HÍREK
A Rovatból

„Mélységesen felháborít és elszomorít” – sokan kiakadtak azon, hogy nem lehet fogadott orvossal szülni a debreceni Szülészeti Klinikán

Óriási vita robbant ki az intézmény Facebook-oldalán a döntés miatt. Sokak szerint nagyon kiszúrnak ezzel a kismamákkal, míg több anyuka szerint fogadott orvos nélkül is lehet problémamentesen szülni.


Mint azt megírtuk, a debreceni Szülészeti Klinika kedden bejelentette, hogy amíg nem lesz egy átlátható és tiszta, a hálapénz gyanúját sem feltételező rendszer, addig megszüntetik a fogadott orvos és szülésznő rendszerét. Azt ígérték, amint rendeződik a hálapénz kérdése, ismét lehetőséget teremtenek arra, hogy a kismamák az általuk választott orvos segítségével szülhessenek.

A szülészeti klinika Facebook-oldalán hamar megszaporodtak a kommentek a tájékoztató bejegyzés alatt.

Sokan felháborodtak a döntés miatt, amivel szerintük nehéz helyzetbe hozzák a kismamákat, főleg azokat, akik mostanában szülnek.

"Ezt nagyon rossz ötletnek tartom! Eddig volt egy orvosod, aki mindent tudott a terhességedről, és nem papírból olvasta, hanem ő vizsgált. Most azt mondják, szüljön valaki egy olyan orvosnál, aki ránézett a papírjaidra, és még sose láttad! Hogy lehet így bizalmat szavazni neki? Nem akarok senkit megbántani, de azért hadd dönthesse már el az ember, kinek szavaz bizalmat!"

- írta egy hozzászóló, és hasonló véleményen vannak mások is.

"Egyáltalán nem értek ezzel a döntéssel egyet. Nem flancból fogadtam orvost, hanem mert problémás a terhességem. Szültem már orvos nélkül, köszönöm szépen, igazán klassz ellátást kaptam! Ha nincs a szülésznőm, szerintem a babával együtt meg is haltunk volna. A biztonságérzet számomra nagyon fontos, amit most ezzel a döntéssel elvettek...."

"Mélységesen felháborít és elszomorít ez a döntés vagy szabály, mindegy minek nevezzük! Ez egy kitolás a kismamákkal szemben! Ha valaki orvost fogad, akkor annak megvan az oka, és ez szabad akaratból történik. Azért fogad egy kismama orvost, mert annál az orvosnál érzi magát biztonságban testileg lelkileg ebben a kiszolgáltatott helyzetben, és vállalja az ezzel járó költségeket is! Egy kismamának fontos, hogy családbarát, biztonságos és jól felszerelt környezetben élje át a szülés minden pillanatát a saját fogadott orvosával és szülésznőjével! Én 100 km-t utaztam az orvosomhoz, mert ragaszkodtam hozzá illetve, hogy normális körülmények között szüljek! Ez 2 szer 9 hónap! És bármennyi pénzt megért volna de ragaszkodtam ehhez!"

"Borzasztó képmutatásnak érzem ezt a döntést. Ha nincs versenyhelyzet, mert nem engednek választani, mi ösztönzi az egészségügyi dolgozókat a magasabb színvonalú ellátásra? Ha fogadott orvos nélkül bekerülök a kórházba, főleg ha nem is tolok borítékot az aktuális ügyeletesnek, úgy kezelnek, mint egy darab rongyot. Ezzel a döntéssel a hálapénz nem szűnik meg, csak épp nem azért adja az ember, mert valakitől szolgáltatást vásárol, hanem hogy ne alázzák meg a kelleténél jobban. Értem én, hogy a többség, aki így szült, olyan buta, hogy kár neki bármit is mondani, udvariatlan, rossz a higiéniája, stb. De engem ne vegyenek ezekkel egy kalap alá! Azok az egészségügyi dolgozók, akik eddig ilyen “ügyfelekkel” dolgoztak, ebbe vannak belefásulva, hogyan fognak ebből kilépni? Egyszeri halandóként csak a boríték van a kezünkben, hogy jobb belátásra bírjuk őket. Most, hogy orvost sem választhatunk, még inkább elveszíti majd az összeg a hála jellegét, hiszen leginkább már az ember félelmében adja."

"Nagyon nem kismamabarát döntés, főleg azokkal szemben, akik az elkövetkezendő hetekben szülnek. Főleg ha észreveszik, hogy ez nem fog működni, és a későbbiekben visszaállítják. Nem hiába fogadunk orvost, megbízunk benne, és tudják minden korelőzményünket. A jó orvosok a kismamák lelkét is ápolják. Köszönjük a reménytelenséget."

"Ez nem kismamabarát döntés, és mesélhetnék egy-két orvosuk hozzáállásáról, az ég mentse meg, aki hozzájuk kerül majd."

Többen azonban azt írják, fogadott orvos nélkül is lehet biztonságosan, problémamentesen szülni.

"Mindkét gyermekemet a Klinikán szültem... Fogadott orvos nélkül, remek orvosi és csecsemőgondozói, illetve gyermekorvosi ellátással. Én kértem, hogy ott szülhessek, és nem bántam meg!!!

Ha még lenne gyermekem, ma sem mennék máshová!"

"Most komolyan nem értem, miért kell fogadni orvost, de hát mindenki maga dönti el, akinek van sok, az megteheti. Én 2 gyermekemet szültem a Klinikán és nem fogadtam orvost, és ugyanúgy minden ellátást, odafigyelést megkaptam az orvostól boríték nélkül is! Ez egy divat már az anyák közt, hogy fizetik az orvosokat, fogadnak orvost.

"Én a Klinikán szültem, ügyeletes orvosnál, fogadott orvos nélkül, a sima állami ellátást igénybe véve terhesgondozásban: csak és kizárólag jót tudok mondani, elmondhatatlanul hálás vagyok a mai napig a teljes csapatnak. Szerintem mindenki szakmája kiválósága volt, akikkel én a szülés és a bent töltött 6 nap alatt kapcsolatba kerültem. A kapustól a legfelsőbb vezetésig mindenkiből sugárzott valami, amitől én a legnagyobb biztonságban éreztem magam végig."

"Én 2 gyermeket szültem a klinikán fogadott orvos vagy szülésznő nélkül, így is tökéletes ellátást kaptam én és a gyermekeim is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk