FELFEDEZŐ
A Rovatból

Mi történne a testeddel, ha egyáltalán nem fogyasztanál sót?

Meddig bírnád? És milyen következményekkel járna?


Egész gazdaságok épültek az elmúlt évszázadok során a sóra. Városok neve őrzi azt, milyen jelentős szerepet töltött be egykor életükben a só - gondoljunk csak Salzburgra, az olaszországi Saléra vagy a spanyolországi Salinasra.

A só egykor fizetőeszközként szolgált, a sóforgalmazás monopóliummá vált. Használták és használják is tartósításra, gyógyászati célokra, de akár okkult praktikákban is (a gonosz erők ellen védekezve.)

Az ókorban és a középkorban számos város gazdagodott meg sókereskedelemből: a só többek között a középkori Velence felemelkedésében is szerepet játszott. Még a magyar történelemben is jelentős szerepet játszott, elég csak a tordai sóbányát említeni, vagy azt, hogy Árpádházi Szent Kinga (Kunigunda) IV. Béla király lánya, V. Boleszlaw lengyel király felesége az apjától kapott erdélyi sóbányák jövedelméből nyittatta meg 1251-ben a wieliczkai sóbányákat.

A só az egyik legfontosabb anyag a Földön. Mi történne a szervezeteddel, ha többé nem fogyasztanád?

A What.if című ismeretterjesztő sorozat készítői szerint a sót több mint 14 ezerféleképpen alkalmazzuk a vendéglátástól az olajiparig. A só ionrácsát pozitív nátrium (Na+) és negatív klorid (Cl−) ionok alkotják.

A nátrium a klórral és a káliummal együtt a szervezet folyadékháztartását szabályozza. Jelentős szerepe van az ideg- és izomműködésben, a vérnyomás szabályozásában és egyes enzimek aktiválásában. A klór a gyomorsósav alkotórészeként közreműködik az emésztésben, a nátriumhoz, illetve a káliumhoz kötött kloridion formájában pedig a só-víz háztartásban és a savbázis egyensúly fenntartásában is jeleskedik - írja a webbeteg. A só fontos a tápanyagok emésztésében, és a fertőzések elleni küzdelemben is.

Igaz, hogy a túlzott sóbevitel, illetve a fokozott nátriumbevitel káros (napi legfeljebb 3-5 gramm sóra van szükségünk, amit már eleve a feldolgozott, konyhakész élelmiszerek is tartalmazhatnak) az sem egészséges, ha nem kap a szervezetünk elegendő sót, illetve nátriumot. Ilyenkor fáradtság, rosszullét léphet fel.

A hosszan tartó sóhiány tönkreteszi a vesét, károsítja a szívet és az érrendszert, és a többi szervünket is.

Az 1930-as években Robert McCance, a University of Cambridge kísérleti orvostani professzora végzett kísérleteket a sófogyasztással kapcsolatban négy önkéntessel. A kísérletben résztvevők tíz napon keresztül nem kaptak sót. A professzor először heves izzadásra késztette az önkénteseket, így kivonta a sót szervezetükből. A résztvevők csak olyan élelmiszert fogyaszthattak, amelyek nem tartalmaztak sót: a zöldségeket például többször átfőzték.

Az önkéntesek először az ízérzékelés elvesztéséről számoltak be, majd fáradtságról. Annyira kimerültek, hogy az étkezés sem nyújtott számukra elegendő energiát.

Nátriumszintjük tovább esett, a vérük besűrűsödött. Hyponatremia lépett fel - ennek az állapotnak a hatására testünk sejtjei nem képesek a vízfelvételt szabályozni, megdagadnak, emiatt pedig fejfájás, hányás, zavarodottság, ingerlékenység jelentkezik. Súlyosabb esetben ez az állapot önkéntelen izomremegésekhez, kómához, végül halálhoz is vezethet.

A 10 napos sómegvonás után ismét a megszokott ételeket kapták a résztvevők, és ennek hatására gyorsan regenerálódott a szervezetük. Az ízérzékelésük visszatért, és újra a megfelelő fizikai erővel rendelkeztek.

A só tehát a megfelelő mennyiségben nélkülözhetetlen az életedhez. És teljes sómegvonással csak hetekig húznád.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk