KULT
A Rovatból

Munkásököl, vasököl, oda sújt, ahova köll! – Jason „Egyszemélyes Hadsereg” Statham most A melósban kaszabolja az ellent

Csak nem egy átlagosnak tűnő fickót játszik Statham, akiről kiderül, hogy komoly harcászati múltja van, és egymaga szétkapja a teljes orosz maffiát kvázi a legfelsőbb körökig? Dehogynem.


David Ayer rendező és Jason Statham, úgy tűnik, alaposan egymásra találtak. Tavaly jelent meg első közös filmjük, a teljesen kattant A méhész, amely meglepetésre egész nagy sikert aratott a mozikban (több mint 160 millió dollárt hozott a 40 milliós költségeire). Így rögvest belevágtak a következő projektjükbe, amit egyébként simán hívhatnánk akár A méhész 2-nek is.

A melósban Statham alakítja Levon Cade-et, aki maga mögött hagyta eredeti „szakmáját”, hogy egyszerű életet éljen. Egy építkezésen dolgozik művezetőként, a szabadidejét pedig a kislányával, Merrie-vel (Isla Gie) tölti, akit külön nevel az apósával (Richard Heap), miután a felesége, Merrie anyja öngyilkos lett. Amikor azonban a főnöke (Michael Peña) – akit a fivéreként szeret – tinédzser lányát, Jennyt (Arianna Rivas) elrabolják, újra be kell vetnie azon képességeit, amelyek legendássá tették őt egykor. Levon az eltűnt lány után folytatott vadászata egy baljós bűnszövetkezet közepébe vezet, és egy olyan láncreakciót indít be, amely veszélyezteti a szeretteit és az új életét.

Szóval igen, kedvenc tar sztárunkról ismét kiderül, hogy amúgy bárkit szétkap egy pillanat alatt, és ismét ott kell hagynia átlagos hétköznapjait, hogy leszámoljon a gazokkal. Pont, mint A méhészben (na meg a Harcban élvében vagy a Kolibri-kódban).

Mivel azonban ismét David Ayer volt a rendező, most is számíthatunk teljesen őrült, már-már paródiába hajló karakterekre, jelenetekre, akciókra. A méhészben azért eléggé a csúcsra járatták a kreténséget a harsány figurákkal, a jelmezekkel, a frizurákkal, vagy a túltolt s emiatt inkább nevetségességbe torkolló keménykedéssel. A melós nem is tud felérni mindehhez, és talán néhány hajszálnyival komolyabban vehető is annál, de azért próbálkozik.

Ennyi tesztoszteron egy filmben, ennyi marcona bűnöző, ennyi dagadó izom, ennyi fura figura, ennyi extrém arcszőrzet nem maradhat büntetlenül. Persze most is érezni mindemögött a szándékosságot, de azért Ayer valahogy mindig figyel arra, hogy ne menjen át a vígjáték műfajába, épp ezért azonban komolyan vehető akciófilmként nem működik.

Lehet, saját stílust próbál kialakítani A méhésszel és A melóssal, de hogy ez működőképes lesz-e hosszabb távon (vagy akár röviden), azzal kapcsolatban vannak kétségeink.

A melósban is mi az a motoros vuduszekta a kocsma mögötti különteremben a motoralkatrészekből és fémkoponyával kirakott trónnal? A két, kb. bohócnak öltözött orosz maffiózó tesókról, valamint a fő-főmufti két, freakshow-ból szökött gorillájáról a hatalmas fegyverekkel pedig már ne is beszéljünk! Az kétségtelen, hogy régen láttunk ennyi mocskot egy filmben, akiket folyamatosan adagol a forgatókönyv. A film legelején feltűnő latin gengszterekről például azt hinni, ők lesznek a sztori gonoszai, de nem, ők fel sem tűnnek többet, helyettük viszont folyamatosan érkeznek a gazok, akikről mindig kiderül, hogy nekik is van felettesük, ezért Levon mindig megy tovább a maffiózók ranglétráján. Az egyik ilyen állomás során az orosz gengsztert alakító Jason Flemynggel is összekerül, őket pedig A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998) után 28 évvel öröm együtt látni.

Apropó, forgatókönyv! A melós egyébként a képregényszerző Chuck Dixon Levon Cade-regénysorozatából készült, azon belül is a 2014-ben megjelent első könyvből, a Levon’s Trade-ből (sokáig ez is volt a film eredeti címe, de végül megváltoztatták A Working Manre). A szkriptet pedig David Ayer mellett nem más írta, mint Sylvester Stallone, aki egyben A melós producere is. Nem ez az első alkalom, hogy Sly forgatókönyvet kanyarít egy Jason Statham-filmhez, hiszen a 2013-as Harcban élve címűt is ő vetette papírra, ráadásul e két film története igen sok mindenben hasonlít egymásra.

Ha pedig A melós sikert arat, már több mint 10 darab további Levon Cade-könyv van, szóval bőven lehet még miből adaptálni (persze csak miután elkészült A méhész 2…”). És hogy sikert arat-e? Nos, az első epizód alapján kijelenthető, hogy A melós azért nem egy Reacher.

Korántsem olyan körmönfont és szerteágazó a sztorija, a főhőse sem túl összetett és emlékezetes (Levon itt egy tipikus Jason Statham-karakter, akit kb. minden filmjében játszik), és a stílust is inkább a rendezőjének köszönheti (már ha ez köszönetet érdemel), mintsem a forgatókönyvnek.

Unalmasnak mindenesetre nem mondható, hiszen a hosszabb felvezetés után, amikor Levon végre rászánja magát az akcióra, kő kövön nem marad, s folyamatosan megy a véres hentelés, amikkel most sem fukarkodtak az alkotók.

A Statham-filmek rajongóinak nyilván még mindig szórakoztató lesz nézni, ahogy kedvencük szilánkosra tör csontokat, közvetlen közelről agyba durrantja a gazokat, vagy gyorsan, csendesen felhasogatja őket a késével.

Kár, hogy a borzalmas párbeszédek, a karakter nélküli, olcsónak tűnő és fantáziátlan külcsín, vagy a túltolt harsányság folyton kizökkentenek minket abból, hogy felhőtlenül élvezhessük az egyébként hatásos bunyókat és töltényürítéseket, amikbe csupán a David Harbour (Stranger Things) által alakított régi haver erdei „zenoázisa” hoz időnként egy kis jóleső csendet és nyugit.

David Ayer amúgy jól indította a karrierjét, pontosan értette és érezte anno, hogyan kell a bűnsztorikat összehozni a drámával és a látványos akciókkal a 2005-ös Nehéz időkkel a 2008-as Az utca királyaival, s főként eddigi legjobb filmjével, a 2012-es Az utolsó műszakkal. Sőt, még 2014-es háborús őrületével, a Haraggal is tudott újat mutatni, a Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) óta azonban egy teljesen más és nem túl jó/minőségi/szerethető arcát mutatja, amit sem a Bright (2017), sem a The Tax Collector (2020), sem A méhész (2024), sem pedig most A melós nem tudott megtörni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: