HÍREK
A Rovatból

Nem engedte tovább a MÁV járatát Salzburgból az osztrák vasút, mert a vonat másfél órát késett

A vonat már Budapestről is eleve 35 perces késéssel indult, mert egy másik késő vonat utasaira várt.


Szombaton este komoly késéssel indult Budapestről a Kálmán Imre EuroNight vonat. Az utasok 35 percet vártak az indulásra, mert a vonat átszálló utasokra várt, akiknek a vonata feltehetőleg öngyilkosgázolás miatt a tervezettnél 25 perccel később érkezett a Keleti pályaudvarra.

A vonat végül útnak indult, de az éjszakai munkálatok miatt kerülő útvonalon közlekedett, ezért csak másfél órás késéssel futott be Salzburgba. Itt viszont váratlan fordulat történt.

„Az osztrák szakaszon éjszakai munkálatok miatt kerülő útvonalon közlekedett. Emiatt mintegy 1,5 órás késéssel érkezett Salzburgba a Kálmán Imre EuroNight. A késés miatt az ÖBB onnan nem engedte tovább a vonatot. Az okokról az osztrák vasúttársaság tud nyilatkozni”

– írta a Telex megkeresésére a MÁV-csoport.

Az utasokat fél órával a leszállás előtt értesítették arról, hogy le kell szállniuk. A MÁV szerint ekkor kapták meg a tájékoztatást az utaskísérők is.

A vasúttársaság azt is közölte, hogy a vonat visszafelé már csak Salzburgból fog közlekedni. Onnan a menetrend szerint hajnali 3:53-kor indul majd. A MÁV azt is megerősítette, hogy az utasok teljes jegyár-visszatérítést kaphatnak. Azt kérik, hogy a visszaigénylést az ügyfélszolgálaton keresztül intézzék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Újra a Földön: kilépett az űrkapszulából Kapu Tibor
A magyar űrhajós negyedikként lépett ki az őket váró hajó fedélzetére, magyar idő szerint délután fél 1 előtt két perccel. A landolással minden rendben volt, de több vizsgálat vár még a hazatérőkre.


Ahogy arról korábban írtunk, magyar idő szerint 11:31-kor a Csendes-óceánban landolt a Dragon űrkapszulája, ami az Axiom-4 legénységét hozta vissza a Földre. Köztük volt Kapu Tibor, a második magyar űrhajós is. A kapszulát ezután fél órával egy hajóra emelték ki a vízből.

Ezután néhány perc előkészület következett, mielőtt a Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson, Sławosz Uznański-Wiśniewski, Kapu Tibor újra kiléphetett a földi körülmények között.

Végül 12:19 perckor kezdtek kiszállni a Dragon fedélzetéről. Kapu Tibor negyediknek lépett ki az űrkapszulából, 12 óra 28 perckor.

A hazatérőket helikopterrel szállítják majd a szárazföldre. Ezután még több héten keresztül különböző vizsgálatok várnak rájuk. Kapu Tibor várhatóan még két hetet tölt majd az Egyesült Államokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kiemelték Kapu Tibor űrkapszuláját a Csendes-óceánból
A 7 tonnás Dragon körülbelül fél órát lebegett az óceánban, mielőtt egy hajóra emelték át.


Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.

A közel 7 tonnás űrkapszulát daruval emelték ki a vízből, miután közel fél órán át lebegett a vízben.

Végül magyar idő szerint déli 12 órakor kiemelték a Dragon kapszulát egy hajóra.

Az űrhajósok csak itt léphetnek ki belőle először.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kapu Tiborék újra a Földön: fotókon a pillanat, amikor kiszálltak az űrkapszulából
Csodálatos pillanatoknak lehettünk szemtanúi: Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski óriási mosollyal, integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.


Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

A vízbe érkezést, a splashdownt követően a helyszínre érkezett a SpaceX két gyorsnaszádja és a Shannon mentőhajó, amelynek fedélzetére emelték az űrkapszulát.

Ezt követően kinyitották az űrkapszula oldalsó ajtaját, amelyen keresztül a mentőhajó legénysége és az orvosi egység segítségével kiszállt a négy űrhajós.

Elsőként a parancsnok Peggy Whitson, majd Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski szállt ki az űrkapszulából.

Kapu Tibor csaknem egy órával a leszállást követően, az űrhajósok közül utolsóként, mosolyogva és integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.

Fotókon is mutatjuk a pillanatot:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tizenkét ember magyar állampolgárságát vonta vissza Sulyok Tamás
Sulyok Tamás kedden döntött: négy új bírót nevezett ki, miközben többeket megfosztott magyar állampolgárságuktól. A visszavonás oka: valótlan adatokkal trükköztek.


Sulyok Tamás köztársasági elnök négy bírót nevezett ki, és tizenkét ember magyar állampolgárságát visszavonta – szúrta ki a 24.hu.

A döntések a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelentek meg. Az államfő Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatai alapján hozta meg a határozatokat.

A Közlönyben közzétett dokumentumok szerint az érintettek nevét, születési helyét és idejét is feltüntették, valamint azt a törvényi szakaszt, amely alapján a magyar állampolgárság visszavonható.

A jogszabály szerint erre akkor van lehetőség, ha valaki „valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve” jutott magyar állampolgársághoz.

A mostani ügyek többségében olyan emberekről van szó, akik Romániában, a korábbi Szovjetunió területén vagy Jugoszláviában születtek. Rajtuk kívül egy argentin és egy izraeli születésű személy is szerepel az érintettek között. Bár Sulyok Tamás már június 26-án aláírta a határozatokat, azok csak a Magyar Közlönyben való megjelenés után léptek hatályba.

Ebben az évben nem ez az első alkalom, hogy az államfő állampolgárságot von vissza: korábban már áprilisban is jelentek meg ilyen tartalmú határozatok.


Link másolása
KÖVESS MINKET: