„Mikes elvtárs, maga olyan jó káder, legyen munkásőr!” – Majláth Mikes László humoristának új kötete jelent meg

Bizonyos szempontból hálátlan a kabarészerző sorsa: a jó poénokért a színészek aratják le a dicsőséget. Sokan nem is sejtik, hogy amikor Kern Andráson, Bajor Imrén vagy akár Hernádi Juditon nevetnek, az örömteli percekben milyen oroszlánszerepe volt Majláth-Mikes Lászlónak, akinek a napokban jelent meg legújabb kötete Dollár a zokniban címen.

- Ha jól tudom, már a születésed is humorosra sikerült.

- 1950-ben minden gyerek, aki május 1-én született, 500 forintot kapott ajándékba. Az akkoriban egy havi fizetésnek felelt meg. Én viszont május 2-án, hajnali kettőkor láttam napvilágot. Két órát késtem.

Apám egész életében szidott miatta.

De ha már a születésemnél tartunk, kapcsolódik hozzá még egy sztori. Május volt, meleg. Akkoriban lehetett „Mirelite” (sic!) néven kapni fagyasztott málnát. Apám vett egy dobozzal, hogy bevigye anyámnak.

A melegben elkezdett olvadozni. Apám, kezében a csöpögős málnával, a kórterem küszöbében megbotlott. A málnás doboz anyám ágyára repült. Anyám épp engem szoptatott. A piros lé mindent összefröcskölt, a hófehér lepedő, hófehér takaró és a hófehér pólya is olyan lett, mintha egy véres gyilkosság helyszíne volna.

- Az idei év több szempontból is fontos számodra...

- Idén töltöm a 70-et, és 1945-ben, 75 éve alapították a Ludas Matyit, ahol nagyon sokat dolgoztam. Gábor Andor lett a főszerkesztője, aki Moszkvából jött haza, régi kommunista volt, meg is sértődött, amiért Rákosi ilyen munkát bízott rá, mint egy vicclap szerkesztése.

Összehívta az összes akkori humoristát és karikaturistát, és kérte, hogy másnapra írjanak cím ötleteket. Volt ott minden féle javaslat: Vitriol, Csip-csip csóka, satöbbi. Gábor Andor közölte velük: ez mind nagyon jó, de Ludas Matyi lesz.

Jó választás volt, mert Ludas Matyi egy vicces irodalmi alak, aki ráadásul háromszor veri vissza a kizsákmányoló földesúron a sérelmeit, tehát politikailag is jól feküdt. Két másik vicclap is megjelent 45’-től. A Szabad Száj a kisgazdáké volt, a Pesti Izé pedig amolyan pikáns humort képviselt.

1945 után még olyanok is írtak a Ludas Matyiba, mint Illyés Gyula, Márai Sándor, vagy Királyhegyi Pál.

Utóbbiról csak annyit, hogy amikor a háború előtt hazajött, először munkaszolgálatos volt, azután Auschwitzba került.

- Híres mondása volt, hogy hazajöttem Amerikából, és még pont elértem az utolsó vonatot Auschwitzba.

- Igen. Írt 45’-ben egy könyvet, az volt a címe: „Nem mindenki halt meg”. Humoros könyv a lágerekről. Kiadták, de érthető módon nem volt sikere. Én fönt, a Széchenyi Könyvtárban olvastam, mert azóta sem nyomták újra. Egy könyvkiadó barátomnak ajánlottam, de nem merte megjelentetni.

Aztán a kommunisták kitelepítették, és a barátainak csak nagy nehezen sikerült elérnie, hogy hazajöhessen. Az anekdota szerint a bűne az volt, hogy írt egy táviratot:

Joszif Visszarionovics Sztálinnak, Moszkva. A rendszer nem vált be. Tessék abbahagyni! Királyhegyi.

- Kanyarodjunk vissza hozzád. Te tulajdonképpen beleszülettél a kabaréba, hiszen apukád Mikes György maga is ismert, népszerű humorista volt.

- Igen, és 1951-től a haláláig, 1986-ig a Ludas Matyi munkatársa volt. 57 évesen halt meg, rákban. Akkor már főszerkesztő helyettes volt a Ludasnál.

A humoristák általában búskomor emberek, én is, már csak a betegségemből kifolyólag is –erről majd még mesélek. Apám azonban kivétel, ő mindig nagyon jó kedélyű ember volt. Dőltek belőle a vicces történetek.

Nagyon ellenezte, hogy újságíró legyek. Van 20 ismert újságíró, aki jól él, a többi 2000 nyomorog, és elnyomva érzi magát és boldogtalan.

Nem ígértem neki semmit. A Ludas Matyi főszerkesztője akkoriban Tabi László volt, a helyettese Földes György. Gyuri bácsi atyai jó barátom volt, hozzá fordultam, hogy szerezzen be valahova újságírónak. Ő ismerte Lakatos elvtársat, aki az MSZMP KB agitációs propaganda osztályának, az APO-nak volt a vezetője, ezért úgy hívta mindenki, hogy Lakatos apó.

Ő beszerzett engem az MTI-hez, ahol 10 évig voltam újságíró. Unalmas cikkeket írtunk külföldre. Nagyon sok időm volt, úgyhogy munkaidő alatt egyfolytában gépeltem, ontottam az írásokat. Megjelentem a Magyar Ifjúságban, a Nők Lapjában, a Családi Lapban, a Lakáskultúrában, a Karavánban. Úgy, hogy ezeknél a lapoknál nem ismertem senkit, csak postán elküldtem nekik a cikket, ők pedig leadták.

- Amit nem tudtam rólad, és csak most, az interjúra készülvén szembesültem vele, hogy elvégezted a jogot.

- Elvégeztem. Utáltam. Egyszer sem buktam meg, de a végén azt mondtam, hogy én nem szeretnék bíró lenni, aki elítél másokat, de jól kereső ügyvéd sem, aki megvédi a gazembereket. Ezért az államigazgatásban helyezkedtem el. A Belügyminisztérium Tűzoltóság Országos Parancsnokságán lettem kiemelt jogi főelőadó.

A Tűzoltóságnál én voltam az egyetlen, aki nem volt párttag, és nyomás alá helyeztek, hogy lépjek be. Egy módon tudtam kitérni a kérés elől: beadtam a felmondásomat. Ezután kerültem a már említett MTI-hez. Alig kerültem be, hívatott a főszerkesztő és azt mondta:

Mikes elvtárs, maga olyan jó káder, legyen munkásőr!

Majdnem lefordultam a székről, de végül azt mondtam, a katonaságnál megfogadtam, hogy nem fogok a kezembe többé fegyvert.

Mert hogy közben még elvittek egy évre katonának is. Nem voltam jó baka, csak azt csináltam meg, amit nagyon muszáj volt, de azt is ellezserkedtem. A többiek szidtak, hogy csináljam jól, mert akkor több szabadidőnk lesz. De megmondtam, hogy nem érdekel a szabadidő. Az a 11 hónap eltelik akkor is ha, jó katona vagyok, akkor is, ha rossz.

Én voltam az egyetlen, aki rang nélkül szerelt le. A vicc azonban az, hogy amikor a tűzoltósághoz kerültem, ott százados lettem, amit elismert a honvédség is, így ott is századossá váltam. Az MDF-es Für Lajos honvédelmi miniszter főhadnaggyá, a szocialista Keleti György honvédelmi miniszter pedig századossá léptetett elő.

De amikor 50 éves lettem, akkor leszereltek, le kellett adnom a katonai felszerelésemet, így azóta obsitos vagyok.

- Hogy kerültél a Rádiókabaréba?

- A Rádiókabaré úgy jött, hogy még a régi Magyar Hírlaphoz beajánlott Dallos Jenő karikaturista. Akkor már mindketten az Árkus József féle Új Ludasnál dolgoztunk.

Gádor Iván, a kor egyik legnagyobb újságírója szerkesztette a 7. oldalt, ahová Kis Jánostól kezdve Moldován át a Tölgyessy Péterig mindenki írt. Attól kezdve több mint tíz éven keresztül minden pénteken megjelent a Vitriol nevű rovatom.

Akkor volt, hogy az MDF ki akarta piszkálni Hankiss Elemért és Gombár Csabát a tévé és a rádió elnöki székből. Én pedig írtam belőle egy anyagot az újságba „Hankiss az inkvizíció előtt” címmel. Akkoriban Farkasházy Tivadar volt a Rádiókabaré főszerkesztője, olvasta az írást és felhívott:

„Lacikám, ez egy kabaré jelenet!”

Felvették, leadták és attól fogva rendszeresen írtam a Rádiókabarénak.

Két sorozatot emelnék ki a műveim közül. Kern András adta elő a „Csókolom, anyuka!” monológokat – Andrásnak egyébként házi szerzője lettem a kabarénál. A másik pedig a Géza és Gizus, amit Kállai Ferenc és Tábori Nóra adtak elő.

- Az utóbbi sikerét jól mutatja, hogy a 2000-es évek elején a Szegedi Vadasparkban volt egy majom pár, akik a Géza és Gizus nevet kapták.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam.

- Tegyük hozzá, hogy az írások mellett sokszor műsorvezetője is voltál a Rádiókabaré adásainak, Trunkó Barnával párban.

- Igen. Én úgy voltam Barnával, ahogy apám Somogyi Pállal. Ő volt a legjobb barátja és fellépő társa. Úgy hívták magukat, hogy Miki és Somi.

- Hogy kerültetek párba Barnával?

- A Rádiókabaréban akkoriban tartottak brainstormingokat, hamar kiderült, hogy Barnával egy hullámhosszon vagyunk, és Farkasházy javasolta, hogy dolgozzunk együtt. Azóta is nagyon jóban vagyunk. Bár Barnával ellentétben én múlt szeptember óta nem írok már a Hócipőbe.

- Miért?

- Több mint 20 évig dolgoztam ott, kicsit elfáradtam.

- Hol olvashatunk még?

- A Népszavánál vagyok külsős, ahol sajnos a külsősöknek nem tudnak fizetni. Dolgozom a Balatonkenesei Hírlapnál, és mivel ingyenes a lap, nem kapok egy fillért onnan sem. Csak az a szerencsénk, hogy a feleségemnek jó nyugdíja van. Elvegetálunk.

Azt is el kell mondjam egyébként, hogy balszerencsét hozok, ahová lépek, ott fű nem terem.

Elkezdtem írni a Ludas Matyinak. Akkor már Árkus József szerkesztette. Ez a fajta Ludas Matyi 1990-ben megszűnt.

Akkor jött az Új Ludas, amit szintén Árkus szerkesztett. Három évig bírta. Sajnos a cégek nem szívesen reklámoznak humoros lapban, tévesen azt hiszik, hogy ha humoros újságban reklámoznak, ők is viccessé válnak.

Akkor átkerültem a Kurír Elefánthoz, amit Föld S. Péter és Krenner István szerkesztett. Amikor 1998-ban először hatalomra kerültek a fideszes fiúk, akkor az első intézkedésük volt – nem túlzok – megszüntetni a Kurírt.

Utána kerültem az Úritök című vicclaphoz, amire senki nem emlékszik, mert az is megszűnt.

Jött a Pesti Vicc. Kalmár Tibor a tévés kabaréműsorok és a Vidám Színpad rendezője alapította a lapot.

Aztán a Rádiókabaréhoz kerültem, ahonnan Farkasházyt politikai okokból hamarosan kigolyózták. Utána voltak mindenféle vezetőváltások.

Jelenleg Fábry Sándor gyártja, Sinkó Péter a főszerkesztő. Ennek a mai kabarénak a fő oszlopai a standupos fiúk, akiket amúgy szeretek, de úgy teremnek mostanában, mint a gomba. A kabaréból kiszorultak a jelenetek, márpedig én jeleneteket írtam.

A színészek is sajnálják, hogy nem szerepelhetnek a kabaréban, pedig 8 stand upos egymás után az unalmas.

A Sas féle Mikroszkópra is írtam, az is megszűnt, ahogy a Bodrogi-féle Vidám Színpad is.

- Említetted a betegségedet...

- Meg is jelent róla egy könyvem: Egy depressziós humorista vallomásai. Ebben sokat mesélek a mániás depressziómról, amire azt mondják, egy bipoláris állapot.

Ez azt jelenti, hogy depressziós vagyok hónapokig. A depressziót mindenki tudja, micsoda, de a mánia részét nem értik. A mánia azt jelenti, hogy folyamatosan pörgök. Sokat beszélek, mint ahogy most is, rohangálok, ügyintézek. Múlt héten megcsináltattam a 20 éve nem működő ébresztőóránkat. 5-6 órákat alszom, és reggeltől éjfélig nyüzsgök. Én sem tudom megmagyarázni, hogy miért.

- És írtál egy könyvet...

- Az a címe, hogy Dollár a zokniban, alcíme: Humoros XX. század. Az előszót Gálvölgyi János írta, a borítón Krenner István karikatúrája látható.

Szörnyű volt ez a század, de azért voltak vidám pillanatai is. A könyv kor és kórkép. Három síkon mozog. Az első az a XX. század összes humoristájának élete, halála és művei Nagy Endrétől a mai stand uposokig.

A második szintje családtörténet a dédszülőktől a dédunokáktól, 1900-tól – akkor született a nagymamám – napjainkig.

A harmadik sík az a XX. század második felének történelme retró szavakban elmesélve. Kredenc, sparhelt, kombinált szekrény, falikút, verklis. A régi csokik, cigik.

A végére még talán annyit, hogy nem csak a mosónők, a humoristák is korán halnak. Apukám, Mikes György 56 évesen halt meg. Szerzőtársa, Somogyi Pál 59 évesen. Ősz Feri 47 évesen, tüdőrákban. Komlós János, aki minden este egy üveg konyakot megivott, 58 évesen. Soós András, aki a híres Csehov paródiát, a Vánnyadt bácsit írta, 63 éves korában ment el, Árkus József, aki maga volt az élet császára, agydaganatot kapott és 62 évesen hagyott itt minket. Hofi 66 éves volt, Boncz Géza 56. Úgyhogy én a 70 évemmel matuzsálemnek számítok.

És még valamit: apukám 1978-ban, én 1997-ben kaptam Karinthy-gyűrűt.

Így én vagyok az egyetlen az országban, akinek két Karinthy-gyűrűje van.

A fotókat Majláth Mikes László bocsájtotta rendelkezésünkre.

Kiadó:Kossuth Kiadó Zrt.

Oldalak száma:224

Borító: FÜLES

KARTONÁLTSúly: 270gr

ISBN:9789635440733

Nyelv: MAGYARKiadás éve:2020