HÍREK
A Rovatból

Most kezdődik el az elmúlt 100 év leghidegebb tele, amit meg is jósoltak?

Több előrejelzés is megerősítette még tavaly, hogy az idei év tele lesz az elmúlt száz év leghidegebbike. Utánajártunk, hogy így lesz-e.


A Bácsmegye.hu közösségi rovatában olvasható, hogy a 2016-2017-es télen Európát sarkvidéki légtömegek szelik majd át, és hogy a Nap nem fog sokat előbújni a felhők mögül -  így az utóbbi száz év leghidegebb tele jöhet. Több meteorológiai szolgálat, például Fobos és Accuweather is arra figyelmeztet, hogy az idei tél sokkal zordabb lesz, mint az eddigi hamis előrejelzések.

Ezt a jelenséget El Niño-nak nevezik, és már 1950-től megfigyelik a működését.

Ez a természeti csapás a Csendes- óceán felett fellépő légköri cirkulációval függ össze, ami lényegében a passzát szélrendszerben fellépő zavart jelenti. Változó a megjelenésének gyakorisága, ám amikor megjelenik elsősorban a bolygó hőmérsékleti, és csapadékviszonyaira van főleg negatív hatással.

Például 1997-1998-ban az Amerikai Egyesült Államokban hatalmas pusztításokkal, elsősorban áradásokkal járt ez a jelenség, azonban Ausztráliában és Dél- Kelet Ázsiában ez tűzvészeket okozott. Ezen állítások szerint Európában hatalmas hóviharokra, és áradásokra lehet majd számítani, és az idei tél akár átnyúlhat a tavaszba is.

pexels-photo-38156_1

Magyarországon átlagosan a legnagyobb hidegek az Északi-középhegységben fordulhatnak elő, így az ott élők jobban tarthatnak ettől a jelenségtől, azonban más vidékek sem ússzák meg a fagyoskodást. Főleg Somogy és Zala megyére jellemzőbb, hogy gyakran -20 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet. Azonban

a Tiszántúli területeken a legjellemzőbb a tartósan extrém hideg,

ami azt jelenti, hogy a minimum hőmérséklet -10 Celsius fok alá süllyed, és a napi hőmérséklet a -5 fokot sem haladja meg, valamint legalább öt napig tart.

A témában megkérdeztük Rázsi Andrást, az Eszterházy Károly Egyetem Földrajz- és Környezettudományi Intézet tudományos segédmunkatársát, aki szívesen segített ezen állítások megcáfolásában. Elmondása szerint ugyanis pontos időjárást körülbelül hét napra előtte lehet mondani, aminek a beválása 80-95%-os pontossággal lehet előrejelzést adni 3 napra, persze ez is függ a makroszinoptikus helyzettől  (lásd keretes írásunkat).

Elmondta: lehetséges, hogy tényleg zordabb tél várható idén, mint az eddig megszokottak, de hozzátette, egyik évszakra vonatkozóan sem lehet pontos előrejelzést adni a tudomány jelen eszközeivel. Való igaz, hogy az El Niño-hatással van az időjárásra, aminek következményeit akár itt Európában is érezhetjük, de arra semmi bizonyíték nincs, hogy a Csendes–óceánon tapasztalható hőmérsékleti anomália közvetlen, vagy akár közvetett következménye legyen egy zordabb európai tél.

Makroszinoptikus időjárási helyzetek

Az Európa feletti makroszinoptikus időjárási helyzeteket általánosságban két nagyobb csoportba sorolhatjuk:

1. Zonális makroszinoptikus helyzetek:

Ilyenkor alapjában az Atlanti-óceán felett kialakuló cikloncsaládok határozzák meg kontinensünk időjárását, nyugat-kelet irányú áramlást biztosítva.

Ezzel óceáni eredetű léghullámok áramlanak Európa belseje felé.

2. Meridionális makroszinoptikus helyzetek:

Ezt más néven blocking-helyzetnek is nevezik.

Ebben az esetben anticiklonok blokkolják a nyugat-kelet irányú ciklonális áramlást, így a magasnyomású képződmények hatása érvényesül.

A blokkoló anticiklon (blocking-anticiklon) helyzetétől függően beszélhetünk északi, keleti és déli típusú meridionális időjárási helyzetről.

Az anticiklon északi típus fennálltakor a Brit-szigetek környékén, keleti típus esetén Észak-Európa (Skandináv-félsziget) környékén, déli típus bekövetkeztekor pedig a Kelet-Európai síkság területén található. - https://www.metnet.hu/?m=kislexikon&id=376

Mindezeket egybevetve nem kell rettegnünk az idei téltől, nem biztosak az állítások, miszerint sarkvidékké változna Európa, azonban nem árt felkészülni egy-két melegebb ruhadarabbal. Ezt tapasztaltuk az elmúlt napokban is.

Forrás: www.palettaonline.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:

„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”

A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.

A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.

A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.

A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.

A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.

A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.

Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Leállások jönnek a K&H-nál, ezekre figyelmeztet a bank
A K&H Bank több tervezett karbantartást is tart a hónapban, vasárnap éjjel is lesz pár órás üzemszünet. A leghosszabb, bankszünnapnak minősülő leállás február 28-tól március 1-ig tart majd.


Vasárnap este 22 órakor folytatódik a K&H Bank februári karbantartás-sorozata, amely a hónap során többször is érinti még az elektronikus szolgáltatásokat. A ma éjszakai leállást több másik is követi, köztük két hosszabb, a jogszabályok szerint is bankszünnapnak minősülő szünet.

Február 8-án 22 órától február 9-én hajnali 2 óráig üzemszünet lesz a banknál, amely alatt átmeneti szünetelés vagy lassulás várható a K&H e-bank, a mobilbank, az e-portfólió, az e-posta és az Electra szolgáltatásoknál, valamint a bank weboldalán. Hasonló, üzemszünetnek minősülő karbantartás lesz február 17-én 22 órától február 18-án hajnali 2 óráig is.

Az első bankszünnap február 13-án 23 órától február 14-én reggel 7 óráig tart majd. Ekkor a már említett szolgáltatások mellett a K&H SZÉP Kártya és a 3D Secure biztonsági azonosítás működésében is szünet várható.

A leghosszabb leállás február 28-án 23 órától március 1-jén délután 14 óráig tart majd egy informatikai fejlesztés miatt.

Ebben az időszakban az internetbanki és mobilbanki alkalmazások, valamint az ATM készpénzbefizetési funkció sem működik. Szünetel az azonnali átutalási megbízások indítása és a fizetési kérelmek fogadása is. A bejövő azonnali átutalásokat a bank visszautasítja, azokat a szolgáltatás helyreállása után az indító félnek újra kell benyújtania. Ez a gyakorlat megfelel az Azonnali Fizetési Rendszer működésének, amely technikai hiba esetén visszautasítja a tranzakciót.

A bankszünnapok alatt is elérhető marad a készpénzfelvétel az ATM-ekből, a bankkártyás vásárlás boltokban és online, valamint a bankkártya letiltása a K&H Telecenteren keresztül. Fontos azonban, hogy a betéti- és hitelkártyákat a február 28-i, 23 órakor elérhető egyenleg erejéig lehet majd használni. A leállás ideje alatt sem az egyenleg feltöltésére, sem a kártyalimitek módosítására nem lesz lehetőség, még telefonon sem. A bank felhívja a figyelmet, hogy az online bankkártyás és SZÉP kártyás fizetéseknél, illetve a tranzakciókat megerősítő SMS üzenetek érkezésénél akadozás vagy leállás fordulhat elő.

A bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy a bankszünnapokra eső határidős fizetéseiket, például számlakiegyenlítéseket vagy közterheket, lehetőség szerint még az azt megelőző munkanapon rendezzék. A bankszünnapokra ütemezett rendszeres megbízásokat és csoportos beszedéseket a bank automatikusan a következő munkanapon teljesíti. Azokat az előre rögzített, de még alá nem írt megbízásokat, amelyeket a leállás előtt vittek fel a rendszerbe, a szünet után érdemes újra rögzíteni és aláírni. A tervezett üzemszünetek és bankszünnapok előzetes bejelentése bevett gyakorlat a hazai bankszektorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk