HÍREK
A Rovatból

Müller Cecília szerint Magyarország „oltónemzet”

Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy a napokban milyen vakcinák érkeznek hazánkba és azokat kik kaphatják meg.


"Magyarország oltónemzet",

rövid időn belül kétmillióan lesznek azok, akik megkapták már legalább az első védőoltást a koronavírus ellen - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília úgy fogalmazott: "van remény arra, hogy megállítsuk a harmadik hullám felfelé ívelő szakaszát ilyen nagyszámú oltakozó mellett".

Kifejtette, folyamatosan érkeznek az oltóanyagok Magyarországra, a napokban sokan kapják meg a második oltást amellett, hogy elkezdik a pedagógusok, és folytatják az idősek oltását is. Hangsúlyozta: az oltási rendszer megalapozott, oltóanyagért elmennek a "világ minden sarkába".

Kiemelte,

a járványügyi adatok még mindig kedvezőtlenek.

Mint mondta, ugyan csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma (4609), de "ez az adat ne tévesszen meg senkit", hiszen egy nap alatt jelentősen, 262-vel nőtt a kórházban ápolt betegek száma, akik így most 12 553-an vannak. "Folyamatos, tendenciózus emelkedést látunk" - tette hozzá.

Az aktív fertőzöttek száma 222 334, és 274-en haltak meg a koronavírus-fertőzés valamilyen szövődményében egy nap alatt - ismertette Müller Cecília.

Az új vírusvariánsok - de ezek közül is a brit - sokkal fertőzőképesebbek, sokkal súlyosabb megbetegedést okoznak. Az is látható - mondta -, hogy a fiatalokat sem kíméli a brit variáns, egészséges fiatalok kerülnek súlyos állapotban kórházba.

Az országos tisztifőorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy "felelősek vagyunk egymásért, a saját egészségünkért, a családunk, közösségünk egészségéért is".

A szakember említést tett a mintavételekről is, ezek száma elérte a 4 576 398-at. Megerősítette: mindenkinél, akinél a háziorvos azt megrendeli, megtörténik a mintavétel, továbbra is dolgoznak a mentőszolgálat munkatársai, a mintavételi pontok és a népegészségügyi központ által üzemeltetett szűrőbuszok is. Fontos, hogy minél hamarabb kiderüljön a pozitivitás, hogy a lehető leghamarabb el lehessen különíteni a fertőzött személyt.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy

hétfőn 81 600 adag Moderna-vakcina érkezett Magyarországra, ezek a háziorvosokhoz kerülnek első és második körös oltásra. Kedden megérkezett a Pfizer újabb szállítmánya 168 480 adag oltóanyaggal, ezek egy részével a pedagógusok oltása kezdődhet el. Szintén kedd éjjelre várják az orosz Szputnyik V 250 ezer első adagos vakcináját.

Emlékeztetett: hétfőn egy korábbi, 250 ezer adagos Szputnyik V-szállítmányt szabadítottak fel, így ez a mennyiség csütörtökön és pénteken már a kórházi oltópontokon lesz.

Az országos tisztifőorvos megismételte: aki oltást szeretne, regisztrálnia kell az erre létrehozott internetes felületen. Ezen kívül továbbra is fontos a kontaktusok számának csökkentése, ha valakinek nincs halaszthatatlan elintézni valója, akkor maradjon otthon, ne menjen közösségbe. A vásárlásokat tervezetten és gyorsan kell lebonyolítani, és be kell tartani a járványügyi és higiéniai előírásokat.

Szintén regisztrálnia kell az oltásra a várandósoknak és a szoptatós kismamáknak is - hívta fel a figyelmet Müller Cecília. A regisztráció tényét jelezni kell a háziorvosnak, aki felméri az oltás kockázatát, majd ha nincs ellenjavallat, gondoskodik arról, hogy valamelyik oltópont fogadja a kismamát.

Az országos tisztifőorvos továbbra is az egyéni felelősséget hangsúlyozva hozzátette: a fegyelmezettség rendkívül fontos ezekben a napokban, hiszen így van remény arra, hogy megállítsuk a koronavírus-járvány harmadik, felfelé ívelő szakaszát.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: