Négy megyére kiadták a figyelmeztetést a viharok miatt
Hidegfront közeledik nyugat felől, ami véget vet az elmúlt napok eseménytelen időjárásának - számolt be Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
"A műhold- és radarképre tekintve már feltűnik a nyugat felől közeledő hidegfront, amely késő délután az Alpokalja környékén már okozhat némi mozgolódást; addig azonban arrafelé is napos időre készülhetünk"
- írják.
Szombaton délutánig túlnyomóan derült, csapadékmentes idő lesz, csak kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen a nappali órákban - írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Késő délután előbb az Alpokalján, majd a Dunántúl középső részein is erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan alakulnak ki záporok, zivatarok. A Dunántúlon a szél északira fordul, megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.
Veszprém megyére zivatarveszély, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékre pedig a zivatarok mellett felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között alakul.
A hőség miatt Győr-Moson-Sopron, Tolna, Bács-Kiskun, Baranya és Csongrád-Csanád megyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Este északnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, de hajnalban a keleti, délkeleti részeken még maradhatnak derült vagy gyengén felhős tájak. Főként a Dunántúl északnyugati kétharmadában egyre több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok. A Tiszántúl kivételével mindenütt megélénkül, sőt olykor meg is erősödik az északnyugatira, északira forduló szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.
Vasárnap közepesen és erősen felhős területek, illetve időszakok is lesznek, emellett hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Több helyen előfordul záporeső, zivatar. Egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira forduló szél. Zivatarban viharos lökések is lehetnek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat posztja szerint vasárnap késő délután átlagosan 3-5 fokkal lesz alacsonyabb a hőmérséklet, mint szombaton napközben. A keleti megyékben élők fogják legkevésbé megérezni a hőmérséklet-csökkenést. A csúcshőmérséklet 25 és 32 fok között alakul.
Hétfőn gyengén és erősen felhős területek, illetve időszakok váltakoznak. Hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Délelőtt szórványosan, délutántól néhol valószínű zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a maximum-hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
Kedden erősen megnövekszik, majd délután északnyugat felől csökken a felhőzet. Délen és keleten több helyen, északnyugaton néhol valószínű záporeső, zivatar. Helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.