HÍREK
A Rovatból

Lázár János visszaszólt Magyar Péternek: Nekem egy Csipkejózsika a Rózsadombról ne dumáljon

Az építési és közlekedésügyi miniszter a „libsi jóemberkedés” vádjával utasította vissza a bírálatokat. Szerinte a vita nem a romákról, hanem arról szól, hogy politikai ellenfelei bevándorláspártiak, és lenáciznák a fél országot.


Sajátos stílusában vágott vissza Lázár János Magyar Péternek, miután a Tisza Párt elnöke egy nappal korábbi, a roma közösségről tett kijelentései miatt lemondásra szólította fel.

Lázár pénteken a Facebookon utasította vissza a bírálatokat.

„A tipikus libsi jóemberkedés. Még azt sem lehet mondani, hogy cigány, csak eltartott kisujjal azt, hogy roma. Nekem egy Csipkejózsika a Rózsadombról ne dumáljon a cigányok integrációjáról, mert én több mint húsz éve csináltam, csinálom, amiről ő még csak sápítozik”

– fogalmazott a miniszter, aki szerint ő valósította meg az ország legnagyobb cigányintegrációs programját még hódmezővásárhelyi polgármesterként.

Bejegyzésében kifejtette, hogy a fórumon éppen a bevándorlás ellen érvelt. „Pont arról beszéltem, hogy még az Intercityken sem akarok Ázsiából vagy Észak-Afrikából behozott takarítókat látni addig, amíg van akárcsak 1 munkanélküli cigány ember is Borsodban, Nógrádban, Baranyában vagy bárhol az országban.

Ez egy újabb érv a bevándorlás ellen: elsőbbség a cigányoknak, mindenféle migránsokkal szemben.” Hozzátette, a kormány a tanulás és a felemelkedés lehetőségét is megadja a roma közösségnek.

A miniszter egy kérdést is feltett a Tisza Pártnak azzal a napi millió eurós büntetéssel kapcsolatban, amelyet Magyarország a migránsok be nem fogadása miatt fizet. „Nincs harmadik út, nincs mellébeszélés. Mert, ha beengedik, akkor a legszegényebb magyarok, köztük a közmunkából vagy takarításból élő cigány emberek munkáját veszik el.

Erre válaszoljanak Csipkejózsikáék, ne azon mesterkedjenek, hogy lenácizzák a fél országot, ami pontosan tudja, hogy az igazságról beszéltem” – zárta sorait.

Miért üzenget egymásnak Magyar és Lázár?

A vita egy csütörtöki balatonalmádi lakossági fórumon kezdődött, ahol az építési és közlekedésügyi miniszter a demográfiai problémák kapcsán arról beszélt, hogy a cigányság jelenti a belső tartalékot „más szaros mosdójának a takarítására”. A tárcavezető saját szavaival:

„Tehát ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság” - mondta Lázár.

A kijelentésre reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a miniszter lemondását követelte, „Lázár János takarodjon a közéletből” - írta Magyar, Bódis Kriszta pedig arról írt, „amikor egy miniszter a magyarországi romákról úgy beszél, mint belső tartalékról a legmegbélyegzettebb munkákra, akkor nem munkaerőhiányról beszél, hanem etnikai alapú leosztásról”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
70 ezer diák felvételizett ma középiskolába: a szaktanárok szerint sem magyarból, sem matekból nem volt egyszerű a feladatsor
Szakértők értékelték a szombati központi írásbeli vizsgát, ahol több mint 70 ezer diák mérette meg magát. A tanárok szerint a nehéz feladatsorok befolyásolhatják a bejutási ponthatárokat.


Több mint 70 ezer diák izgulta végig szombaton a központi írásbeli felvételit, amely a szaktanárok szerint sem magyarból, sem matekból nem volt egyszerű. Bár akadtak könnyebben megoldható feladatok is, a hvg.hu által szemlézett tanári vélemények szerint az összkép nehéznek mondható. Január 24-én 52 ezer nyolcadikos, 11 ezer hatodikos és több mint 6 ezer negyedikes diák írta meg a két 45 perces tesztet.

A matematikatesztben a diákoknak többek között üvegdobozba töltött vízzel, egy szokatlan, mátrixszerű diagrammal és a nagymama életkorával kapcsolatos feladattal kellett megbirkózniuk. A magyar sem volt sétagalopp: itt szólásokat, közmondásokat, valamint madárnyelven írt szavakat kellett értelmezni, de Lackfi János egyik verse is szerepelt a tesztben.

„Harminc perc alatt végeztem vele” – mondta egy Linda nevű nyolcadikos diák a magyar feladatsorról az Eduline-nak.

