Most már tudjuk, mivel kell színezni a bort és hová került a Danubius-kút maradványa
A Titkos kertek és terek a belvárosban városnéző túrával már régóta szemeztem. Ugyanis kisebb-nagyobb változtatásokkal már több mint tíz éve szervezi ezt a népszerű programot az ImagineBudapest.
Ebben a sétában az a fantasztikus, hogy a belváros kertjeit csodálva nem csak izgalmas várostörténeti sztorikat hallhattunk. Túravezetőnk, Szekeres Júlia tájépítészként botanikai érdekességeket is mesélt nekünk az udvarokban, tereken, parkokban megbújó fákról és virágokról.
Sétánkat az V. kerületi Kammermayer téren kezdtük. A békés kis háromszög alakú tér, régi épületeivel még ma is a barokk kisvárosnak számító Budapest hangulatát idézi. Első állomásunk az innen nyíló Vitkovics utca 12. szám alatti ház volt, amit az 1780-as években építettek. Az utcát akkor még Sarkantyú utcának hívták, mert sarkantyúkészítők lakták, szóval simán elképzelhető, hogy a Hadik felé sétálva Petőfi maga is megcsodálta a ház kirakatát.
A házban nem a klasszikus értelembe vett kert van, hanem sok-sok cserepes növény a kis belsőudvaron, többek közt kigyószakáll, kukoricalevél, datolyapálma és japán naspolya. A ház régi kútja is megvan, igaz már elvesztette eredeti funkcióját, és többször is áthelyezték, de szépen felújítva ma alkalmi borkútként is használhatják a ház lakói.
Következő állomásunk a Dreher-palota volt. Ennek udvarára te is bármikor betérhetsz, ha a Kossuth Lajos utcán sétálsz. Az óriási bérpalota sötét földszinti és első emeleti lakásaiban ugyanis ma helyes kis butikok működnek. Füvesített kertről itt sincs szó, de kellemes illattal csapta meg orrunkat az épp virágzó árnyékliliom.
A fekete bogyós borfestőt is megcsodálhattuk itt. Erről a növényről megtudtuk, hogy nagyanyáink még ételfestékként használták bordó nedvét. Sőt, amikor az Amerikába érkező konkvisztádorok felfedezték ezt a növényt,
A Reáltanoda utca felé átsétáltunk a First Site Hotel belső udvarán, ahol az Úttörő Áruház egykori díszkútjának már csak hűlt helyét találtuk, illetve archív képen nézhettük meg. Kár, mert Kovács Margit “világtérképe” érdekes képet fest az 50-es évek erősen szovjet hatású világnézetéről.
A Reáltanoda utcában ma már csak egyetlen díszkörtefa árválkodik. Éppen ezért érdekes tény, hogy anno Zöldkert utcának nevezték, és régen istállók is helyet kaptak itt.
Blaskovich Ernőnek ugyanis az utcában volt palotája. Sétavezetőnk elmesélte, hogy a filmmel ellentétben Blaskovich közel sem volt olyan fess férfi, mint a mozifilmben őt játszó Nagy Ervin. Sőt olyannyira nem, hogy az alacsony Blaskovich, és 16 éves élettársa, a két fejjel magasabb Szabó Karolina együtt sosem lépett ki az utcára.
Az Egyetem tér zsúfolt, zsibongó hangulata után igazi béke szállt meg bennünket, a pálos kolostornak épített papneveldében. Ráadásul, mint egy isteni jelre, pont akkor szólaltak meg a harangok, amikor beléptünk a papi szeminárium kerengőjébe. Hihetetlen élmény volt, ahogy az áhítatos csendet felváltotta a harangzúgás, és hirtelen feltárult előttünk sétánk első igazi kertje. A fű, a falakon égbe futó vadszőlő, az örökzöldek, muskátlik, hortenziák és a középen csobogó kút, a hatalmas madonna szoborcsoporttal igazi paradicsomi hangulatot idézett. Úgy gondolom, pusztán emiatt az egy helyszín miatt is megéri részt venni a sétán.
A belváros egyetlen főúri kertjén is átsétáltunk, de itt ne gondolj semmi exkluzívra. Az V. kerület legnépszerűbb és legnagyobb zöldterülete, a Károli-kert valaha a Károli-palotához tartozott, amit ma Petőfi Irodalmi Múzeum néven ismerünk. Jó ötlet volt két irányból is megnézni a kertet, mert furcsamód eddig nem raktam össze, hogy az egyik kedvenc múzeumom udvara a múltban gyerekkorom egyik kedvenc játszóterének helyszínében folytatódott.
A palota udvarán nem csak most állnak autók, anno is ide parkoltak le a hintókkal. Az kapunál pedig még most is az eredeti faburkolaton lépkedhettünk. Júlia elmondta, hogy a látszat ellenére ezek nem csempék, hanem hosszan a föld alá nyúló farudak, amiket homokba szúrtak le, és a közéjük folyatott szurokkal tettek igazán tartóssá.
Sétavezetőnk a Károli-kert egykori alaprajzát is megmutatta nekünk. A mai elrendezéssel ellentétben, egykor itt minden utat és ágyást vonalzóval húztak. Ezzel szemben ma már inkább egy angol kert benyomását kelti. Az óriási platánokkal és juharokkal körülölelt kert a belvárosi gyerekek egyik legkedveltebb helye a sok játszótér, és az itt lakó nyuszi miatt. A gondos tervezésnek hála a kert azonban meg tudta őrizni főúri hangulatát is. A szökőkút és a középen elterülő virágágyás emlékeztet rá, hogy egy egykori kastélyparkban járunk.
Találhatunk itt egy ginkgo biloba fát is, amiről szintén sok érdekességet mesélt Júlia. A fajt sokáig kihaltnak hitték, Távol-Keleten azonban egész erdőket találtak belőle. Nincs természetes ellensége, és szép levele miatt Európában is újra népszerű lett. Egyetlen szépséghibája, hogy nagyon büdös termést hoz. Ráadásul hiába ültetnek csak hím példányokat, (a kormánypropaganda ellenére)
A Károli-kert után a Nemzeti Múzeum kertjén is átsétáltunk, amit pár éve szépen felújítottak. Itt megtudtuk, hogy a múzeum építésekor a környék olyannyira külvárosnak számított, hogy lépcsőjén eleinte disznók és tyúkok szaladgáltak. Csak az 1860-as években kezdte felvásárolni az itteni telkeket a gazdag arisztokrácia, és vált mágnásfertállyá a mai múzeumnegyed.
A meglátogatott helyszínek közül a Bródy Sándor u. 22. volt az egyetlen olyan lakóház amihez valódi belső keret tartozott, ráadásul nem is akármilyen. Közben besötétedett, de így is láttuk, ahogy
Lenyűgöző látvány lehet az is, amikor virágzás idején pink virágok jelennek meg a törzsén. A lépcsőház különlegessége a kapu fölötti gyönyörűen metszett üvegablak is, amin egy golyónyom és repedés emlékeztet az ‘56-os eseményekre. Állítólag a forradalom első áldozata épp ez előtt a ház előtt esett el.
Utolsó állomásunk a Kálvin téren álló egykori Két Oroszlán fogadó belső kertje volt. A helyen most is étteremként üzemel, ahol limonádéval vendégelték meg kis csapatunkat. A sétát itt fejeztük be egy eperfa alatt iszogatva.
A sötétben már nem láttuk jól, de sétavezetőnk felhívta rá a figyelmet, hogy
A gyönyörű kútra ‘44-ben célba lőttek az oroszok. Csak Száva szobra maradt meg viszonylag épségben, amit később idehoztak.
A séta fárasztó volt, majdnem három óra hosszú, és közben sajnos ránk is esteledett, így a végén már nem láttunk jól minden részletet, de megérte végigjárni ezt a zöld útvonalat. Igaz, kevés olyan kertet láttunk, ami egyszerre titkos is és igazi kert is, de Szekeres Júlia szakértelemmel mesélt történetei az épületekről, illetve növényekről így is lebilincselők és szórakoztatóak voltak.
