HÍREK
A Rovatból

MSZP: Nem 17, hanem 75 milliárd forint közpénzbe kerülhetett a Mátrai Erőmű visszavásárlása Mészáros Lőrinctől

Sok érdekesség van a dokumentumokban, amiket az MVM küldött a szocialistáknak.


"Vételárral, hitelkiváltással, tőkeemelésekkel és anyavállalati kölcsönökkel együtt akár több mint 75 milliárd forintunkba is fájhatott, hogy az állami MVM Mészáros Lőrincéktől megvette a Mátrai Erőművet" - írja a Népszava az MSZP által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter még márciusban tájékoztatott arról, hogy a december 23-án bejelentett adásvétel lezártával az MVM 17,44 milliárd forintot fizet Mészáros Lőrinc két érdekeltségének, az Opusnak és a Status Energy Magántőkealapnak a Mátrai Erőmű 72,66 százalékát birtokló Status Power Invest Kft.-ért. Júliusban a Párbeszéd adatigénylése nyomán kiderült, hogy az MVM kiváltotta a megvett cégek közel ötmilliárdnyi tartozását is.

Az MVM igazgatósága viszont mindezeken felül a megvásárolt Status Power Invest Kft.-nek legfeljebb 7,4 milliárd forint hitel- és ugyanennyi tőke-, a kft. áttételes résztulajdonában álló Mátrai Erőmű Zrt.-nek 11,4 milliárd forint hitel- és 19 milliárd forintos tőke-, az ez alá tartozó Status Geo Investnek pedig legfeljebb 7,6 milliárdos hiteljuttatást is javasolt

- derül ki az MSZP dokumentumaiból.

A Népszava utánajárt, és megállapította, hogy eddig csak hézagosan jelentek meg ezek az összegek a cégaktákban. A lap szerint "az MVM egy szinte teljesen lerongyolódott társaságcsoportot vett át, ahol a napi továbbműködtetéshez tartották szükségesnek a - nem túl kedvező hiteleket kiváltó - új, tízmilliárdos anyavállalati kölcsönöket."

Az MSZP szerint "Mészáros Lőrinc az Orbán-kormány támogatásával így könnyen nézhet új területek, új befektetések után, miközben a Mátrai Erőmű összes terhe az adófizetőkre hárul."

Mivel az adatokat csak részlegesen, kitakarva kapta meg Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, pert indított az MVM Magyar Villamos Művek Zrt-vel szemben.

"A részletes dokumentumok megismerését követően pedig tiltott állami támogatás miatt panaszt fogunk tenni az Európai Bizottságnál. Az eljárástól azt várjuk, hogy a tiltott módon juttatott előny visszaszerezhető Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől az állam részére." - írják.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Politikai üzenet kerülhetett az augusztus 20-i tűzijátékba: Orseolo Péter árulásáról szólt a budapesti látványosság narrációja
Az ünnepség forgatókönyvében politikai áthallások is megjelentek, a szöveget papíron is kiosztották a nézőknek.


Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték idén is hatalmas látványosság volt, amelyet Európa legnagyobbjaként hirdettek meg. Az ünnepi program bruttó 3,6 milliárd forintba került.

2019 óta a műsor része a történetmesélés is, idén azonban a narrációban egy aktuálpolitikai üzenet is megjelent.

Az M1 Híradó közvetítésében a 15. perc 33. másodpercnél hangzott el az a rész, amely Orseolo Péterről szólt. A szöveget a helyszínen papíron is kiosztották a közönségnek, írta a Népszava.

A narrátor arról beszélt, hogy István király halála után az ország belviszályok és testvérharcok színterévé vált.

A trónra Orseolo Péter került, akinek dölyfössége és felfuvalkodottsága sok szenvedést okozott. A narráció szerint tanácsait idegenek súgták, ezért a magyarok elűzték.

Később azonban az áruló Péter idegen sereggel tért vissza, és egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát. A történet úgy folytatódott, hogy ami addig szabadság volt, rabsággá torzult, a béke megbomlott, majd amikor a magyarok megelégelték a rabságot, Pétert elkergették és megvakították - szólt az ünnepi sztori.

Közvetlenül ezután Richard Wagner világhírű darabja, A walkürök lovaglása csendült fel a tűzijáték alatt.

Orseolo Pétert valójában I. István király nevezte ki örökösének.

Kétszer uralkodott: 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Ő tette Magyarországot a Német-római Birodalom hűbéresévé, ami későbbi császári és más hasonló követelések alapja lett.

Az Orseolo Péterről szóló epizód párhuzamba állítható azzal, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány politikusai másfél éve rendszeresen azt mondják: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulja Magyarországot a brüsszeli elit kedvéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából
A munkácsi támadásról szóló bejegyzésben először orosz rakétatámadás állt, de ezt később módosította a köztársasági elnök. Török Gábor szerint létezik a digitális analfabétizmus.


Ahogy már hírt adtuk róla, csütörtök hajnalban Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. A helyszínen tűz ütött ki, amely reggelre is lángolt. A támadásban legalább 12 ember megsérült, közülük ötöt kórházban ápolnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel a Facebookon fejezte ki együttérzését a sérülteknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása mindannyiunk érdeke. „Bízom abban, hogy a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére” – írta.

A köztársasági elnök posztja azonban rövid időn belül módosult.

A Facebook-poszt előzményei szerint a 8:35-kor megjelent szövegben még az „orosz rakétatámadás” kifejezés szerepelt, ám a 9:33-kor frissített változatban már csak „rakétatámadás” olvasható.

A történtekre Török Gábor politikai elemző is reagált.

„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet.

Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – fogalmazott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ebből mi lesz? Amerikai tulajdonban lévő gyárat bombáztak le az oroszok Munkácson
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.


Ahogy már hírt adtunk róla, csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Munkácsot, ahol hatalmas tűz ütött ki, mintegy 7000 négyzetméteren. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy zárják be az ablakokat, és lehetőség szerint maradjanak otthon.

A sürgősségi szolgálat reggel 7 óráig tíz embert szállított a Szent Márton kórházba, ketten maguk kerestek fel orvost. Az ukrán katasztrófavédelem szerint összesen 15 sérültről van szó. Minden érintett megkapta a szükséges ellátást, állapotuk stabil.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha megerősítette, hogy az orosz erők egy amerikai tulajdonban lévő gyárat támadtak meg. A felvételek alapján a Flex elektronikai üzeme lehetett a célpont.

Szibiha így fogalmazott: „Egy teljesen polgári létesítményről van szó, amelynek semmi köze sincs a védelemhez vagy a hadsereghez. Ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.

Nincs ebben semmilyen katonai logika vagy szükségszerűség – puszta terror az emberek, a vállalkozások és a normális élet ellen országunkban.”

Az ukrán légvédelem közlése szerint csütörtökre virradóra Oroszország 614 célpont ellen indított légi csapást, amelyek közül 577-et sikerült megsemmisíteni. A támadások során 574 Sahíd típusú drónt indítottak, ezek közül több csaliként szolgált. Emellett kilőttek 4 darab H–47M2 Kinzsal aeroballisztikus rakétát Lipeck és Voronyezs megyéből, 2 darab Iszkander–M/KN–23 ballisztikus rakétát Voronyezs megyéből, 19 darab H–101 cirkálórakétát Szaratov megyéből, 14 darab Kalibr cirkálórakétát a Fekete-tengerről, valamint 1 azonosítatlan rakétát a megszállt Krímből.

(viia 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: