HÍREK
A Rovatból

Nem mond le az Integritás Hatóság elnöke, szerinte felsőbb utasításra indult ellene eljárás

A korrupció elleni harc ellen életre hívott hatóság vezetőjét korrupcióval vádolják. Biró Ferenc azt elismerte, hogy a felesége használta a hivatali autóját, de szerinte ez megfelelt a belső szabályzatuknak.


„Az én személyes autómat használta a feleségem, ilyen komoly dolgokra, mint például, hogy elment a boltba” – nyilatkozta egy pénteki sajtótájékoztatón az Integritás Hatóság hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel meggyanúsított elnöke. Biró Ferenc tagadja az ellene felhozott vádakat és azt mondta, hogy nem fog lemondani pozíciójáról. Szerinte felső utasításra jelentek meg csütörtökön nemcsak az IH-nál, de a saját ingatlanján is a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói.

Biró szerint teljesen alaptalanok az ellene felhozott vádak, de azt is hozzátette, hogy az Integritás Hatóság természetesen együttműködik más állami szervekkel.

„Nem így képzeltem el az ügyészséggel való együttműködést”

– jegyezte meg Biró.

A hatóság vezetője elismerte, hogy a felesége használta a szolgálati autóját, de szerinte ez megfelelt az IH belső szabályzatának. Azt is elismerte, hogy a felesége egy alkalommal összeütközött egy másik járművel, amikor vezette a szolgálati autót.

Bíró a Telex kérdésre azt mondta, hogy az ő ingatlanját is érintették a csütörtöki házkutatások. ezek azonban szerinte teljesen feleslegesek voltak, és végül nem is vittek el semmit a nyomozók, „nem tudták, hogy mit keresnek”.

Biró arról is beszélt, hogy korábban folytak vizsgálatok a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál is. Szerinte könnyen „össze lehet kötni a pontokat”, de biztos információt erre vonatkozóan nem adott.

A Központi Nyomozó Főügyészség a csütörtöki akciójuk után azt közölte, hogy jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Szerintük Biró a saját, felső kategóriás szolgálati autóján kívül bérelt egy másik, szintén felső kategóriás autót, aminek havi bérleti díja kezdetben 475 285 forint plusz áfa volt, ez az összeg később emelkedett.

„Az Integritás Hatóság elnöke a vagyonkezelési szabályt megszegve közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak” – írta a főügyészség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Szánalmasnak találom, hogy az ATV egy héttel az adás után két vicces mondat miatt telesírja a sajtót
Hont András publicista szerint Magyar Péter az ATV aulájában jósolta meg a csatorna sorsát. Az ATV megerősítette az eset tényét, a kormánymédia pedig a sajtószabadság elleni fenyegetésként értelmezte a kijelentést.


Tévécsatorna olcsón eladó – ezt a jóslatot tette Magyar Péter az ATV-re, méghozzá a csatorna saját épületében, amikor észrevette, hogy felújítják az aulát. Erről Hont András publicista számolt be a NER-közeli Öt nevű YouTube-csatorna keddi adásában.

Elmondása szerint a Tisza Párt elnöke, aki éppen Rónai Egonnak adott interjút, a munkálatokat látva arról beszélt, hogy a beruházás teljesen felesleges, mert a 2026. április 12-i parlamenti választás után a köztévé átveszi a csatorna funkcióját, így az ATV-re nem lesz szükség, és nagyon olcsón eladóvá válik.

„Mindezt úgy, hogy az emberen már rajta volt a mikroport, tehát nem csupán több kolléga, aki őt kísérte hallgatta végig, hanem a teljes vezérlő is, ahogy éppen megfenyegette őket, illetve az egész munkahelyüket bezárással fenyegette” – mondta Hont András, ami után a Mandiner is fenyegetésként tálalta Magyar Péter megjegyzését.

Az ATV sajtóosztálya megerősítette az eset tényét. Közleményükben azt írták: „Valóban így történt, és tovább folytatódik az ATV épületének felújítása. Az ATV-ben a kiegyensúlyozott tájékoztatás az alapelv, aminek része, hogy minden politikai aktort vendégül látunk, bár kérnénk őket, hogy minden esetben tiszteljék a munkánkat és a munkatársainkat.” Arra a kérdésre, hogy mi a véleményük arról, hogy Magyar Péter szerint a hatalomra kerülése esetén az ATV-re nem lesz szükség, a csatorna nem kívánt további kommentárt fűzni. A Tisza Párt sajtóosztálya a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésre.

Magyar Péter az esetről beszámoló 24.hu híre alá ezt kommentelte:

"Rendkívül szánalmasnak találom, hogy az ATV egy héttel az adás után két vicces mondat miatt telesírja a sajtót. Mondjuk nem is vártam mást Németh Szilárdtól. Valóban megjegyeztem nevetve, hogy nem kell új bútorokat venni” – fogalmazott.

Magyar Péter és az ATV viszonya korábban is feszült volt. 2024. június 10-én a politikus élő adás közben sétált ki az Egyenes beszéd című műsorból, bár egy későbbi nyilatkozata szerint „Én nem éreztem úgy, hogy megsértették a jogaimat. Nem is azért mentem ki.” 2025-ben pedig egy posztjában a „hazugságokat terjesztő” médiumok közé sorolta az ATV-t, bár a bejegyzést később módosította, és a csatorna nevét törölte a felsorolásból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tompos Márton elárulta, hol készülhetett a széttúrt ágyról készült rejtélyes kamerakép
A Momentum politikusa szerint profik állhatnak a háttérben, a kamerát a plafonba szerelhették. Úgy véli, a videóval még várnak, és most csak az első reakciókat mérik fel.


Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője egy Facebook-posztban írt arról az apartmanról, amely szerinte a napokban elhíresült, bekamerázott szobát ábrázoló fotón látható.

A politikus azt állítja, az ingatlan Budapesten található, az üzemeltetője pedig a „NER-től milliárdokat kapó Hídépítő cégcsoportnál van”. Hozzátette ugyanakkor, hogy „persze ez nem jelenti azt, hogy a cégnek bármi köze lenne az egészhez”.

Tompos Márton a feltételezett rejtett kamerára is kitért, szerinte ha tényleg volt ilyen, akkor azt a plafonba szerelték. Úgy véli, ez azt mutatja, hogy „nem amatőrök csinálták”.

A politikus azt is fejtegeti, vajon miért nem jelent meg a feltételezett videó:

„Én nem hiszek abban, hogy elengedték, inkább arra tippelek, hogy mérik az első reakciókat”

– írta.

A képviselő a posztját azzal a mondattal kezdte és zárta, hogy „Maradjunk Gödnél” – utalva a gödi Samsung-gyár botrányára.

Ahogy arról már többször írtunk, kedden megjelent egy weboldal Radnai Márk, a TISZA Párt alelnökének nevével, amelyen egy bekamerázott szobáról készült felvétel látható. Radnai tagadta, hogy bármi köze lenne ehhez a helyszínhez. Magyar Péter pártelnök szerint ellene irányul a lejáratás, és egy róla és egykori barátnőjéről készült intim felvételt hozhatnak majd nyilvánosságra.

A radnaimark.hu domain egyébként már 2024 végén lefoglalták. Az oldalon eddig a „coming soon” felirat szerepelt, csütörtök reggel viszont egy új üzenet és egy felirat került a helyére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék már a hatalomátvétel jogszabályait írják: a köztársasági elnöknek, a legfőbb ügyésznek és még sokaknak mennie kell
A Tisza Párt vezetője a választási győzelemre készülve a bebetonozott tisztségviselők önkéntes lemondását várja. Szerinte a népakaratot érzékelve elkerülhető lenne a hosszú évekig tartó jogi csatározás.


„És érezni fogja a köztársasági elnök is, érezni fogja a legfőbb ügyész is, az alkotmánybírók is, a számvevőszék elnöke is, a médiahatóság vezetői is, hogy hogyan döntött a magyar nép” – mondta Magyar Péter, aki szerint a népakarattal szembemenni nem szül jó vért. A Tisza Pártnak nincs B és C terve a választásra, nem készülnek a vereségre, sőt már a hatalomátvételt készítik elő a jogszabályok megírásával – erről a párt vezetője a 444.hu-nak adott interjújában beszélt. Magyar Péter nem számít arra, hogy egy esetleges győzelmük esetén a jelenlegi kormányoldal könnyen adná a hatalmat.

Szerinte a legkorrektebb megoldás az lenne, ha a bebetonozott tisztségviselők lemondanának, függetlenül attól, hogy a Tisza Párt kétharmados többséget szerez-e. Bár jogászként nem riad vissza a jogi csatározásoktól sem, hangsúlyozta, hogy a hosszú évekig tartó viták nem szolgálják az ország érdekét.

„Hiszek abban, hogy ha a megválasztott miniszterelnök leül például a köztársasági elnökkel és más bebetonozott tisztségviselőkkel, akkor meg fogják érteni az idők szavát.”

A lengyelországi kormányváltás és a „tuski út” kapcsán úgy fogalmazott, a magyar helyzet nemigen hasonlítható a lengyelhez, mert itt rosszabb a szituáció. Szerinte a magyar nép nem csatabárddal fog szobrot faragni, és nem hisz abban, hogy mindent fel lehet borítani.

Az interjúban szóba került a gödi Samsung-gyár is, amelyről a Telex korábban azt írta, egy 2023 tavaszi titkosszolgálati jelentés szerint a korábban ismertnél jóval súlyosabb mérgezések történtek. Volt olyan dolgozó, akit a határértéket 510-szeresen meghaladó rákkeltő vegyi anyag belélegzésének tettek ki. Magyar Péter szerint a gyárban a csúcson 7500-an dolgoztak, ebből 3600 ukrán vendégmunkás volt. Úgy véli, a gyárnak szinte semmilyen hozzáadott értéke nem volt a magyar GDP-hez, a profitot kivitték, és közben szennyezték a környezetet. „Ezt mi nem fogjuk megengedni, ez nem a magyar jövő, ez nem a magyar vidék jövője, vagy akár Pest megye jövője. Ez egész biztos” – jelentette ki.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telex cikkét „óriási hazugságcunaminak” nevezte, és jogi lépéseket jelentett be. A Pest Vármegyei Kormányhivatal közleménye szerint a gyár működése nem veszélyeztette a környezetet, a Kúria pedig február 3-án visszaadta a cég környezethasználati engedélyét. A Samsung SDI Magyarország szintén reagált, állításuk szerint a gödi üzem minden környezetvédelmi és munkavédelmi előírásnak megfelel, és vizsgálják a jogi lépéseket. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a gödi ügyben már nyomozás folyik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás: Nincs köze a Fidesznek a Radnai Márk nevével fémjelzett weboldalhoz
A kormánypártok kommunikációs igazgatójának már attól a hideg futkosott a hátán, hogy a titokzatos, bekamerázott szoba képéről kérdezte őt a 444 riportere. Bár azt állítja, semmit nem tud, szerinte az biztos, hogy Radnai Márk vagy Magyar Péter elkövetett valamit, amit szégyell.
DKA, címkép: 444 - szmo.hu
2026. február 12.



A Fidesznek nincs köze ahhoz a weboldalhoz, amelyet Radnai Márk, a TISZA Párt alelnökének nevével hoztak létre ismeretlenek – mondta Menczer Tamás a 444.hu érdeklődésére a szerdai ürömi fóruma után.

Csak szűkszavúan tagadta, hogy a kormánypártnak bármi kötődése lenne a rejtélyes, bekamerázott szobát mutató oldalhoz, ugyanis egyértelművé tette, hogy nem szeretne a témáról beszélni.

„Kellő tisztelettel azt szeretném Öntől kérni, hogy Radnai Márk vagy Magyar Péter hálószobájával kapcsolatban ne tegyen fel nekem kérdést, mert nem vagyok illetékes, és kicsit elborzadok. Nem tudok róla semmit, én ezt a fotót is talán csak a sajtóban láttam. Nem tudom, hogy Radnai Márk mit csinált, Magyar Péter mit csinált, ki kivel mit csinált, de már csak ez a gondolatkísérlet, vagy ez a kérdésfelvetés is... hogy is mondjam csak.... a hideg futkos a hátamon. Nem vagyok illetékes a kérdésben”

– nyilatkozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Hozzátette még, hogy őt az ország sorsa jobban érdekli, mint „Radnai Márk és Magyar Péter hálószobája”. Azt azonban elmondta, hogy azok alapján, amit a TISZA politikusainak posztjaiban látott a témában, egy biztos: „valamit elkövettek, amit szégyellnek.” Szerinte ugyanis Radnai és Magyar bejegyzéseiből „ordít, hogy van valami, amit szégyellnek, és amitől tartanak, hogy kiderül”.

Végül azt is kijelentette, hogy ha benne lenne a munkaköri leírásában, hogy Radnai Márk és Magyar Péter „hálószobájával” kell foglalkoznia, azonnal felmondana.

A 444-nek adott interjújáról készült videót a Facebook-oldalán is megosztotta, amihez hozzáfűzte: „A 444 még Radnai Márk hálószobájáról is engem kérdezett… Jaj, az borzasztó volt…”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: