Nem fért a bőrébe Lajos herceg, György látványos gesztussal véleményezte öccse produkcióját
Egy karneváli felvonulással zárult vasárnap Nagy-Britanniában az a négynapos ünnepségsorozat, amellyel II. Erzsébet uralkodásának 70. évfordulóját ünnepelték.
A programsorozat több eseményén a királyi család is tiszteletét tette, így volt ez a nyitó- és a záróünnepségen is. Ezeken az alkalmakon pedig egyértelművé vált, hogy
Vilmos és Katalin legfiatalabb gyereke láthatóan nehezen viselte a hosszú protokolláris eseményeket: a nyitóünnepség látványos katonai felvonulása alatt például grimaszolva fogta be a fülét, amikor néhány vadászgép húzott el a Buckingham-palota felett.
A záróünnepségen bemutatott produkciója azonban ennél is jobbra sikerült: a többórás parádé alatt a kis herceg feltűnően unatkozott, ez pedig az arcán is jól látható volt. Egy idő után magát kezdte szórakoztatni, Katalin hercegné pedig láthatóan próbálta csitítani a fiát, aki viszont egy ponton vele is gúnyolódni kezdett.
Ehhez képest a két idősebb testvére, György és Sarolta igen kimértnek tűnt, fegyelmezetten ülte végig a parádét. Egy ponton azonban György herceg a maga módján kifejtette a véleményét öccse viselkedéséről, és
Nooo this is so cute! ??
— Isa (@isaguor) June 7, 2022
Prince William, Prince George, Princess Charlotte The Duchess of Cambridge and Mia Tindall’ reaction when Prince Louis was celebrating ?
Prince George’s reaction is the best ?
Gif: tumblr, willandkate pic.twitter.com/6eS3zmNFQi
Lajost végül lepasszolták a nagyapjának, így a huncut herceg Károly ölében ülve, némileg lenyugodva nézte végig a parádé hátralevő részét. Ezen jeleneteket látva azonban nincs kétségünk afelől, hogy ki lesz a brit uralkodócsalád fenegyereke a következő évtizedekben.