Gyilkosság Minneapolisban – egy videó cáfolja a szövetségi ügynökök magyarázatát
A 37 éves férfit a földre teperték, miután egy tüntetőnek próbált segíteni. A Bellingcat és a New York Times elemzése szerint a fegyverét már a lövések előtt elvették tőle.
Alig öt másodperc alatt legalább tíz lövéssel végeztek szövetségi ügynökök egy földre tepert, 37 éves férfival Minneapolisban szombat délelőtt. A drámai eseményekről készült, közösségi oldalakon terjedő videók azonban komolyan megkérdőjelezik a hatóságok hivatalos magyarázatát.
A felvételek tanúsága szerint az áldozat egy tüntetőnek próbált segíteni, akit az ügynökök lökdöstek és paprikaspray-vel fújtak le. A férfi jobb kezében mobiltelefon volt, amikor őt is lefújták, majd a földre teperték, és többen a földön tartották, mielőtt a lövések eldördültek.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szóvivője és a határőrség vezetője azt állította, a férfi egy 9 milliméteres fegyverrel közelített az ügynökökhöz, hogy végezzen velük. Azt is közölték, hogy a férfinál két tár volt, de személyazonosító irat nem. Ezzel szemben a Bellingcat oknyomozó portál előzetes elemzése, amit a New York Times vizsgálata is megerősített, azt mutatja, hogy az egyik ügynök a földre tepert férfi derekához nyúlva elveszi tőle a fegyverét, és azzal a kezében hátralép, még mielőtt az első lövés eldörrent – írta a Telex. A földön fekvő embert ezután még többször meglőtték.
Tim Walz, Minnesota kormányzója megrázónak nevezte a történteket.
„Ez a szövetségi művelet azonnali leállítást és az ügynökök kivonását követeli meg”
– jelentette ki, miközben Minneapolis vezetői átlátható eljárást és az állami nyomozó hivatal bevonását sürgetik. A szövetségi hatóságok ezzel szemben azzal érvelnek, hogy az ügynök az élete védelmében lőtt, és arról számoltak be, hogy erőszakos bajkeverők jelentek meg a helyszínen, ami később könnygáz és tömegoszlató eszközök bevetéséhez vezetett.
Az eset nem előzmény nélküli: két héten belül ez a második halálos rendészeti ügy szövetségi részvétellel a városban. Január 7-én egy bevándorlási és vámügyi ügynök lelőtte Renee Goodot, amely ügyben a Bellingcat és a New York Times elemzései szintén sorra cáfolták a kezdeti szövetségi állítások egy részét.
A minneapolisi rendőrfőnök közlése szerint a 37 éves áldozat helyi lakos, amerikai állampolgár volt, és engedéllyel tartott fegyvert. Bár több országos lap már Alex Jeffrey Prettiként azonosította, a helyi hatóságok ezt hivatalosan még nem erősítették meg.
Alig öt másodperc alatt legalább tíz lövéssel végeztek szövetségi ügynökök egy földre tepert, 37 éves férfival Minneapolisban szombat délelőtt. A drámai eseményekről készült, közösségi oldalakon terjedő videók azonban komolyan megkérdőjelezik a hatóságok hivatalos magyarázatát.
A felvételek tanúsága szerint az áldozat egy tüntetőnek próbált segíteni, akit az ügynökök lökdöstek és paprikaspray-vel fújtak le. A férfi jobb kezében mobiltelefon volt, amikor őt is lefújták, majd a földre teperték, és többen a földön tartották, mielőtt a lövések eldördültek.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szóvivője és a határőrség vezetője azt állította, a férfi egy 9 milliméteres fegyverrel közelített az ügynökökhöz, hogy végezzen velük. Azt is közölték, hogy a férfinál két tár volt, de személyazonosító irat nem. Ezzel szemben a Bellingcat oknyomozó portál előzetes elemzése, amit a New York Times vizsgálata is megerősített, azt mutatja, hogy az egyik ügynök a földre tepert férfi derekához nyúlva elveszi tőle a fegyverét, és azzal a kezében hátralép, még mielőtt az első lövés eldörrent – írta a Telex. A földön fekvő embert ezután még többször meglőtték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mégsem nevezi meg Zsolti bácsit a Szőlő utcai ügy áldozata
Bangó Sándor attól fél, hogy nincs elég bizonyítéka. Korábban azt állította, hogy Zsolti bácsi egy politikus, és azért nem tett feljelentést, mert a Fidesz volt kormányon.
Habár korábban úgy tűnt, hogy hamarosan a nyilvánosság is megismerheti Zsolti bácsi valódi nevét, most mégis visszakozik Balog Sándor, a Szőlő utcai bántalmazások egyik áldozata.
„Nagyon nehéz ezt leírnom, de egy rossz hírt kell közölnöm veletek” – írta egy TikTok-bejegyzésben Bangó Sándor, a Szőlő utcai ügy sajtóban koronatanúként emlegetett szereplője.
Bejelentette, hogy a „Zsolti bácsival” kapcsolatos ügyet a továbbiakban nem viszi tovább, mert állítása szerint nincs elég bizonyítéka, és tart a lehetséges következményektől.
Ezzel szemben megerősítette, hogy a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója elleni eljárásban továbbra is kitart. Sőt, elmondása szerint már nem csak ő, hanem több más érintett is vallomást tett az ügyészségen.
Bejegyzésében Bangó Sándor azzal kezdte, hogy „előre is bocsánatot kérek mindenkitől, aki bízott bennem és az erőmben”. Azt írja, sok minden történt vele az élete során, és a „Zsolti bácsival” kapcsolatos ügyet nem tudja tovább vinni. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ha nem tudja az igazát megfelelően bizonyítani, annak komoly következményei lehetnek az egész életére.
Leírta, hogy „ez a teher lelkileg túl nagy számomra, és őszintén szólva nem bírom ezt így tovább”.
Ezzel szemben megerősítette, hogy a másik ügyben továbbra is elkötelezett. Közölte, hogy a volt igazgató „ügyében már vallomást tettem az ügyészségen”.
Hangsúlyozta, hogy nem egyedül tette ezt: „nem csak én: több érintett is van, akik szintén megtették a vallomásukat”.
Hozzátette, hogy „ezért ezt az ügyet továbbra is végig fogom vinni a megfelelő hatóságokkal együttműködve”.
A poszt végén Bangó Sándor a követőihez fordult. „Arra kérlek benneteket, hogy bízzatok az időben. Hiszem, hogy előbb-utóbb minden ki fog derülni” – írta. Bejegyzését ismételt bocsánatkéréssel zárta:
„Kérlek, ne haragudjatok rám. Tiszta szívből bocsánatot kérek tőletek”
- írta.
A Bangó Sándorral készült interjút itt olvashatjátok.
Habár korábban úgy tűnt, hogy hamarosan a nyilvánosság is megismerheti Zsolti bácsi valódi nevét, most mégis visszakozik Balog Sándor, a Szőlő utcai bántalmazások egyik áldozata.
„Nagyon nehéz ezt leírnom, de egy rossz hírt kell közölnöm veletek” – írta egy TikTok-bejegyzésben Bangó Sándor, a Szőlő utcai ügy sajtóban koronatanúként emlegetett szereplője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem kell itt a királynőt játszani!” – szólt be a bírónőnek a tárgyalásoní Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki azzal borzolta a kedélyeket, hogy tudomása van tizenhét másik, eltussolt gyilkosságról is. A Kecskeméti Törvényszéken szerdán megkezdődött a 26 évvel ezelőtti, brutális bűncselekmény büntetőpere. A bíróság elutasította a védelem indítványát az eljárás felfüggesztésére, a tárgyalás június 6-án folytatódik – tudósított a helyszínről a 24.hu.
A tárgyalóterembe a büntetés-végrehajtás kommandósai által bevezetett vádlott fülig érő mosollyal, kihúzott mellkassal lépett be. Tagadta a bűnösségét, és a vádiratot „alaptalan mesének” nevezte. „Semmit nem követtem el, úgyhogy nincs mit beismernem. Azt el tudom fogadni, hogy ott dolgoztam a tanyán, de ezt a vádiratot nem, mert ez egy alaptalan mese. Sajnálom azt, ami Till Tamással történt, mert egy szülő sem érdemli meg, hogy így végezzenek a gyermekével” – mondta a férfi.
Ezt követően egy elképesztő történettel állt elő, azt állítva, hogy a hatóságok szemet hunynak más bűncselekmények felett.
„Önök csak egy gyilkosságot derítettek ki, amit általam felderítettek, de a valóságban tizenhét gyilkosságról tudok. Csak a főügyészség és a rendőrség vezetése nem foglalkozik vele, mert ezeket politikai és egyházi tagok követték el” – állította.
Az ügyész a vádirat ismertetésekor a férfi rendkívüli brutalitását emelte ki, és többszörösen minősített emberölés miatt 15 év fegyházbüntetést kért a vádlottra azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadságra.
A tárgyaláson jelen voltak az áldozat szülei is. Az édesanya fia fényképét szorongatta, és megdöbbent a vádlott viselkedésén.
„Láttam, ahogy rám néz és mosolyog. Messze ült tőlem, de átfutott az agyamon, hogyha elérem, akkor lehet, lekevertem volna neki egy pofont. Az sem érdekelt volna, ha úgy visznek el” – mondta az asszony.
Az anya egészségét a tragédia és a 24 éven át tartó küzdelem teljesen tönkretette. Fia szobája a mai napig úgy van, ahogy a fiú az eltűnése napján otthagyta.
A vád szerint a férfi 2000. május 28-án egy bajai tanyára csalta az arra kerékpározó kisfiút, akivel szexuális vágyának elmúltával különös kegyetlenséggel végzett. A fiút egy ácskapoccsal nyolc-kilencszer megszúrta, több csontját eltörte, majd a holttestet egy épület homokos aljzatába rejtette, és a vád szerint pár nappal később lebetonozta a helyiséget.
A férfi korábban, egy tanúkihallgatás során magára vállalta a gyilkosságot, mert abban a hitben volt, hogy a bűncselekmény már elévült. Később azonban visszavonta vallomását, és azóta azt állítja, kényszer és fenyegetés hatására tette azt. Emiatt pótmagánvádas eljárást is indított három rendőrtiszt ellen. Ügyvédje erre hivatkozva kérte a mostani eljárás felfüggesztését, mert ha a katonai törvényszék eljárási hibát állapítana meg, felmerülhet, hogy a beismerő vallomást kizárják a bizonyítékok közül. A bíróság ezt az indítványt elutasította, a férfi fellebbezett a végzés ellen.
A büntetőper június 6-án folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.
„Nem kell itt a királynőt játszani!” – szólt be a bírónőnek a tárgyalásoní Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki azzal borzolta a kedélyeket, hogy tudomása van tizenhét másik, eltussolt gyilkosságról is. A Kecskeméti Törvényszéken szerdán megkezdődött a 26 évvel ezelőtti, brutális bűncselekmény büntetőpere. A bíróság elutasította a védelem indítványát az eljárás felfüggesztésére, a tárgyalás június 6-án folytatódik – tudósított a helyszínről a 24.hu.
A tárgyalóterembe a büntetés-végrehajtás kommandósai által bevezetett vádlott fülig érő mosollyal, kihúzott mellkassal lépett be. Tagadta a bűnösségét, és a vádiratot „alaptalan mesének” nevezte. „Semmit nem követtem el, úgyhogy nincs mit beismernem. Azt el tudom fogadni, hogy ott dolgoztam a tanyán, de ezt a vádiratot nem, mert ez egy alaptalan mese. Sajnálom azt, ami Till Tamással történt, mert egy szülő sem érdemli meg, hogy így végezzenek a gyermekével” – mondta a férfi.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Magyar Péterrel való találkozójáról Ursula von der Leyen: Minden támogatást megadunk Magyarországnak
A Bizottság elnöke rendkívül pozitívnak értékelte a találkozót Magyar Péterrel. Azt írta, hogy „a csapataink szorosan együtt fognak működni egy virágzó Magyarországért a közös, európai otthonunk szívében”.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben egyeztetett a megválasztott miniszterelnökkel, Magyar Péterrel. Az Európai Bizottság elnöke az X-oldalán jelezte, hogy a megbeszélés hangneme kifejezetten pozitív volt.
Ursula von der Leyen nagyon jónak nevezte az egyeztetést, amelynek középpontjában a Magyarországnak szánt, de korrupciós és jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós források felszabadításához szükséges lépések álltak – írta a Portfolio.
Von der Leyen egyértelmű politikai támogatásáról biztosította a leendő kormányfőt, és szoros együttműködést ígért. Azt ígérte, az Európai Bizottság támogatni fogja Magyarországot abban, hogy orvosolni tudja a fennálló problémákat, és ismét magáévá tegye az európai értékeket.
„A csapataink szorosan együtt fognak működni. Egy virágzó Magyarországért a közös, európai otthonunk szívében” – zárta bejegyzését.
Magyar Péter szintén pozitívan értékelte a találkozót, amelyet „rendkívül konstruktívnak és eredményesnek” nevezett. Bejelentette azt is, hogy a május 25-i héten visszatér Brüsszelbe, hogy már hivatalban lévő miniszterelnökként megkössék a pénzek felszabadításáról szóló politikai megállapodást.
A tét jelentős, a befagyasztott források összege nagyjából 17 milliárd euró. Ennek legsürgősebb eleme a körülbelül 10 milliárd eurós helyreállítási alap, amelynek jelentős részét Magyarország elveszítheti, ha augusztus végéig nem teljesíti a szükséges reformokat és nem nyújt be érdemi kifizetési kérelmet. A pénzek megérkezésének feltétele az úgynevezett szupermérföldkövek teljesítése, amelyek többek között az igazságszolgáltatás függetlenségét és a korrupcióellenes garanciákat érintik.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben egyeztetett a megválasztott miniszterelnökkel, Magyar Péterrel. Az Európai Bizottság elnöke az X-oldalán jelezte, hogy a megbeszélés hangneme kifejezetten pozitív volt.
Ursula von der Leyen nagyon jónak nevezte az egyeztetést, amelynek középpontjában a Magyarországnak szánt, de korrupciós és jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós források felszabadításához szükséges lépések álltak – írta a Portfolio.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Marci élő adásban darálta le a közmédiába szóló meghívóját
Szerinte gerinces ember nem megy el abba a közmédiába, ami 16 éven keresztül mérgezte az emberek gondolkozását. Arra kérte az ott dolgozókat, hogy végre számoljanak el azzal, amit az elmúlt másfél évtizedben tett a csatorna.
Gulyás Márton a Partizán szerdai élő adásában arról számolt be, hogy 11 év óta először meghívták a közmédiába, pontosan az M5-csatorna Ez itt a kérdés című műsorába.
A Partizán vezetője úgy véli, hogy a közmédia számos alkalommal terjesztett róla, a Partizánról, vagy hozzá köthető személyekről hamis állításokat, és szerinte nem tett eleget az MTVA törvényi kötelezettségének a kiegyensúlyozott tájékoztatásról, és a kultúra gondozásáról.
„Április 12. óta láthatóan megpróbálkoznak valamiféle korrekcióval” - legalábbis ezzel tudta megmagyarázni azt a meghívót, ami nemrég érkezett hozzá.
Az újságíró viszont egyértelművé tette, hogy „élő ember, akinek van gerince, lelkiismerete, vagy szakmai öntudata” nem fogad el meghívást
„abba a közmédiába, ami az elmúlt 16 évben úgy, és abban a formában működött, amit most itt nem akarok tárgyalni.”
Majd azt mondta, hogy amíg a közmédia nem vonja le a megfelelő konzekvenciákat, addig a meghívásnak egyetlen lehetséges kezelése van. Majd ezután ledarálta a papírt.
A Partizán vezetője ledarálja a közmédiába szóló meghívóját: