HÍREK

Mucsi Zoltán: Tényleg herótom van már a propagandától és a gerjesztett megosztottságtól

A színész szerint lenne mint javítani az SZFE-n, hiszen nincs olyan, amin ne lehetne, „ez a mód viszont, hogy le sem ülnek a Színművészeti vezetésével, hogy semmilyen egyeztetés nincs, az példátlan”.

Link másolása

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember 1-jétől alapítványi fenntartásba került, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének pedig Vidnyánszky Attilát nevezték ki. Kinevezése után az SZFE több meghatározó tanára is lemondott. Hétfőn pedig az egyetem teljes vezetése és a szenátus is lemondott.

Az SZFE hallgatóinak kezdeményezésére hétfő estére szolidaritási tüntetést szerveztek Budapesten a Vas utcai épület elé. A diákok azóta elbarikádozták az intézmény bejáratát és nem engednek be senkit az épületbe. Kedden délután egy sajtótájékoztatón olvasták fel a közös nyilatkozatukat: 13 pontban fogalmazták meg a követeléseiket az egyetemet elbarikádozó diákok. Többek között Vidnyánszky és a kuratórium lemondását, valamint autonómiát követelnek.

Az színművészetisek mellett több neves szakmabeli is kiállt már. Alföldi Róbert például nyílt levelet írt az SZFE-t felügyelő kuratórium egyik tagjának, barátjának, Rátóti Zoltánnak.

De Nagy Ervin is kifejtette a véleményét az SZFE-n kialakult helyzetről:

Mucsi Zoltán a Válasz Online-nak adott interjújában beszélt a Színművészetiről. A színészt annak idején nem vették fel az SZFE-re. Azt mondja, bár úgy látja, lehetne min javítani, de a jelenlegi szituáció tarthatatlan.

"Nincs helyzet, amelyen ne lehetne javítani. Kapcsolaton, előadáson, egyetemen, bármin lehet. Ez a mód viszont, hogy le sem ülnek a Színművészeti vezetésével, hogy semmilyen egyeztetés nincs, az példátlan. Attól meg a víz kiver már a politikában is, amikor karaktergyilkossággal igyekszenek elintézni ügyeket. Amikor ez aztán a kultúrába is átszivárog, akkor azért nagyon vissza kell fognom magam..."

- fogalmazott Mucsi Zoltán, aki aztán nem is fogta vissza magát. Úgy folytatta:

"Ezen sincs mit finomkodni, ami most a Színművészetivel történik.Tényleg herótom van már a propagandától és a gerjesztett megosztottságtól."

A színész azt is elmondta, hogy mindenki pontosan tisztában van Székely Gábor, Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás munkásságával, de erős a politikai megosztottság.

"Kétségbeejtő, hogy a szakmaiságuk helyett ma többnyire ideológiai alapon pozicionálnak embereket. 1990-ben azt reméltem, ennek a rendszernek örökre vége. Azt hittem például, az már nem fordulhat elő, hogy véleménynyilvánításuk miatt jelentős színházi emberek nem tehetik be a lábukat az MTV-be. Hogy veszélyben a szólásszabadság. És mégis. Ha nem megfelelően szólsz bizonyos emberekről, akkor annak ellehetetlenítés lesz a következménye"

- mondta Mucsi Zoltán.

A színész azt is elmondta, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás munkássága "vastag szelete a magyar színházművészet tortájának. Nem kidobni kellene, hanem például sütni egy még jobb tortát".

Mucsi Zoltán arra a kérdésre, hogy megpróbált-e közvetíteni a felek között, azt mondta, nem tekinti posztjának a közvetítést.

"Az lenne a normális, ha ez magától értetődően megtörténne, mint ahogy az is, ha Vidnyánszky Attila a jelen helyzetben szakmai párbeszédet folytatna az SZFE vezetőségével. Nem hittem volna, hogy ez illúzió lesz 2020 Magyarországán"

-fogalmazott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk