HÍREK

Mi történik, ha egy egész várost beoltanak koronavírus ellen? Brazíliában kipróbálták, itt van az eredmény

95 százalékkal csökkent a világjárvánnyal összefüggésben elhunytak száma, miután minden felnőttet beoltottak.

Link másolása

Majdnem minden felnőttet beoltottak egy kínai vakcinával a koronavírus ellen egy kísérlet keretében a brazíliai Serranában, írja a BBC. A 45 ezer lakosú városban a 18 év felettiek 95 százaléka kapta meg a CoronaVac-vakcinát február és április között, az eredmények pedig önmagukért beszélnek.

Miután a felnőttek háromnegyede megkapta a második oltást is, a kutatók szerint a városban 95 százalékkal csökkent a koronavírus miatt elhunytak száma, 86 százalékkal kevesebben szorultak kórházi kezelésre a világjárvány miatt, míg a tünetes esetek száma 80 százalékkal csökkent.

A kísérletet végző Butantan Intézet kutatási igazgatója elmondta, hogy a legfontosabb adat mégis a 75 százalék volt. Ricardo Palacios szerint ugyanis a járvány az emberek háromnegyedének beoltása után már kontroll alatt tartható, vagyis nem szükséges a teljes lakosságot beoltani.

Hozzátette: a felnőttek túlnyomó részének átoltása után jelentősen csökkentek az esetszámok a be nem oltott gyerekek körében is. Vagyis megfelelő számú felnőtt injekciózása esetén szinte kockázat nélkül ki lehet nyitni az iskolákat.

Palacios elmondta, hogy a tömeges oltás hatásosnak bizonyult a brazil mutáns, vagyis a WHO direktívája szerint már gamma névre keresztelt koronavírus mutációval szemben is.

A kísérlet új lendületet adhat a CoronaVac használatának. A kínai oltószert Brazília mellett korábban Törökország és Indonézia használta, hatásosságát pedig 50 és 90 százalék közé mérték. A CoronaVac a Magyarországon is használt ugyancsak kínai Sinopharmhoz hasonló technológiát használ, vagyis egy elölt vírust tartalmaz, mely a szervezetbe jutva aktiválja az immunrendszer védelmét.

Hasonló kísérletet végeznek egy másik brazil városban is. A 148 ezer lakosú Botucatuban az Oxford/AstraZeneca oltóanyagának hatékonyságát tesztelik a teljes lakosságon.

Brazíliában eddig 16,5 millió ember kapta el a Covid-19-et, közülük 463 ezren nem élték túl a betegséget. A dél-amerikai országnál csak az Egyesült Államokban fertőződött és halt meg több ember a pandémia miatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk