HÍREK
A Rovatból

Navracsics Tibor: A budapesti öreg gazdag népesség lemegy a Balatonra és felvásárolja a házakat

A területfejlesztési miniszter szerint demográfiai válságban van a Balaton és környéke, és ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell.  
F. P. - szmo.hu
2024. március 10.



Navracsics Tibor szerint „nem túl fényes” a Balaton demográfiai helyzete. A területfejlesztési miniszter egy siófoki konferencián úgy fogalmazott: válság van, amivel foglalkozni kell, ezért a területfejlesztésben az új fókusz a kis- és középvárosokra került és „fontos feladat a vidék népességmegtartó erejének fokozása. Közigazgatási határok helyett pedig a funkcionálisan összetartozó térségekre kell helyezni a hangsúlyt”.

Navracsics szerint a cél az, hogy 6 éven belül Magyarország kerüljön az öt legélhetőbb uniós ország közé, ezért a területi egyenlőtlenségeket csillapítani kell.

A Balaton jelenleg a legnagyobb egybefüggő elöregedő térsége Magyarországnak. A balatoni településeken a koronavírus fokozta belföldi vándorlás, illetve az otthoni munkavégzés miatt nőtt a népesség, de nem fiatalodott a lakosság, amiért szerinte a magas ingatlanárak a felelősek.

A budapesti öreg gazdag népesség lemegy a Balatonra és felvásárolja a házakat, a Balaton menti településeken lakó fiatalok pedig nem tudják elkezdeni az életüket, nem tudnak lakást, házat venni és emiatt elköltöznek onnan.

„Meg kell még vitatni azt, megtartható-e a Balaton lakóhelyként, vagy arra kell berendezkedni, hogy egyfajta magyar Floridaként, a jómódú magyar nyugdíjasok, illetve a felső- és felső-középosztály nyaraló és pihenőhelye legyen, ahova néha leugranak vagy visszavonulnak” – fogalmazott a miniszter és hozzátette: meg kell tenni minden erőfeszítést a Balaton lakóhelyjellegének visszahozására és erősítésére.

„Az itteni helyi társadalmak többet érnek annál az egész ország szempontjából, semhogy a Balatont csak egy vagyontárgyként, vagy üdülőhelyként kezeljük” – mondta a hirbalaton.hu tudósítása szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mérő László keményen beszólt Orbánéknak: A kormány videója színtiszta náci beszéd
A matematikus szerint az LMBTQ-ellenes videó úgy hat, mintha a náci propaganda éledne újjá. A felvételt Orbán Viktor is megosztotta a közösségi oldalán.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



Mérő László élesen bírálta azt az LMBTQ-ellenes videót, amelyet Orbán Viktor osztott meg csütörtökön a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban. A matematikus a közösségi oldalán úgy fogalmazott: „színtiszta náci beszédet” hallott a felvételben.

A videón az látható, mintha egész évben Pride lenne Magyarországon.

A képsorok szerint kisgyerekek nézik végig a jeleneteket a telefonjukon, majd megijedve szaladnak narancssárgába öltözött szüleikhez, akik a Fideszt jelképezik.

Mérő posztjában azt írta: elemi erejű felháborodást érzett a felvétel láttán, és nem tudta szó nélkül hagyni. Kiemelte, hogy zsidó ősök leszármazottjaként különösen érzékeny az ilyen hangvételre. Hozzátette:

„a legkevésbé sem vigasztal, ha mostanában a zsidók szerepét nem a magamfajtákra, hanem az LMBTQ honfitársaimra osztják ki”.

Bejegyzésében megemlítette Victor Klemperer A harmadik birodalom nyelve című könyvét is, amely szerinte segített felismerni azt a stílust, amit a miniszterelnök használ „ebben a videóban, és máshol is egyre gyakrabban”. Mérő itt utalt Orbán Viktor március 15-i, poloskázós beszédére is.

Úgy véli, hogy a felvétel teljes egészében mesterséges intelligenciával készült. Mint írta: „a szerzők úgy instruálták (szakszóval: promptolták) a mesterséges intelligenciájukat, hogy egy ilyen alkotást hozzon létre”. Szerinte a túl tökéletes képek és mozgások is erre utalnak.

A bejegyzés végén arra hívta fel a figyelmet, hogy „egyre több ilyen színtisztán MI-terméket fogunk látni, és nemcsak névtelen LMBTQ-emberekről, hanem ismert politikusokról is”. Hozzátette: „amíg nem tanuljuk meg érezni a MI-szagot egy ilyen videón, addig a leghelyesebb, ha gyanakodva fogadunk mindent, ami túl tökéletes”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nagy a botrány: Trump egy meztelen nő rajzával és pikáns aláírással köszöntötte Jeffrey Epsteint a születésnapján
Az elnök a lap szerint hétfőn, még a cikk megjelenése előtt próbálta meggyőzni az amúgy őt korábban támogató Rupert Murdoch médiamogult, hogy a lap ne közölje a történetet. Ez a Wall Steet Journal kamusztorija - mondta Trump.


Ghislaine Maxwell 2003-ban egy különleges meglepetéssel készült Jeffrey Epstein 50. születésnapjára. Arra kérte a pénzember családtagjait és közeli barátait, hogy írjanak neki személyes hangvételű leveleket. Ezeket egy bőrbe kötött albumban adta át az ünnepeltnek.

A Wall Street Journal szerint az egyik levél Donald Trumptól származik.

A lap úgy tudja, hogy a gépelt szöveget egy filctollal rajzolt, meztelen női alak keretezi, az aláírás pedig olyan formát kapott, amely a rajzolt figura szeméremszőrzetére emlékeztet.

Az újság szerint az albumban több hasonló tartalom is szerepelt: verseket, fotókat, és különféle üdvözleteket írtak üzletemberek, kutatók, korábbi barátnők és gyerekkori ismerősök. A Victoria’s Secret tulajdonosa, Leslie Wexner például azt írta: „Azt akartam adni neked, amit a legjobban akarsz… úgyhogy tessék”, és a szöveg mellé két női mellet rajzolt.

Trump a Wall Street Journal kérdésére tagadta, hogy ő írta volna a levelet, vagy ő készítette volna a rajzot.

Azt mondta: „Ez nem én vagyok. Ez hamisítvány. Ez a Wall Steet Journal kamusztorija. Soha életemben nem írtam rajzot. (sic!) Nem szoktam nőket rajzolni. Én nem így beszélek, ezek nem az én szavaim.” Hozzátette, hogy bepereli a lapot, „mint mindenki mást”.

A WSJ szerint az elnök hétfőn, még a cikk megjelenése előtt próbálta meggyőzni Rupert Murdoch médiamogult, hogy a lap ne közölje a történetet. Murdoch médiabirodalma korábban mindkét elnökválasztáson támogatta Trump kampányát.

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium hétfőn bejelentette: szerintük nem alátámaszthatók azok az elméletek, amelyek szerint Epstein halálának körülményei nem voltak tisztázottak. A közlemény szerint nem létezik olyan lista sem, amely a szexuális bűncselekményekhez köthető neveket tartalmazná.

A minisztérium döntése azért is váltott ki meglepetést, mert Pam Bondi igazságügyi miniszter korábban nyilvánosan beszélt arról, hogy komoly leleplezések várhatók. Februárban például arról nyilatkozott, hogy az íróasztalán éppen az Epstein-ügy iratait, köztük a feltételezett ügyféllistát nézegeti. Amikor kedden erre rákérdeztek nála, azt válaszolta, hogy valójában az Epstein-aktákon kívül a JFK és Martin Luther King meggyilkolásával kapcsolatos dokumentumokat is átnézte.

A minisztérium által kiadott jelentés szerint Epstein nem gyilkosság áldozata lett, hanem öngyilkosságot követett el a cellájában. A dokumentum azt is megállapította, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy Epstein zsarolta volna a híres ismerőseit.

Epsteint 2006-ban tartóztatták le először, majd 2008-tól rövid ideig börtönben is ült. 2019-ben, második letartóztatása után lett öngyilkos.

Donald Trump és Epstein a kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején több alkalommal is együtt jelentek meg nyilvánosan. Egy 1992-es NBC-felvételen például Epstein Trump floridai klubjában, a Mar-a-Lagóban bulizik. A repülési naplók szerint Trump több alkalommal is utazott Epstein magángépén. A New York Magazine 2002-es cikkében Trump így nyilatkozott Epsteinről: „15 éve ismerem Jeffet. Eszméletlen fickó. Szórakoztató társaság. Még azt is mondják róla, hogy annyira szereti a szép nőket mint én, és közülük sokan a fiatalabb eresztésbe tartoznak.”

Később mindketten azt állították, hogy kapcsolatuk megszakadt a kétezres évek elején, még azelőtt, hogy Epstein bűnösnek vallotta volna magát és börtönbe került volna.

A Reuters és az Ipsos felmérése szerint az amerikai választók 69 százaléka úgy gondolja, hogy a kormány valamit eltitkol Epstein ügyében. A válaszadók 79 százaléka szerint nyilvánosságra kellene hozni az összes létező dokumentumot.

A felmérés szerint a demokraták 82 százaléka és a republikánusok 62 százaléka úgy véli, Trump rejtegeti az ügyféllistát.

Egy másik, a Quinnipiac University által végzett országos közvélemény-kutatás szerint a választók 63 százaléka nem ért egyet azzal, ahogyan Trump az ügyet kezeli. A republikánus szavazók körében is csak 40 százalék támogatja ebben az elnököt.

Az Igazságügyi Minisztérium csütörtökön elbocsátotta azt a szövetségi ügyészt, aki korábban az Epstein–Maxwell-ügyön is dolgozott.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Most bárki megnézheti, hogy élt Száraz István - 500 millióért árulja budapesti lakását
A Wesselényi utcában kínálja eladásra 193 négyzetméteres luxuslakását Száraz István. A zsinagógára néző ingatlanért közel félmilliárdot kérnek.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



Száraz István, akinek a neve többször is felmerült a Magyar Nemzeti Bank alapítványi vagyonával kapcsolatos ügyekben, eladásra kínál egy belvárosi ingatlant, írta meg a Telex. A hirdetést azóta levették a portálról.

A Wesselényi utcában található, harmadik emeleti lakás 193 négyzetméteres, az ára pedig 495 millió forint.

A lakásban négy teljes és egy félszoba, két fürdőszoba, külön vécé, konyha, háztartási helyiség és közlekedő található. A hirdetés szerint az ingatlant 2017-ben „luxus minőségben” újították fel. A lakás egyik különlegessége, hogy „kivételes panorámával rendelkezik a zsinagógára”, a képek alapján a Dohány utcai zsinagóga teteje látható az ablakokból. Az ingatlanhoz udvari autóbeálló is tartozik.

Az Opten adatbázisa szerint Száraz István a szomszédos lakásba van bejelentve, így elképzelhető, hogy nem ez az egyetlen lakása az épületben.

A Telex információi szerint ez lehetett az a lakás, ahol korábban a Vs.hu szerkesztősége működött. A portál több volt újságírója is felismerte az ingatlant a hirdetés képei alapján.

A lakás jelenleg amerikai konyhás nappalival, külön fürdővel rendelkező hálószobákkal és beépített zuhanyzós megoldással van berendezve. A kialakítása alapján akár lakásként, akár rövid távú bérleményként is használható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A hírado.hu kiposztolta, hogy „a tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével”
A köztévé hírműsorának egyik bejegyzése szerint a Tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével - kiderült, miről is van szó pontosan.  
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



A 444 hívta fel a figyelmet a hirado.hu Facebook-posztjára, melyben az áll: A Tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével.  Mint kiderült, a bejegyzés a Fidesz-közeli Real-PR 93 nevű cég kutatásának eredményeiről "tájékoztat", ami szerint a Tisza támogatóinak a többsége is pozitívan értékelte, ahogy a kormány a nemrég pusztító vihart kezelte. Vagyis, a köztévé logikája szerint „a tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével”.

Az eredeti hír szerint egyébként a magyarok csaknem kétharmada, 66 százaléka elégedett az ország erőfeszítéseivel, amely a vihar okozta veszélyek elhárítását célozta. Még a Tisza Párt szavazóinak is abszolút többsége (52 százalék) elégedett a veszélyek elhárításával

– olvasható a Real-PR 93. legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelyről pénteken tájékoztatták az MTI-t.

A felmérés adatai szerint a teljes lakosság csaknem kétharmada (66 százalék) elégedett a vihar okozta veszélyek elhárításával, a válaszadók mindössze ötöde (20 százalék) elégedetlen. Az elégedettek között 25 százalék, azaz a lakosság negyede teljes mértékben elégedettnek tekinthető, míg további 41 százalék inkább elégedettnek vallotta magát – tették hozzá.

A kormánypártok szavazói körében egyöntetű a vihar okozta károk elhárításával elégedettek aránya: tíz Fidesz-KDNP szavazóból kilenc (89 százalék) elégedettnek mondta magát. A Tisza Párt szavazóinak körében is abszolút többségben (52 százalék) vannak azok, akik elégedettek a károk elhárításával, míg egyharmaduk (34 százalék) elégedetlen – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET: