HÍREK
A Rovatból

Nagyon jók az oltási adatok, mégsem lassítanak az vakcinakampányon az olaszok

A szájmaszk viselése továbbra is kötelező marad minden zárt térben, a tömegközlekedési eszközöktől kezdve az üzleteken át a vendéglőkig. Szájmaszkot viselnek az oktatási intézményekben is tanárok és diákok egyaránt, valamint a hívők a templomokban is.


Az oltakozás további gyorsítását jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott sajtótájékoztatóján pénteken, annak ellenére, hogy az olaszok több mint 86 százaléka már legalább egy adag oltást felvett.

A járvány terjedését mutató reprodukciós ráta augusztus óta először a küszöbértéknek tartott egyes fölé emelkedett. Egyelőre egyetlen tartományban sem szigorítják az óvintézkedéseket.

Az új betegek száma mindenekelőtt az észak-olaszországi régiókban ugrott meg: Friuli Venezia Giuliában az utóbbi egy hét alatt háromszorosára emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, a szomszédos Venetóban ötven százalékkal emelkedett az intenzív osztályra kerülteké.

A járvány első gócpontjaként ismert Lombardiában - ahol a 12 évnél idősebbek 91 százaléka legalább egy adag oltást már felvett - az utóbbi egy hét alatt harminc százalékkal nőtt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az adatok azt mutatják, hogy a 12 és 59 év közötti beoltottak közül senki sem került intenzív osztályra.

Roberto Speranza elmondta, hogy a lakossági oltakozást a lehető legnagyobb sebességre akarják kapcsolni, tovább emelve azok számát, akik legalább egy adag vakcinát megkaptak. Jelenleg a hatvanmilliós országban a 12 év felettiek 86,45 százaléka kapott már legalább egy adag oltóanyagot, ez 46,6 millió embert jelent.

A teljesen átoltottak száma 44,9 millió, ez a lakosság 83,3 százaléka.

Az egészségügyi miniszter hozzátette, hogy a harmadik dózis szeptember végétől indított beadását is gyorsítani akarják.

Speranza azt hangoztatta, hogy a szájmaszk viselése továbbra is kötelező marad minden zárt térben, a tömegközlekedési eszközöktől kezdve az üzleteken át a vendéglőkig. Szájmaszkot viselnek az oktatási intézményekben is tanárok és diákok egyaránt, valamint a hívők a templomokban is.

Egyelőre december 31-ig meghosszabbították azt az október közepén bevezetett intézkedést, miszerint munkavégzéshez kötelező a védettségi igazolás, amelyet a múzeumokba, színházba, éttermekbe történő belépéshez is fel kell mutatni.

"Továbbra is pandémiában vagyunk" - jelentette ki Roberto Speranza.

A járványbiztos Francesco Paolo Figliuolo tábornok bejelentette, hogy készen állnak a harmadik dózis tömeges beadására. Célként tűzte ki, hogy év végére a lakosság 90 százalékát átoltsák.

Franco Locatelli, a Közegészségügyi Intézet (ISS) elnöke az oltási életkor csökkentését javasolta az 5 és 12 év közötti gyerekek beoltását szorgalmazva. Közölte, hogy az Olasz Gyógyszerügynökség (AIFA) a Nagy-Britanniában már engedélyezett Molnupiravir orvosság alkalmazását vizsgálja.

Azok az olaszok, vagy Olaszországban élő és dolgozó külföldiek, akiket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem engedélyezett vakcinákkal oltottak be, kérelmezhetik, hogy mRNS-technológiát alkalmazó vakcinával legyenek újraoltva. Ezzel egy időben megkezdődött a Janssen oltóanyagával legalább hat hónapja vakcinázottak újraoltása, életkortól függetlenül.

Pénteken több mint félmillió tesztelésen 6764 új beteget diagnosztizáltak, és 51 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben.

Kórházban 3124 Covid-19-es beteget ápolnak, intenzív osztályon 395 páciens fekszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk