Nem nyomoz a rendőrség Szilágyi Liliána bántalmazása ügyében, mert az úszónő nem tett vallomást
Közlésük szerint három alkalommal is behívták az úszónőt vallomást tenni. Szilágyi jogi képviselőjének helyettese szerint a sportoló nem kapott három idézést.
A rendőrség szerint Szilágyi Liliána nem jelent meg a rendőrségen, hogy vallomást tegyen az apjával kapcsolatos ügyében – írja az rtl.hu.
Mint ismert, az úszónő tavaly év végén azzal vádolta meg édesapját, Szilágyi Zoltánt, hogy bántalmazta őt gyermekkorától kezdve. Az úszószövetség vizsgálóbizottságot alakított az ügy kivizsgálására, melynek eredményeként megállapították, hogy Szilágyi Liliána igazat mondott az apjáról. A szövetség ennek alapján Szilágyi Zoltánt további intézkedésig "nem kívánatos személynek" nyilvánította a rendezvényein.
Az rtl.hu megkeresésére most a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt válaszolta, hivatalból rendeltek el feljelentéskiegészítést kiskorú veszélyeztetése és szexuális kényszerítés, valamint könnyű testi sértés gyanúja miatt. Mégsem nyomoznak az ügyben, mivel Szilágyi Liliána nem tett vallomást.
"A sajtóban a sérelmére elkövetett bűncselekményekről beszámoló sportolónővel a BRFK nyomozói három alkalommal vették fel a kapcsolatot, a hölgy azonban nem jelent meg a hatóság előtt, hogy vallomást tegyen. A sértett vallomásának hiányában bűncselekmény elkövetésének gyanúját nem volt lehetséges megállapítani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. február 10-én a feljelentést elutasította.”
Az RTL Szilágyi Liliánát is kereste, aki nem szeretett volna nyilatkozni. A jogi képviselőjének a helyettese azonban a lappal azt közölte: „Szilágyi Liliána nem kapott három idézést.”
A rendőrség szerint Szilágyi Liliána nem jelent meg a rendőrségen, hogy vallomást tegyen az apjával kapcsolatos ügyében – írja az rtl.hu.
Mint ismert, az úszónő tavaly év végén azzal vádolta meg édesapját, Szilágyi Zoltánt, hogy bántalmazta őt gyermekkorától kezdve. Az úszószövetség vizsgálóbizottságot alakított az ügy kivizsgálására, melynek eredményeként megállapították, hogy Szilágyi Liliána igazat mondott az apjáról. A szövetség ennek alapján Szilágyi Zoltánt további intézkedésig "nem kívánatos személynek" nyilvánította a rendezvényein.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”
– írták.
A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.
A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.
Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.