HÍREK
A Rovatból

Négyen haltak meg a Capitolium ostromában, Washingtonban szükségállapotot rendeltek el

Legalább 15 napig fennáll a szükségállapot a súlyos zavargások után az Egyesült Államok fővárosában.


Összesen négy halálos áldozata van a washingtoni Capitolium elleni zavargásnak - közölte Robert Contee washingtoni rendőr-főkapitány.

Egy nő lőtt mellkassérülésébe halt bele, további három tüntető (mind férfiak) orvosi sürgősségi segítségnyújtás közben vesztették életüket

- írja a CNN.

52 embert tartóztattak le.

Az NBC híradása szerint a fővárosban 15 napra szükségállapotot rendeltek el. A tegnapi naphoz hasonlóan a következő két hétben nem lehet az utcára menni este 6 és reggel 6 között. Joe Biden megválasztott amerikai elnök beiktatására egyébként 13 nap múlva, január 20-án kerül sor.

Szerdán a Capitolium épületében a szenátus és a kongresszus épp együttes ülést tartott, hogy érvényesítsék az elektori szavazatokat, és így megerősítsék Joe Biden győzelmét, amikor Donald Trump hívei betörtek az épületbe.

Trump előzőleg lázító hangú beszédet tartott a néhány ezer fős tömeg előtt, amiben azt mondta, meg kell akadályozni, hogy a törvényhozás elfogadja az elektori szavazatokat, és ezzel Joe Biden győzelmét.

Felszólította a szenátus és a kongresszus együttes ülését vezető Mike Pence alelnököt, hogy ne hirdesse ki az eredményt, ő azonban közleményben jelezte, hogy erre nincs jogköre.

Nem sokkal ezután Trump hívei összecsaptak a rendőrökkel a Capitolium lépcsőjén. A rendfenntartók hiába vetetettek be könnygázt, a tömeg áttörte a kordont és megindult felfelé.

Voltak, akik a kordon korlátjait használták létraként, és így mászták meg az épület falát, mások ablakokat törve jutottak be az épületbe.

Odabent a Capitolium őrsége szintén hiába próbálta megállítani az ülésterem felé tartó több száz embert.

VIDEÓ: A demonstrálók áttörik a rendőrsorfalat

Amikor egyértelművé vált, hogy az őrség nem tudja megakadályozni, hogy a tömeg bejusson az ülésterembe, és odakintről már behallatszott a közeledők kiabálása, bezárták az ülésterem bejárati ajtóit. Az egyik elé egy szekrényt is odatoltak.

Valaki azt mondta, odakint lövéseket hallott.

A képviselőket megkérték, hogy a padsorok között keressenek menedéket, és készüljenek fel azoknak a gázálarcoknak a felvételére, amelyek megvédhetik őket a könnygáz hatásaitól. Ekkor sokan telefonálni kezdtek, volt, aki a Nemzeti Gárdát hívta, mások arról beszéltek, fel kellene hívni az elnököt.

Ezután az őrség egy föld alatti folyosón evakuálta a képviselőket az épületből, mindenkinek sikerült kijutnia. A CNN szerint a kongresszusi vezetőket a Fort McNair nevű katonai bázisra vitték.

Amíg a kiürítés tartott, az üléstermet védő, magukat elbarikádozó őrök fegyvert fogtak a bezárt ajtó túloldalán álló zavargókra.

Eközben az újságírók a karzaton lapultak meg, és senki sem tudta megmondani, mi történik, ha bejut a tömeg.

Az elektori szavazatokról szóló választmányi tanúsítványokat tartalmazó dobozokat szintén magukkal vitték a Capitolium épületet elhagyó munkatársai, nehogy a Trump-hívek szó szerint elégethessék a választás eredményét.

VIDEÓ: az őrség tagjai fegyverrel biztosítják a képviselők evakuálását

Az épületbe bejutó több száz tüntető közben a Twitterre kikerült felvételek szerint a folyosókon ácsorgott, illetve benyitottak a különböző ajtókon. Sokuknál amerikai zászló volt, olyan is akadt, akinél konföderációs zászló. Néhányan fegyvert viseltek, az egyik tüntető pedig egy lándzsát tartott a kezében.

Többen bejutottak a képviselőház demokrata elnökének szobájába, egyikük leült Nancy Pelosi székébe, és feltette a lábát az asztalára, majd üzenetet írt neki.

Mások különböző tárgyakat vettek magukhoz, "emlékbe". Közben azt kiabálták, ez a nép háza.

Az egyik tweetelő szerint voltak, akik könnygázt használtak, de azt nem tudni, kik. Egy másik felvétel alapján azonban valószínűleg nem gázról, hanem a porral oltók porjáról lehetett szó.

A rendőrség és a Capitolium őrsége kezdetben hagyta, hogy a tömeg fel-le sétáljon odabent, az erősítésre vártak.

Az épület elfoglalása után nem sokkal Joe Biden beszédet mondott, amiben a demokrácia történetében példátlannak nevezte a történteket, és követelte Trumptól, hogy televíziós beszédben küldje haza a híveit.

Trump nem sokkal később a Twitterre tett ki egy videót, ebben arra kérte a zavargások résztvevőit, hogy legyenek békések, és menjenek haza. Ugyanakkor megismételte, hogy szerinte ellopták tőle a választást, és azt mondta a Capitolium elfoglalóinak, hogy szereti őket.

A történtek miatt mozgósították a teljes washingtoni Nemzeti Gárdát, a rohamrendőrséget, és a helyszínre küldték az FBI különleges egységeit is.

Először a szenátusi szárnyat sikerült megtisztítaniuk a hatóságoknak. Sok tüntetőt felszólítottak, feküdjenek a földre, és sokakat letartóztattak. Őket szövetségi szintű bűncselekményekkel vádolják. Ezután a rohamrendőrök megkezdték a bejárat előtti lépcsőről leterelni a tömeget, majd kiürítették a teljes környéket, és az épületet biztonságosnak nyilvánították.

A világ számos vezetője elítélte a történteket: a legtöbben azt hangsúlyozták, hogy Amerika a világ demokráciájának mintaképe, ezért különösen sajnálatosak az események. Többen személyesen Donald Trumpot tették felelőssé a történtekért.

George W. Bush volt republikánus elnök is keményen kritizálta Trumpot, míg Barack Obama más republikánus vezetőket is felelőssé tett, és közölte: csak rajtuk áll, hogy továbbra is olajat öntenek-e a tűzre.

A Twitter és a Facebook pedig felfüggesztette az amerikai elnök fiókjait, arra hivatkozva, hogy többször megsértette a szabályzatukat: bejegyzéseiben sokszor beszélt arról, hogy nem vesztette el a választást, ami álhírnek minősül, és olyan videót is posztolt, amiben nem egyértelműen csitította az általa felhergelt tömeget. Ezt a felvételt azóta a YouTube is törölte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk