A szerb Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója szerint amerikai gyártmányú robbanóanyagot találtak a gázvezetéknél
Két fekete hátizsákban körülbelül négy kilogramm, vélhetően plasztik robbanóanyagot találtak a hatóságok vasárnap a szerb-magyar gázvezeték közelében, Oromhegyes térségében. A csomagokban a robbanószer mellett szállításra előkészített gyutacsok, gyújtózsinór és a robbanószerkezet összeállításához szükséges egyéb eszközök is voltak.
Đuro Jovanić, a szerb Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója szerint a szerb biztonsági szolgálatok rendkívül sikeres műveletet hajtottak végre, írja a szerb N1. A vasárnapi akciót alapos operatív munka és más szolgálatokkal folytatott információcsere előzte meg.
Az érintett személyt keresik, és Jovanić szerint elő fogják állítani. „A kérdés csak az, hogy ehhez mennyi időre lesz szükség: három napra, vagy három hónapra. De ahogyan a múltban is tettük, felelősségteljesen el fogjuk végezni a feladatunkat” – mondta az igazgató.
„Elutasítással és egyet nem értéssel találtuk magunkat szemben. Ugyanez volt a helyzet akkor is, amikor bemutattuk azokat a vonatkozó mutatókat, amelyek arra utaltak, hogy az állomások és a gázinfrastruktúra veszélybe kerülhet” – közölte a VBA igazgatója.
A szabadkai főügyészség engedély nélküli fegyver- és robbanóanyag-birtoklás, -kereskedelem, valamint szabotázs bűntettének gyanújával indított nyomozást. A vizsgálat a Felsőhegy és Ilonafalu települések közötti útszakaszra koncentrál, ahol a két hátizsákot megtalálták.
„Azt kell hogy mondjam önöknek, hogy ez nem igaz, ez nincs így. Mit jelent az, hogy ki gyártotta a robbanóanyagot? Ez nem jelenti azt, hogy ő egyenlő a megrendelővel és az elkövetővel” – mondta, miközben cáfolta azokat a dezinformációkat is, hogy a szerb hadsereg ukrán robbanóanyagról beszélne.
Via Telex