HÍREK
A Rovatból

A háttérből a csúcsra: Ali Hámenei fiát választották Irán új legfőbb vezetőjévé

Modzstaba Hámenei eddig sosem töltött be kormányzati tisztséget, de régóta őt tartották a „köpenyek mögötti hatalomnak”. Az 56 éves férfit az Egyesült Államok korábban szankciókkal sújtotta.


„Allahu Akbar, Allahu Akbar, Hámenei a vezető” – kiáltotta az iráni állami televízió műsorvezetője, miután felolvasta a közleményt, mely szerint Irán Szakértők Gyűlése Modzstaba Hámeneit választotta az ország új legfőbb vezetőjévé – jelentette a BBC.

Modzstaba Hámenei apját, az izraeli-amerikai hadműveletekben megölt Ali Hamenei ajatollahot követi a poszton.

A Szakértők Gyűlésének közleménye szerint a döntést rendkívüli körülmények között hozták meg: „A súlyos hadiállapot és az ellenségek e népi intézmény ellen irányuló közvetlen fenyegetései, valamint a Szakértők Gyűlése Titkárságának irodái elleni bombázás – amely több munkatárs és az őrség több tagjának mártíromságához vezetett – egyetlen pillanatra sem állította meg az iszlám rendszer vezetésének kiválasztási és bemutatási folyamatát.” Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkára hozzátette,

Teherán „ellenségei” azt hitték, az ország „zsákutcába jut” Ali Hámenei halálát követően, de a Gyűlés „Trump lebombázással való fenyegetése” ellenére is kiválasztotta az utódot.

Az 56 éves Modzstaba Hámenei 1969-ben született Mashhadban, Ali Hamenei hat gyermekének másodikaként. Középfokú tanulmányait egy teheráni vallásos iskolában végezte, majd 17 évesen, az Irán–Irak háború idején több rövid időszakban katonai szolgálatot teljesített. 1999-ben a síita teológia egyik fontos központjába, Kom városába ment vallási tanulmányokat folytatni, papi öltözetet azonban addig nem viselt.

Apjával ellentétben Modzstaba többnyire a háttérben maradt. Soha nem töltött be kormányzati tisztséget, nem tartott nyilvános beszédeket, és csak kevés fénykép jelent meg róla. Ennek ellenére régóta keringenek pletykák arról, hogy apja „kapuőreként” komoly befolyást gyakorol.

A 2000-es évek végén a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok – az AP hírügynökség szerint – „a köpenyek mögötti hatalomként” írták le, akit a rezsimen belül széles körben „rátermett és erőteljes vezetőnek” tartottak. Azzal vádolták, hogy beleszólt az elnökválasztásokba, irányította a Baszídzs milíciát, valamint szoros kapcsolatokat ápolt az Iszlám Forradalmi Gárdával.

Az örökletes utódlást korábban mind apja, Ali Hámenei, mind elődje, Ruholláh Khomeini ajatollah élesen bírálta az 1979-es iszlám forradalom által megdöntött Pahlavi-monarchia kapcsán. 2019-ben az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta Modzstaba Hámeneit, mivel apja, az akkori legfőbb vezető kinevezettjeként vagy megbízásából járt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az orosz nagykövet válasza Magyar Péternek: Nem érdemes a magyarokat képzeletbeli orosz fenyegetésekkel ijesztgetni
Jevgenyij Sztanyiszlavov a 2016-os amerikai elnökválasztáshoz hasonlította a kialakult helyzetet. Szerinte a Kreml beavatkozása ugyanúgy kitaláció, mint akkor volt.


Egy Facebook-posztban válaszolt Jevgenyij Sztanyiszlavov, Oroszország magyarországi nagykövete Magyar Péternek, miután a Tisza Párt vezetője arról beszélt, hogy a Kreml beavatkozna a magyar választásokba. A nagykövet szerint a diplomáciai gyakorlat elvileg nem írja elő a nyilvános levelezést pártvezetőkkel, de mivel Magyar nyílt levélben fordult hozzá, kénytelen ugyanígy válaszolni.

Sztanyiszlavov levelében egyetértett a politikussal abban, hogy Magyarország egy szabadságszerető nemzet, amit nem lehet megfélemlíteni, és megemlítette, hogy az ország az elmúlt években sok igazságtalan nyomást kapott az Európai Uniótól. Azt írta:

„Brüsszellel ellentétben Oroszország tiszteletben tartja Magyarország szuverenitását, nem avatkozik be a belügyeibe, és különösen a választási kampányába sem. A választás kizárólag a magyar népé.”

A nagykövet állítása szerint a diplomáciai misszió célja a normális kétoldalú kapcsolatok fenntartása és az orosz állampolgárok érdekeinek védelme, minden más pedig rosszindulatú kitaláció.

Hozzátette, nem érdemes a magyarokat „képzeletbeli orosz fenyegetésekkel ijesztgetni”.

Sztanyiszlavov szerint az ilyen inszinuációkra a nagykövetség sajtószolgálata reagál, amely nem érti, miért használnak nyilvánvalóan hamis információkat választási célokra.

„A jövőben sem fogjuk eltűrni a hamis hírek terjesztését az orosz nagykövetség állítólagos beavatkozásáról a magyar választási kampányba. Biztos vagyok benne, hogy a magyar választók megértik, miért terjesztenek ilyen meséket.

Jól emlékeznek arra, hogy a nyilvánosság előtt felkapott, kitalált »orosz nyom« a 2016-os amerikai elnökválasztás során, 2025 júliusában elhalt, amikor Tulsi Gabbard, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója nyilvánosságra hozta azokat az anyagokat, amelyek bizonyítják a hírszerzési adatok hamisítását és Moszkva szerepének politizálását Donald Trump választási győzelmében” – írta posztjában a nagykövet.

Szerinte a „Kreml keze” Amerikában is csupán a belpolitikai küzdelem banális eleme volt, és Magyar Péternek kell eldöntenie, hogy ezt a „lejátszott lemezt” bevonja-e a kampányba.

A VSquare oknyomozó portál értesülései szerint a Kreml „politikai technológusokból” és GRU-hoz köthető szakemberekből álló csapatot küldött Budapestre, hogy befolyásolja az áprilisi országgyűlési választást. A források a műveletet Szergej Kirijenko, Vlagyimir Putyin első kabinetfőnök-helyettese felügyelete alá sorolják.

A budapesti orosz nagykövetség egy korábbi közösségi médiás bejegyzésben már visszautasította, hogy bármiféle orosz hírszerzői delegáció érkezett volna Budapestre, és „hamis információknak” nevezte az erről szóló értesüléseket.

Magyar Péter a hírekre reagálva a nemzetbiztonsági bizottság haladéktalan összehívását szorgalmazta, és korábban azt írta a Facebookon: „Kádár János óta Orbán Viktor az első, aki behívja az oroszokat a hazánkba.” Magyar állítása szerint „több helyről származó információ” alapján a GRU emberei már hetek óta Budapesten vannak.

A nagykövet posztjában hivatkozott Tulsi Gabbardra, akit 2025 februárjában erősítettek meg a Nemzeti Hírszerzés igazgatói posztján. Gabbard 2025 júliusában valóban nyilvánosságra hozott anyagokat a 2016-os amerikai elnökválasztásba történő orosz beavatkozással kapcsolatba . A közzétett dokumentumok nem támasztották alá egy, a hírszerzési adatokat meghamisító összeesküvés meglétét.

Magyar Péter levele az orosz nagykövetnek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált az orosz nagykövet levelére: Mintha nem is a Kremlben, hanem a Karmelitában írták volna
A Tisza Párt elnöke szerint Jevgenyij Sztanyiszlavov hétfőn is „folytatta a nyílt beavatkozást”. Kijelentette, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja marad, „akár tetszik Oroszországnak és Orbán Viktornak, akár nem.”


Nyilvános üzengetésbe kezdett Magyar Péter és Oroszország magyarországi nagykövete. Ahogy megírtuk, Jevgenyij Sztanyiszlavov a Facebookon válaszolt a Tisza Párt vezetőjének üzenetére, aki arról beszélt, hogy a Kreml beavatkozna a magyar választásokba. Bejegyzésében leszögezte, hogy, „Brüsszellel ellentétben Oroszország tiszteletben tartja Magyarország szuverenitását, nem avatkozik be a belügyeibe, és különösen a választási kampányába sem”. A nagykövet állítása szerint a diplomáciai misszió célja a normális kétoldalú kapcsolatok fenntartása és az orosz állampolgárok érdekeinek védelme, minden más pedig rosszindulatú kitaláció.

Hozzátette azt is, nem érdemes a magyarokat „képzeletbeli orosz fenyegetésekkel ijesztgetni”.

Magyar Péter nem késlekedett sokat a válasszal, ezúttal is Facebook-oldalán üzent. Szerinte Oroszország nagykövete „ma folytatta a nyílt beavatkozást Orbán Viktor kormánya mellett”.

„A nagykövet úr mai állásfoglalását mintha nem is a Kremlben, hanem a Karmelitában írták volna (bár lehet, hogy a kettő ugyanaz?!). Volt itt minden: Magyarország valódi szövetségeseinek gyalázása, brüsszelezés, stb., már csak Soros György hiányzott a nagyköveti nyilatkozatból”

– írta nyílt levelében.

A nagykövetnek címezve a szavait kijelentette: „Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja, és az is marad, akár tetszik Oroszországnak és Orbán Viktornak, akár nem.”

A Tisza Párt elnöke azt is írta, a magyar embereknek és a gazdaságnak szüksége van arra a 8 ezer milliárd forint uniós forrásra, amit álláspontja szerint eddig Orbán Viktor „korrupt kormányzása miatt” nem kapott meg az ország. Ismételten felszólította az oroszokat, hogy tartózkodjanak a magyar választások befolyásolásától. „Bár őszintén szólva, Orbán Viktor nyílt orosz támogatásával és hazánk szövetségeseinek gyalázásával sokat segítenek a magyar embereknek az április 12-i döntésük meghozatalában, és nagyot lendítenek a TISZA kétharmados győzelmi esélyein” – tette hozzá Magyar Péter.

Ahogy arról beszámoltunk, a VSquare múlt héten több európai nemzetbiztonsági forrásra hivatkozva azt írta, hogy a Kreml „politikai technológusokból” és a GRU-hoz kötődő szakemberekből álló csapatot küldött Budapestre, hogy befolyásolják az áprilisi országgyűlési választást, és ezzel Orbán Viktor hatalmon maradását segítsék. A budapesti orosz nagykövetség egy Facebook-posztban tagadta, hogy hírszerzők érkeztek volna Magyarországra.

Magyar Péter a hírekre reagálva a nemzetbiztonsági bizottság haladéktalan összehívását szorgalmazta, és felszólította az orosz vezetést, hogy tartózkodjanak a választások bármilyen befolyásolásától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Olajárrobbanás: rendkívüli ülést tart a kormány, Orbán az orosz energiára kivetett uniós szankciók felfüggesztését kezdeményezi
A miniszterelnök szerint a kőolaj ára Magyarországon is robbanásszerűen emelkedik, „az ukrán olajblokád” pedig már az egész Európai Unió számára fenyegetést jelent. A kormányülést a várható magyarországi üzemanyagár-emelkedés miatt hívta össze, bejelentés várható.


Rendkívüli ülést tart a kormány hétfőn délután, miután az olajárak drámai mértékben emelkedtek hétfőre, ez pedig világgazdasági pánikot okozott. Orbán Viktor reggel már bejelentette, hogy összehívta a védelmi és az energiabiztonsági tanácsot, az ülést követően pedig Facebook-videóban számolt be a fejleményekről.

Elmondása szerint „az ukrán olajblokád” és a közel-keleti háború miatt a kőolaj ára Magyarországon is robbanásszerűen nő. A miniszterelnök állítja, „ebben a helyzetben a Zelenszkij által bevezetett ukrán olajblokád a lehető legsúlyosabb fenyegetést jelenti immár nemcsak Magyarország és Szlovákia, hanem az egész Európai Unió számára”. Úgy véli, a veszély elhárításához két döntésre van szükség.

„Egész Európában felül kell vizsgálnunk, és fel kell függesztenünk minden, az orosz energiára kivetett szankciót. Ezt a mai napon egy levélben kezdeményeztem Ursula von der Leyen bizottsági elnökasszonynál”

– mondta Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette, itthon is lépni kell.

„Itthon pedig meg kell akadályoznunk, hogy a gázolaj és a benzin ára elviselhetetlen szintre emelkedjen. Ennek érdekében ma kora délutánra összehívtam a kormány rendkívüli ülését.”

Orbán Viktor azt is közölte, hogy az ülés után ismét jelentkezni fog, tehát hamarosan bejelentés várható.

Ahogy arról beszámoltunk, a Brent hordónkénti ára hétfő hajnalban rövid időre közel 120 dollárig lőtt ki, majd 105–108 dollár körüli szintre esett vissza. Ettől világgazdasági pánik tört ki, az ázsiai tőzsdék mélyrepülésbe kezdtek, de globálisan, Európában is eladási hullám söpör végig.

Két szomszédos országunk már reagált a várható üzemanyagkrízisre: Szerbiában megtiltották az üzemanyag kivitelét, Horvátországban pedig árstopot vezettek be.

A védelmi és az energiabiztonsági tanács ülése után Szijjártó Péter külügyminiszter is arról beszélt, hogy a közel-keleti háború és a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalának megbénulása miatt drámai áremelkedés fenyegeti Európát, ezért azonnal vissza kell engedni az orosz energiahordozókat az európai piacra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megtiltotta az üzemanyag kivitelét a szerb kormány
Belgrád március 19-ig függesztette fel a kőolaj és az üzemanyagok exportját. A kormány szerint a lépés a belföldi piac védelmét szolgálja.


Rendkívüli ülésen hozott váratlan döntést hétfő délelőtt a szerb kormány: ideiglenesen megtiltotta a kőolaj és minden, motorok hajtására szolgáló üzemanyag exportját. Kommunikációjuk szerint a lépés a belföldi piac védelmét szolgálja a globális piaci zavarok közepette, miután ma világgazdasági pánik tört ki a közel-keleti háború hatására elszálló olajár miatt.

„A tilalom a dízel, a benzin és a nyersolaj exportjára vonatkozik minden szállítási mód esetén március 19-ig, ezt követően hozunk további döntéseket”

– közölte a Mondo hírportál szerint Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter, aki hozzátette, a cél az esetleges hiányok és az árrobbanás megelőzése.

A kabinet január 25-én újabb 60 napra meghosszabbította a kőolajszármazékok árplafonját. Két nappal ezelőtt Aleksandar Vučić államfő igyekezett megnyugtatni a lakosságot, részletes készletadatokat is közölve.

„A polgárok nyugodtak lehetnek, nem lesz hiány kőolajból és kőolajszármazékokból”

– jelentette ki.

Az ellenzék szerint azonban a helyzetet kormányzati mulasztások súlyosbították. Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke drámai helyzetet vázolt:

„A Naftna industrija Srbije (NiS) ma értesítette fogyasztóit, hogy holnaptól nem szállít nekik üzemanyagot. A tartalékok a végükhöz közelednek…”.

Mások rendszerszintű felelősséget emlegetnek. „Január 11. óta tudtunk a szankciókról, és semmi sem történt a megoldás érdekében… Ez maximális felelőtlenség” – fogalmazott Miroslav Aleksić, a Narodni pokret Srbije elnöke.

Az amerikai pénzügyminisztérium csak március 20-ig adott kivételt Szerbiának az orosz olaj beszerzésére, ezután bizonytalan, hogy mi fog történni.

A nyugat-balkáni ország elsősorban a szomszédos Bosznia-Hercegovinába, Montenegróba és Észak-Macedóniába szállít kőolajszármazékokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: