Mintha nem történt volna meg ez a 15 év - ilyen volt a Hurts a Budapest Parkban
Szóval a Hurts valószínűleg az a banda, amiről úgy beszélhetünk, hogy “mindenki ismeri, de senki nem tudja, hogy ők azok”. Nehezen társítunk valódi arcokat hozzá, viszont a slágerek így is önálló életre keltek, akaratlanul szembe-szembejöttek szinte mindenkivel.
A 15 éve megírt Happiness debütlemezük pedig az egyik legjobban teljesítő munkának bizonyult Európa-szerte, és a lehető leggyorsabban törtek a világuralom felé. Korai cikkekben már a Depeche Mode-hoz hasonlították őket zeneileg, illetve képbe került Robbie Williams neve is pár évvel később, ahol az európai legendává válás már adott volt, de valahogy az amerikai siker elmarad.
Mindenesetre, Theo Hutchcraft és Adam Anderson brutálisan tört fel, a következő két lemezük, az Exile és a Surrender is ugyanakkora közönségkedvenc lett. Megjárták magyarországon a Voltot, az EFOTT-ot, és beugrottak 2017-ben a Sziget Nagyszínpadán is utolsó pillanatos helyettesítőként. Viszont a saját headline buli mindig elmaradt, erre pedig 2025-ig kellett várni.
Ez az a pont, ahol már nem lehet elmenni a “oké, itt egy cikkben taglalt szupersztárt kéne látni, miért nem tudunk róla semmit közel 5 éve?” kérdések mellett. A válasz a Faith című lemezt követően a banda felének, Adam Andersonnak a lelkéhez köthető. Az egyik legnagyobb turnéjukat lemondták, hiszen mentálisan rosszul volt a dalszerző-multiinstrumentális tagja a zenekarnak.
Így jutunk el 2025-be, ahol hirtelen felbukkan egy esemény, méghozzá a Budapest Park oldalán, hogy érkezik a Hurts, és ez számomra, mint egyébként rejtőzködő rajongónak a kihagyhatatlan kategória volt. Így állunk tegnap a Hoppá Teraszon, ahol 20 óra 20-kor el is indul az intró, megjelenik az énekes, majd azonnal kapom az új kérdést a mellettem állótól: “Te, hol a másik?”
Adam Anderson úgy tűnik, hogy ebben a tekintetben még mindig nincs 100 százalékos állapotban, és az idei turnén sem vesz részt, egyetlen állomáson sem, ezt egyébként egy Instagram-posztban hozta mindenki tudtára. Talán valahol pozitív, hogy ez a Budapest Parkban összegyűlt tömeget a sikolyok alapján egyáltalán nem zavarja.
Theo és a mögötte lévő zenekar pedig hozza az abszolúte profi hozzáállást.
Ha a köszönöm szócskát valaki túl tudja használni, akkor az maga Theo Hutchcraft, aki konkrétan egyetlen szám után sem hagyta ki a magyarosított hálálkodást. Nehéz hiányt érezni, hiszen a hazai közönség is (meg mindenki más) nagyon régen láthatta a Hurts-t a színpadon, és bár zeneileg valamennyire hiányzott Adam helye a színpadról, ez a bulin magán egyáltalán nem érződött.
A korábban hihetetlen színpadképpel rendelkező banda most talán a Budapest Park teljes szezonjának legkevésbé hivalkodó szettjével érkezett, nem lógtak méteres csillárok a színpad felett, hiányoztak a monumentális díszletek, a túlküldött, modoros dolgok, amiket egyébként a zenekartól megszokhattunk.
Mellettem egy teljesen laikus ember is ámul és bámul a hideg profizmuson, a nap végén pedig a végtermék valóban ennyi:
Meg kell vallani, Theo Hutchcraft világszinten is kiemelkedő énekes pontosság és frontemberség tekintetében. Tetszett az önirónia is, ahol elmondja, hogy rossz a háta, szóval a mai mozgáskultúra az erősen le lesz limitálva a sétálgatás és kézzel hadonászás skálájára, de valójában ez is pont elég volt.
A koncert után végig azon gondolkoztam, hogy házi feladatként írnám fel hazai sztároknak is, hogy toljanak le egy headline turnét showelemek nélkül, pusztán avégett, hogy az éneklés-zenekari teljesítmény szintjére helyeződjön a hangsúly.
A Hurtsről pedig úgy mentünk haza, mintha ez a 15 év meg sem történt volna. Valóban szomorú, hogy ők lettek talán a közösségi média egyik legnagyobb áldozatai, ahol az eltűnést követően egyszerűen nem lehet már akkorában folytatni, mint előtte.
Mindettől függetlenül, egy kicsit újra reménykedni kezdtem, hogy nem kell majd legközelebb hosszú éveket várni a következő bulira, mert amit a jegyvásárló zeneileg kap, az annyira sokat ad, hogy mindig akarunk egy következőt belőle.
