SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Michelle Obama elárulta, miért fintorgott Melania Trumptól kapott ajándéka láttán

Az is kiderült, mi lapult a szépen becsomagolt ajándékdobozban.
Forrás: 24.hu, Fotó: Twitter - szmo.hu
2018. február 02.



Tavaly januárban, Donald Trump beiktatásának napján az Obama-házaspár az új elnök üdvözlésével indította a napot a Fehér Házban. Melania Trump hagyományhoz illően ajándékot is hozott Michelle Obamának, aki elég viccesen reagált rá.

Egy olyan fintor ült ki az arcára, amely leginkább azt sugallta, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a csomaggal.

Az internet nagyon jól szórakozott az egykori first lady reakcióján, hamar mém vált az arckifejezéséből. Egy egész évnek el kellett telnie, hogy kiderüljön, mi is volt a valódi oka annak a bizonyos fintornak.

Erről Michelle Obama az Ellen Show-ban beszélt:

„Van egy protokoll az ilyen helyzetekre. Az összes hivatalos látogatáskor, ha valamilyen meglepetéssel készülnek a meghívóink, akkor készül jó néhány közös fotó arról, ahogy átadják az ajándékot. Én csak álltam, és vártam, hogy ez megtörténjen, nem tudtam, hogy akkor most fotózkodunk, vagy nem, mi legyen? Senki nem jött, hogy elvegye tőlem a dobozkát, úgyhogy álltam ott szerencsétlenül – szerencsére a férjem megmentette a helyzetet, aki gyorsan kikapta a kezemből az ajándékot, és bent letette, hogy elkészíthessük a közös képeinket.

Szó nincs arról, hogy meg akartam volna sérteni Melaniát, vagy nem örültem volna az ajándéknak. Egyébként egy nagyon szép képkeret volt a dobozban, amit természetesen ki is állítottam az otthonunkban.”

Obama felesége arról is mesélt, milyen az élet a Fehér Házon kívül. Elmondta, hogy a legfurcsább a család számára az, hogy új házukban már van csengőjük, és nekik kell ajtót nyitni, ha valaki csenget – kutyáik a mai napig nem szokták meg ezt az újdonságot.

A műsorvezetőnő kérdésére az amerikai politikai helyzettel kapcsolatban is kifejtette véleményét. Szerinte vannak, akiket megrémiszt a jelenlegi vezetés, mások viszont támogatják, de ez természetes, hiszen rengeteg különböző értékeket képviselő ember él az országban. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy mégis sok közös van az amerikaiakban, akik számára mindig ott van a remény egy jobb életre. Azt üzente a nézőknek, hogy továbbra is tegyék azt, amit minden nap: szeressék egymást, törődjenek egymással, mert „mi egy nyitott nemzet vagyunk."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van” – ilyenek a mindennapok Erdei Zsolt két speciális nevelési igényű gyerekével
Fiánál dührohamokkal is küzdöttek, amin a gyógyszeres kezelés javított. Hozzátette, hogy a gyerekek speciális iskolába járnak, kis létszámú osztályba.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 04.



Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.

„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”

– mondta.

Gréti szeret atletizálni, „úgy fut, mint egy gazella”. Emellett furulyázik, és sokat olvas. "Persze amikor reggel indulnánk iskolába, és olyankor olvas, abból adódnak konfliktusok. Elmélázik, kis álmodozó, alig lehet kirobbantani a világából. Megszoktuk, hogy ilyen, nem cserélném el senkire."

Vilmosnál a hiperaktivitás akkor látszik, ha valami nem kelti fel az érdeklődését, de ha igen, „lelőhetetlen”.

„Vilmosnak epilepsziája is van, ami akkor alakult ki, amikor lázgörcsök gyötörték. Távolba révedős rohamai voltak, belemerengett az éterbe. Gyógyszeres kezeléssel ezek a tünetek megszűntek, az egyik gyógyszert sikerült már elhagynunk, de ez nehéz időszak volt. A gyerek megváltozott tőle, visszahúzódóbb, tartózkodóbb lett, furcsa szokásokat vett fel… Viszont ha érdekli valami, akkor megy, mint a mérgezett egér. Például lusta megtanulni olvasni, nem veszi a fáradságot, de a legók, motorok, kártyajátékok nagyon érdeklik.”

Erdei szerint Vilmos sokszor azonnal a kész megoldást szeretné.

„Már működőképes dolgokat akar építeni, például amihez motor kell, de az bonyolult, összetett folyamat. Pedig az alapoknál kellene elkezdeni a konstrukciót, ezt mindig elmondom neki.”

A szülői mindennapokban előfordulnak nehéz helyzetek is. „Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van. Én is emberből vagyok, az én idegrendszerem is kimerül. Amikor tizenötödszörre kérek valamit, és elfogy a türelem, akkor azért beszaladnak a fürdőszobába. Persze olyan is van, hogy inkább megmosom a fogukat, mert már unom a könyörgést.”

Erdei és felesége igyekeznek következetesen nevelni a gyerekeket.

„Régen a szülők sok mindent rákényszerítettek a gyerekeikre, elvárták, hogy orvos, ügyvéd legyen belőlük. Ez lehet, hogy nem volt kellemes, de sokan mondták utólag, hogy nem bánták meg, hogy végigcsinálták. Nem biztos, hogy jó irány, ha nem vársz el semmit a gyerektől. Igyekszünk jó példát mutatni. Volt rá példa, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket. Voltak nehéz pillanatok, de most már megtalálta a helyét, rendben van. A nagyfiammal viszont – aki nincs semmire diagnosztizálva – megtapasztaltuk, hogy a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás tényleg igaz. Ő kész életveszély!”

– mondta el első házasságából született fiáról, Viktorról.

A család ideje nagy részét a gyerekek kötik le. "Nekünk annyira meghatározzák az életünket a gyerekek, hogy nélkülük egy tapodtat sem megyünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltunk kettesben, színházban például. Az sajnos nem szokott jól elsülni. Anyósom vigyáz ilyenkor a gyerekekre, és gyakran csörög a telefon, hogy a gyerekek veszekednek. Anyósom már hetvenéves, így előfordul, hogy ez már sok neki, de nagyon hálásak vagyunk, amiért ennyit segít nekünk. Én egyedül el szoktam menni egy évben kétszer-háromszor horgászversenyre, ott ki tudok kapcsolni. Rékánál viszont ez sokkal nehezebben oldható meg."

Dudás Réka heti két jógaórára jár, ezeken az alkalmakon semmi nem jöhet közbe. Ilyenkor Erdei van a gyerekekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi könnyek között beszélt a válásáról: Tulajdonképpen a múltam 80 százalékat elveszítettem
Az énekesnő szerint csak addig szerették őt azok, akik azóta eltávolodtak tőle, amíg minden jól ment neki, és „dübörgött”. Elmondta, kinek az elvesztése volt a legnehezebb számára.


Tóth Gabi lesz Sváby András következő vendége. Az Útközben elmeséled következő adásának előzeteséből kiderül, hogy mit gondol az énekesnő Krausz Gáborral való szakítása, válása után. Beszélt arról, hogy mekkora veszteség érte, és kinek az eltávolodása fáj neki a legjobban.

Tóth Gabi szerint rengeteg veszteséget szenvedett el, amióta különvált volt férjétől. Sváby Andrásnak elárulta:

"Tulajdonképpen a múltam 80 százalékát elveszítettem. A stabil hátországomat, menedzseremet, zenei embereket, a gyermekem keresztanyját. Mindenkit elvitt a válásom" - mondta.

Arra pedig, hogy kinek az elvesztése a legnehezebb számára, azt mondta:

"A fogadott apám, akivel húsz évig dolgoztam. Ő nekem nagyon nagy veszteség. És nagyon nehéz volt látni, amikor az exférjemmel együtt nyaraltak Törökországban".

Szerinte: "Úgy érzem, addig voltam szeretve, amíg minden nagyon jól ment, amíg dübörgött a Tóth Gabi".

Tóth Gabi és Krausz Gábor 2023 nyarán váltak el. Azóta mindketten új kapcsolatban élnek.

VIDEÓ: Útközben elmeséled – Tóth Gabi: Tulajdonképpen a múltam 80%-át elveszítettem

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A nagy visszatérés? A TV2-től távozó Orosz Barbara újra közönség elé állt
Május elején közölte a TV2, hogy viselkedése és megjelenése nem illik a családbarát modellhez. Nemrégiben viszont felkérték háziasszonyként egy műsorban, amiről videót is posztolt közösségi média oldalán a műsorvezető.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 04.



Ahogyan lapunk is megírta, május elején a TV2 közölte, hogy Orosz Barbarát a viselkedése és megjelenése miatt kirúgták, mert a vezetőség szerint nem egyezik a családbarát modell elveivel. Legutóbb április 22-én, kedden reggel láthatták a nézők a Mokkában. Később így reagált: „a stílus maga az ember, ezért én tisztelettel megköszönöm ezt a 15 évet amit a TV2-ben tölthettem”.

Közel hat évig vezette a Mokkát, összesen 15 évig dolgozott a TV2-nél. Úgy fogalmazott, hogy ahol bezárul egy ajtó, ott kinyílik egy másik, ezért nem búslakodott sokáig. Ambiciózusnak és kitartónak tartja magát, és bízik benne, hogy megtalálják a számára megfelelő lehetőségek.

„Gyönyörű otthonom, autóm, saját cégem van, nem szeretnék a kiszolgáltatottja lenni senkinek, még a férjemnek sem. Nincsenek és nem is lesznek anyagi gondjaim, mert a cégem rengeteg kisfilmet gyárt, kommunikációs tréningeket tartok, ezeket mind én szervezem, így gyártásvezető, rendező, főszerkesztő is vagyok, több lábon állok”

– mondta korábban az anyagi helyzetéről.

Távozása után egy ideig nem tűnt fel műsorvezetőként, de pár hónap kihagyás után ismét színpadra állt. A minap egy sajtótájékoztatót vezetett, ahol háziasszonynak kérték fel, az eseményről videót is megosztott az Instagram-oldalán.

„Egy szuper hangulatú sajtótájékoztatón ma bemutatkoztak a Praktiker márkanagykövetei, akik segítenek minket vásárlókat eligazodni a felújítás-barkácsolás-kertészkedés aranyháromszögében. Keressétek Őket bizalommal a Bécsi úti és budaörsi áruházakban, tapasztalatom szerint nincs az a felmerülő kérdés, amiben ne tudnának javaslatokkal előrukkolni”

– írta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gáspár Evelin: Majd hogyha az emberek véleményén egyszer kenyeret fogok venni, akkor jóllakatom vele a családomat
A Sztárbox versenyzője szerint az emberek különböző tudatszinten vannak, ezért másképp látják őt is. A saját útját járja, és a kritikákat figyelmen kívül hagyja.


Péntek este debütált a Horizont új beszélgetős műsora, a Nőfilter, amelynek első epizódja a YouTube-on jelent meg. A vendégek között szerepelt Fodor Zsóka, Tóth Gabi és Gáspár Evelin is, a házigazda pedig Lengyel Erika volt. A beszélgetés során több témát is érintettek, köztük a tisztelet kérdését.

Gáspár Evelin elmondta, hogy kizárólag a közvetlen környezete véleményére ad, a többi embertől érkező megjegyzések nem befolyásolják.

„Majd hogyha az emberek véleményén egyszer kenyeret fogok venni, akkor jóllakatom vele a családomat, és meg fogom nekik hálás szívvel köszönni. De hát ez még nem történt meg”

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy azoknak a véleménye számít számára, akik valóban ismerik őt. Úgy fogalmazott: „Hiszen ők látják, ők kapják azt a jót, ami én vagyok. Gondoljanak rólam, amit akarnak. Addig látnak engem, amíg a tudatuk ezt elbírja, mert nyilván itt most már bele tudnánk menni egy olyanfajta beszélgetésbe, hogy emberek bizonyos tudattal, bizonyos horizontig látnak.”

A műsorban arról is beszélt, hogy számára fontos a tisztelet, de csak addig, amíg ő maga is részesül belőle.

„Én megtaláltam ezt, most már nagyon régen, és én elvagyok békében önmagammal, a társaimmal, és mindenkinek megadom a tiszteletet. Addig a pillanatig, amíg ő is tisztel”

– mondta. Hozzátette, előfordult már, hogy valakinek megadta a tiszteletet, az illető viszont hátulról belérúgott.

A közösségi médiával kapcsolatban megjegyezte, hogy szerinte a mai fiatalok egyre kevésbé tisztelik egymást, és önmagukat sem.

Gáspár Evelin jelenleg a Sztárbox című műsorban versenyez. Első ellenfele Szorcsik Viki volt, akinek a nyilatkozatai nem estek jól neki a meccs után.

(via 24.hu)

 


Link másolása
KÖVESS MINKET: