.

    Az elnök szerint miután megjelent a bejelentés a komolyabb béremelésről, az egyeztetések lezárását követően a KASZ helyi alapszervezete azt közölte a dolgozóival, hogy

    • nem sikerült a szakszervezet által kitűzött bruttó 50 ezer forint emelésben megállapodni,

    • és nem emelkedik a gépkocsival történő munkába járás költségtérítése sem.

    Az elnök elmondta, hogy éjjel próbáltak válaszolni a munkavállalók felháborodott kérdéseire.

    Volt olyan áruház, ahol a dolgozók azt tervezték, hogy ma már nem veszik fel a munkát és sztrájkolni fognak.

    De az érdekképviselet mindenkinek felhívta a figyelmét, hogy ne kezdjenek egyéni akciókba.

    „Ha a munkavállalók tiltakozni szeretnének valamilyen módon a vállalat döntése ellen, akkor annak mindenképpen a jogszabályok betartásával kell történnie. Ebben a KASZ minden segítséget megad a munkavállalóknak” – közölte.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Megemeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését
    A minimális költségtérítés szintje is a duplájára nő.

    Link másolása

    Harminc forintra emelik az eddigi kilométerenkénti maximum 15 forintos adómentes költségtérítés – mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak..

    A lap kérdésére elmondta, hogy

    „mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek. A teljes foglalkoztatottság megvédéséhez azonban biztosítanunk kell a munkaerő mobilitását, így a kormány arról döntött, hogy duplájára emeli a munkába járás kedvezményes költségtérítését”.

    A minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként. A döntés több százezer munkavállalót érinthet.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Tagadja az Eötvös József Gimnázium igazgatója, hogy félmillió forintért bárki bejuthat a patinás intézménybe
    Egy hangfelvételen szerint kenőpénzt adhattak azért, hogy az iskola igazgatója elintézze: soron kívül felvegyenek egy gyereket az iskolába.

    Link másolása

    Félmillió forintért elintézték, hogy felvegyenek egy olyan diákot az Eötvös József Gimnáziumba, aki nem érte el a ponthatárt - számolt be róla a Metropol egy hangfelvétel alapján. Az RTL híradó szerint az ország második legjobb gimnáziumának igazgatója csütörtökön az iskola dolgozóinak tagadta a vádakat, hivatalosan azonban még nem szólalt meg az ügyben.

    Az említette hangfelvételen a Metropol szerint az iskolához tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélget egy apuka, akinek a fia nem érte el a felvételhez szükséges ponthatárt, mégis az Eötvös Gimnáziumba szeretne járni.

    „A mi ismeretségi körünkben is van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették”

    - hangzik el a felvételen.

    A hangfelvétel szerint kenőpénzt adhattak azért, hogy az iskola igazgatója elintézze: soron kívül felvegyék a gyereket az iskolába. A szervezet vezetőjének mondott férfi ezt meg is erősíti. Arról is beszélnek, hogy több befolyásos szülő gyereke került be így az iskolába.

    Az RTL több szülőtől is úgy értesült, hogy a hangfelvételen valóban az alapítvány kuratóriumi elnöke beszél.

    Az üggyel kapcsolatban a Híradó szeretett volna interjút kérni az Eötvös József Gimnázium igazgatójától, de ő nem reagált a megkeresésre. Azonban úgy tudják, hogy az igazgató az iskola dolgozóinak tagadta, hogy pénzért cserébe vettek volna fel gyerekeket a gimnáziumba.

    A csatorna az iskolát fenntartó Belső-Pesti tankerületi központot és a Klebersberg Központot is megkereste. többek között azt szerették volna megtudni, hogy folytatnak-e vizsgálatot az ügyben, és ha igen, az milyen következményekkel járhat. Azonban mindkét központtól mindössze azt válaszolták, hogy csak a sajtóból értesültek az ügyről.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonban arról tájékoztatta a Híradót, hogy

    vesztegetés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    „Nem szabad az oroszokkal kétoldalú, kiskapukat keresgélő megállapodást kötnünk – mondta Orbán Viktor még 2007-ben
    Azt is hozzátette, hogy a magyar nemzeti érdek egy közös, uniós energiapolitika. Igaz, akkor még ellenzékben volt.

    Link másolása

    Nem szabad, hogy az oroszokkal kétoldalú, kisakpukat keresgélő megállapodásokat kössünk - mondta Orbán Viktor egy 2007-es televíziós interjúban. A rendkívül rosszul öregedő mondatokat tartalmazó videót Hadházy Ákos tette közzé a Facebook-odalán.

    Az ellenzéki képviselő a videó mellé a bejegyzésében azt írta, hogy „Orbán tökéletesen levezeti, miért nem szabad az oroszokkal seftelgetni, és miért kell az EU-val együttműködni!”

    A kormányfő ugyanis akkor még ellenzékből kifejtette, hogy szerinte Magyarországnak egy közös európai energiapolitikára van szüksége.

    „Ez a mi nemzeti érdekünk. És nem szabad, hogy ehelyett az oroszokkal kétoldalú, kiskapukat keresgélő megállapodást kössünk. Az oroszokkal jó viszonyra kell törekedni, de nem fordulhatunk szembe, nem fordulhatunk el a közös európai energiapolitikának az irányvonalától”

    - fejtette ki akkor Orbán.

    Akkor azt is javasolta, hogy „a magyar kormányok hosszabb távon is egy közös energiapolitika keretén belül próbálják megoldani Magyarország problémáit”.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: