News here
hirdetés

HÍREK

Minden utast kötelezően tesztelnének repülés előtt, aki kockázatos országból utazik

A tervet kidolgozó szakmai szervezetek szerint minél előbb szükség lenne hasonló programra, hogy a karácsonyi időszakban már biztonságosabban lehessen utazni.

Link másolása

hirdetés

Egységes EU-s tesztelési rendszert dolgozott ki a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI), az Airlines for Europe (A4E) lobbiszervezet és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a kötelező karantén és utazási korlátozások kiváltására - írja az Airportal.

A három testület korábban arra kérte az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent, hogy személyesen győzze meg az európai közösség kormányfőit az egységes EU-s tesztelési szabályok bevezetéséről. A szervezetek ki is dolgozták a teszteles keretrendszerét, amelynek lényege, hogy

minden utast közvetlenül a repülés előtt, a repülőtérre való belépés előtt, lehetőleg a légikikötőben teszteljenek le, az eredményt pedig legkésőbb 1 órával a járat indulása előtt kapják meg az utasok.

A javaslat szerint minden országban egységes, piros, zöld és sárga szín alapján sorolnák be az országokat a járványügyi kockázat szerint. A kötelező tesztelést azonban csak a piros besorolású országoknák írnák elő, a zöld és a sárga zónába tartozóknál nem.

hirdetés

A szervezetek szerint fontos lenne, hogy a tesztelési programot az állam finanszírozza, vagy megfizethető legyen az utasok nagy tömegei számára. Úgy gondolják,

ez a protokoll biztonságosabbá tenné az utazást, csökkentené a fertőzés terjedésének kockázatát, és visszaállítaná az emberek bizalmát a repülés iránt.

A tesztelést szerintük minél hamarabb be kellene vezetni, hogy egyrészt a közelgő karácsonyi időszakban már könnyebben lehessen repülni, és megkönnyítsék a családi összejöveteleket, másrészt ennek révén a turizmus is fellendülhetne. A szakmai szervezetek szerint ugyanis

fontos lenne, hogy az emberek újra szabadon és biztonságosan utazhassanak, a légközlekedési összeköttetések pedig helyreálljanak Európában. Mint írják, "meg kell tanulnunk együtt élni és utazni ezzel a vírussal".

Címképünkön: koronavírusteszthez szükséges mintavételre készül egy védőöltözetet viselő egészségügyi dolgozó a brüsszeli repülőtér bejáratánál felállított tesztközpontban 2020. szeptember 14-én.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Orbán Viktor grimaszai sokszor érdekesebbek voltak az ellenzéki hozzászólások alatt, mint maguk a beszédek
Az arckifejezések alapján a miniszterelnök nem vette véresen komolyan a neki címzett üzeneteket.

Link másolása

hirdetés

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, megtartotta az őszi parlamenti ülésszak első beszédét Orbán Viktor.

A beszéd után az ellenzék vezető politikusai reagáltak a miniszterelnök beszédére. Nem meglepő módon a Párbeszéd, a Momentum, az LMP vagy épp a Mi Hazánk képviselői különböző kritikákkal illették Orbán gondolatait a szomszédban zajló háborúról vagy épp a brüsszeli szankciós politikáról.

Többször Kövér Lászlónak kellett rendre utasítani a fideszes képviselőket a bekiabálások miatt – írja az RTL.hu.

A csatorna egy videóban össze is szedte azokat az arckifejezéseket, amiket Orbán Viktor vágott a beszédek alatt.

hirdetés
Az ellenzéki Gurmai Zita és Szabó Tímea megszólalásai mosolyt csaltak a miniszterelnök arcára, de Lukács László György a Jobbik országgyűlési képviselőjének mondandóját is fejrázás kísérte.

Összességében elmondható, hogy a grimaszok alapján Orbánt nem hatotta és nem is rázta meg különösebben az ellenzéki kritika.

Orbán Viktor grimaszai az ellenzéki beszédek alatt
/div>


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Szja-mentességgel ösztönöznék a 30 alatti nőket a gyerekvállalásra
Ha egy nő vállalná, hogy 25 és 30 éves kora között szül, kitolnák az szja-mentességét.

Link másolása

hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben Duró Dóra családpolitikai kritikájára válaszolva emlékeztetett arra, hogy idén 670 milliárd forint személyi jövedelemadót fizettek vissza a családoknak. Szerinte a családi adókedvezmény, illetve a nyugdíjon kívül bármilyen juttatás inflációhoz kötése – a szankciós politika okozta infláció mellett – azonos lenne a biztos államcsőddel. Szólt arról is, hogy decemberben véglegesítik a következő évi költségvetést és akkor lesznek újabb családpolitikai intézkedések.

Példaként említette, hogy terveik szerint lesz olyan intézkedés, ha valaki már betöltötte a 25. életévét és már nem jár neki az szja-mentesség, de vállalja, hogy szül egy gyermeket 25 és 30 éves kora között, akkor 30 éves koráig tovább élvezheti az adómentességet.

A hétfői parlamenti ülésen az ellenzék politikusai egyebek mellett a jelentős infláció miatt ostorozták a miniszterelnököt, aki visszautasította, hogy a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége választási osztogatás lenne, bár ezt konkrétan nem is rótták fel neki.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Lelőtte katonai parancsnokát egy orosz férfi Szibériában
A besorozott katona közölte: ő nem fog harcolni Ukrajnában.
Fotó: MTI/AP - szmo.hu
2022. szeptember 26.


Link másolása

hirdetés

Egy orosz férfi lelőtt egy helyi katonai parancsnokot Szibériában, miután közölte vele, hogy nem hajlandó harcolni Ukrajnában – írja a The Guardian cikke alapján a 24.hu.

Az incidens Irkutszk régiójában, a 85 ezres lakosságú Uszty-Ilimszk városában történt. Az esetről videófelvétel is készült.

Ezen az látszik, hogy az elkövető közvetlen közelről nyit tüzet a parancsnokra, a lövöldözést hallva pedig többen kirohannak a teremből.

Arról ellentmondásosak a hírek, hogy a meglőtt férfi meghalt-e. Egyes információk szerint hordágyon vitték el az épületből, de azt többen megjegyzik, hogy nem mozgott.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Orbán Viktor Kálmán Olgának: „Továbbra is maradjanak az árnyékban”
A miniszterelnök szerint 2002 és 2010 között a napon volt, le is égtek.

Link másolása

hirdetés

A Parlamentben Orbán Viktor beszéde után elkezdődtek az ellenzéki hozzászólások amiről mi is írtunk, ahogy a miniszterelnök reakcióiról is a beszédekre.

A felszólalók közül Kálmán Olga a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője úgy fogalmazott: Orbán tönkretette a forintot. Háború még egyáltalán nem volt, amikor már 350 forint felett volt az euró – mondta. A DK képviselője szerint szinte sehol a világon nem drágultak annyira az élelmiszerárak, mint nálunk. „Meddig folytatják az élelmiszerárak emelését?” – kérdezte a miniszterelnöktől.

Válaszában Orbán azt mondta: akkor lesz vége az élelmiszerár-növekedésnek, amikor eltörlik a szankciókat – idézi a Telex.

Felidézte, hogy volt olyan idő 2010 előtt, amikor 1,1 millió jelzálog-hitel volt, és ennek nagy része svájci devizában, ami tönkretette az embereket. Azt javasolta a DK képviselőjének, hogy óvatosabban rója fel a forintot, ami szerinte automatikusan gyengül, ha a dollár erősödik az euróval szemben.

hirdetés

Kálmán Olga ezzel szemben úgy gondolja, hogy akkor lesz vége az élelmiszerár-növekedésnek, amikor Orbán Viktor kormányának is vége lesz. Ezért alakított a DK árnyékkormányt, amellyel azt ígérte, kihúzzák az országot a megélhetési válságból.

„Nehéz úgy egymásra figyelni, ha közben kilövik az ember szemét” – reagált a miniszterelnök, utalva a 2006-os őszi zavargásokra és az akkori kormány helyzetkezelésére. Szerinte a mostani ellenzéknek 2002 és 2010 között volt alkalma vezetni az országot.

„Amikor volt lehetőségük, nem árnyékban tehették, jól le is égtek. Továbbra is maradjanak árnyékban”

– riposztolt Orbán Viktor.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: