Nagypál Orsi: Férfiaknál felhördülnek, nőknél meg fizetnek azért, hogy lássák őket egymást kielégíteni
A rendező szerint a kormány valódi szándéka nem az, ami a törvény szövegében olvasható, hanem a botránykeltés, és az ellenzék megosztása, pont ezért nem kell foglalkozni ezzel.
Mindig is tudta, hogy leszbikus, mint ahogy egy heteroszexuális is mindig tudja, hogy az, csak akkor kezdett el elgondolkodni ezen gyerekkorában, amikor rájött, hogy a többség nem ilyen – mondta Nagypál Orsi rendező egy interjúban Veiszer Alindának, amit a Telex szemlézett.
Nagypál pár nappal ezelőtt, a Pride nyitóbeszédében comingoutolt. Az interjúban elmondta: onnantól kezdve, hogy elvállalta a beszédet, világos volt, hogy nem fog tudni többesszám első személyben beszélni.
A parlament által elfogadott melegellenes pedofiltörvényről elmondta: egyelőre az ő veszélyérzéke nem fokozódott, igyekszik nem beengedni ezt az életébe. "Ez fejben dől el" – mondta, hozzátéve, hogy persze kérdés, ehhez meddig tudja tartani magát.
Elmesélte, hogy fiatalon neki, és az akkori közösségnek óriási segítség volt minden olyan könyv és film, amiben szerepel leszbikus kapcsolat.
Ezek kézről kézre jártak. Volt a 300 oldalas könyvben öt olyan oldal, amikor két nő egymásra néz. És akkor ennek kellett örülni. És filmben ugyanez. És ezek körbejártak.
– magyarázta.
Nagypál szerint a kormány valódi szándéka nem az, ami a törvény szövegében olvasható, hanem a botránykeltés, és az ellenzék megosztása, pont ezért nem kell foglalkozni ezzel.
Nagypál Orsi két filmje is LMBT-témát dolgoz fel, Nyitva című filmjében két nő, a Kaméleonban pedig két férfi jön össze, előbbit szerinte könnyen fogadták, utóbbi esetében viszont volt felhördülés a mozitermekben. Szerinte ez nem az emberek hibája, sokat számítanak a kulturális berögződések is.
"Mit szoktál meg, mi az amit láttál már? Férfiakat soha nem látsz együtt, nőknél meg konkrétan fizetnek azért az emberek, hogy lássák egymás kielégíteni mondjuk egy peepshow-ban. Ha többször látnál férfiakat, hozzászoknál" – mondta.
Mindig is tudta, hogy leszbikus, mint ahogy egy heteroszexuális is mindig tudja, hogy az, csak akkor kezdett el elgondolkodni ezen gyerekkorában, amikor rájött, hogy a többség nem ilyen – mondta Nagypál Orsi rendező egy interjúban Veiszer Alindának, amit a Telex szemlézett.
Nagypál pár nappal ezelőtt, a Pride nyitóbeszédében comingoutolt. Az interjúban elmondta: onnantól kezdve, hogy elvállalta a beszédet, világos volt, hogy nem fog tudni többesszám első személyben beszélni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Rohadt hazaárulók” – Magyar Péter a kormányt vádolta, a helyi Fidesz az erőszakot ítélte el a debreceni baltás támadás miatt
A férfi egy debreceni panelházban üldözött két kopogtató tiszás kampányaktivistát, miután hazaárulónak nevezte őket. Az elfogott támadó ügyében a rendőrség intézkedett, a pártok a politikai felelősségről vitáznak.
Baltával a kezében üldözött két kopogtató aktivistát egy férfi egy debreceni panelházban január 30-án, péntek este. A Tisza Párt a kormányzati hangulatkeltést okolja az esetért, a helyi Fidesz-vezetők elítélték az erőszakot, a rendőrség pedig elfogta a férfit.
Az ügyben annyi biztos, hogy a két Tisza-aktivistát egy férfi üldözte baltával, de senki nem sérült meg. A helyszínre pajzzsal felszerelt rendőrök érkeztek, akik elfogták a férfit, az aktivistákat pedig tanúként hallgatják ki. A párt szóvivője, Tárkányi Zsolt a házfelügyelőre hivatkozva azt mondta, a támadó egy tanár, ezt azonban a hatóságok egyelőre nem erősítették meg. A rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt az ügyről.
Az aktivisták elmondása szerint a panelház egyik emeleti folyosóját lezáró rácsnál csengettek be a férfihez. Amikor megtudta, mit akarnak, hazaárulónak nevezte őket, és közölte, hogy menjenek onnan, különben baltával megy nekik. Ezután az aktivisták néhány szinttel lejjebb mentek, hogy máshol kampányoljanak, a férfi azonban pár perccel később utánuk eredt, és ekkor már tényleg egy balta volt a kezében.
A férfi az üldözés alatt „azt hajtogatta, hogy rohadt hazaárulók” – írta a 444.hu Tárkányi Zsolt szóvivő beszámolója alapján.
Az esetről Magyar Péter tett közzé egy rövid videót, amelyen a lépcsőházban lefelé rohanó aktivisták látszanak, de az üldöző hangja nem kivehető. A párt szóvivője szerint a fiatalok megpróbálták bekapcsolni a kamerát, de a menekülés intenzitása miatt azzal nem sokat tudtak rögzíteni.
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője az eset után úgy fogalmazott: „Döbbenet! Baltával támadtak a TISZA fiatal önkénteseire egy debreceni lakótelepen.” Hozzátette, „az önkénteseink sokkot kaptak”, majd Orbán Viktornak címezve felszólította: „Álljon az ország nyilvánossága elé, és haladéktalanul állítsa le az általuk szított erőszakot és agressziót!”
Az esetre a Fidesz debreceni politikusai is reagáltak. Széles Diána alpolgármester kijelentette: „Én és a Fidesz debreceni szervezete elítélünk minden fizikai és verbális erőszakos cselekményt…” Barcsa Lajos, Debrecen másik alpolgármestere és a térség országgyűlési képviselője pedig azt írta: „Az erőszaknak Debrecenben nincs helye. Pont.” Barcsa egyúttal arra kért mindenkit, hogy a politikai vádaskodás helyett várják meg a hatósági vizsgálat eredményét.
A Tisza ifjúsági szervezete, a Rendszerváltók Ifjúsági TISZA Sziget Debrecen közleményében azt írta, az egyik megtámadott aktivista az ő tagjuk. Szerintük „ide vezetett a Fidesz 16 éves gyűlöletkampánya – egy magyar tanár támad rá fiatal egyetemistákra.” A párt helyi jelöltjei szombat reggel arról számoltak be, hogy a két érintett fiatal az ijedtségen túl jól van. Elmondásuk szerint hetek óta kopogtatnak a városban, de eddig semmilyen atrocitás nem érte őket.
Baltával a kezében üldözött két kopogtató aktivistát egy férfi egy debreceni panelházban január 30-án, péntek este. A Tisza Párt a kormányzati hangulatkeltést okolja az esetért, a helyi Fidesz-vezetők elítélték az erőszakot, a rendőrség pedig elfogta a férfit.
Az ügyben annyi biztos, hogy a két Tisza-aktivistát egy férfi üldözte baltával, de senki nem sérült meg. A helyszínre pajzzsal felszerelt rendőrök érkeztek, akik elfogták a férfit, az aktivistákat pedig tanúként hallgatják ki. A párt szóvivője, Tárkányi Zsolt a házfelügyelőre hivatkozva azt mondta, a támadó egy tanár, ezt azonban a hatóságok egyelőre nem erősítették meg. A rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt az ügyről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csütörtökön Lázár János Gyöngyösön szólalt fel, ahol roma aktivisták és tüntetők zavarták meg a miniszter beszédét a múlt héten tett kijelentése miatt. Lázár János mondatait a „mondjon le”, a „Lázár takarodj” és a „mocskos Fidesz” bekiabálások azonnal félbeszakították.
A Fidesz nem várt sokáig, a lázongást rögtön a Tisza Pártra fogta, és szombaton délelőtt közzétett videójukhoz azt írták:
„A Tisza párt bűnözőket vezényelt csütörtökön a Lázárinfóra, hogy megfélemlítsék és zaklassák az oda érkező fideszeseket. Ilyen a sokat hangoztatott tiszás "szeretetország". Senki se üljön fel a tiszás provokátorok és bűnözők akcióinak!”
A helyzetet az is színezi, hogy a Fidesz bekarikázta a videóban azoknak a roma aktivistákat, akik valamilyen bűncselekményt követhettek el.
Csütörtökön Lázár János Gyöngyösön szólalt fel, ahol roma aktivisták és tüntetők zavarták meg a miniszter beszédét a múlt héten tett kijelentése miatt. Lázár János mondatait a „mondjon le”, a „Lázár takarodj” és a „mocskos Fidesz” bekiabálások azonnal félbeszakították.
A Fidesz nem várt sokáig, a lázongást rögtön a Tisza Pártra fogta, és szombaton délelőtt közzétett videójukhoz azt írták:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz Örsöt elvitték a rendőrök Pozsonyban – Magyar Péter azonnali lépést sürget, Szijjártó már a megoldásról posztolt
A felvidéki politikust egy „Megkérdőjelezzük a Beneš-dekrétumokat” feliratú mellény miatt vezették el a hatóságok. A külügyminiszter szerint eljárás nem indult ellene, arról nem tett említést, hogy bekéretik-e a szlovák nagykövetet.
Péntek este a pozsonyi óvárosban rendőrök vezettek el egy felvidéki magyar politikust, Orosz Örsöt egy Beneš-dekrétumok elleni tüntetésről. Az eset azonnali és éles politikai visszhangot váltott ki Magyarországon: a Tisza Párt elnöke a szlovák nagykövet bekéretését követelte, míg a külügyminiszter a helyzet gyors rendeződéséről számolt be.
A Magyar Szövetség politikusát azért vezették el, mert a szervezők által tolmácsolt felszólítás ellenére sem volt hajlandó levenni a „Megkérdőjelezzük a Beneš-dekrétumokat” feliratú sárga mellényét – írta a Telex. Az intézkedésre Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon reagált, és Orbán Viktor hallgatását tette felelőssé azért, hogy magyar embereket visznek el Pozsonyban.
„Felszólítom a szlovák vezetést, hogy tartsák be az uniós jogszabályokat, ne korlátozzák a felvidéki magyarok szabad véleménynyilvánításhoz való jogát és haladéktalanul engedjék szabadon Orosz Örsöt”
– írta Magyar, aki Szijjártó Péternek azt üzente, hogy „haladéktalanul rendelje be a Magyarországra akkreditált szlovák nagykövetet és követelje a felvidéki magyar politikus szabadon bocsátását és a decemberben elfogadott szlovák jogszabály hatályon kívül helyezését”.
Bő egy órával később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is posztolt az esetről. Azt írta, azonnal kapcsolatba lépett Gubík Lászlóval, a Magyar Szövetség elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy Orosz Örsöt elengedték, és nem indul ellene semmilyen eljárás. A külügyminiszter a kormány álláspontját is leszögezte. „A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a kollektív bűnösség elvét, s ezt rendszeresen a szlovák kormány tudomására is hozzuk. Én például a külügyminiszternek (ő a nagykövet főnöke) – többször is, eddig is és ezután is” – fogalmazott Szijjártó, de arról nem tett említést, hogy bekéretik-e a szlovák nagykövetet.
Orosz Örs az egyik kezdeményezője annak a petíciónak, amely a szlovák büntető törvénykönyv decemberi módosításának visszavonását kéri, mert az szerintük ellehetetleníti a Beneš-dekrétumokról szóló érdemi vitát. A politikus két másik kezdeményezővel együtt fel is jelentette magát, arra hivatkozva, hogy a petícióval megsértették a szigorított jogszabályt.
Orbán Viktor már december közepén tárgyalt a szlovák kormánnyal az új törvényről, azóta azonban nem történt fejlemény az ügyben, amelyet az RMDSZ is bírált. Magyar Péter korábban is aktív volt a témában: felvetette a szlovák nagykövet kiutasítását, és részt vett a január elején a budapesti szlovák nagykövetség előtt tartott tüntetésen is.
Péntek este a pozsonyi óvárosban rendőrök vezettek el egy felvidéki magyar politikust, Orosz Örsöt egy Beneš-dekrétumok elleni tüntetésről. Az eset azonnali és éles politikai visszhangot váltott ki Magyarországon: a Tisza Párt elnöke a szlovák nagykövet bekéretését követelte, míg a külügyminiszter a helyzet gyors rendeződéséről számolt be.
A Magyar Szövetség politikusát azért vezették el, mert a szervezők által tolmácsolt felszólítás ellenére sem volt hajlandó levenni a „Megkérdőjelezzük a Beneš-dekrétumokat” feliratú sárga mellényét – írta a Telex. Az intézkedésre Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon reagált, és Orbán Viktor hallgatását tette felelőssé azért, hogy magyar embereket visznek el Pozsonyban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Még a fűtést is lekapcsolják a teljes pénzügyi összeomlás szélén táncoló ENSZ székházában
António Guterres főtitkár szerint a tagállamok, élükön az USA-val, rekordszintű díjhátralékot halmoztak fel. A fűtés mellett a mozgólépcsőt sem kapcsolják be, hogy spórolni tudjon a szervezet.
Júliusra teljesen elfogyhat a pénze az Egyesült Nemzetek Szervezetének, amelyet a tagállamok be nem fizetett díjai miatt a pénzügyi összeomlás veszélye fenyeget – figyelmeztetett António Guterres, az ENSZ főtitkára. A szervezet vezetője mind a 193 tagállamnak levelet küldött, amelyben közölte, hogy a pénzügyi válság „mélyül, és a programok végrehajtását fenyegeti”.
A helyzetet súlyosbítja, hogy
a legnagyobb befizető, az Egyesült Államok 2025-ben nem fizette be a hozzájárulását az ENSZ rendes költségvetésébe, a békefenntartó műveletekre szánt összegnek pedig csupán a 30 százalékát utalta át. Januárban Washington tucatnyi nemzetközi szervezetből, köztük 31 ENSZ-ügynökségből lépett ki.
A helyzetet egy abszurd pénzügyi szabály is rontja, amely szerint az ENSZ-nek vissza kell térítenie a fel nem használt pénzeket akkor is, ha azokat soha nem kapta meg – írja a BBC. Ennek következtében a szervezetnek csak ebben a hónapban 227 millió dollárt kellett visszajuttatnia, olyan pénzt, amelyet valójában soha nem kapott meg.
A pénzhiánynak már most súlyos következményei vannak a terepen. Az ENSZ emberi jogi hivatala arra figyelmeztetett, hogy a forráshiány miatt súlyos jogsértések maradhatnak dokumentálatlanul. Afganisztánban, ahol a világon az egyik legmagasabb az anyai halálozási arány, az UN Women szervezetnek anya- és csecsemőklinikákat kellett bezárnia. Eközben a Világélelmezési Program kénytelen volt csökkenteni a szudáni konfliktus elől menekülőknek szánt élelmiszer-fejadagokat.
A kialakult helyzet mögött mély politikai törésvonal húzódik. Az ENSZ szerint a tagdíjak befizetése az Alapokmány szerinti jogi kötelezettség, amelynek elmulasztása a teljes rendszer működését sodorja veszélybe. Ezzel szemben Donald Trump amerikai elnök szerint az ENSZ nem váltotta be a „benne rejlő nagy lehetőséget”, kormánya pedig több ENSZ-ügynökséget az „adófizetők pénzének elpazarlásának” nevezett. December végén az USA kétmilliárd dollárt ígért humanitárius programokra, de egyúttal jelezte: a nemzetközi szervezetnek „alkalmazkodnia vagy el kell tűnnie”.
Trump emellett bírálói szerint arra törekszik, hogy az ENSZ egyes funkcióit saját, Board of Peace nevű testületével váltsa ki, amely például a gázai újjáépítési erőfeszítéseket felügyelné. Amikor egy újságíró megkérdezte, hogy a testület átveheti-e az ENSZ helyét, az elnök azt válaszolta: „Hát, meglehet.”
A válságot nemcsak az amerikai lépések mélyítik. Más nagy adományozó országok, például
az Egyesült Királyság és Németország is jelentős mértékben csökkentették a külföldi segélyezésre szánt forrásaikat, ami elkerülhetetlenül kihat az ENSZ munkájára. A szervezet genfi központjában már annyira kétségbeesetten próbálnak spórolni, hogy rendszeresen leállítják a mozgólépcsőket és lejjebb veszik a fűtést.
Guterres szerint a helyzet annyira súlyos, hogy két út áll a szervezet előtt. „A lényeg világos” – írta a főtitkár. „Vagy minden tagállam teljesíti a kötelezettségét, és időben, teljes egészében befizeti a hozzájárulását – vagy a tagállamoknak alapjaiban kell átalakítaniuk a pénzügyi szabályainkat, hogy megakadályozzunk egy közelgő pénzügyi összeomlást.”