A matek nehézségét jelzi, hogy az Alternatív Közgazdasági Gimnázium belső adatai alapján a vizsgázók átlagosan 26 pontot értek el. A pótló írásbeli vizsgát február 3-án tartják, az eredményekről pedig legkésőbb február 13-ig kapnak hivatalos értesítést a diákok. A feladatlapok és a hivatalos javítási-értékelési útmutatók már elérhetők az interneten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Előkerült a papír, ami mindent megváltoztathat: Jákli Mónikát a halála előtt távoltartás védte Boráros Gábortól
Jákli Mónika annyira féltette az életét, hogy bírósághoz fordult. Most kiderült, milyen fenyegetések miatt kellett távoltartást kérnie Boráros Gábor ellen.


Fél évvel január 21-i, végzetes balesete előtt a bíróság már távoltartási végzéssel védte Jákli Mónikát az őt fenyegető Boráros Gábortól. A Dunaszerdahelyi Járásbíróság 2025. szeptember 19-én hozott határozata megtiltotta az MMA-harcosnak, hogy megközelítse volt párját, kivéve a közös gyermekük átadását és átvételét – írta meg a TV Markíza hírportálja, a tvnoviny.sk. A végzés alapját a sportoló által küldött fenyegető üzenetek adták, amelyek miatt az influenszer az életét féltette.

A bírósági intézkedés részletei szerint Jákli a köztük zajlott kommunikációt bizonyítékként nyújtotta be. A sajtóhoz eljutott egy üzenetváltás részlete is, amely 2025 májusában, Mónika egy korábbi autóbalesete után zajlott. Boráros ebben azt írta, sajnálja, amiért volt partnere „nem halt meg a balesetben”, vagy legalább „nem szenvedett olyan sérülést, ami miatt tolószékbe kényszerült volna”. Boráros később elismerte, hogy „milliónyi üzenetet” küldött a gyermekük édesanyjának.

A bíróság a határozatában rögzítette, hogy Jákli Mónika nem tett feljelentést, és nem csatolt orvosi látleletet sem, amely fizikai bántalmazásra utalt volna. A dokumentum ugyanakkor kimondta: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alperes kommunikációja a felperessel szemben ne veszélyeztette volna annak lelki épségét.” A feleknek 2025-ben gyermekelhelyezési ügyük is volt, ám azt Jákli végül visszavonta. A távoltartási végzés megszüntetéséről nincs nyilvános információ, így az vélhetően Jákli Mónika haláláig érvényben maradt - írta a Blikk.

A korábbi konfliktusok most új megvilágításba helyezik a január 21-én hajnalban történteket. A halálos baleset a 63-as úton, Nagymegyer és Alistál között történt, a riasztás 3:53-kor érkezett a hatóságokhoz. A Paraméter hírportálhoz eljutott kamerafelvételek szerint Jákli autója 3:09-kor haladt át Nagymegyeren Komárom felől Alistál irányába, a felvételen üldözésnek nincs nyoma.

A felvétel időpontja és a baleset helyszíne között azonban egy körülbelül 20-25 perces „időrés” van, ami kérdéseket vet fel. A szlovák rendőrség és a polgárőrség a lakosság segítségét kérte, hogy a 63-as út érintett szakaszairól további kapu- és térfigyelő kamerák felvételeit küldjék be a pontos útvonal rekonstruálásához. A tragédia után Boráros Gábor is megszólalt, és jelezte, hogy pszichológusi segítséget keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lázár János bemutatja, milyen a Fidesz” – Magyar Péter reagált arra, hogy alig takart meztelen képet közölt a miniszter egy nőről, aki kritizálta a vonatközlekedést
A poszt azonnal kiverte a biztosítékot az ellenzéki oldalon. Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben. „Lázár János minden nap bebizonyítja, hogy van lejjebb” - mondta Magyar Péter.


„Azt kérem mindenkitől, hallgassuk meg egymást. Ő a legnagyobb ellenzéki párt aktivistája a kerületben; adjuk meg egymásnak a tiszteletet” – ezekkel a szavakkal intette csendre Lázár János a bekiabálókat szerdán, a csepeli lakossági fórumán. A felszólaló egy TISZA-párti aktivista volt, aki a közlekedést kritizálta.

„Nem tudom, van-e csípőprotézises rokona, de akit csípőprotézissel műtöttek, az nem tud felszállni sem a HÉV-re, sem az országos vonatokra” – hozott fel egy konkrét példát a nő. A miniszter ekkor még a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta - számolt be róla az RTL Híradó.

Két nappal később azonban a miniszter egy alig takart, meztelen fotót tett közzé a nőről a közösségi oldalán. A kép mellé azt írta: „Árad a pornó a Tiszából! Ez a Magyar Péter-féle erkölcsi felsőbrendűség.” Ezzel a nő állítólagos felnőttfilmes múltjára utalt, amiről korábban több kormánypárti sajtótermék is névvel és arccal közölt cikkeket.

A poszt azonnal kiverte a biztosítékot az ellenzéki oldalon. Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben. „Itt súlyos bűncselekmény történt több szempontból is: azért, mert egy politikus egy civil ellen követte el; azért, mert egyértelműen bosszúból történt; és azért is, mert teljesen kontextuson kívül használtak egy fotót” – indokolta a lépést.

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szerint „Lázár János minden nap bebizonyítja, hogy van lejjebb.” A pártelnök úgy fogalmazott, „Lázár János bemutatja, milyen a Fidesz: hogyan áll a nőkhöz, a felvidéki és a határon túli magyarokhoz, és mit gondol roma honfitársainkról.”

A kormánypárti sajtó ezzel szemben a TISZA körüli „erkölcsi ellentmondásokra” helyezte a hangsúlyt, a miniszter bejegyzését idézve. A Népszava az esetet a Lázár és Magyar Péter közötti üzengetés újabb fordulójaként, egyfajta témaváltásként értelmezte.

Nem ez az első eset, hogy a TISZA Párt aktivistáit a múltjukkal támadják. Tavaly júliusban a párt egyik vármegyei koordinátorának korábbi erotikus felvételeit mutatta be a Fidesz-közeli média. A TISZA akkor a civilek magánéletében való „kutakodást” visszataszítónak nevezte. Tavaly novemberben pedig a Lázár Jánoshoz köthető Promenád24 listázta névvel és munkahellyel a TISZA-app adatszivárgásának több helyi érintettjét.

Az ügynek komoly jogi vetülete is van. A törvények szerint valakinek a képmását általában csak a beleegyezésével lehet felhasználni. A hozzájárulás nélkül megosztott intim tartalmak, vagyis a „bosszúpornó” terjesztése pedig több jogcímen is büntethető.

Az ügy itt még nem zárult le. Kérdés, hogy a feljelentésből indul-e eljárás, és reagál-e a miniszter a vádakra. Az RTL Híradó kereste Lázár Jánost, hogy megtudja, milyen célból osztotta meg a fotót, de adásukig nem kaptak választ. Az érintett aktivista egyelőre nem kívánt nyilatkozni a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A Fidesz üdvöskéjének sikerült megint vérig sérteni egy népcsoportot” – még Tasnádi Péter is Lázár János lemondását követeli a cigányozós beszéde miatt
Az alvilági múltjáról is ismert vállalkozó egy Facebook-videóban bírálta a miniszter balatonalmádi kijelentését. A vita után Lázár János Kaposváron bocsánatot kért a megbántott emberektől.


„Úgy gondolom, hogy Lázár úr nézzen mélyen magába, és mondjon le!” – ezzel a mondattal szállt bele szombat kora délután Tasnádi Péter abba az országos vitába, amely Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter kijelentései nyomán robbant ki. A vita a tárcavezető csütörtöki, balatonalmádi lakossági fórumán elhangzottak miatt indult, ahol úgy fogalmazott: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság.”

Az alvilági múltjáról is ismert vállalkozó a 24.hu által is szemlézett Facebook-videóban reagált. Tasnádi szerint „a Fidesz üdvöskéjének sikerült megint vérig sérteni egy népcsoportot”. Véleménye szerint a cigányságra nem belső tartalékként, hanem erőforrásként kellene tekinteni. Indoklása szerint „a cigányság építette fel szinte Magyarországot, mert azért, ha megnézzük az építőipart, az utakat, szinte mindenhol cigány emberek dolgoznak”.

Lázár János szombaton Kaposváron bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott. A miniszter hangsúlyozta: „Mindig nyíltan és világosan beszélek… Nekünk, fideszeseknek az a kötelességünk, hogy mindenkinek munkát teremtsünk ebben az országban…” Hozzátette: „Amit mondtam, volt, akit megbántott, ezért szeretnék elnézést kérni… Bocsánat érte, valóban sajnálom.”

A kijelentésre a közélet több szereplője is reagált. Kis Grófo énekes a Facebookon fejezte ki értetlenségét: „Felháborodásomnak és értetlenségemnek kell hogy hangot adjak…” Vályi István újságíró szintén megszólalt, Orsós János, a miskolci Dr. Ámbédkar Iskola alapítója pedig azt a kérdést tette fel: „Hogyan engedheti meg magának egy miniszter, hogy a romákról úgy beszél, mint másodrendű állampolgárokról?”

A politikai térfélről is érkezett reakció. A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a közéletből való távozásra szólította fel a minisztert: „Elég volt! Lázár János takarodjon a közéletből!”

Tasnádi Péter a videójában a szocializmus „fekete vonatjaira” is emlékeztetett, amelyekkel a vidéki cigányok a nagyvárosi építkezésekre, például lakótelepek és közintézmények felhúzására érkeztek dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk