EGÉSZSÉG
A Rovatból

"Négyből három felnőttnek oltást kell kapnia ahhoz, hogy véget vessünk a járványnak"

A járványhelyzetről, a vakcinákról, az oltási menetrendről beszélgettünk a Karanténinfóban Dr. Eörsi Dániel háziorvossal.
Ganzler Orsolya - szmo.hu
2021. március 17.



A Karanténinfó vendége Dr. Eörsi Dániel háziorvos volt, aki maga is részt vesz az oltási programban, már több száz páciense oltását szervezte meg, vagy adta be nekik ő maga a vakcinát. A járványhelyzet alakulását folyamatosan nyomon követi, meglátásairól rendszeresen beszámol saját Facebook oldalán.

Ki mi alapján juthat vakcinához, mi határozza meg a sorrendet, mekkora mozgástere van a háziorvosnak?

„Van egy oltási terv, amely meghatározza, hogy a társadalom mely csoportjai, melyik oltóanyagból, melyik szereplőn keresztül részesülnek. Vannak olyanok, akik a munkakörük miatt kapnak oltást: így először jutottak vakcinához az egészségügyi dolgozók, majd a szociális intézmények dolgozói és lakói.

Most épp a rendvédelmi szervek, bíróságok, ügyészségek dolgozói vannak soron. Ők a munkahelyük szervezésében jutnak az oltáshoz. Mindenki más esetében – ami a lakosság 90%-át jelenti – a háziorvosnak kell megszerveznie az oltást”
– mondta Dr. Eörsi Dániel.

A legidősebbekkel kellett kezdeni az oltást, ők elsősorban Pfizer és Moderna vakcinákat kapnak. Az oltás határozottan életkori sorrendben történik, elkezdték a legidősebbeknél és úgy haladtak lefelé. Nagyon hangsúlyos az oltási tervben, hogy a háziorvosok nem válogathatnak, nem cserélgethetnek, sorrendben kell haladniuk.

Praxisonként nagyon különböző lehet, hogy hol mennyi idős ember van. Például egy nemrég épült lakóparkban sokkal kevesebb idős lakik, mint egy 50-es, 60-as években épült háztömbben. Az oltóanyag-kapacitás viszont nem annak arányában van súlyozva, hogy melyik körzetben hány idős ember él.

„Eleinte ráadásul elég kis számban tudtunk oltópontra küldeni embereket, hetente hatot-nyolcat. Most javult a helyzet valamelyest, volt olyan hét, amikor 20-30 embert is küldhettünk oltópontra. Ami még nagy változás a kezdeti időszakhoz képest, hogy bejött a kínai vakcina, a Sinopharm, amiből nagyságrendekkel több áll rendelkezésre, mint a többi oltóanyagból” – összegezte a háziorvos.

A kínai vakcina esetében nagyobb lehetősége van a háziorvosnak mérlegelni, rangsorolni. Az az ajánlás, hogy lehetőleg a legidősebbeket oltsák a Sinopharmmal is, ami logikus, mert ők a leginkább veszélyeztetettek. De itt megteheti a háziorvos, hogy egy fiatalabb, de magas kockázatú pácienst, vagy egy olyat, akinek sok kontaktja van, előrébb vegyen a listában.

AstraZeneca vakcinával a 60 év alatti krónikus betegeket oltják. Bizonyos betegségeket állítottak be szűrőparaméternek a NEAK algoritmusában, akinek olyan betegsége van, amit beállítottak a szűrésnél, az rákerült a listára. Itt vannak olyan betegségek, amik kimaradtak, mint pl. az asztma, míg a COPD bekerülhetett.

VIDEÓ: NÉZD MEG A TELJES BESZÉLGETÉST!

Idősek előnyben – még ha később is regisztráltak

A jelenlegi stratégia szerint az időseket kell előnyben részesíteni minden típusú vakcinánál. Persze előfordul, hogy valaki nem fogadja el a felkínált vakcinát, inkább vár másikra. Pedig ahogyan az látszik, nagyon sokan vannak olyanok, akik egyik csoportba sem tartoznak jelenleg, mert mondjuk 30-50 közöttiek és nincs krónikus betegségük, nem dolgoznak egészségügyben vagy rendvédelmi szervnél, ezért hiába szeretnének Pfizer vakcinát elsősorban, arra most egyelőre nincs esélyük.

Az MRNS alapú vakcinák azok, amik gyakorlatilag minden betegcsoportban adhatók, még daganatos betegeknek is, nagyon kevés ellenjavallat van esetükben, ezért érthető, hogy elsősorban az idősek kapják ezeket a vakcinákat.

„Az én praxisomban mostanában értünk a 1947-48-as születési évűekhez. Egy-egy ember kimaradt, ha valamiért épp nem oltható, mert pl. gyulladásos folyamata van. De mivel sokan később regisztráltak, a most érkezett friss listában megint sok idős ember szerepel, 36-os, 37-es születésűek, akiket előbbre kell venni, így a 47-eseknek várakozniuk kell még.”

A háziorvosok feladatai most megsokszorozódtak: a páciensek általános ellátása mellett szervezik a koronavírus-gyanús esetek tesztelését, az oltásokat, oltanak is, ha kell, és ellátják a covidos betegeiket, akik otthon lábadoznak. „Az első hullám idején összesen 1-2 koronavírusos betegem volt, a második hullám alatt napi 1-2, most pedig naponta 8-10 új beteg jelentkezik. Ebből is látszik, hogy a harmadik hullám sokkal, de sokkal keményebb, mint amit eddig megtapasztaltunk, és az idősek közé még be sem tört igazán a fertőzés. A góc az mindig az óvoda-iskola, onnan megy tovább a fiatal felnőttek felé, és aztán jönnek az idősek. És bár sokan megkapták már az oltást az idősek közül, de sokan még nem. Ezért is nagyon figyelni kell rájuk” – hívja fel a figyelmet Dr. Eörsi Dániel a járványhelyzet aktuális kihívásaira.

Ha az átoltottság eléri majd a legalább 30%-ot, akkor számíthatunk tényleges javulásra, addig nem. De ehhez még 1,5 millió embert be kell oltani.

Szerinte a mostani lezárások hatását e hét végén kell majd, hogy érzékeljük – valamennyit laposodhat a járványgörbe, de visszafordulni a tendencia egyelőre nem fog. Még mindig napi 1000 új fertőzéssel kell majd számolnunk.

Sok múlik azon, a kínai vakcina tényleg hatásos-e

„Nagyon sok múlik majd azon, hogy milyen a hatásossága a kínai vakcinának, amit egyelőre még biztosan nem tudunk. A magyar járványstratégiának pedig ez az egyik kulcseleme, mivel az összes beadott vakcinának több mint fele a Sinopharm. A kínaiak kevés adatot publikáltak, ezért is kérdéses a hatásosság. Alapesetben csak olyan gyógyszert kezdenénk el használni, aminek meg vagyunk győződve a hatásosságáról. De most rendkívüli helyzet van, ezért indokolt volt ez a lépés, hogy egy tudományosan még nem igazolt vakcinát is bevessünk. Ha a kínai vakcinának megfelelő a hatásfoka, akkor sikerül áprilisban megfognunk a járványt, de ha csak közepes, akkor még jobban el fog húzódni. Ahol eddig oltottak vele, Kínában, az Egyesült Arab Emiritásukban, ott alig van járvány.”

És hogy mi a tanács a következő hetekre?

„Legyünk még szigorúbbak, mint amilyenek a járványügyi intézkedések. Mondjunk le az összes olyan dologról az életünkben, ami kontaktokkal jár. Akkor is, ha pont a szabályokba beleférne, meg akkor is, ha éppen pont szereztünk amatőr sportolói igazolást és bemehetnénk az edzőterembe.”

Aki oltva van, arra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többiekre, mivel még nem ismerjük pontosan az oltóanyagok hatásosságát. Tömegközlekedésen szabad utazni a szabályok szerint, de aki teheti, inkább kerülje el a tömegközlekedést, gyalogoljon, biciklizzen, vagy ha muszáj, üljön autóba, vagy hívjon egy taxit.

„Fontos, hogy vegye mindenki nagyon komolyan a mostani nagyon kritikus helyzetet, amiből egyféleképpen fogunk kijönni, a tömeges oltással” – hangsúlyozza Dr. Eörsi Dániel.

Aki nem oltatja be magát, nem csak magát veszélyezteti, másokat is

Még sokan vannak, akik hezitálnak, beoltassák-e magukat, ami azt jelenti, hogy a következő 200-300.000 oltóanyagot gond nélkül be lehet adni, mert egyelőre még nagyobb a kereslet, mint a kínálat. De aztán egyszer csak eljutunk arra a pontra, amikor több lesz a vakcina, mint azok, akik jelentkeztek az oltásra, ugyanakkor még messze leszünk a megfelelő mértékű átoltottságtól, még be kell majd oltani legalább 1,5 millió embert. Akkor kell majd győzködni a hezitálókat, hogy ez közösségi érdek, hogy minél többen szerezzenek védettséget.

Mivel a 18 év alattiak nem kaphatnak egyik fajta vakcinát sem – az AstraZenecát kaphatják 16 év felettiek – 2 millió ember, aki 18 év alatti Magyarországon, az máris kiesett az olthatók köréből, pedig a járvány terjedésében ők is szerepet játszanak. Ezért a felnőttek háromegyedét kellene beoltanunk, hogy megfelelő védettségünk legyen.

Tehát négy felnőttből háromnak beoltva kellene lennie ahhoz, hogy véget tudjunk vetni a járványnak.

Jelenleg a teljes lakosság 12%-ánál tartunk, akik legalább egy oltást megkaptak, tehát még négyszer ennyi embert kellene beoltani. A brit példa alapján azt látjuk, hogy a 30%-os átoltottság is sokat jelent, visszafogja a járványt, ha meg nem is szűnteti.

Dr. Eörsi Dániel végül így összegzett:

„Olyan ez, mint a gyorshajtás. Amikor valaki gyorsan hajt az úton, akkor magát is veszélyezteti, meg másokat is. Az oltatlanság ilyen. Most ugyan még nem szívesen mondom ezt a hasonlatot, mert most még nem a saját döntésünk, hogy oltóanyaghoz juthatunk-e vagy nem. De amikor néhány hét múlva már azon múlik az átoltottság mértéke, hogy hányan hezitálnak, ezért mindnyájuknak tartozunk azzal, hogy beoltassuk magunkat."

„A koronavírus emberi életeket olt ki. Főleg idősebbekét, de nem csak és kizárólag. És egy 73 éves, még jó állapotban lévő nagypapa életéért nagyon kár, mert akár még 10 évig is focizhatna az unokájával.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy éve lehet hátra a leendő norvég királynénak, felkerült a tüdőtranszplantációs listára
A norvég trónörökösné, Mette-Marit koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Orvosai szerint a jelölés szakmai küszöbe az, ha a páciensnek beavatkozás nélkül ennyi ideje maradt.


Egy év – ennyi időt jósolnak az orvosok műtét nélkül Mette-Maritnak. A norvég királyi udvar pénteken közölte: a koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Hivatalos feladatait felfüggesztették, a beavatkozás után pedig hosszabb rehabilitációs időszak következik.

A trónörökösnét 2018-ban diagnosztizálták pulmonális fibrózissal, amely egy gyógyíthatatlan, a tüdőszövet hegesedésével járó betegség. Állapota az elmúlt hónapokban jelentősen romlott, a legutóbbi felvételeken már orrkanüllel jelent meg, ami a légzését segítette.

A jelölés szakmai kritériumát az Oslói Egyetemi Kórház professzora is ismertette, aki szerint ahhoz, hogy valakit listára tegyenek, olyan állapotban kell lennie, hogy beavatkozás nélkül legfeljebb egy éve lehet hátra.

A sikeres tüdőtranszplantáció esélyét a megfelelő szerv elérhetősége határozza meg, a norvégiai átlagos várakozási idő tavaly körülbelül hat hónap volt.

A koronahercegnő betegsége miatt a királyi család több hivatalos programját is lemondta vagy elhalasztotta – közölte a norvég királyi udvar hivatalos közleményében. Nem vesznek részt a svéd királyi pár szombati aranylakodalmi ünnepségén, és elhalasztják a hercegi pár 25. házassági évfordulójára tervezett augusztusi ünneplést is.

A családtagok Mette-Marit mellett vannak: férje, Haakon koronaherceg a múlt héten megszakította japán útját, Ausztráliában tanuló 22 éves lányuk, Ingrid Alexandra hercegnő pedig hazarepült, és az őszi félévet már az Oslói Egyetemen tölti.

A hírre reagálva Norvégiában rövid időn belül megugrott az organdonori regisztrációk száma, ami jól mutatja, hogy egy ismert ember sorsa miként hívhatja fel a figyelmet a donorhiányra. A helyzet súlyosságát már korábban is lehetett sejteni: a palota tavaly decemberben közölte, hogy közeleg a műtét ideje, miután a sportvilágban egy másik híresség, Niki Lauda is hasonló beavatkozáson esett át.

A koronahercegnő betegsége mellett a norvég királyi családot más problémák is sújtják. A hercegnő legidősebb fia, Marius Borg Høiby ellen nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával per zajlik, az ítéletet pedig június 15-én várják.

Eközben az úgynevezett „Epstein-akták” nyilvánosságra hozatala után Mette-Marit is magyarázkodni kényszerült. A koronahercegnő februárban kért nyilvánosan bocsánatot a kapcsolatért, amelyet „rossz ítélőképességről tanúskodónak” nevezett.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Halálos hiba lehet megfázásnak nézni a nyári tüdőgyulladást: ez a két tünet jelzi, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni
A kezeletlen tüdőgyulladás súlyos szövődményekhez vezethet. A betegség különösen veszélyes az idősebbekre, a kisgyermekekre és a krónikus tüdőbetegekre.


A tüdőgyulladás nem egy „rosszabb megfázás”: a hirtelen jelentkező nehézlégzés és a szúró mellkasi fájdalom már életveszélyes állapot előszobája lehet – a gyors orvosi ellátás életet menthet. A hétköznapi légúti betegségek és a potenciálisan halálos kórkép közötti határvonalat a tünetek súlyossága jelenti. Míg egy nátha vagy influenza is okozhat köhögést és lázat, a tüdőgyulladásnál fellépő, mély lélegzetvételre vagy köhögésre fokozódó éles mellkasi fájdalom és a jelentős légszomj azonnali orvosi beavatkozást igénylő vészjelzés – írja a The Independent. A betegség súlyosságát mutatja Reviczky Gábor esete is, akit intenzív osztályon kezeltek a kórral.

Dr. Andrew Whittamore, az Asthma + Lung UK klinikai vezetője és praktizáló háziorvos szerint már egy általános mellkasi fertőzés is figyelmeztető jel lehet.

„A tüdő- vagy mellkasi fertőzés, például a tüdőgyulladás a tüdőt vagy a légutakat érinti. A tünetek közé tartozik a hurutos köhögés, a sípoló légzés vagy a nehézlégzés, a 38 °C vagy afeletti magas láz, valamint a mellkasi fájdalom vagy diszkomfort” – magyarázta a szakértő.

A tüdőgyulladás további jelei lehetnek a sárga vagy zöld köpetürítéssel járó köhögés, a test- és izomfájdalom, a nagyfokú fáradtság és az étvágytalanság. Időseknél gyakran zavartság, csecsemőknél pedig nyögdécselő, morgó légzés is jelentkezhet.

A betegség különösen veszélyes a csecsemőkre, a kisgyermekekre, a 65 év felettiekre, valamint a krónikus tüdőbetegségben (például asztmában vagy COPD-ben) szenvedőkre és a legyengült immunrendszerű emberekre. Ezekben a csoportokban a gyulladás erőteljesebben szűkíti a légutakat, és a szervezet védekező mechanizmusainak gyengébb működése miatt nehezebb megszabadulni a felgyülemlett váladéktól.

A betegség szövődményeibe halt bele a napokban a 72 éves Anthony Head, a Buffy és a Ted Lasso sztárja is, és a magyar zenészlegenda, Fenyő Miklós.

A legsúlyosabb esetekben légzési elégtelenség, akut légzési distressz szindróma (ARDS), vérmérgezés (szepszis), sőt, vese- vagy szívkárosodás is kialakulhat.

A kezelés a kórokozótól függ: a bakteriális tüdőgyulladást antibiotikummal gyógyítják, míg a vírusos változat általában pihenéssel és bőséges folyadékfogyasztással magától elmúlik.

A megelőzésben kulcsfontosságú a gyakori, szappanos kézmosás, a zsebkendő helyes használata köhögéskor és tüsszentéskor, valamint a dohányzás elhagyása. Dr. Whittamore hangsúlyozza a védőoltások, különösen az influenza és a pneumococcus elleni vakcina fontosságát a kockázati csoportokba tartozók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna” – egy fogorvosi vizit mentette meg a 19 éves Ethan életét
Ethan Harrison édesanyja szerint a család teljesen váratlanul szembesült az akut mieloid leukémia diagnózisával. A fiú orvosai szerint ha a fogorvosi vizit után négy nappal nem kezdik meg a kezelést, már nem lehetett volna rajta segíteni.


Egy 19 éves brit fiú azt hitte, csak egy egyszerű fogfájás kínozza, amikor időpontot kért a fogorvoshoz. A rutinellenőrzés azonban az életét mentette meg, miután egy gyanús jel miatt azonnal kórházba küldték. A south wingfieldi targoncavezetőnél akut mieloid leukémiát diagnosztizáltak – írja az UNILAD.

Ethan Harrisonnak már egy hónapja fájt a bölcsességfoga, és más tünetei is voltak: nehezen vette a levegőt, lázas volt, és egy ciprusi nyaralás után megduzzadt egy nyirokcsomója is. A család mindent a fogára fogott, ám a fogorvos a duzzadt nyirokcsomó láttán azonnal a háziorvoshoz küldte.

A vérvétel eredménye 12 órán belül megérkezett, ami után a családnak azonnal a sürgősségi osztályra kellett sietnie.

Ethan édesanyja, a 37 éves Roxy Bond szerint a diagnózis sokkolta őket.

„Amikor megszületett a diagnózis, nagyon irreálisnak tűnt, és egyszerűen nagyon-nagyon váratlan volt” – mondta.

A kórházi csapat közölte velük a megdöbbentő tényt: ha a fiú nem kerül időben orvoshoz, már csak hetei lettek volna. „A kórház csapata azt mondta, ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna hátra az életéből.”

A fiút május 17-én vették fel a Chesterfield Royal Hospitalba, ahol azonnal megkezdték a kezelését. Ethanre négy kemoterápiás ciklus vár, az első már el is indult. Várhatóan egy hónapig lesz kórházban, de a teljes felépülése akár egy évet is igénybe vehet.

Az édesanyja elmondta, fia, aki korábban sosem volt kórházban, most csontvelő-biopsziákon és folyamatos vérvételeken esik át, de mindent humorral visel.

„Eddig humorral reagált, semmi sem rendítette meg. Annyit mond csak: »Micsoda kényelmetlenség.«”

Roxy Bond hozzátette, hogy nagyon büszke a fiára, ahogyan a helyzetet kezeli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Évtizedekig tehetetlenek voltak az orvosok, most egyetlen tabletta adhat új esélyt a hasnyálmirigyrákos betegeknek
Az új gyógyszer a daganatok több mint 90 százalékát hajtó KRAS-mutációt célozza, amivel szemben eddig nem volt hatásos terápia. A fejlesztő már megkezdte az engedélyeztetést, így a szer hónapokon belül elérhetővé válhat.


Egy naponta szedhető tabletta majdnem megduplázta az előrehaladott hasnyálmirigyrákos betegek túlélési idejét, miután sikerült kikapcsolnia azt a fehérjét, amelyet a tudomány évtizedekig „megfoghatatlannak” tartott.

A daraxonrasib nevű gyógyszer harmadik fázisú klinikai vizsgálatának eredményeit múlt vasárnap mutatták be. Az adatok szerint a szerrel kezelt, előrehaladott, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek átlagosan 13,2 hónapig éltek, szemben a hagyományos kemoterápiát kapó csoport 6,7 hónapos túlélésével – írta a ScienceAlert.

Az új tabletta összességében 60 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát az 500 beteg bevonásával zajló kutatásban.

A betegek számára fontos szempont, hogy a daraxonrasib egy szájon át szedhető tabletta, és bár okoz mellékhatásokat, a páciensek életminősége javult és a fájdalmaik is csökkentek a kemoterápiához képest. A leggyakoribb panasz a betegek körülbelül 86–88 százalékát érintő bőrkiütés volt, de sokan küzdöttek szájüregi gyulladással, hasmenéssel, hányingerrel és hányással is.

Ennek ellenére a súlyos mellékhatások miatt jóval kevesebben hagyták abba a kezelést, mint a kemoterápiás csoportban.

A tudományos áttörés lényege, hogy

a gyógyszer egy olyan célpontot támad, amelyet évtizedekig elérhetetlennek tartottak.

A hasnyálmirigyes daganatok több mint 90 százalékát a KRAS gén mutációja hajtja, ami a sejtek növekedését szabályozó kapcsolót tartósan „bekapcsolt” állapotban tartja. A daraxonrasib nem közvetlenül ehhez a fehérjéhez kötődik – aminek sima a felszíne –, hanem egy másik molekula segítségével hoz létre egy komplexet, ami már képes leállítani a rákos sejtek szaporodását vezénylő jelátvitelt.

A gyógyszert fejlesztő cég bejelentette, hogy benyújtja a vizsgálat adatait a hatóságokhoz; az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság május elején engedélyezte a kiterjesztett hozzáférési programot.

Christopher Lieu, a Coloradói Egyetem onkológus professzora szerint a siker új utakat nyithat a kutatásban.

„Arra számítok, hogy egyre több klinikai vizsgálat indul, amelyekben a KRAS‑gátlókat más gyógyszerekkel kombinálják, hogy megelőzzék a tumorok kezeléssel szembeni rezisztenciáját.”

A hasnyálmirigyrák elleni harcban az utóbbi időben több ígéretes irány is megjelent. Spanyol kutatók egy „hármas csapás” koncepciót teszteltek, amely egyszerre több ponton támadva igyekezett megelőzni a gyors rezisztenciakialakulást. Ezzel párhuzamosan a diagnosztikában egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus adott reményt, amely más okból készült CT-felvételeken képes volt évekkel korábban kiszúrni a betegség jeleit.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk