hirdetés

HÍREK

„Ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez” – eligazították a focistafeleségeket Kisvárdán

A Kisvárda sportigazgatója többek között azt mondta a feleségeknek, hogy a meccsek és edzések után a nők hagyják a focistákat pihenni, ne terheljék házimunkával őket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

Révész Attila, az NB I-es Kisvárda sportigazgatója volt a vendég az M4 Sport magazinműsorában.

A sportvezető elmondta, hogyan próbálták meg javítani a légiós focisták teljesítményét a feleségeik, barátnőik révén.

„Korábban alkalmazott technikát vettünk elő azzal, hogy a feleségekhez, barátnőkhöz szóltam. Meghívtuk őket,

beszéltem velük, és tőlük kértem számon a játékosok teljesítményét.

Mindenkihez más hangon kellett szólni, de vállalták, hogy minden eszközzel a segítségünkre lesznek, és megértetik a párjukkal: nekik az elsődleges feladatuk az, hogy a pályán jó teljesítményt nyújtsanak.

Részletekbe nem szeretnék belemenni a beszélgetéseket illetően, mert

voltak olyan diszkrét kérdések, amelyekre a szájukat elhúzva válaszoltak,
de a felelősségüket szerettem volna éreztetni velük.
hirdetés

Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétálnak majd és jól érzik magukat, hanem azt, hogy

a férjüket otthon engedik aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez,
mert ez nagyon sok esetben előfordult.

Úgyhogy arra szerettem volna a hölgyeket ösztökélni, gondolva itt elsősorban a külföldi játékosok párjaira, hogy

ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni”
– idézte később Révész Attila mondatait a Nemzeti Sport.

A Kisvárda sportigazgatója arról is beszélt, hogy a meccsek és edzések után a nők hagyják a focistákat pihenni, ne terheljék házimunkával őket.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Nagyot drágul a hús, akár 2000 forintba is kerülhet egy kiló csirkemellfilé

Akár 25 százalékos áramelkedés is jöhet hamarosan, és ez tovább folytatódhat, ha a takarmányárak nem csökkennek.
Címkép: illusztráció (kakyusei/Pixabay) - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Akár 20-25 százalékkal is drágulhat a hús ára, így akár egy kiló csirkemellfiléért közel 2000 forintot is elkérhetnek.

A Baromfi Termék Tanács titkára az ATV Híradónak azt mondta, hogy

a takarmányárak annyira megnőttek, hogy emiatt muszáj a piaci árakat is emelni, ez pedig a jövőben is folytatódhat.

Molnár Györgyi szerint ha folyamatosan emelkedik a takarmányár, de közben a felvásárlási árak nem növekednek, akkor a termelő előbb-utóbb felhagyhat ezzel a tevékenységével.

Ifj. Papp László, a Hajdúhús 2000 húsüzem vezetőjeszerint az áramelkedés jól jön majd a termelőknek, viszont mivel szerinte a magyar ember "árérzékeny", ezért a drágulás vissza fogja húzni a keresletet.

A csirkemell kilója jelenleg 1100-1500 forintba kerül, de az áremelkedés miatt akár 1900 forintot is elkérhetnek majd érte, a csirkecomb ára pedig 700-ról 900 forintra nőhet. A sertés köröm kilója akár 800 forint is lehet majd, a sertés karajért pedig a jelenlegi 1700 forintos ár helyett több mint 2100 forintot kell majd fizetnünk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Az egész ország ázni fog: zivatarveszély miatt adtak ki riasztást minden megyére

Napközben mindenhol van esély a zuhéra, de este már nem fog esni. Szerdán és csütörtökön is hasonló időnk lesz.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Esős időre számíthatunk kedden, az Országos Meteorológiai Szolgálat

az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély miatt.

Előrejelzésük szerint reggel még helyenként, főként a Nyugat-Dunántúlon lehet eső, majd

a késő délelőtti óráktól kezdve többfelé alakul ki zápor, zivatar, amire szinte mindenütt megvan az esély.

Az esti órákra a gomolyfelhők összesnek, ezzel együtt a csapadékhullás is megszűnik. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkülhet, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 17 fok között várható. Késő estére 3 és 8 fok közé csökken a hőmérséklet.

Éjjel érdemben csökken a felhőzet, általában gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, de reggelre foltokban köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet. A záporok megszűnése után csapadék már nem lesz. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

hirdetés

Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütésre mindenütt számítani lehet. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati, déli szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A hőmérséklet délután 14 és 19 fok között alakul.

Csütörtökön reggel, délelőtt az ország nagy részén még vékonyabb, szakadozott felhőzet lesz jellemző. Napközben egy hidegfront vastagabb, összefüggő felhőzete vonul északnyugat felől délkeleti irányba. Estétől főleg az északnyugati megyékben már vékonyodhat a felhőzet.

Sokfelé várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szelet több helyen erős lökések kísérik,

majd a szél északnyugatira fordul és kissé mérséklődik. Ugyanakkor zivatarok környezetében továbbra is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A minimum-hőmérséklet általában 1, 7, a maximum többnyire 13, 19 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb idő, ráadásul ott már a déli óráktól hűlni kezd a levegő.

Pénteken felhőátvonulásokra, erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lesznek. Helyenként előfordulhat záporeső. Az északnyugati, nyugati szél nagyobb területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat. A hajnali órákban -2 +6, délután 9, 15 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Erős földrengés volt éjszaka Bécsújhely térségében, Magyarországon is érezni lehetett

Ez már a harmadik rengés ebben a térségben alig néhány hét alatt.
Címkép: Google Térkép - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

4,3-as erősségű földrengés volt keddre virradó éjszaka Ausztriában, Bécsújhely térségében, a magyar országhatártól megközelítőleg 25km-re - írják a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium honlapján.

A rengést Magyarország területén is érezte a lakosság.

Az osztrák meteorológiai és földtani szolgálat jelentése szerint hajnali 1 előtt három perccel történt a rengés, az epicentrum az alsó-ausztriai Neunkirchen városánál volt, amely 18 km-re található Bécsújhelytől.

A település térségében néhány helyen kisebb kár keletkezett egyes épületekben, sérültekről egyelőre nem érkezett hír

- írja a Kurier.

A térségben több földrengés is történt az elmúlt hetekben, április elején és március végén is volt példa erre. Utóbbi esetben 4,6-os magnitúdójú rengést mértek, ilyen erősségűre 20 éve nem volt példa a Bécsi-medencében. Magyarországon is érezni lehetett, leginkább Sopronban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Meghalt Gruber Vilmos, a magyar erőemelés legendás alakja

A többszörös világ- és Európa-bajnok versenyzői pályafutása mellett számtalan kiválóságnak segítette a munkáját, felkészülését.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 19.

hirdetés

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Gruber Vilmos, a magyar erőemelés egyik szülőatyja - írja az MTI.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hétfői tájékoztatása szerint generációkat nevelt ki a sportágban.

Gruber Vilmos többszörös világ- és Európa-bajnok volt, versenyzői pályafutása mellett számtalan kiválóságnak segítette a munkáját, felkészülését.

2005-ben a sportágban végzett munkájáért életműdíjat kapott. Megalapította a Gruber's Gym Sportegyesületet, és hozzájárult ahhoz, hogy a magyar erőemelés nemzetközi szinten is elismert legyen.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: