Napokig nem vizsgálták meg betegét a kórházban – ezt állítja egy háziorvos
Napokig fektették egy covidos beteg mellett, nem vizsgálták meg egy fővárosi háziorvos betegét az egyik budapesti kórházban. Ezt állítja a doktor. Végül kiderült, hogy csak epehomokja van a páciensnek, az okozza a fájdalmait.
Az RTL Híradónak nyilatkozó
orvos szerint a covid miatt egyre nagyobb a káosz a nem koronavírusos betegek ellátásában is.
Mindeközben Kásler Miklós miniszter újabb levelet adott ki. Ebben arra kéri a kórházakat, hogy az eddigi 10 százalék helyett ágyaik 20 százalékát szabadítsák fel, és leírja azt is, hogy hol nem fogadhatnak covidos betegeket.
Müller Cecíliát is kérdezték, miért van szükség a kórházi ágyak felszabadítására. A tisztifőorvos annyit mondott, hogy három csoportba osztották az intézményeket. Ha az első vonal telítődik, akkor belépnek a következő kórházak.
Az EMMI pedig az írta, hogy koronavírus fertőzés gyanúja esetén minden esetben köteles az intézmény a beteget izolálni és a tesztet elvégezni. Nekik kell intézkedni a beteg átszállításáról is a kijelölt intézménybe.
A minisztérium szerint az elmúlt másfél hónap bizonyította, hogy az intézkedések nem voltak hatással a nem covidos betegek ellátására.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója