ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Miért fontos, hogy akartak-e bennünket a szüleink?

Mikor családunk történetét vesszük számba, ne ragadjunk meg az évszámoknál, hanem a sorsok üzenetét is vegyük észre, mert ez a mi egyedi örökségünk.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része, és mindenkire tartozik.

Hamarosan megrendezik a XXIII. Budapesti Pszichológiai Napokat, amelyet szokás a pszichológia fesztiváljának is nevezni, és amely szervezését a Pszinapszis biztosítja. A sokszínű, laikusoknak és szakembereknek is egyaránt izgalmas programsorozat azonban nem csak a semmiből érkezik, ugyanis a szervezők évről-évre kényeztetik a pszichológia szerelmeseit ízelítőkkel, értékes előadásokkal. Nemrég a Pszinkronban nevet viselő gálaesten

Orvos-Tóth Noémi, klinikai szakpszichológustól hallhattunk érdekes és sokak életében fellelhető jelenségekről, a transzgenerációs családi örökségről, amely tulajdonképpen a felmenőinktől érkező, sokszor tudattalan üzenetek, hiedelmek, átruházott gondolkodásmódok.

Mit üzentek az elődeink a sorsukkal? Mik a hitvallásaik? Mik a családi elvárások, és mit kaptunk vagy éppen nem kaptunk meg alanyi jogon gyerekként? Mert ezek az üzenetek ott vannak az életünkben, és ha tetten érjük őket, önmagunkat és saját viselkedésünket fogjuk tisztábban látni. Bár a sokrétegű előadás több, transzgenerációs hatásra is kitér,

jelen cikk a nem kívánt gyermeklét nehézségeire fókuszál.

Talán nem is gondolnánk, de

egy pszichológus első kérdései között rendszerint előfordul, hogy vágyott gyermek volt-e a kliens.

Számítottak-e az érkezésére? Sőt, ha valaki elkezd gondolkodni azon, hogy nála hogy volt ez, akkor arra is érdemes törekedni, hogy nem csak ő, hanem a szülei és nagyszülei esetében hogy alakulhatott a gyermekvárás? De vajon miért is lehet olyan fontos ez a kérdés?

Mindenkinek van egy története az élet indulásáról, de ez nem mindenkinek egy pozitív, boldog történet. A nem kívánt gyermeklét már Ferenczi óta fontos téma a pszichológiában. Ugyanis

nem vágyott gyerekként a világra érkezni egy olyan teher, amely akár életutakat is befolyásolhat.

Kutatások szerint ez a teher számokban is megmutatkozik, ugyanis azoknak a babáknak, akiket az édesanyjuk el akart vetetni életük kezdetén, rendszerint alacsonyabb születési súllyal jönnek világra az átlagosnál, később pedig a kapcsolataikban válik hátránnyá a nehéz kezdés, ugyanis a nem kívánt gyerekek gyakrabban válnak kiközösítetté, párkapcsolataikban pedig sokszor labilisak. Hogy miért?

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a terhességek 1/3-a ma nem kívánt terhesség. Pedig ha valaki váratlanul esik teherbe, az egy igazán komoly stresszhelyzet. Ezer kérdés és kétség merülhet fel ilyenkor, mert egy kisgyerek vállalása örökre megváltoztatja az életet: „Mit csináljak? Mi lesz most? Nincs még itt az ideje! Akarom, de nem tőle!” És így tovább... Pedig ha az édesanya stresszben van, akkor azt a gyermek is átéli, ugyanis befolyásolja a baba agyi fejlődését.

Azt gondolnánk, hogy egy gyermek az első éveiben nem emlékszik semmire, de a kutatók már tudják, hogy a gyerek bizony nagyon is tárolja a vele történteket.

Nem szavak, hanem érzések és sejtek szintjén marad a nem kívántság élménye. És ezért van az, hogy a terápiák során nem egyszer fordul elő, hogy a családi múlt felgöngyölítésekor kiderül, hogy korábbi felmenők törvényen kívüliek, nem kívántak voltak, vagy a kliens maga stresszel telített világba született bele.

Ha valakinek még mindig kétségei támadnának a korai élmények jelentőségeivel, gondoljunk csak a simogatásra! Az idegrendszer ugyanabból a csíralemezből alakul ki, mint a bőrünk. Egy csecsemő fejlődéséhez a simogatás, ölelgetés pedig igencsak elengedhetetlen.

De mikor képes egy szülő a simogatásra, a szeretet őszinte átadására?

Mikor a szülés harmonikusan történik meg az életében, és nincsenek benne ambivalens érzések a gyermek irányába. Arról nem beszélve, hogy kutatások bizonyítják, hogy a nem kívánt terhességek gyakrabban fordulnak elő azoknál, akik maguk is ilyen körülmények között születtek. Nem csoda hát, ha egy nehezített születési múlttal rendelkező anya maga is nehézségekkel küzd a váratlanul érkező gyermekéhez való kapcsolódásban.

A pszichológus gyakorlatban ha egy személy kötődési, kapcsolódási gondokkal érkezik, nagyon gyakran lehet a fentiekhez hasonló élettörténetekkel találkozni. Ugyanis

ha egy kisgyerek nem hiszi el, hogy helye van a világban, hogy jó, hogy ő a világra érkezett, akkor nehezebben tud később pozitív és harmonikus szeretetkapcsolatokban létezni.

Ha valaki az élete első pillanatától azt éli meg, hogy nem kell, hogy nem jó az, ami ő, és ha ez az alapélménye, akkor nagyon nehezen tudja majd ezeket az érzéseket felülírni. Nehezen fogja felfogni a másoktól érkező szeretet jelzéseit, mert nem tud mit tenni azzal az élménnyel, hogy őt valóban, tiszta szívből akarják. Orvos-Tóth Noémi példaként hozza annak a nőnek az esetét, akinek bár mindene megvolt külsőleg és képességekben, hogy kiegyensúlyozott élete legyen, de mégis képtelen elviselni azt, ha dicsérik. Rosszul lesz a dicsérettől, mert az ő énképébe csakis a kritika fér bele. A szidás a világ rendje számára, beleillik a személyiségébe, mint egy aprócska puzzle darab. Nála az édesanyja és nagyanyja, de ő maga is nem kívánt gyerek volt, így mintaként adódott tovább a hibás létezés élménye.

Kérdésként merülhet fel bennünk, hogy vajon mit tehet az, aki valóban ilyen hátránnyal indult csecsemőként? Aki nem csak születésekor, de azt követően sem kapta meg azt a biztonságérzetet, amely későbbi kapcsolataiban is iránytűként mutathatna? Van esély kilépni a belső bizonytalanságból, a sokszor érzett káoszból?

Felül lehet írni a kötődési mintát, hogy nyugalomra leljen valaki a számára fontos kapcsolataiban? A válasz szerencsére: igen. Munkával.

A bizonytalan kötődés azt jelenti, hogy vegetatív szinten ott van valakiben egy vibrálás, feszültség az emberi kapcsolataiban, ugyanis gyermekként nem tudta megélni a megtartó biztonságérzetet az elsődleges gondozója mellett. Ilyenkor a terapeuta feladata, hogy az érzelmi, önszabályozási deficitek pótlásában segítse a kliensét, és, hogy az képes legyen szabályozni az érzelmi működését, és ne csússzon később bele egy nem kívánt, negatív állapotba. Tehát abban támogatja őt, hogy a kapcsolati stabilitás egy fenntartható állapottá váljon, és amikor az illető feszült, amikor robbanna, amikor szabadulna a jóból, amikor akkor is féltékenykedne, mikor nem kellene, le tudja magát csillapítani. De ehhez először az önmagához való viszonyt kell optimalizálni, saját magával kell megbarátkoznia.

Mit tehet a környezet?

Szerencsés esetben a bizonytalanul kötődő ember találkozik egy biztonságosan kötődővel, akitől utólag megkapja azt a megtartó biztonságot, amit szüleitől nem. A biztonságosan kötődő ember kibírja a bizonytalanul kötődő feszültségét, és ez egy nagy ajándék. Ha ő jól van, akkor segít a másiknak is jól lenni, és segít neki elhinni, hogy biztonságban lehet a másikkal. Nem veszi át az érzelmi kilengéseket, hanem konstatálja, hogy a másik feszült, és segít neki megnyugodni, megtalálni a biztonságos állapotot. Ezért is kell mindenki mellé egy másik személy, aki mint egy tükör, valós képet mutat a másikról.

A témával foglalkozva nem maradhat ki az a gondolat, hogy

hogyan lehet megküzdeni a gyermekkor sötét árnyaival? A transzegenerációs történetek megértésében hatalmas előrelépés, ha a felnőtté váló gyermek megpróbál gyerekként tekinteni arra az anyára, aki nem várta gyermekét, és aki elhanyagolta őt. Mert nem születik mindenki anyának.

Mindig van lehetőség nem csak azt az anyát látni, aki állandóan dolgozott, kiabált és türelmetlenkedett, hanem azt az anyát is, aki maga is volt egyszer sérüléseket megélt gyermek. Amikor tágul a perspektíva, amikor látjuk az anyánk kislánykori történetét, akkor a legtöbb esetben ez a tudás átszínezi saját történetünket is. És ez az, ami felszabadító tud lenni, mert nehezebb lesz haragudni a szülőre, hiszen ő maga sem tudott akkor, abban az időszakban felülemelkedni saját gondjain és mássá válni.

Ugyanez a helyzet, amikor egy párkapcsolatban kezdjük meglátni a párunk gyermekkorát, amely ugyanúgy átszínezi az ő viselkedését.

Elkezdjük meglátni a zárkózottságának hátterében álló, bántalmazott kisfiút, a féltékenysége mögött megbúvó elhanyagolt gyermekkort. És ez az, ami segít még egy kis erőt adni ahhoz, hogy képesek legyünk együtt küzdeni egymásért.

Aki pedig szeretne színvonalas és izgalmas, pszichológiai témájú előadásokat hallgatni, látogasson el a hamarosan (április 5-7) megrendezésre kerülő, háromnapos, pszichológiai fesztiválra, amelyről részletesebben a Pszinapszis oldalán tájékozódhat.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Adómentesség és extra juttatások: Mihez kezdjünk a hirtelen jött összeggel, hogy ne tűnjön el a számláról?
Négy anyuka barátnőmet kérdeztem meg, ki mire fordítja a megnövekedett bevételt és hogyan kerülik el, hogy a havi többletbevétel észrevétlenül elillanjon.


Nem vagyok egy pénzügyi zseni, de azt már megtanultam az évek alatt, hogy ami a folyószámlán marad, az valahogy köddé válik. Egy impulzusvásárlás itt, egy „ez még kell a gyereknek” ott, és hó végére ugyanott tartok, mint előtte – a nullán. Most viszont, hogy nálunk is változott a havi bevételek összege, hirtelen sokkal sürgetőbbé vált a tudatosabb hozzáállás. És nem csak nekem: a szomszédunkban, az ismeretségi körünkben több házaspárnál is hasonló a helyzet – szóval úgy tűnik, idén a február a nagy tervezések hónapja lett.

De mit kezdjek ezzel a hirtelen jött szabadsággal?

Én az a típus vagyok, aki szereti a biztonságot. Nem akarom, hogy ez a pénz csak úgy elfolyjon a rezsi és a nagybevásárlás résein, vagy apró, felesleges dolgokra szóródjon szét. Ezért ahelyett, hogy azonnal webshop-túrára indultam volna, inkább megkérdeztem az anyuka barátnőimet.

Kíváncsi voltam, ők mit kezdenek a plusz forrásokkal. Meglepődtem. Azt hittem, mindenki wellness-hétvégére vagy új kanapéra gyűjt, de kiderült, hogy a környezetem sokkal tudatosabb, mint gondoltam.

Andi barátnőm példája volt a legtanulságosabb, mert ő az, akit a hónap utolsó hetében már én szoktam meghívni kávéra. Imád élni, és a pénzügyi tudatossága eddig kimerült abban, hogy tudta a PIN-kódját. Most viszont egy friss többletbevétel hatására valami átkattant nála.

Elmesélte, hogy mivel eddig mindig kifolyt a pénz a kezéből, most egyetlen stratégiát követ: úgy tesz, mintha meg se kapta volna ezt a pluszt.

A taktikája zseniálisan egyszerű: a többletet azonnal, a fizetés napján átvezeti egy megtakarítási számlára.

Nem akarja látni az egyenlegén, mert ha ott van, elkölti. Így viszont szinte észrevétlenül épül a vésztartaléka. Azt a célt tűzte ki, hogy legyen legalább 3-6 havi megélhetésnek megfelelő összege félretéve, amihez nem nyúl, csak vészhelyzetben.

Ahogy ő fogalmazott: rájött, hogy a tartalék nem valami extra dolog, hanem egyszerűen kell ahhoz, hogy végre nyugodtan tudjon aludni, és ne kelljen rettegnie egy váratlan kiadástól.

Vele szemben Noémi mindig is a racionális döntések híve volt. Náluk a férje kapott most egyszeri, a munkájához kapcsolódó juttatást, plusz náluk még egy kisebb rendszeres többletbevétel is megjelent,

Ők nem aprózzák el a dolgot, de nem is költik el azonnal.

Úgy döntöttek, hogy ezzel a már szabad szemmel is jól látható többlet bevétellel elindítanak egy rendszeres megtakarítási programot, amelynek segítségével automatikusan, minden hónapban egy bizonyos összeg a kiválasztott befektetési alapba kerül.

Tudjuk, hogy pár év múlva hozzá kell nyúlni a tetőhöz, és energetikai felújítást is tervezünk. Most még nem égető, de akkor hatalmas kiadás lesz.

Az érvelése teljesen logikus: ahelyett, hogy most elfolyna a pénz, egy értékpapírszámlán gyűlik, sőt, a hozamok által még gyarapszik is. Így, amikor eljön a felújítás ideje, nem hitelből kell majd megoldaniuk, hanem ott lesz a saját, összegyűjtött tőkéjük.

Szakmai segítség a tudatosság mögött

Az OTP Bank az ügyfelek eltérő pénzügyi érettségi szintjéhez igazodva kínál megoldásokat az öngondoskodásra. A megtakarítási szokásokat még kialakítóknak a Persely funkció és a Rendszeres Megtakarítási Program kínál könnyen használható belépési pontot, míg a tudatosabb ügyfelek befektetési tanácsadással és személyre szabott megoldásokkal tervezhetnek hosszú távra. A bank kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra és a nyugdíj előtt állókra, számukra innovatív digitális eszközöket és szakértői támogatást biztosítva.

Zsófi barátnőméknél a gyerekek még kicsik, de ő már most a gimnáziumra és az egyetemre gondol:

Tudod, milyen drága lesz egy albérlet vagy egy külföldi félév, mire ezek megnőnek?

Zsófi úgy döntött, hogy a havi pluszt Tartós Befektetési Számlán helyezi el és ott a számtalan elérhető értékpapír közül kiválasztja azokat, amelyek számára megfelelőek.

Ő kifejezetten hosszú távban, 10-15 évben gondolkodik. Úgy van vele, hogy ez a pénz most nem hiányzik a napi megélhetésből, de amikor a gyerekek kirepülnek, életmentő lesz. Ráadásul a TBSZ számlán elhelyezett megtakarítások hozama 5 év után adómentes.

Edit a legfiatalabb közülünk, mégis ő a legelőrelátóbb.

Bár még csak 35 éves, már most azon pörög, miből fog élni 70 évesen.

Nem pesszimista, csak realista: kiszámolta, és rájött, hogy az állami nyugdíja valószínűleg édeskevés lesz ahhoz az életszínvonalhoz, amit megszokott, és nem akarja majd fillérekből tengetni az öregkorát. Nem szeretne az a nagymama lenni, akinek a fiai adnak pénzt gyógyszerre, rezsire.

Nyugdíjas éveiben is a saját lábán akar állni, nem pedig a gyerekeit terhelni anyagilag.

Ezért a többletbevétel egy részét nyugdíjcélú megtakarításba irányítja. Azt mondja, most még nem fáj neki ez az összeg, de a kamatos kamat csodákra képes 30 év alatt. Ráadásul erre még adójóváírást is igénybe vehet, szóval úgy érzi, duplán jól jár.

A barátnős körkérdés után rájöttem, hogy nincs egyetlen „tökéletes” megoldás, csak tudatos döntés van. A legrosszabb, amit tehetek, ha hagyom, hogy az infláció vagy a pillanatnyi vágyaim felemésszék ezt a lehetőséget.

Hogy én mit választok?

Még le kell ülnöm a férjemmel átbeszélni, de a terv már körvonalazódik. Egy biztos: nem fogom hagyni, hogy észrevétlenül elfolyjon a pluszpénz. Valószínűleg ötvözöm a lehetőségeket: a pénz egy részét automatikusan félreteszem vésztartaléknak, a másik feléből pedig elindítok valamilyen hosszú távú megtakarítást, mert a lakásfelújítás pár év múlva nálunk is aktuális lesz.

Bármelyik utat is választjuk végül, a lényeg szerintem nem is a konkrét módszer, hanem a pénzügyi tervezés, ami valódi biztonságot ad a családnak.

Lehet, hogy csábító lenne hónapról-hónapra azonnal elverni mindent, de a felelős döntés az, ha van egy tervünk. A havi pluszbevétel így nem fog észrevétlenül elfolyni a kezeink közül, hanem értünk dolgozik majd. És hidd el, ez a fajta kiszámíthatóság hatalmas terhet vehet le a te válladról is, mert csökkenti a családi pénzügyek körüli stresszt.

Szóval, ha te is most kaptad meg az első emelt összeget, ne hagyd csak úgy elillanni! Ülj le egy kávé mellé, számolj utána, és találd meg azt a célt, amiért neked is megéri félretenni. A jövőbeli éned nagyon hálás lesz érte!

Orosz Emese írása

A képek illusztrációk, forrás: Canva


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni” – Dr. Aczél Petra meghökkentő tanácsa a digitális zaj korára
A kommunikációkutató az egó háttérbe szorítását javasolta a hitelesebb élethez a Tudatos döntések adásában. Szerinte a valódi kapcsolódás kulcsa nem az önérvényesítés, hanem a jelenlét megélése.


A digitális zaj korában, amikor a figyelem lett a legértékesebb valuta, felmerül a kérdés: tudunk-e még érdemben beszélgetni, vagy már csak elbeszélünk egymás mellett?

A kommunikáció tétje ma már egzisztenciális: érteni a körülöttünk lévő világot – vagy menthetetlenül eltévedni benne.

Ezt a gondolatot járta körbe dr. Aczél Petra kommunikációkutató, a hazai felsőoktatás több mint harminc éve megkerülhetetlen alakja a Tudatos döntések podcast január végi adásában.

„Ha nem tudunk eligazodni a média világában, ha nem tudunk jól kommunikálni – vagy akár értelmezni azt, ami körülvesz minket –, akkor bizony komoly bajba kerülünk” – szögezte le a szakember a Remind magazin által is feldolgozott adásban.

Szerinte a tudás önmagában kevés; ha nem válik érthetően és hitelesen megoszthatóvá, elveszíti minden társadalmi értelmét.

Ezzel szembesítette azt az elitista nézetet, amely szerint ami közérthető, az szükségképpen felszínes is. A probléma épp az, amikor a tudomány vagy a művészet bezárkózik elefántcsonttornyába.

„Ott állunk egy kiállítótérben, és azt érezzük: ez már nem nekünk szól” – hozott egy hétköznapi példát.

A jelenség a tudomány világában is pusztít, amikor a szakmai óvatosság elnémítja a hiteles hangokat.

A COVID-járvány alatt ez drámaian megmutatkozott: amíg a tudomány óvatoskodott, az áltudomány harsányan és egyszerűen beszélt, betöltve a kommunikációs űrt.

Aczél Petra számára a kommunikáció alapjait a gyermekkori családi közeg teremtette meg, ahol a beszélgetés nem praktikus ügyintézés, hanem a közös gondolkodás terepe volt.

A valódi párbeszéd alapja nem a kimondott szó, hanem a megelőző figyelem és kíváncsiság.

A tudatosságot egyetlen szóban sűríti össze: jelenlét. Vagyis az a képesség, hogy nem spórolunk az odafigyeléssel, és nem vagyunk fél lábbal máshol.

Korunk egyik legnagyobb problémájának azt látja, hogy a tudástársadalom elterelte a fókuszt a részvételről, a fiatal generációk pedig gyakran „nincsenek otthon” a saját korukban, ami súlyos mentális terhekhez vezet.

A kutató leszámolt azzal a modern mítosszal is, hogy a siker kulcsa az extrém leegyszerűsítés.

„Soha nincs általános recept a kommunikációra” – jelentette ki határozottan. „Az az állítás, hogy akkor leszel sikeres, ha mindent egy szóba tudsz sűríteni, egyszerűen nem igaz.”

A beszélgetés végén egyetlen, paradox útravalót hagyott a hallgatóknak: „úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni.” Hozzátette: ne vegyük magunkat túl komolyan, és ne az egónk védelme legyen a cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk