HÍREK
A Rovatból

Mészáros Lőrinc gazdagabb Elton Johnnál és Mick Jaggernél is, nem is kevéssel

Pedig mindkét legendás énekes jelentős összeggel gazdagodott tavaly a koronavírus-járvány ellenére is.
SZM, MTI - szmo.hu
2021. május 22.



A koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére is rekordszámú milliárdos volt Nagy-Britanniában. A The Sunday Times című konzervatív brit lap mint 1989 óta minden év tavaszán, most is összeállította a szigetországban élő leggazdagabbak becsült vagyonáról szóló listáját, azaz a Rich Listet.

Jelenleg 171 milliárdosa van Nagy-Britanniának, 24-gyel nőtt a számuk 2020 tavasza óta, összesen pedig 592,269 milliárd font (több mint 240 ezer milliárd forint) vagyonnal rendelkeznek, ami 21,7 százalékkal több, mint tavaly. A Rich List összeállítói szerint a járvány elsősorban olyan üzleti szektorokban teremtett kiugrási lehetőséget, amelyek közvetlenül el tudták juttatni termékeiket a fogyasztóhoz. Például

az abszolút első helyen az ukrajnai születésű olaj-, zene- és médiamágnás, Sir Leonard Blavatnik áll, akinek a vagyonát 23 milliárd fontra becsülik, a tavalyinál 7,219 milliárd fonttal többre. Másodszor került a lista élére, ugyanis már 2015-ben is ő volt az első, akkor még "csak" 13,17 milliárd fontos vagyonnal.

Az irodalmárok vagyonlistáját továbbra is a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2021 szerkesztői 820 millió font vagyont tulajdonítanak, 25 millió fonttal többet, mint tavaly.

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listájának éllovasait - legalábbis anyagi szempontból - ugyanakkor a tervezett turnék elmaradása ellenére sem viselte meg a járvány.

Az első helyen továbbra is Sir Paul McCartney, a Beatles egykori basszusgitárosa áll, aki a becslés szerint jelenleg 820 millió fontot tudhat bankszámláján, 20 millió fonttal többet, mint tavaly.

Lord Andrew Lloyd-Webber, a világhírű musicalszerző tavaly még McCartney-val holtversenyben szintén a zenei vagyonlista élén állt. Az idei kimutatás szerint azonban az elmúlt egy évben hatalmas összeget, 275 millió fontot veszített, és az így megmaradt 525 millió fontos vagyonával a harmadik helyre csúszott vissza, a U2 mögé, amelynek kollektív vagyonát az idei Rich List szerzői 620 millió fontra taksálják.

Sir Elton John, a brit rock veterán szupersztárja a zenei vagyonlista negyedik helyére jött fel a tavalyi ötödikről. Becsült vagyona 15 millió fontos gyarapodással jelenleg 375 millió font.

Sir Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere pedig annak ellenére 25 millió fonttal gazdagodott, hogy az együttes 2020-as észak-amerikai turnéja elmaradt a járvány miatt, pedig ebből akár 150 millió dollár is befolyhatott volna. Vagyona így 310 millió fontra gyarapodott.

Azonban még így is négyszer kisebb vagyonnal büszkélkedhet, mint a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc - mutat rá a Forbes. A milliárdos vállalkozó vagyonát 2020-ban csaknem 480 milliárd forintra becsülték, amely még Sir Elton John vagyonának is több mint háromszorosa.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az őt lejárató plakát előtt: Mennyire kell aljasnak lennie egy hatalomnak ahhoz, hogy a viharban kárt szenvedők segítése helyett 100 milliós propagandakampánnyal próbál lejáratni?
A Tisza Párt elnöke arra reagált a közösségi oldalán, hogy Volt egy zápor címmel új plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. Szerinte egyre több jóérzésű, korábban fideszes család fordul el Orbánéktól.


„Mennyire kell aljasnak lennie egy hatalomnak ahhoz, hogy ahelyett, hogy a viharban kárt elszenvedőket (iskolákat, állatmenhelyeket, éttermeket, családokat) segítené, inkább egy nap alatt 100 millió forint közpénzt ver el arra, hogy a politikai ellenfelét megpróbálja szánalmas, hazug propaganda hirdetésekkel lejáratni?” – kérdezte Magyar Péter vasárnap a Facebookon, utalva arra, hogy Volt egy zápor címmel indított új plakátkampányt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.

„Miért csodálkozik Orbán Viktor, hogy egyre több jóérzésű, korábban fideszes család fordul el tőlük és mondja azt, hogy eddig és ne tovább?

Hogy gondolhatja komolyan ez a hatalom, hogy még egyszer többséget szerezhet ebben a csodálatos országban nulla kormányzati teljesítménnyel, aljas, hazug, uszító propagandával?” – folytatódott a Tisza Párt elnökének bejegyzése, zárásként pedig hozzátette: szerinte ma már a magyar emberek jelentős része a békés, kiszámítható rendszerváltás és a TISZA által kínált Út a működő országhoz program mellett áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rácz András: Ha lenne teljesen egyértelmű bizonyíték arra, hogy Sebestyént összeverték, azzal már elő kellett volna állni
Az Oroszország-szakértő szerint egymásnak ellentmondó fotók kerültek nyilvánosságra, egyiken sem látszik a férfi arca, és a két képen nem ugyanaz a személy látható. Szerinte a miniszterelnök, valamint a Magyar Nemzet „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
F. O. - szmo.hu
2025. július 13.



Rácz András Oroszország-szakértő Facebook-bejegyzésben reagált a kárpátaljai Sebestyén József halálával kapcsolatos ügyekre. Úgy fogalmazott, hogy nyílt források alapján továbbra sem lehet pontosan tudni, mi történt a férfival. Szerinte nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Sebestyént megverték volna, viszont a súlyos egészségügyi állapota ellenére nem kapott időben megfelelő orvosi ellátást, amit az ukrán állam felelősségének tart.

A szakértő arról is írt: „Ha lenne teljesen egyértelmű bizonyíték (lehet, hogy van, nem tudom) arra, hogy Sebestyént összeverték, azzal már elő kellett volna állni annak érdekében, hogy minél gyorsabban lehessen rávenni az ukrán felet független vizsgálat lefolytatására.”

Két, a médiában megjelent fényképet is elemzett bejegyzésében. Az egyik kép Orbán Viktor pénteki Facebook-videójában szerepelt, amelyen egy kórházi ágyban fekvő férfi látható, akinek az arcát nem mutatják, a felirat szerint „agyonverték”. A másikat a Magyar Nemzet közölte, állításuk szerint „exkluzív fotót szereztek Sebestyén József sérüléséről”, ezen azonban szintén nem látszik a férfi arca.

Rácz szerint az egyik képen látható seb nem friss, nem olyan, mint ami pár nappal korábbi bántalmazásból származik. Azt is írta, hogy

a két képen nem ugyanaz a személy látható, mert az egyik férfi szőrösebb, más a bőrszíne és eltérő a testalkata is.

Megjegyezte azt is, hogy az egyik képen a férfi mellkasán nem látszik a másikon szereplő heg. „Ergo, legalább az egyik képen biztosan nem Sebestyén József van. Lehet, hogy mindkettő hamis, ezt nem tudom” – tette hozzá.

A posztban Rácz élesen bírálta a kormánymédiát is. Azt írta: „Vagy a Magyar Nemzet hazudik, vagy Orbán Viktor videója, vagy mindkettő – de az egyik biztosan.” Hozzátette: „őszintén nem érti, hogy mi történik a magyar kormánymédiában”, és szerinte a miniszterelnök, valamint a Magyar Nemzet „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”. Úgy látja, hogy

a jelenlegi kommunikációban mintha az lenne a cél, hogy minél nagyobb feszültség alakuljon ki, nem pedig az, hogy kiderüljön, pontosan mi történt.

Rácz ugyanakkor elismerően írt több kormányzati lépésről is. Példaként említette a Nemzetpolitikai Államtitkárság által nyújtott gyorssegélyt, a temetés költségeinek visszamenőleges átvállalását, Sulyok Tamás részvét-üzenetét és a péntek esti megemlékezést, amelyet többek között Bayer Zsolt szervezett. Kiemelte, hogy a Magyarország ukrajnai diplomáciai képviseletein dolgozók tapasztalt, higgadt profik, és biztos benne, hogy „ők is megtesznek minden szakmailag és emberileg lehetségest azért, hogy segíteni lehessen” Sebestyén családjának.

A bejegyzést azzal zárta:

„Nyilván értem, persze, hogy mi a magyar kormányzati magatartás mögött a belpolitikai haszon. Amit nem értek, az az, hogy hogyan lehetséges, hogy a rövid távú belpolitikai haszon (…) láthatóan fontosabb, mint az, hogy megfelelően ki lehessen vizsgálni egy kárpátaljai magyar honfitársunk halálának körülményeit.”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A Tisza egy digitális blöff” - Orbán Viktor bohócfejjel üzent Magyar Péternek
A miniszterelnök a Harcosok Klubjában osztott meg egy kemény hangvételű bejegyzést. Szerint a Tisza mögött nincs se párt, se szervezet.


Orbán Viktor új bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubjában, amelyben több témát is érintett. A miniszterelnök egy bohócfejes emojit is mellékelt a Tisza Pártról szóló gondolataihoz, írta a hvg.hu.

Orbán azt írta: „Tegnap ismét kiderült, hogy a Tisza egy digitális blöff.” Úgy véli, hogy

a Tiszánál nincs se jelölt, se szervezet, se párt.

Bejegyzése végén hozzátette: „harcolunk az igazságért, harcolj a hazugság ellen.” A posztot aláírással zárta, és feltüntette azt is, hogy szerinte 273 nap van hátra a 2026-os választásokig.

A miniszterelnök arról is írt, hogy tíz éve kezdték el a határkerítés építését. Úgy fogalmazott: „az egyik legjobb döntésünk volt.”

Hozzátette, hogy a brüsszeli támadások és büntetések ellenére Magyarország nem lesz bevándorlóország.

Sebestyén József halálára is kitért. Azt írta, Sebestyén magyar és így európai állampolgár volt, ennek ellenére Manfred Weber és Ursula von der Leyen hallgatnak.

Orbán szerint az ő politikai közösségük „Európa legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége”. Hozzátette: „Cél a ‘22-es választási eredmény.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktorékat megint lefotózták: Brüsszelbe mentek, de már Párizsból jöttek haza
A DK-s Vadai Ágnes fotózta le a miniszterelnököt és feleségét a párizsi járaton vasárnap. A kormányzat egyelőre nem közölte, hogy milyen programjuk.


Orbán Viktor miniszterelnök és felesége pénteken Brüsszelbe utaztak. Az útról több fotó és videó is felkerült a közösségi médiába. Ezeken jól látszik, hogy a miniszterelnök egy Ryanair járatra száll fel.

A képeket akkor a Telex olvasói küldték be a lapnak, és az egyiket Magyar Péter is megosztotta a saját Facebook-oldalán.

Vasárnap Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője már arról posztolt, hogy Orbán Viktor és felesége egy Párizsból Budapestre tartó AirFrance-gépen utaztak, vette észre a 444.hu. A politikus egy fotót is mellékelt, amelyen a kormányfő és Lévai Anikó is látható.

A kép mellé Vadai ennyit írt:

„Párizsból jövök haza a Frankofón Parlamenti Közgyűlésről. Na ki utazik Sky priority-n ugyanazon a gépen? Ryanair, mi?”

Egyelőre nem derült ki, hogy Brüsszelből hogyan kerültek Párizsba, és az sem, hogy ott milyen programjuk volt. A 444 megkereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy miért nem kormányzati géppel utaztak, de egyelőre erre sem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET: