Nem csak a miniszterelnök, hanem a pénzügyminiszter is magyar lesz Szlovákiában, miután Ódor Lajos Horváth Mihályt jelölte a posztra.
Zuzana Čaputová államfő május 7-én erősítette meg, hogy szakértői kormányt nevez ki az ország élére a szeptemberi előrehozott választásokig. A kabinetet Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke fogja vezetni. Azóta összeállt az új kormány teljes névsora is, amit Ódor adott át Čaputovának.
Ez alapján
a pénzügyminiszter Horváth Mihály lesz, aki a nemzeti bankban dolgozik vezető közgazdászként.
A köztársasági elnök hétfőn nevezi ki az Ódor vezette szakértői kormányt.
Nem csak a miniszterelnök, hanem a pénzügyminiszter is magyar lesz Szlovákiában, miután Ódor Lajos Horváth Mihályt jelölte a posztra.
Zuzana Čaputová államfő május 7-én erősítette meg, hogy szakértői kormányt nevez ki az ország élére a szeptemberi előrehozott választásokig. A kabinetet Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke fogja vezetni. Azóta összeállt az új kormány teljes névsora is, amit Ódor adott át Čaputovának.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A politikus szerint évekig zajlott a gyermekotthonokból kikerült lányok kihasználása. Úgy véli, a hatóságok és a kormány is szemet hunyt az emberkereskedelem fölött.
Újabb gyermekvédelmi ügyre hívta fel a figyelmet Magyar Péter a közösségi oldalán. A politikus szerint egy, gyermekotthonokból kikerült fiatalokat futtató férfi évekig zavartalanul működhetett, miközben a hatóságok és a kormány is tudott róla.
„Ez Orbánék újabb kegyelmi botránya”
– írta bejegyzésében, amelyben azt állítja, hogy a férfi 50-70 ezer forintért luxusszállodákba vitte a gyermekotthonokból kikerült lányokat, ahol embertelen módon kihasználták őket.
A politikus szerint az érintett intézmény vezetője ellen több bejelentés is érkezett, mégsem távolították el a pozíciójából. Azt is állítja, hogy a hivatalos átvilágítások után is maradhatott a helyén, sőt, kitüntetést is kapott, és interjút készítettek vele a kormánypárti médiában.
„Miközben Orbánék a gyermekvédelem megerősítéséről beszéltek, a valóságban eltussolták a legsúlyosabb ügyeket”
– fogalmazott Magyar Péter.
A bejegyzésében arról is ír, hogy szerinte Orbán Viktor még a bicskei gyermekotthon ügyében sem kért bocsánatot, ahol korábban kegyelmet kapott egy pedofil bűnelkövető.
Magyar Péter úgy véli, a kormány nem segíti a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket és a nehéz sorsú gyerekeket. Szerinte a jelenlegi rendszerben még az adományoktól is megfosztják a gyerekeket, és több kormánypárti politikus is közös képeken szerepel a most letartóztatott férfival.
„Elég volt! Megkeressük és elszámoltatjuk az összes felelőst”
– írta.
A poszt végén azt is hozzátette, hogy a TISZA párt egyik kiemelt célja a gyermekvédelem átalakítása. Azt ígéri, jelentősen emelnék a szakdolgozók bérét, növelnék az otthonok működésére fordított forrásokat, és 2030-ig felújítanák a gyermekotthonokat is.
Újabb gyermekvédelmi ügyre hívta fel a figyelmet Magyar Péter a közösségi oldalán. A politikus szerint egy, gyermekotthonokból kikerült fiatalokat futtató férfi évekig zavartalanul működhetett, miközben a hatóságok és a kormány is tudott róla.
„Ez Orbánék újabb kegyelmi botránya”
– írta bejegyzésében, amelyben azt állítja, hogy a férfi 50-70 ezer forintért luxusszállodákba vitte a gyermekotthonokból kikerült lányokat, ahol embertelen módon kihasználták őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A volt főpolgármester szerint a Tisza–Vitézy paktum okozza Karácsony nehéz helyzetét. A jogszerűséget szerinte a számok és a jogszabályok alapján kell vizsgálni.
Tarlós István szerint Karácsony Gergely ezúttal nehezebb helyzetben van, mint korábban. A volt főpolgármester az atv.hu-nak azt mondta, a jelenlegi városvezető „mindig ügyesen kimozogja ezeket a helyzeteket, de ez esetben valószínűleg nehezebb dolga lesz”.
Úgy fogalmazott, hogy nem Karácsony a fő hibás a történtek miatt. Véleménye szerint
„van egy Tisza–Vitézy paktum, a Tisza úgy tűnik hallgat Vitézyre, aki Karácsony helyére pozícionálja magát, vagdalkozik össze-vissza és sarokba szorítja Karácsonyt”.
A volt városvezető azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy az Államkincstár csütörtökön 10,2 milliárd forintot vont le a Fővárosi Önkormányzat számlájáról. Tarlós szerint a kérdést a számok és a jogszabályok alapján kell megítélni. Karácsony Gergely ezzel szemben úgy véli, hogy az intézkedés mögött Orbán Viktor miniszterelnök döntése áll.
Tarlós Istvánt arról is kérdezték, szerinte előfordulhat-e, hogy őszre csődbiztos kerül Budapest élére. Erre azt mondta:
„nem örülnék neki, mint ősbudapesti, és mint aki egy évtizedig vezette a fővárost. Ezt nem kívánom sem Budapestnek, sem Karácsonynak”.
Tarlós István szerint Karácsony Gergely ezúttal nehezebb helyzetben van, mint korábban. A volt főpolgármester az atv.hu-nak azt mondta, a jelenlegi városvezető „mindig ügyesen kimozogja ezeket a helyzeteket, de ez esetben valószínűleg nehezebb dolga lesz”.
Úgy fogalmazott, hogy nem Karácsony a fő hibás a történtek miatt. Véleménye szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Várkonyi Andrea és üzlettársa, Gergely Judit összesen 1,366 milliárd forint osztalékot vettek ki közös reklámügynökségükből, a Whitedog Media Kft.-ből – derül ki a cég frissen leadott beszámolójából, amelyet a 444 szemlézett. A tulajdoni hányad alapján Várkonyi Andrea ebből 1,02 milliárd forinthoz jutott, míg Gergely Judit 341 millió forintot kapott.
A Whitedog Media 2023-ban 10,1 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A cég az évet 1,366 milliárd forintos nyereséggel zárta, míg 2022-ben 1,09 milliárd forint volt az adózott eredmény.
A társaság létszáma is nőtt: a korábbi 44 alkalmazott helyett tavaly már átlagosan 64 ember dolgozott náluk. A 444 megjegyzi, hogy 2022-ben a cégnek még kizárólag Várkonyi férje, Mészáros Lőrinc adott megbízást.
A cég kötelezettségállománya 2,06 milliárd forintról 1,79 milliárdra csökkent. A bankszámlán az év végén 1,1 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 1,6 milliárdot mutatott a mérleg.
Várkonyi Andrea és üzlettársa, Gergely Judit összesen 1,366 milliárd forint osztalékot vettek ki közös reklámügynökségükből, a Whitedog Media Kft.-ből – derül ki a cég frissen leadott beszámolójából, amelyet a 444 szemlézett. A tulajdoni hányad alapján Várkonyi Andrea ebből 1,02 milliárd forinthoz jutott, míg Gergely Judit 341 millió forintot kapott.
A Whitedog Media 2023-ban 10,1 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A cég az évet 1,366 milliárd forintos nyereséggel zárta, míg 2022-ben 1,09 milliárd forint volt az adózott eredmény.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabó Bálintot szerdán fogták el a rendőrök Budapesten – írja a Nyugat.hu. A politikust az Agrárminisztériumból vitték el, majd rendőrautóval szállították a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézménybe. A lap szerint arra a kérdésre nem válaszolt, hogy mennyi időre kellett bemennie.
Szabónak hétfőn kellett volna megkezdenie a jogerős elzárását a szombathelyi börtönben, de végül nem vonult be. A börtön előtt arról beszélt, hogy meggondolta magát, mert
ügyvédei szerint a 23 napos elzárásból akár másfél év is lehet.
Azt is hozzátette, hogy vállalja döntése következményeit.
A politikus azért kapott elzárást, mert tavaly tavasszal megpróbálta megzavarni Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatását. A rendőrség 150 ezer forintos pénzbírságot szabott ki rá, mert a tárgyalások helyszíne közelében trombitált. Mivel
a büntetést nem fizette ki, a bíróság elzárásra módosította azt.
Szabó korábban azt mondta, „önként és trombitaszóra” megy majd be a börtönbe.
A politikus neve 2022-ben vált ismertté országosan, amikor bevágott egy olyan konvojba, amely Orbán Viktor miniszterelnököt kísérte. Az eset után a közösségi oldalán azt írta, hogy emiatt nyolc hónapos elzárást kapott.