„Nem kellene elrejteni a halált” – így kommunikáljunk a gyerekeinkkel a járványról
Rónaszéki Kriszta pszichológus, felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt foglalkozik. Arról kérdeztük, milyen hatással van a családokra a járvány, illetve a halál esetlegesen gyakrabban felbukkanó témája, s mik a megküzdési stratégiák.
Új helyzet elé állította a mostani fiatal szülőgenerációt a világjárvány. Megfigyeléseid szerint hogyan reagálnak szülőként a helyzetre? Van-e valamilyen egységes mintázat, akár problémamegoldásban, akár hibaelkövetésben?
Nincs egységes reakció, valaki imádja, mások pedig alig várják, hogy véget érjen. Például 3 gyerekkel, ahol más az életkor, óvodás, iskolás gyerekeket kell otthon tanítani, szórakoztatni - ez megerőltető. Más vidéken, ahol van kert vagy erdő mozogni, szabadban lenni, és más a fővárosban ahol sokkal sűrűbb a népsűrűség és kevesebb a zöld. A másik faktor, hogy van, ahol az e-oktatás során a tanár videón bejelentkezik és tanít, más helyeken azonban csak elküldik az oldalszámokat, amit meg kell tanulni.
Azt a legnehezebb megemészteni, hogy a szülők egy éjszaka alatt váltak szülőből tanárokká.
Van, ahol az idősebb gyerekek imádják, hogy végre önállóvá válhattak és rákaptak a tanulásra, ugyanakkor megjelenik a másik véglet is: ahol a serdülő egyáltalán nem tanul és a szülő a haját tépi, hogy mi lesz ebből. Túlélni próbálják a szülők a helyzetet a legjobb képességeik szerint, hibáztatásnak ebben a helyzetben nincs helye.
Megy a híradó, otthon a gyerek - elkerülhetetlen, hogy akár a médiából, akár felnőtt-beszélgetésekből feléjük szűrődjön a téma. Mire figyeljünk, milyen alapszabályokat kellene betartani, ha tiszteletben szeretnénk tartani a lelkivilágukat?
Minél kevesebbet osszunk meg a külvilágban zajló káoszból, próbáljuk az otthont a béke szigetévé tenni, ne bombázzuk a gyerekeket hírekkel. Az életkoruknak megfelelő infót osszuk meg velük, ha kérdeznek - és mellé a megoldást is, amit megtehetünk a biztonságunkért.
Mindenképpen sérülnek valamiképp a gyerekek ebben a helyzetben?
Nem feltétlen sérülnek, nálunk például nincs otthon se televízió, se rádió, a gyerek egy hosszú szünidőnek fogja fel a helyzetet, mert szerencsére a tanárok se bombázzák feladatokkal. Annyit érzékel a külvilágból, hogy ha emberek közé megyünk, akkor maszkot veszünk, és hogy sokkal több időnk van egymásra. Ez a helyzet sem más, mint bármely más helyzet az életben: sérülhetsz de akár meg is erősödhetsz.
Átlagos élethelyzetben mikor-hogyan lehet a halál tematikájával foglalkozni (gondolom minden életkorban máshogy, mese, ilyesmi) - és mit változtat ezen a járvány?
A mai társadalom eldugja a halált, ritkán találkozunk vele. Régen sokkal természetesebben kezelték és ma is így tesznek egyes kultúrákban, de az nem miénk. Máshol nem viszik el a halottat rögtön, hanem megsirathatják, elgyászolhatják egymást támogatva a rokonok. Nálunk kapsz két nap szabadságot, aztán elvárják, hogy folytasd tovább az életed, mintha mi sem történt volna. A járványnál ugyanez van, azzal megfejelve, hogy az öregek egyedül halnak meg, a kórházak nem engedik be a hozzátartozókat. Nincs búcsú, nincs feloldozás.