HÍREK
A Rovatból

„Nem emlékszik” Schadl György utasításaira a protekciós vizsgázókkal kapcsolatban a volt helyettes államtitkár

Pedig a nyomozati jegyzőkönyvek tanúsága szerint Schadl elmondta Jeney Orsolyának, hogy „figyeljenek oda [...], legyenek szívesek, mert itt nem hibázhatnak.”


Újabb résszel jelentkezett a 444 feltáró cikksorozata, amiben a Schadl György körüli kényes ügyeket térképezik fel. Ebben a sorozatban jelent meg a nagy port kavaró állítás is, miszerint Schadl a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként "leszólt" egyes egyetemeknek az általa támogatott diákok sikeres vizsgázása érdekében. Ebből aztán a Pázmányon kivizsgálás lett, a Pécsi Egyetemen szankciót is alkalmaztak egy oktató ellen, míg Szegeden egy nap alatt lezárták az ügyet érdemi eredmény nélkül.

Most a portál arról ír, hogy 2015-ben állított fel az Orbán-kormány egy olyan rendszert, ami tíz-, de olykor akár százmilliós profithoz is hozzásegíthette a végrehajtásban dolgozókat. A végrehajtási törvényt kidolgozó Jeney Orsolya helyettes államtitkári pozíciójából átült saját végrehajtói irodájába, ami egyébként Schadl György irodaházában volt.

A végrehajtók renoméja a 2010 és 2015 közötti időszakban lényegében a padlóra került. Részben a sajtóban is bemutatott – a devizahitelezés miatt igen gyakorivá váló – kilakoltatások, a végrehajtók közötti korrupciós ügyek és a végrehajtói kamara luxusutazásai miatt. 2015-ben távozott a végrehajtókat felügyelő igazságügyi államtitkári posztról Répássy Róbert (aki 2021 végén visszakerült a pozícióba), és ekkor érkezett a tárcához a tavaly decemberben korrupciós ügyekkel meggyanúsított Völner Pál.

A korábban helyettes államtitkári pozícióban dolgozó Jeney Orsolya saját cégét a XII. kerületi Városmajor utcában tartja fenn, egy olyan épületben, ahol Schadl György bejelentett lakcíme is van. A lap szerint

itt van a székhelye M. Eszter bírósági végrehajtónak is, aki a gyanú szerint tízmilliókat adott át Schadl Györgynek a kinevezése érdekében, vallomása szerint neki Jeney ajánlotta ezt az irodát.

Schadl és Jeney egyébként még a kormányzati pozíciójuk előtti időkből ismerik egymást, együtt voltak óraadók a Pécsi Tudományegyetem és a Végrehajtói Kamara közös szakképzésén. Azaz ott, ahol Rogán Antal kabinetfőnöke vizsga nélkül kapott érdemjegyet, ami miatt vizsgálat is indult.

Egy Schadl és Jeney közötti 2021. júliusi telefonbeszélgetésből az is kiderült, hogy

„Schadl megkéri Jeneyt, hogy figyeljenek oda rá, legyenek szívesek, mert itt nem hibázhatnak. Jeney mindenképpen szólni fog Dettinek.”

Ebben az esetben egy B.-ként megjelölt vizsgázó érdekében még a miniszterelnöki kabinetirodából is felhívták Völner Pált. A szóban forgó "Detti" egyébként Martonovics Bernadett, az IM vezető kormányfőtanácsosa volt a vizsgabizottság elnöke, amelyik június 15-én átengedte a Schadl által pártfogolt, de katasztrofálisan teljesítő vizsgázót. A jegyzőkönyv tanúbizonysága szerint emiatt így panaszkodott Schadlnak:

„Annyira gáz volt. Mindenki puffogott. Próbáltak blődebbnél blődebb kérdéseket feltenni. Az illető elmondta, hogy a Közszolgálati Egyetemen most csinált doktori iskolában abszolutóriumot. Erre mindenki kiborult, hogy mi folyhat ott.”

A 444 szerzője, Urfi Péter megkereste Jeney Orsolyát, hogy feltegye neki kérdéseit. A végrehajtó első reakció az volt, „Ne tegye!”, de később röviden mégis reagált. Mint mondta:

„Bocsásson meg, nem emlékszem. Nem, nem. De nyilván, ha oda kerül a sor, hogy én megkeresést kapok, akkor lehet, hogy fogok válaszolni, de azt tudom mondani, hogy nem emlékszem ilyenre.”

Az újságíró felolvasta a beszélgetés dátumát és a vizsgázó nevét, de utóbbit már alig hallgatta meg:

„Nem, nem, fogalmam sincs, kiről van szó, ne haragudjon, köszönöm szépen, egy megbeszélésről jöttem ki, és oda vissza is mennék. Nem tudom. Azt sem tudom, ki ez. Köszönöm, viszonthallásra!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: Biztosan hibáztam, Etyek kitűnő lecke volt
A Tisza alelnöke szerint a politikai tér annyira mérgező, hogy érdemi vita sem lehetséges. A párt cáfolta az Index névtelen forrásból származó értesüléseit az adóterveikről.


Egyre nagyobb hullámokat vet a Tisza Párt körüli vita az adórendszerről. A Fidesz az utóbbi hetekben erőteljes kampányba kezdett, amelynek középpontjában a „Tisza-adó” áll. A kormány szerint a Tisza háromkulcsos személyi jövedelemadót vezetne be, ha hatalomra kerülne, és ehhez a kormánypárt nemzeti konzultációt is indít.

A vita egyik kiindulópontja egy etyeki rendezvény, ahol Dálnoki Áron, a Tisza gazdaságpolitikai szakértője a közönség véleményét kérte az adórendszerről. A jelenlévők többsége – köztük ő maga is – a többkulcsos szja-t támogatta.

A fórumon részt vett Tarr Zoltán, a párt EP-képviselője is, aki akkor így fogalmazott: „Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell. Most nem lehet erről beszélgetni – már, itt most magunk között természetszerűleg lehet, és ha ez kikerül, akkor magyarázkodok, de annak se lesz semmi értelme. (…) Számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni, ezért mondjuk azt nagyon határozottan, nagyon sok mindent lehet, és kellene… választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.

A történtek után a politikust Strasbourgban kérdezte a 444. Tarr elismerte:

„Politikai értelemben valóban nem volt szerencsés, amit mondtam”.

Kiemelte, hogy „nincsenek privát közegek, ezért nem lehet nagyobb elemzéseket úgy előadni, mintha az ember kizárólag azoknak beszélne, akik jóindulattal állnak hozzá. Ilyen értelemben biztosan hibáztam”.

Úgy fogalmazott, szerinte az etyeki ügy pontosan példázza, hogy ma Magyarországon mennyire nehéz nyíltan véleményt cserélni: „egyszerűen nem lehet beszélgetni”. Azt is elmondta: „Az a reményünk, hogy a választási győzelmünket követően lehet majd párbeszédet folytatni akkor is, ha a vélemények nem egyeznek meg az adott témában.”

Tarr nem ajánlotta fel lemondását Magyar Péter pártelnöknek. Úgy látja, egy „normális, őszinte, és világos beszélgetés” történt, amelyet szerinte a kormánymédia torzított el. Hozzátette: a Fidesz reakciója jól mutatja, miért nem szabad „jóhiszeműen beszélgetnünk, mert félreértelmezik”, és hogy Etyek „kitűnő lecke” volt erre.

A Fidesz kampányának egyik alappillére egy névtelen Index-cikk lett, amelyben egy belső dokumentumra hivatkoztak. Ezt a Tisza Párt cáfolta, Magyar Péter pedig nyilvánosságra hozta a párt részletes adótervét. Eszerint marad az egykulcsos szja, amely 15 százalék marad az átlagbér felett keresőknek, de az alacsonyabb jövedelműeknél adójóváírásokkal csökkentenék az elvonást – például a minimálbéreseknél ez csak 9 százalék lenne.

Emellett az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját 5 százalékra csökkentenék, a gyógyszereket pedig áfamentessé tennék. Az 5 milliárd forintot meghaladó vagyonokra évi 1 százalékos vagyonadót vezetnének be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
IDEA: félmillió szavazóval vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt, tetemes Magyar Péterék előnye
A közvélemény-kutató viszont meglepetésre a Dobrev Klára által vezetett DK-t a parlamentbe bejutó pártnak mérte. Ők hárompárti országgyűléssel számolnak.


Ha szeptember elején országgyűlési választásokat tartottak volna, a felnőtt lakosság több mint egyharmada a Tisza Pártra szavazott volna – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján Magyar Péter pártjának mostanra mintegy félmillióval több támogatója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.

A kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 35 százaléka adta volna listás szavazatát a TISZA Pártra, míg a Fidesz-KDNP-re 29 százalék voksolt volna.

A biztos szavazók körében – akik részvételüket is biztosra mondják, és pártot is tudnak választani – a Tisza 9 százalékponttal előzi meg a kormánypártokat. Ebben a csoportban a válaszadók 48 százaléka választotta volna Magyar Péter pártját, míg a Fidesz-KDNP támogatottsága 39 százalék volt.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a parlament összetétele sem lenne kizárólag kétpárti, ha most lennének a választások. Az IDEA szerint a Demokratikus Koalíció is bejutna, támogatottságuk a biztos szavazók körében 5 százalék. A Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot parlamenten kívüli pártnak mérik 4 illetve 3 százalékkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajban lehet Paks II – Az uniós bíróság megsemmisítette a projekt támogatásának jóváhagyását
Az osztrákok fellebbezése nyomán kaszálta el a bíróság a döntést. Az EB korábban nem vizsgálta meg rendesen, hogyan kapta meg az orosz cég a gigaprojektet.


Az Európai Unió Bírósága csütörtökön úgy döntött, hogy megsemmisíti a Paks II beruházáshoz nyújtott magyar állami támogatás európai bizottsági jóváhagyását. Az ítélet szerint az Európai Bizottságnak azt is meg kellett volna vizsgálnia, hogy a két új reaktor építésére szóló szerződés közvetlen odaítélése megfelel-e az uniós közbeszerzési szabályoknak.

A beruházást egy orosz–magyar államközi megállapodás alapján a Nizhny Novgorod Engineering nevű orosz cég kapta meg. Ebben az egyezményben az orosz állam azt is vállalta, hogy állami kölcsönt nyújt Magyarországnak az új reaktorok finanszírozására.

A Bizottság 2017-ben hagyta jóvá a magyar állam által nyújtani kívánt támogatást. Ezt az osztrák kormány megtámadta az Európai Unió Törvényszékén. A bíróság első fokon, 2022 novemberében elutasította az osztrákok keresetét. Ekkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „mind az engedélyezés, mind a finanszírozás szempontjából az Európai Bíróság pecsétje rajta van a paksi beruházáson”.

Ausztria azonban fellebbezett, és az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka idén februárban azt javasolta, hogy a testület semmisítse meg a Törvényszék döntését.

A mostani ítélet ennek megfelelően hatályon kívül helyezte a korábbi döntést, és érvénytelenítette az Európai Bizottság támogatási engedélyét.

A bíróság szerint a Bizottság nem vizsgálta meg kellő részletességgel a közbeszerzési szabályokat, pedig ez szerves része a támogatási intézkedésnek.

A testület azt is kimondta: az a tény sem elég, hogy 2015-ben egy másik eljárás során megállapították, hogy a közvetlen szerződéskötés nem sértette a közbeszerzési szabályokat. A bíróság szerint ez nem magyarázza meg kellően az akkori döntés indokait.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: A Tisza antidemokratikus szemléletet képvisel, Brüsszel köldökzsinóron tartják
A miniszter szerint a Tisza Párt egy „brüsszeli köldökzsinóron” lóg, és adópolitikája külföldi érdekeket szolgál. A Fidesz a nemzeti konzultációban lát megoldást.


Gulyás Gergely szerint a Tisza Pártban komoly zűrzavar tapasztalható, mivel az elmúlt hetekben több olyan nyilatkozat is napvilágot látott, amelyek alapján úgy tűnik, a párt úgy gondolja, hogy ha megnyerik a választást, akkor utána bármit megtehetnek. A miniszter ezt „antidemokratikus szemléletnek” nevezte. Úgy véli, egy nemzeti konzultáció segíthet abban, hogy az ilyen irányú törekvéseket visszaszorítsák.

A kormányinfón szóba került az is, hogy a kormánypárti sajtó szerint a Tisza Párt emelné a társasági adót is. Gulyás erre úgy reagált, hogy a kormány számára az szja mellett a társasági adó is kulcsfontosságú adóforma. Szerinte azok a tervek, amelyek ezen változtatnának, valójában egy régi, brüsszeli elképzelést követnek. A miniszter szerint Brüsszel régóta szeretné megváltoztatni a hazai adórendszert, mert a jelenlegi szabályok nagyon kedvezőek a nyugatról érkező cégeknek.

Gulyás úgy fogalmazott, hogy a Tisza egy „brüsszeli köldökzsinóron tartott párt”, és a párt vezetője elleni nyomozás csak azért nem indulhat el, mert az érintett mentelmi jogot élvez Brüsszelben.

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás azt is elmondta, hogy a magyar bankszektor elbírja a kamatstop miatti veszteséget, mivel alapvetően nyereségesen működik. A miniszter ezt követően újra kitért a Tisza Pártra, és úgy fogalmazott:

„demokráciára leselkedő veszélyt” jelent az a lehetőség, hogy Magyar Péterék, ha kormányra kerülnének, „azt csinálnának, amit akarnak” az adókkal.

Gulyás szerint a közteherviselés kulcsfontosságú kérdés, és bár az adópolitikáról lehet vitázni, azt még a választások előtt kell megtenni, nem utána.


Link másolása
KÖVESS MINKET: